Ex libris

 

Nagy-Laczkó Balázs

 

Új év, új bor – avagy januári szőlőségeink

 

Régi könyvek bűvkörében él a régész, még akkor is, amikor tél idején járja a terepet. Ám terepet jár akkor is, amikor régi térképek fölé borul a szerencsésebb esetben fűtött irodában, még szerencsésebb esetben meleg kakaóval, forrócsokival, friss kávéval, langy teával a kezében.

Pár éve már a múzeumi dolgozóknak is megadatik az a kiváltság, hogy kötelező jelleggel önkénteskedő lelkes diákokkal osztozhassanak a kutatószobák többé-kevésbé klimatizált örömeiben. Szerény – és szerénységében korszerű – emlékeztetőjéül azoknak a felénk Gyulán implomi, szegedebbre szádeczky-kardossi időknek, mikor még tanárok és diákok együtt tárhatták fel a földeken, és nem csupán a tankönyvek lapjain a régmúlt rejtett titkait.

És ilyenkor bizony sokat tanul a régész is, aki manapság már nem tanár, pedig bárcsak az is lehetne! Megtanulja például alföldi városaink régi térképeiről, hogy a határban nem egy helyen csupa dollárt vetettek. Mert manapság – úgy fest – leginkább az ismert zöldhasúra emlékezteti az ifjakat a jel, mellyel az annak idején mit sem sejtő térképészek fel kívánták hívni a figyelmet a szőlőtövekre.

 

 kep1.pngkep2.png

A szőlő(s) ma is használatos térképészti megjelölése és gyulai szőlők a 19. századból a Harmadik Katonai Felmérés térképéről.

 

A venyigék túlegyszerűsített kuszasága számtalan megfejtési és így ismeretterjesztési lehetőséget kínál. Hisz a karók sora éppen úgy lehetne Dionüszosz, a bor istenének szüreti botja, a thürszosz megsokszorosítva, megmutatva, milyen nagy is a dévaj isten birodalma. Vagy éppen Aszklépiosz, a gyógyítás istenének támasza is gyógyszertári cégéreket felidézve meg persze azt is, hogy ami nagy mennyiségben méreg, az kis mennyiségben… 

De, ha már gyógyszertárak, akkor összekeverhetjük mindjárt Hermész, az istenek hírnökének hírvivő pálcájával, a caduceussal is, ahogyan a tolvajok, kereskedők és útonállók jelképe hogy-hogy nem rátéved a mi, antikvitást és szimbolikát feldett 21. századunkban a patikák kirakatára és más egészségügyi szolgáltatók névjegykártyájára is…

 

 kep11.jpgkep22.jpgkep33.jpg

Balról jobbra: Dionüszosz, kezében a makkos bottal, a thürszosszsal, majd Aszklépiosz botjára támaszkodva, végül Hermész hírvivő pálcájával, a caduceussal (utóbbi kettőt manapság gyakran összetévesztik egymással). 1. Régészeti Múzeum (Nápoly, Olaszország); 2. Ókori Színház Múzeum (Epidaurosz, Görögország); 3. Vatikáni Múzeum (Róma, Vatikán).

 

Az igazi csodálkozás csak azután jön, miután napirendre térünk a sok kis amcsi dolcsi szőlővé újrakeresztelése fölött: hogy ott, ahol ma békéscsabai reptér, majd Veszely csárda vár, nem is annyira régen még az evangélikus gyülekezet szőlői pihentek. Vagy ahol ma Gyulán a törökzugi lakótelep egy tömbjébe jár haza a diák, ott egykor a németek metszették, kapálták, kötötték a venyigéket. Mennyi-mennyi szőlő nőtt, mennyi bor folyt régen a Viharsarokban, és mivé lett? Itt nyírt fűvé, amott tömbökké, melyeket nem óvnak már sem antik istenek, se a középkori szentek.

Pedig milyen fontos ünnepi alkalom volt hajdan tájainkon is a szüret! A gyulai németvárosiak, akik a törökzugi szőlőket bírták, otthon, a házaknál dolgozták fel a szőlőt és készítettek belőle bort. A szüreten segédkezőknek egy tál ételt – a 20. században jellemzően babgulyást – készítettek, amihez frissen sült kenyeret kínáltak. A szüreti bálokon fúvós zenekar játszott, bálkirálynőt választottak, szőlőlopást imitáltak, ahogy teszik azt ma is a hagyományőrző rendezvényeiken a helyi németek, de már idegen borokon hizlalva a jókedvet. Nem csupán a szőlő-jel, de a régi szőlősök ismerete is kiveszett, melyet manapság mind kevesebb helyen őriznek a helynevek.

Végül régi térképek régi jelei között régi szokások is felderengnek: hajdan új bort is hozott a január, nem csupán új évet, mert bár az új bor első megízlelésének az ideje talán hazánkban sokfelé valóban Márton-napjával, ősz végével veszi kezdetét, de azért mégiscsak az igazi téli és télvégi mulatságokkal jön el ideje.

Például az ecsedi uradalom 1648-ból való úrbéri összeírásában is előfordul az anglitbor, mely az első ízben már lefejtett dézsmabor lehetett, amelyet a jobbágy Ágnes napján, január 21-én adott át urának. A dézsmabor a dézsmás, vagyis tizedszedős szőlők terméséből a földesúrnak járó, terményadóként beszedett bor volt annak idején. Általában rossz minőségű ital volt, mert a termelők igyekeztek legrosszabb borukat odaadni. Nem meglepő módon vízzel is hígították. A földesúr által fenntartott kocsmákban mérték ki a vendégnek, és mivel az ilyesmi már akkoriban is igen jövedelmező volt, igyekeztek minél többet beszedni belőle.

Hogy anglitosan rossz vagy jó bor volt, melyet a helyi szőlőkből préseltek, és így év elején már a helyi kocsmákban ki is mértek? Erről viszont sajnos nem szólnak a térképek…

 


Főoldal

2023. január 19.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Kas Kriszta novelláiHazai András novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Kopriva Nikolett verseiSzélyes-Pál Dániel verseiFecske Csaba verseiCsobánka Zsuzsa Emese: Útvesztő
Abafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életekKürti László: Özvegyi fátyol
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png