Tündérkert

 

HLI_fot__ja.jpg 

 

Horváth László Imre

 

Kedvenc olvasmányaim

 

Nem kell ahhoz írónak lenni később, hogy az ember gyerekkorában imádjon könyveket, ez általános élmény, bárki bármit mond. Egyébként még ma is, mivel nem igaz, hogy a mai kölykök nem olvasnak. Magyart is tanítok, mivel valamiből élnem kell, és még nem vagyok milliárdos nemzetközi bestselleríró, szóval magyartanárként mindig íratok beugró dolgozatot, egy fogalmazást a kedvenc olvasmányról, tartalom és személyes vélemény. És mindig átjön a lelkesedés, mondjuk, kilencven százalékban. Még ha odaírja, hogy amúgy utálok olvasni, akkor is meghatóan ecseteli a történetet, látszik, hogy fontos neki. Nemrég nyolcadikosokkal csináltattam meg, és olvasva huszonvalahány ilyen fogalmazást, egészen megjött a kedvem az íráshoz, írni kellene egy könyvet, amiért így lelkesedik valaki. Tiniszereplős antiutópiákat olvasnak manapság, meg tinipárkapcsolatos könyveket, egészen tragikus dolgokat is, meg varázslósokat, de még egy Tüskevár is futott.

Nekem is megvolt az Egri csillagok-imádat, a Winnetou, és mellette minden, ami csatás, vagy kalózos, vagy például a Tarzan-sorozat, amiben mindig volt egy-egy elsüllyedt civilizáció, és már ott megfigyeltem, hogy valakit valakivel mindig összehoz a szerző, és ez végül is olcsó trükk, de mindig bejön, szurkolni kell, különben nem történt semmi. Stephen King és rengeteg fantasy volt még középiskolában is, a szépirodalom nagyon későn jött, bár volt előszele, például emlékszem Cuzio Malaparte Kaputt című brutális regényére a 19. századi úthengerregények stílusában a második világháborúról. Ondaatjétől Az angol beteg, amit a mozifilm után olvastam el, aztán rengetegszer újra, ez volt az első sokszor újraolvasott könyv, mert a harmadik olvasásra rájöttem, hogy egy regénynek létezik sok rétege, nyelvezete, képei, ritmusa, mindenféléje, végül ebből is írtam a szakdolgozatomat, ami valójában egy rajongói elemzés lett negyven oldalon.

Ez eddig semmi különös, és én ezt nagyon szeretem, hiszen komoly közös dolgunk szinte mindenkivel, hogy szenvedélyesen ragaszkodik a nagy olvasmányélményeihez, ami paradox módon neki szólt személyesen, mégis abszolút kommunális élmény, a kulturált világ polgárjává avatta őt is.

De azért kérdeztek meg ezen az oldalon, mert író vagyok, és talán érdekes, hogy mit miért olvasok.

