Szabó Tibor
Hámori Bianka hiába első

Tari Dénes ha üldögél is, lohol. Ilyen fajta. Nem ilyen fajta igazából, de belegyömöszölte őt az élet. A százfelé futásba. Párhuzamosan megosztott, mint az Avon-hálózat. Egyszerre, azonnal mindent, mert kell, követelik, lépnek a sarkára. Ám Tari Dénes közkönyvtáros nem hülye azért. Hamar rájött, hogy ha már úgyis muszáj, ha másképp nem lehet — hát még mindig üldögélve loholni a legkényelmesebb. Így aztán hónapok óta csak üldögél a könyvtár lépcsőjén. Erős dohányokat füstöl, lányok szemében nézi a kedveset, a felhőket számolja. A fiatal gyakornok szépségében leli örömét. Behúzza a hasát, ha vele beszél. De újabban már nem húzza be. És közben a jelenléti ívek egyeztetése, számlák és beszámolók bélyegzése, rendelési listák, bér- és járulékterhek, Béla úr levéltetvei, hogy azokkal miként lehetne elbánni, pótvizsgázó diákok a kisvárosi nyárban, a finnugor nyelvrokonságot magyarázza Tari Dénes, mikor jobb kedvében éppen, papírok, kávék, cigarettacsikkek. Néha ránéz a mélfiókjára meg az Onagy-fórumra. Eltelik a nap.

Szerda délelőtt és rohadt meleg az alföldi kisvárosban. A lépcsőre még árnyékot vet a szomszédos mozi tűzfala. Addig jó. Költségvetést magyaráz a gyakornoknak, koncepciókat, tételeket, tárgyalási technikákat — szakmáznak. Nézi közben a lányt, és hálás az Istennek, hogy nőt is teremtett ebbe a ronda, elhasznált fejű világba.

Hámori Jóska, egy helyi okostojás érkezik egyszer csak. Hozza a lányát is, tizennégy lehet a gyerkőc, nagyon divatos, a lábon drága bőrcipő, a blúz elegáns, boka villan a gyárilag szaggatott-koszolt nadrág szára alól. Téblábol a lépcső előtt a két Hámori. A közkönyvtáros mondja, mutatja, merre az olvasóterem (tudják anélkül is), meg hogy kollégák segítenek, nyitva az intézmény, csak tessék, csak tessék. De nem. Téblábolnak. Közben Aranka dugja ki fejét az ajtón, mobilt nyújt, sürgős, valami Fakopáncsné, adatokat kér, meghallgatja Tari Dénes, Jenő bácsi kurjant az utca túloldaláról, hogy a játszótér avatása mikor lesz, ott legyen ám a közkönyvtáros, bevágódik két törpe az udvarra, Kopácsyné csak egy dátumot kérdez szerencsére, a törpék meg a biciklijüket hagynák itt, ha szabad — persze, szabad, mért ne lenne. Sokáig nem derül ki, mit akarnak Jóskáék. Már épp lenne kínos, mikor mégis elő a farbával.

Segítséget kérnének. Biankának. Tari Dénestől. Jöttek volna előbb (minél előbb? minek előbb?), de a lány hajnaltól edzésen, tízig, mert úszik, versenyző, most második a megyében, mellen, lehetne jobb is, de az angolórák kimerítették tavasz óta, hajtás ezerrel, két hete középfokúzott, még jó, hogy sikerült, mert jövő héten indul a turné a Rókafogó együttessel, Bianka népdalénekes is, úgyhogy a németet nagyon hanyagolja az utóbbi időben, de a természetvédelmi pályázatot tényleg nem lehet kihagyni, a minisztérium hirdette, Környezetem élővilága, ez a címe, az élővilág fontos, mondja az apa, már kész is a dolgozat, csak át kéne olvasni, helyesírás, fogalmazás, ilyesmi.

Tari Dénes pislog kábán. Alig hiszi.

Sok mindenben tehetséges a gyerek, magyarázza a férfi, ők (a szülők) szokták is inteni, hogy ennyit azért nem muszáj, igazán nem, de hát mit lehet tenni, ha egyszer ettől boldog Bianka.

A közkönyvtáros a néma lány arcába néz akkor. Nagyég, gondolja. Nagyég. Hát ez boldogít egy lányt a nyári szünetben, a negyvenfokos hőségben? A Nyelvvizsga? Az élővilág-dolgozat? Meg, persze, inteni szokták. Chhha!

Bianka mosolyog, nem szól, a bőre porcelán. Eltűnődik Tari Dénes. Vajon csak az apa ekkora balfasz? Vagy átragadt már a gyerekre is? Természetes már Biankának, hogy akkor jó, ha felfeszül a mérhetőre? Ha teljesít. Ha oklevelet kap.

Félrebillentett fejjel vizsgálja a szerencsétlen bajnokot, de hiába, nem derül ki semmi, Bianka zárt, kompakt, emberi nem szivárog át a mázon. A kérge már merev. Még várna a közkönyvtáros, de az apa közbelép, spirálozott szöveget nyom Tari Dénes kezébe.

            Belelapoz, nézegeti, de csak alibiből, mondatokat nem lát.

            — Miért írtad — kérdezi a szerzőt.

            Bianka zavarba jön. Mintha nem értené a kérdést.

           — Hogy nyerjek — mondja aztán.

           Tiszta sor. Nem is kell több kérdés, Holnapra megcsinálom, bólint az apának, majd kedvetlenül elhajtja a sikeres családot.

Akkor lecsap a loholás újra, kiállításra hívják a közkönyvtárost, egy asszony keres mintát gyöngyszövéshez, postáról üzennek, hogy a fiókbérlet díját már megint nem fizette be az intézmény, mobil csörög, színes törpék csalják őt ugróiskolázni. De Tari Dénes nem hagyja még magát. Előbb a fontos. A gyakornokhoz fordul, őt tanítgatja türelmesen. Hogy sose bízzon meg olyan emberben, aki a gyerek sikereiben éli át saját orgazmusát. Hogy sose vegyen maga mellé olyan kollégát, aki tizenhárom évesen szerzett nyelvvizsgát. Halálos balfogás lenne.

A gyakornok szépségében leli kedvét Tari Dénes tanítgatás közben. Erős dohányok füstje adja a hátteret, hamvas fiatalság a témát, és a közkönyvtáros érzi, hogy ez nagyon rendben van így. Az új világ meg nem érdekli. Az eredmény, a sorrendekbe törhető neki nem mámor. Apró örömök, egyszerűségek boldogítják. A gyakornok blúza alól feszül az igazság. Hogy ami gömbölyű, az gömbölyű. Nincs ezen mit versenyezni.

Kapcsolódó:

Grecsó Krisztián: Mínusz egy halál
Elek Tibor: Horgász irodalom
Erdész Ádám: Kolozsvártól Szegedig
Kiss Ottó: Nyári medveségek
Szabó Tibor: Fenekező angyalozás - eredményesen
Kiss László: A térképnek háttal
Grecsó Krisztián: Egy koldus adósa
Elek Tibor: Kívülállás vagy benne levés?
Gyarmati Gabriella: Bohus Zoltánról
Erdész Ádám: Majolenka
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián: Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra

Főlap