Kiss Bálint Béla
Sósleves
Harmincadik évfordulójukra Pityuka főzte az ebédet Magdinak, ami harminc év alatt először történt. Kavargatta, kevergette, rakott bele petrezselymet, sárgarépát, ízlelgette, kóstolgatta, majdhogynem megégette nyelvét a gőzölgő fazék felett. Főtt, főlögélt már egy ideje, amikor Magdinak is adott egy kóstolót. Még csak le se nyelte, rögtön mondta: sótlan. Nyúlt is Pityuka a szekrénybe a só után, de nem volt egy szemnyi se. Ej, de megharagudott, kishíján kiborította a fazekat is a forró levessel. Ha Magdi sebtiben le nem nyugtatja, már szőre se, bőre se nem lenne egyiknek se. Azt mondta neki, eridj, kérj sót a leveshez a szomszéd Verától, és máris minden a helyén lesz. Pityuka fogta barettsapkáját, likas cipőjét, egy banános óvszert rejtett bukszájába, és útnak eredt. Egy emeletet ment csak le az öreg lifttel, már kopogott is a szomszéd Vera ajtaján. Vera nagy örömmel fogadta.
– Kedves Pityukám – dőlt neki az ajtófélfának –, mibe’ segíthetek? Pátyolgatás kéne tán megin’? Máris hívom a Dzsabarit.
– Ne fáradj, drága, csak azért zavarlak, mert levest főzök harmincadik évfordulónkra a Magdimnak, és kifogytunk a sóból. Adj nekem sót, kérlek, és viszem is a leveshez.
– Addig én sót neked nem adhatok, amíg el nem mégy a szomszéd Jánoshó’, hogy hozza nekem vissza a karaoke masinánkat, mert mióta elvitte, nem tudunk mulatni a Dzsabarival. – Pityuka sóhajtott egyet, de végül is felment az öreg lifttel a harmadikra, és bekopogott Jánoshoz. Az csak félig nyitotta ki az ajtót.
– Mit akarsz? – kérdezte.
– Üdv, János, a szomszéd Vera küldött, hogy visszavigyem a karaoke masináját, és akkor kapok tőle sót, hogy jobb legyen a leves, amit a Magdimnak főzök harmincadik évfordulónkra.
– Majd visszaadom, ha szerzel nekem a szomszéd palitól, Palitól azidotimidint, mert a Dzsabari éjddzes lett, oszt én is megkaptam tőle.
– Jó tudni, cimborám. Megyek, megkeresem – fordult sarkon Pityuka, és már liftezett is a negyedikre, Palihoz.
– Tisztelt Pali doktor úr, azidotimidint szíveskednék kérni magától, mert a szomszéd János éjddzes lett, és amíg nem kap gyógyszert, nem adja vissza Verának a karaoke masináját, és én sem kaphatok sót, hogy megsózzam a Magdim levesét.
– Adhatok én valamilyen nukleozid-analóg reverz transzkriptáz-gátlót, de akkor előbb ugorj le a Tubi Turcsihoz, mert fogyóban van már a kristályom. – Így történt hát, hogy a negyedikről a földszintre liftezett Pityuka, ahol bekopogott Tubi Turcsihoz. Nem érkezett válasz. Kiment a panelák elé, és bekiabált az ablakon.
– Tubi Turcsi, kristály kéne nekem, hogy elvigyem Pali doktor úrhoz, aki ad majd nekem azidotimidint, hogy kigyógyítsuk az éjddzből Jánost, mert másképp nem adja vissza Verának a karaoke masináját, és én sem sózhatom meg a Magdim levesét. – Tubi Turcsi erre kitette fejét az ablakon.
– Nem maradt már sok kristályom, de odaadom szívesen.
– Köszönöm! – állt mosolyra Pityuka szája.
– Egy feltétellel – emelte mutatóujját a magasba Tubi Turcsi. – Hívd le ide Kármán atyát, mert olyan régen szipuztunk már együtt.
– Legyen, ahogy akarod. Csak a kristály maradjon meg – mondta Pityuka, és visszasietett a lifthez, de az nem nyílt ki. Mit tehetett, mit nem, elindult a lépcsőn felfele, egészen a legfelsőbb emeletre Kármán atyához. Csöpögtek róla az izzadságcseppek, de annyi, hogy egy országnyi levest meg lehetett volna sózni vele. Térde sajgott-jajgott minden lépés után, csak úgy kapaszkodott a korlátba, míg fel nem ért az ötödikre, Kármán atya ajtajához. Ott nem is kellett kopogni, már nyílt is az ajtó előtte.
– Isten áldja, István. Örülök, hogy fellépcsőzött hozzám, már megyek is Tuba Turcsihoz szipuzni, csak egy dologra kérném. A bukszájából adja ide a banános óvszerét. Nem lesz magának már arra szüksége. – Pityuka meghökkent, de azért teljesítette, amire kérte Kármán atya. Mivel a lift nem működött, az ablakon keresztül ereszkedtek le Tuba Turcsihoz.
– Bulizzunk! – mondta, és bekapcsolta a Muzsika TV-t. Kezét a magasba dobva táncolt a Bódi Csabira.
– Álljon meg a menet! – nyúlt Pityuka a távirányító után, és kikapcsolta a kis dobozos tévét. – Azt ígérted, ha lehozom neked Kármán atyát, hogy szipuzhassatok, akkor adsz nekem kristályt, amiért a Pali doktor úrtól kapok azidotimidint, hogy kigyógyíthassam Jánost az éjddzből, mert másképp nem adja vissza Verának a karaoke masináját, ami nélkül nem kapok sót, hogy megsózzam a levest, amit főzök Magdimnak a harmincadik évfordulónkra.
– Igazad van, vidd csak, és hagyj minket szipuzni, úgy sincs elég hármónknak – dobta Pityuka ölébe Tuba Turcsi a fehér kis csomagot, majd visszakapcsolta Bódi Csabit.
– Menj Isten hírével, és ne tekints vissza – mondta Kármán atya. Pityuka nem teketóriázott. Lépcsőzött is vissza a hetedikre, ahol Pali doktortól kapott azidotimidint, azt vitte Jánosnak, János visszaadta a karaoke masinát, Vera pedig hálája jeléül kezébe nyomott egy sótartót.
– Biztos nem fáradsz be a Dzsabarihoz? Nagyon hiányzol má’ neki.
– Add át neki üdvözletem, sietnem kell Magdihoz. – Magdi otthon észre se vette, hogy férje távol volt. Pityuka odasietett a leveshez, és gyorsan meg is sózta, majd kevergette, kavargatta, amíg készen nem állt. Odahívta feleségét egy kóstolóra, de Magdi még le se nyelte, máris mondta: túl sós.
Pityuka feltekerte a hőt a gázfőzőlapon.
Kiss Bálint Béla Dunaszerdahelyen született 2005-ben. Jelenleg Pozsonyban és Budapesten él.
A szerző portréját Nagy Tivadar készítette.