A két legfontosabb könyvélményem Houellebecq: A térkép és a táj, és McCarthy: Véres délkörök. Egy festőművész barátom mesélte, hogy a mestere mondta nekik, az ember nem azért lesz festő, mert jól tud rajzolni és minden adja magát, hanem azért, mert meglát egy képet, ami annyira lenyűgözi, hogy azt mondja, egyszer az életben én is szeretnék egy ilyet festeni. Nekem ez nyilván a regénnyel van így. Bár ha verset olvasok, akkor is megvan ez az érzés, például Ginsberg Kávéház Varsóban, vagy Brodszkij hosszú versei, vagy ezer másik. Tudom, hogy versben én nem fogok igazán nagyot csinálni, kifejezetten líraszerűt, nekem a történetmesélős, karakterközpontú valami adott, meg úgy általában a regény intézménye vagy rendszere, vagy jelensége, ami amúgy maga az intézmény- és rendszerellenesség, amíg van regény, van szabadság is, lásd erről még Kunderát például. Houellebecq könyve az olvasmányélmény intenzitása miatt volt fontos, amellett, hogy a világ legelegánsabb és legzseniálisabb könyveinek egyike. Olyan intenzív örömet okozott az olvasása egyszerűen, hogy az volt bennem, ezért érdemes olvasni, ez az, ez az, és hát ugye ezért érdemes írni, hogy ilyet csináljak, ami másnak ezt az örömöt okozza – itt most az öröm nem giccs, hanem katarzis, nemi örömhöz hasonló, intellektuális csúcs, óceánérzés, beavatás és határtalan szórakozás. Ezt adta nekem az a francia a művészregényével. A robusztus amerikai McCarthy meg a Véres délkörökben a hagyományt magát, az ősi bikaerőt támasztja fel, az Ószövetség történelmi könyveinek meg a kőbe vésett királyfeliratoknak a borzalmas erejét. Persze ezért annyira jó az amerikaiak irodalma, mernek teljes hagyományban gondolkodni, mert az alapmítoszuk az újra kitalált ország, amihez mindent be lehet és kell olvasztani, ezért paradox módon mélyebbre nyúlhatnak, mint a régi európai irodalmak, ahol muszáj pár évszázad sekélységében a nemzeti múlton és egyes korábbi zömmel senkiházi értelmiségiek hatásán merengeni, vagyis jobbára keseregni, és ezt kell hagyománynak tekinteni. Olykor bosszankodva látom, hogy ennek nagyon tehetséges írók is bedőlnek. De mindenki a saját sorsáért felelős, főleg egy-egy életmű kapcsán igaz ez. Az biztos, hogy mást nem lehet csinálni, ha írni szeretne az ember (persze itt nem kell az udvariasság, meg hazudság is, az ember írni akar, vagy nem akar, véletlenül nincsen igazi regény, ahogy olimpiai arany sem), mint hogy olvas. Mondjuk kényes ízléssel Kleistet, ahogy Hajnóczy segédmunkás Fiúja, a szent, és még Mészölyt sem lehet kihagyni egy ilyen vallomásos dologból egész egyszerűen, a Saulus az egy másik kategória, az egy ünnep. Beúszni egy más minőségbe, vagy belemártózni, egy másféle, jobb anyagba. Kafka, Borges, Bodor Ádám, Cortázar novellái. Vagy kézhez kapni egy egész világot, bejárni és szelíden és titokzatosan birtokolni egy egész új világot egy-egy regénnyel, például A száz év magányt vagy a Karnevált olvasva. De mondhatnám A Négyszögletű Kerek Erdőt is egyébként, vagy leginkább A kis herceget. Olyan szépet nem lehet írni. De persze ezt akarom én is, olyan világot létrehozni egy könyvvel. Különben nem írnék. Ne írjon senki, aki nem ezt akarja. Mindig csodálkoztam, hogy nem mindenki ezzel foglalkozik, mikor adja magát a lehetőség, de ha nem, hát nem. Persze milliónyi középszerű könyv után inkább már áldom azokat, akik szenvedélyes fogyasztók, és nem írnak saját könyvet, bár tudnának valamilyent, de valószínűleg nem igazán átütőt, ezért nem is kísérleteznek. Én nem tudom feladni egyelőre.

 


Főoldal

2016. július 04.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
A Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiváljának díjazottaiSzabó Magda-kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi MúzeumbanA XVII. Pécsi Országos Színházi Találkozó Díjazottjai Június 26-án búcsúztatják Jókai Annát
Versek
Gál Ferenc verseiJász Attila verseiBanner Zoltán verseiCsillag Tamás versei
Prózák
Térey János: Árkádiában ősszelEgy értelmezés műveMindenki a napra törMolnár Vilmos prózái
Kritikák
„Üresnek kell lennie” - Szabó T. Anna TöréstesztjérőlKháron ladikjánMindent bele egy könyvbeZajló Tisza - Orcsik Roland kötetéről
Esszék, tanulmányok
Halmai Tamás: A Gangesz rabbijaArany-recepció a kortárs költészetbenLövétei Lázár László esszéjeSzáműzöttek - Vitairat a humán szakos pedagógusokhoz
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA