Szilasi László
Nem tudom,
honnan jött az idea, megfoghatatlan az átalakulás, de az majdnem bizonyos, hogy valamikor régen, a gyermekkoromban, lehettem kései kisdobos vagy kezdő úttörő, kiállítottak két jókora olajfestményt a békéscsabai Ifjúsági Házban. Mintha a lépcsőházban lettek volna a művek. Az egyik Omaszta Mátyást ábrázolta, a másik a feleségét. Hatalmas munkák voltak, a régi művész az emberi méreteknél jóval nagyobbra festette az ünnepi öltözetű figurákat, vagy csak az akkori önmagamnál, a növésben lévő testemnél voltak magasabbak. Nagyon megijedtem tőlük. Akkor észre sem vettem, de később velük álmodtam. Aztán meg beszorultak valahova a tudat alá, oda szorítottam be őket a nagy félelmemben, egy bűzlő redőbe, abból a mélységből tört elő a fény.
Húsz év múlva pedig, a szegedi magyar irodalmi tanszékek könyvtárában, átmeneti menedék, azt olvastam Jung Károly könyvében, Hiedelemmondák és hiedelmek – Adatok Gombos népi hidelemvilágához (Glaubenserzählungen und Volksglaube – Beiträge zur Erforschung des Systems der Volksglauben in Bogojevo/Gombos), Újvidék, Forum, 1990., azt olvastam, hogy a lucaszéke hiedelemkör utolsó és záró részében sor kerül a néző menekülésére. 119. számú adatközlő, 261. oldal. „Rosszakat, valami nagyon rossz szellemëket látott az oltárná a templom előtt. És mind valami gonoszok, ugyë, mer hát más nép nem látott sënki sëmmit, csak a papot. Ű mëg nem papot látott, hanëm gonosz szellemëket; de sokat. Hogy mi vót ott, mit látott, sënkinek nem mondta. Csak ű oda akart közibéjük [(pisztojjal) lőni], mind lelüvődözöm üket, azt felëte. És csak ëgy pap vót. Éjféli misére vótunk, mink is láttuk ott a gyerëkët, hogy űt a székën. Ez igaz vót.” Elkészíti a Luca székét. Viszi az éjféli misére. Ráül, meglátja a boszorkányokat. Ölni akar, meg akarja tisztítani a világot, megöli a gonosz szellemeket, lelövöldözi. Az igazak hőse, a keresztényeké. Vagy csak átmenetileg beleőrült a nagy, karácsonyi megtisztulásba. „Három napig beteg vót, feküdt az ágybo. Ha valaki kérdezte tüle, hát meséjje el, hogy mi vót, mit látott, azt felelte: Në kivánjátok aztat, amit én átéltem, tehát mëgmondom mindënkinek, hogy sënki többet lucaszékët në csinájjon, mer jaj annak, aki lucaszékët csinál!” Nagyszerű képek, erős szövegek. Aztán elfelejtettem ezeket is.
Tíz évvel később, karácsonyra, kaptam egy könyvet a testvéremtől. Üdvözlet Békés-Csabáról. Chaba-városa régi képes üdvözlőlapokon 1897-1935. Közreadja Dobrotka Pál 2005-ben. A régi fényképek ereje, színesben és fekete-fehérben. Volt az egész gyűjteményben valami átütően poszt-apokaliptikus. Réges-rég eltűnt és vadonatúj, katolikus és protestáns templomok a régi csabai téren, néha színezett ablakokkal. Retró-apokaliptika. A saját munkám ekkor már rég készen volt a fejemben, egymáshoz kapcsolódott az egész, nem tudtam, honnan jönnek az elemek, észre sem vettem, ha volt, az eredetet. Hazautaztunk. Aztán 2006. december 27-én nekifogtam az írásnak.
