Végh Attila
Hajnali részegség
A hajnal a határérintés ideje. A sötétség reménytelen tömbje már foszladozik, de az életbiztonság nappali fényének megérkezte előtt a remény színes játéka megcsiklandozza a szívet. Az égbolt a határérintés tere. A tudható, élhető sors kikívánkozik magából, de e kikívánkozás hovája ismeretlen. A vágy kicsapódik a határfelületre: ez nem más, mint a végtelen kozmosz, a valamikből összerakott semmi. A semmikből összerakott semmit akkor érezzük meg, amikor az alvók közt ébren maradunk. Amikor mindenki saját világában pihen, akkor innen belátható a közös világ. Ehhez a határjáráshoz határfény kell, ami átvilágít.
Ha most arra gondolunk, mit jelent az átvilágítás, mondjuk, a mai társadalmi életben, láthatjuk, milyen szánalmas mindehhez képest a társadalom. Ahol minden este bál van, ott az élet ünnepe zenél. Hogy aztán erről a Sátán bálja jut-e eszünkbe – Bulgakov óta nem nagyon tehetünk mást –, vagy esetleg vallásos fantáziáknak adjuk át e fenomént, esetleg egyszerűen az Azúrnak adunk hálát érte, az tök mindegy. Ez mind ugyanaz. Aki ez ellen az ugyanaz ellen most tiltakozni kezd, az még soha nem élt át kosztolányimély hajnalt.
A vers:
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00566/17685.htm
