Prológus gyanánt engedjék meg, hogy Péreli Zsuzsát azon két munkáján keresztül mutassam be, amelyek bár ezen a tárlaton nem szerepelnek, de amelyekkel még a középiskolában első ízben találkoztam.

A több Péreli-mű mellett a Szombathelyi Képtárban őrzött Motolla egy talált tárgyat, object trouve-t használ alapként. A fonal mérésére szolgáló forgó motollára felvetett fonal hordozza az emberi élet legfontosabb történéseit mutató szövött jeleneteket, többek között a születést, az esküvőt és a halált. A néző néhány percre a teremtő szerepében tetszeleghet, ahogyan az élet fonalának gombolyítását idézve megforgatja a motollát, lepergetve az emberi élet jeleneteit, mégpedig olyan ritmusban, ahogyan az csak tetszik neki.

Az Amnézia című kétoldalas kárpit tartalma, mondanivalója szerint nyitott. Szimbolikája életszagú, amellett azonban rendkívül és meglepő módon szellemes. Péreli Zsuzsa a szövés technikájának jellegzetességét veszi alapul, miszerint a gobelinszövés eljárása során az előoldal a szövet rajzát mutató színe, míg hátoldalán az egy-egy szín befejezésekor a kibomlás megakadályozása miatt meghagyott 2–3 centiméteres fonalvégek vannak. Az Amnézia két figurája a szövet két oldaláról készült, egyikük színe a másikuk fonákával kerül egy oldalra. A pár bár egy kárpiton (egy világban) szerepel, azaz él, mégsem találhatnak sohasem egymásra, nem érthetik egymás szavát, sohasem lesznek közös céljaik, hisz úgy tűnik, mindkettőjüknek kedves beszédtémát sem képesek találni. Ennek számos oka lehet. Ez a műalkotás remek lecke lehet a párok mindennapi életére vonatkozóan, de bármely emberi kapcsolatra érvényesíthető.

E két mű megmutatja, hogy jogos a befogadó részéről felmerülő kérdés: mit várhatunk egy műalkotástól, vagyis tulajdonképpen mit várhatunk egy művésztől. Az, hogy egyáltalán lehetnek elvárásaink, azt jelzi, hogy a kárpitművészet túljutott azon a több évszázadig tartó válságon, amikor is az eljárás csupán festmények szakképzett szövőmesterek által történő, kárpitba való átültetését, „leszövését” jelentette.

A kárpitszövés általában, Magyarországon konkrétan Ferenczy Noémi működése óta azon kevés iparművészeti technika közé sorolható, amely lehetőséget biztosít az alkotó számára gondolati tartalmak közlésére. Ezt azért szükséges kiemelnünk, mert míg előbbi a képzőművészeti technikák mindegyikében természetes módon benne rejlik, az iparművészet sok ágánál e kérdés fel sem merül.

A kárpitművészet a legmegfontoltabb műfajok egyike, rögtönzésre, hirtelen ötlettől vezérelt hatásos gesztusokra nem ad lehetőséget; valamint a technika jellegzetességéből fakadóan az alkotás folyamata meglehetősen munka- és időigényes. Részben erre utal Péreli Zsuzsa kortársa, Nagy Judit egyik művének címe: Szövés = Életmód. És igen, természetesen Péreli Zsuzsánál is a szövés életmód.

A békéscsabai válogatással különböző korszakait és az általa alkalmazott műfajokat kívánja bemutatni, valamint bizonyítani, hogy ő nem csupán textilművész, hanem képzőművész, ahogyan a több műfajú alkotókat – jobb híján – nevezni szoktuk.

Kitekintés a hihetőből. E mű címéből arra következtethetünk (akár anélkül, hogy látnánk a kárpitot), hogy az ábrázolás egyesíti magában a valóságosat és a valóságoson túlit. Ha viszont rápillantunk, azonnal szembetűnik, hogy már maga a hihető is képzeletszerű. Természetesen a nézőt is foglalkoztatja, hogy mi minden rejtőzhet a korlát mögött, vagy a levegőég sűrű sötétjének távolában. Magán a horizonton a baluszteres korlát párkánya feszül, amelyen az ábrázolás két szereplője kezét nyugtatja. E biztonságot nyújtó támasz mögül kitekintve pásztázzák az ismeretlent, a titkosat, a végtelent, amely tudjuk, olyannyira érdekli az embert ősidők óta.

A Déjà vu sorozat a művész saját kárpitjairól készült fotóreprodukcióinak felhasználásával született, amelyeket felvágva, mozaikdarabkákként montázsaihoz és kollázsaihoz nyersanyagként használ fel. E művek bár egyneműnek tűnnek, különböző műfajok fúziójából jönnek létre. A művész szóhasználatával élve „önmaga feldarabolása” azért szükséges, hogy önelemző céllal visszatekintsen az elmúlt évtizedek munkáira. Elsősorban azon vándormotívumokról, többek között felhők és fasorok jelenlétéről van szó, amelyek tíz-tizenöt év elteltével keze nyomán ma is visszatérnek. A kérdés, hogy miért. A választ persze csak önmaga, Péreli Zsuzsa fejtheti meg. E sorozat két eleme, a Déjà vu – Az angyal és a – Megszabadulás című munkák szerepelnek ebben a kiállításban.

Péreli Zsuzsa festészeti tevékenységének bemutatására a Magvető Kiadó gondozásában 2007-ben megjelent János vitéz illusztrációjának alapjául szolgáló tizenhét részes akvarellsorozat szolgál. A könyv borítóján János vitéz szerepében a szerzőt, Petőfi Sándort látjuk, de nem a közismert dagerrotípiáról bennünket néző borongós tekintettel, hanem inkább a költő barátja, Orlai Petrics Soma portréját idézve. A könyv végén Jancsi és Iluska királyfiként és királynéként szerepel blondel kerettel övezve. A művész elmondása szerint, ahogyan Petőfi egyszerre szürrealista és humoros, úgy igyekezett ő maga is e kettősséggel élni, természetesen saját lehetőségei szerint. Hogy miért? Talán hogy eszmény és valóság ellentétére utaljon. E gesztusával Péreli Zsuzsa tulajdonképpen közvetlenül a befogadóval/olvasóval/nézővel kíván szövetségre lépni. 
            Tudható, hogy 2009-ben (és már több évtizede) a művészetnek igazából nem kötelező szólnia semmiről. Ám magam is ahhoz a táborhoz tartozom, amely szerint azonban mégis jobb, ha – tradicionális módon – egy gondolat, bizonyos mondanivaló megfogalmazásának vágyával indul a műalkotás születése. Tartalom nélkül semmi sem elég figyelemreméltó. A csupán tetszetős sohasem lépheti át azt a határt, amely fel tudja kelteni a minőségi jellegű érdeklődést. Péreli Zsuzsa kiállítása egyértelmű állásfoglalás az előbbiek mellett.


[1] Péreli Zsuzsa képzőművésznek ez a második kiállítása Békés megyében. Első bemutatkozása 2002-ben, a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága Munkácsy Mihály Múzeumában történt.