Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba
Cukorbáj,
avagy az édesanya az élet sója
Verses jelenet
Játszódik egy patinás kisvárosi cukrászdában, mainapság
Szereplők:
Feri bácsi, törzsvendég
Krisztián, siheder
Evelin, pincérnő, Krisztián barátnője
Eszter, Krisztián anyja
Viki, Eszter ismerőse
¥
Feri bácsi: Csatatér a kisvárosi cukrászda,
morc haspókok szentségelnek cifrázva.
Ezer fürttel
fogy a trüffel
kapós a grillázs, marcipán,
kisgyerekek
követelnek linzereket,
bonbon-fronton nincs szeretet,
csak desszertvillás harci tánc.
Óbégatnak nagyikkal,
az kussol, ki fagyit nyal –
egy szó, mint száz: van itt zaj.
Messze nem egy bájliget,
csócsálják a bájgliket,
és a túrót, pitével.
Én vagyok csak kivétel,
mert nekem az édesség
ellenjavallt réges-rég,
legyűrnék egy krémest még,
a vércukorszintmérőm szétesnék.
Üres kávét kavargat hát kanálkám,
csördülését túlzengi a kavalkád,
ilyen zsivaj tombolhatott talántán,
amikor az Erkel szobrát avatták.
Mit tehetnék? Ülök, mint a szágópálma,
bávatagon várok itt a zárórára,
midőn végre elcsitul a rettenet,
elpihennek a megfáradt eklerek,
akkor szépen felkelek,
s étlen hazasettenek.
Addig bezzeg szemem nassol,
bámulván az Evelint:
mint cikázik hasig hastól,
súlyos tálcát emelint,
ahány keze, tele mind.
Ámbár most épp feltartja egy siheder,
egyfolytában fecsegnek!
Kihallgatom, mégis miről siketel,
hátha némi bosszúsággal kecsegtet.
Krisztián: Három hete hallgatom a nyüstölést:
anyámmal mért nem ismerkedsz meg?
Leszerveztem: megérkezik üstöllést,
eldumáltok, islert esztek…
Evelin: Főszezonban, csúcsidőben,
mint folyhatna dumcsi bőven?
Két lépés, és sutty, kidőltem,
mint muslica a puncslikőrben!
Krisztián: Azt gondoltam: remek ötlet,
s kakaómba beleköptek.
Evelin: A fél város itt tüleked!
Hogy tarthatnék szünetet?
Krisztián: Leteszed az üleped
néhány percre –
jár ennyi a fiúdnak!
Evelin: Persze, persze,
és miattad kirúgnak!
Visszamenjek tanárnőnek,
és legeljek csalánt főleg?
Krisztián: Ezt kapja az anyám tőled?
Evelin: Én kértem, hogy ideráncigáld?
Krisztián: Hogyha tudnád, de kíváncsi rád!
Evelin: Jó. Ha helyet foglaltok,
míg rendeltek fagylaltot…
Krisztián: Kedvence a karamell!
Evelin: Váltunk pár szót paralel.
Feri bácsi: És Evelin balra el.
Az ajtóban már ott torlódik anyuska,
rózsaszínű, mint a málnás makaron,
édes-habos, mint somlói galuska,
dimbes-dombos tájtérkép.
Ne lennék ily gyomorbajos katatón,
lenne benne tápérték!
Krisztián: Puszi,
anyuci!
Eszter: Mért hívtál pont cukrászdába?
Ügyelhetnél magadra!
Úgyis fel vagy dagadva,
mint egy hólyag,
nem kéne, hogy duplázz rája!
Krisztián: Csak, mert…
Eszter: Legalább én szóljak!
Rossz rád nézni, kisfiam,
hájad rezeg friss-vigan,
ujjad helyén virsli van!
Nagyon el vagy hanyagolva.
Krisztián: De én…
Eszter: Igen, ez az anya dolga!
