Tündérkert

 

 KissTiborNo___-_T__th_Zs__fia_k__pe.jpg
A szerző fotóját Tóth Zsófia készítette

 

Kiss Tibor Noé

 

Tovább és tovább

 

A gyermek- és kamaszkor maga volt az olvasás. Delfin-könyvek, Búvár-zsebkönyvek, mindenféle atlaszok. Atlaszokat még gyártottam is, rajzoltam beléjük szabad kézzel térképet, szerkesztettem táblázatot, ami azt jelentette, hogy a Nagy Földrajzi Világatlaszból kimásoltam az adatokat. Imádtam a statisztikákat. Annyi mindent tudtam fejből: a Föld leghosszabb közúti alagútja a Szent Gotthárd, a legfontosabb magashegyi vasút Chilében fut, a legjelentősebb magasan fekvő város a bolíviai Potosí. A legmélyebben fekvő tó a Földön a Bajkál-tó, ki ne tudná. Rajzolgattam is, futballszereléseket, női szetteket. A Föld legmélyebb depressziói: Holt-tenger, ebből soha nem értettem semmit. Még akkor sem, amikor egy barátnőm elhagyott, mert megismert valakit a Holt-tengernél töltött egyhetes nyaralása során. Mekkora lúzer voltam. A gimnáziumban Kafka oktávfüzete lógott ki a zsebemből, odavoltam a parabolákért, Az odút vagy tizenötször elolvastam a Margitszigeten, hiába sütött a nap. Ionesco, Beckett és a többiek. Magamra sem ismerek, ez is én voltam. Mindenféle izmusokról olvasgattam, találtam egy antológiát August Stramm-versekkel, gallyak fojtogatnak, a zűrzavarban átvágott kuncogó szemek, huhh. Keményebb volt, mint a Slayer. A Meztelen ebéd regénynek rémrossz volt – filmnek annál jobb. Néha nálam maradt egy-egy könyvtári könyv, Mallarmé Kockavetése, az Üvöltés antológia. Bűn & bocs! Aztán tanítványának fogadott Balázsovics Mihály. Csepelen született, de egy budai lakásban beszélgettünk a verseimről. Amikor megmutattam neki az első képversemet, ránézett, aztán összehajtogatta a papírt és visszaadta. Írd le rendesen, akkor majd elolvasom, ennyit mondott. A következő alkalommal már nem volt magánál, a János kórházban feküdt, néhány nappal később meghalt, én pedig soha többé nem írtam verset.

Évekkel később egy matracon feküdtem valahol Jászberény és Nagykáta között, egy elfelejtett alföldi telepen. Az ágyon apám horkolt, a szomszéd szobában a nagyszüleim aludtak. A nagyapám akkor már régóta egy nejlonlepedőn töltötte a napjait, amikor ébren volt, fejhangon sipítozott. Néhány évvel korábban még kijött focizni velünk a kiserdőbe, létráról szedte a cseresznyét, felhasogatta a tűzifát, nyolcvannyolc évesen. Aztán a rendőrök találták meg az óbudai Flórián téren, senki sem értette, hogyan keveredett el odáig. Ő sem tudta elmondani. A takarót a fejemre húzva olvastam egy könyvet, az volt a címe, hogy Szürke galamb. A kislámpa izzója mindent felforrósított körülöttem, de ez sem zavart. Hallgattam, ahogy odakinn tücskök ciripelnek. A függönyt sem kellett elhúznunk, arrafelé olyan mély volt a sötétség. Valaki megbillenti a feleségét, az pedig kizuhan az ablakon. Sötét, dermesztő pillanatok. Összemosódtak előttem a betűk, tébolyultan lapoztam tovább, tovább és tovább.

 


Főoldal

2016. július 19.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Történetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárjaLázadó keresztesek eltérő fénytörésben
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Debreczeny György verseiBorsodi L. László verseiOláh András verseiVörös István versei
Kiss László: A Fried-szobaBerka Attila: GyereksírásNagy Koppány Zsolt: PlázakandúrFarkas Arnold Levente: A bölcsőringató
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png