Hazánk kevés jelenlegi megyéje büszkélkedhet annyi irodalmi, irodalomtörténeti emlékkel, emlékhellyel, mint Békés megye. Ezek jó része a két világháború közötti egyik legfontosabb szellemi, ideológiai, irodalmi törekvéshez, a népi írói mozgalomhoz (Darvas József, Féja Géza, Püski Sándor, Sinka István, Szabó Pál személyéhez) kapcsolódik.
A népi írók a vesztes háború, a bukott forradalmak, Trianon után, gazdasági világválság idején és után a parasztságban nemcsak a nemzeti hagyományok őrzőjét, nemcsak a nemzet megtartó, de jövőt formáló erejét is látták. Éppen az által, annak révén, hogy az általuk sürgetett mélyreható társadalmi változások, a parasztság, a nép teljes felszabadítása eredményeként immár a parasztságot is magában foglaló demokratikus nemzet jöhet létre. A vidéki Magyarország és a paraszti sors valóságának kíméletlen felmutatásával igyekeztek nemzeti felelősséget ébreszteni. A nép írók a mai korban már szokatlan küldetéstudattal rendelkeztek, úgy érezték, erkölcsi kötelességük és hivatásuk a közösség nevében, érdekében szólás.
E biharugrai ház egykori lakója, a fiatal korában kőműveskedő parasztember, később már ismert íróként maga is a következőképpen fogalmazott, amikor arra a kérdésre próbált válaszolni, Miért kellett nekem íróvá lenni?: „A parasztság szemszögéből írom mondanivalómat, mert erős meggyőződésem, hogy a parasztság sorsa az egyetemes magyarság sorsa”; „a magyarság elhivatása, a parasztság beállítása a nemzet egyetemes keretébe”. Szabó Pál a parasztság sorsának megváltoztatása érdekében vett részt már a húszas években különböző helyi szervezkedésekben, kisgazdapárt alakításban, és azért írta az újságcikkeit is. Amikor az Emberek című első regénye 37 éves korában 1930-ban megjelent, már országosan is viszonylag ismert publicista volt. A regényt az idén 100 éves Nyugat hasábjain Móricz Zsigmond Új nagy írót küldött a falu című lelkes írásával köszöntötte, s aztán számos novelláját is közölte. Kevesen tartják ma már számon, hogy Szabó Pál gyakorlatilag a Nyugat novellistájaként indult. A parasztság sorsát szem előtt tartó, társadalomjobbító szándék vezérelte későbbi közösségi, közéleti tevékenysége során is, legyen szó az inkább irodalmi jellegűekről, például a Kelet Népe, a Szabad Szó alapításáról, szerkesztéséről, vagy a politikaiakról, a Nemzeti Parasztpárt alapításáról, vezetéséről, majd az 1945 utáni képviselői tevékenységéről. Az 1956-os forradalmat megrendülten köszöntő írása (is) A parasztsághoz szól, és a paraszti teendőt próbálja megfogalmazni „a nemzeti géniusznak” „a világba lobbanó lángolása” napjaiban.
Közben sorra születtek az irodalmi alkotások, melyek közül a Lakodalom, Bölcső, Keresztelő (együttes és némiképp átírt kiadásban: Talpalatnyi föld), az Isten malmai, a Nyugtalan élet, az Ahogy lehet, a Szülőföldem, Biharország emelhető ki leginkább. Kevesen emlékeznek ma már arra, hogy az 1945 utáni években Jókai és Mikszáth után a legolvasottabb magyar írók közé tartozott Szabó Pál. A szülőföld, az eszméltető, felnevelő környezet az írók többsége számára általában nagy hatással van, de ritka a szülőfölddel, a szülőfalujával (Biharugra), a környező tájjal (Biharország) ennyire egybeforrt alkotó. Már Móricz is utalt erre említett írásában: „Van neki egy holdja! Van neki egy talpalatnyi földje! És azon a földön úgy meg tudta vetni a lábát, hogy az övé az egész falu. Övé minden embere, férfiak és nők és gyermekek, és övé minden hangulata, a szélmalom elhordott tégláitól a földesurak szétzilált ezer holdjaiig…” Szabó Pál pedig élete vége felé visszatekintve így fogalmazott: „Könnyű arról írni, ami a szívünkben él, és aminek a létezését a lélek félti, őrzi, vigyázza. Nincsen a Biharban egyetlen falu sem, amit én ne ismernék, ne szeretnék. Nincsen olyan folyója, ere, hajlata, amelynek hol áradó, hol apadó vize ne itt zúgna által, a véremen. (…) Forró nyárban én fürdök a folyók vizében, az én fejem felett gyülekeznek a termékeny esőt adó fellegek, és minden pacsirta nekem mondja dalát a mezőkön, a traktorok az én kedvemre dübörögnek, és minden az enyém, itt, Biharban, ami csak van, ami csak él, és ami eljövendő…” (Szülőföldem, Biharország).
Szabó Pál legnagyobb írói tette, hogy legjobb műveiben, például a legszebb magyar faluregényként is számon tartható trilógiájában (Lakodalom, Bölcső, Keresztelő), az ember és az őt körülölelő világ harmóniáját magas rangú eszétikummá formálva, ezt az őt elindító közösséget és környezetet emelte be a magyar irodalomba, tette ismertté s immár örökre emlékezetessé. Nehezen képzelhető ma már el, de mivel itt élt a kor egyik legolvasottabb írója, innen is szerkesztették a kor egyik legfontosabb folyóiratát, a Kelet Népét, a kor számos ismert személyisége látogatta itt meg az írót, Biharugra és ez a kicsinyke ház a magyar szellemi élet egyik központja volt valamikor. Olvassuk csak el a tavaly óta a ház falán látható emléktáblán, hogy ki mindenki fordult itt meg!
Mindezek miatt úgy vélem, helyesen teszi ez a közösség, a megye és a falu közössége, ha mindent megtesz Szabó Pál emlékének megőrzése érdekében. A múlt értékeinek megbecsülése erőt adhat a jelenbeli küzdelmeinkhez is.