Krisztián: Hogy csesztetsz meg szánakozol? (Idegesen a hajába túr)
Eszter: A hajad meg szénakazal.
Aki kövér s mélynövésű,
annak többször kéne fésű.
A külsődre mért csak én figyelek?
Mikor leszel végre férfi, gyerek?
Krisztián: Nincs is rajtam felesleg!
Eszter: Cseréld le a látszerészed.
Hisz a csajok rád se néznek,
mind jobb pasit keresnek.
Krisztián: Akadt már, ki letámadt,
és nem talált nehéznek –
bírja minden dekámat!
Eszter: Előbb vonul kolostorba. (körbenéz)
Dolgozik itt személyzet?
Ha az embert kiszolgálnák,
Lecsúszna egy dobostorta.
Krisztián: Máris szólok,
legyél boldog.
És valamit iszol?
Eszter: Málnát
meg egy lattét,
ha megfőzni nem lesz hat hét,
mert különben hisztizek.
Krisztián: Megyek.
Eszter: Magadnak csak szikvizet!
Feri bácsi: Ahogy a siheder int,
látom jönni Evelint.
Másra se várt eszerint.
Nem lehet nem szeretni.
Evelin: Elnézést, hogy megvárattam magukat…
Eszter: De ha már így kivártam,
örülök, hogy ideért,
megtette e nagy utat,
s ránk szánja az idejét.
Evelin: (meghatva) Az, hogy végre mi hárman
dumcsizhatunk: hibátlan!
Eszter: (értetlenül) Tökéletes! Végre együtt!
Mit javasol? Honnét kezdjük?
Evelin: Sajnos nem nyújthatom hosszan,
és még be se mutatkoztam:
Szabó Zelma Evelin –
ezek mind a neveim. (nevet)
Sajnos nem ülhetek le.
Eszter: Mért? Maradjon hetekre!
Evelin: Ez aranyos! De nem lehet,
A főnököm szigorú,
ha lazázunk, kiború’,
s kirúgatást emleget.
Eszter: Vannak furcsa emberek.
Evelin: Percem nyugton nem telhet,
folyton-folyvást rendelnek.
Eszter: A szerencsések.
Evelin: Csápolnak, míg becserkésznek…
Ott is, ni! egy fószer int
a kilences asztalnál.
Ciánt habbal, azt falnál!
Falnak megyek, szó szerint!
Kövérek, mint toros bolha,
de kell nekik a dobostorta,
tiramisu, profiterol,
csokis mousse és sarokház,
dühöng itt a pufi-terror!
Más meg lattéért nyüszít,
úgy élhet csak, ha mokkáz.
Úgy unom már e nyüzsit,
a sok debil vendéget.
Bárcsak hazamennének!
Eszter: Ez bosszantó fölöttébb.
Evelin: Lépnem kell. De jövök még! (el)
Eszter: Ha nem sírnék, röhögnék.
Krisztián: (zavarban) Kedves lány és közvetlen…
Eszter: Már-már röstellem,
hogy kis hiján
süteményért nyösztettem.
Fuss utána, Krisztián,
szólj, hogy míg itt szalad, jön-megy,
hozza ki a panaszkönyvet.
Krisztián: Ne már! ez a kedvesség
terólad így lepereg?
Eszter: Menj, mielőtt megvesznék,
és lepne az epe meg!
Krisztián: Teperek. (el)
Feri bácsi: Jaj, Evelin, aranyoskám,
kihulltál az anya-rostán!
Nem passzoltok ti ketten,
mert e mamlasz,
kiért bomlasz,
szemlátomást töketlen.
De hopp, jön egy új nővendég,
apró, mint egy mustármag,
kit minden férfi mustrálgat,
s szintúgy tetszik anyuskának –
úgy néz, mintha örvendnék!
Eszter: Viki! Csüccs le
itt a plüssre!
Viki: Szia, Eszter!
Bocs, ha késtem,
anyám nehezen ereszt el,
és olykor pláne mégsem.
Eszter: Nem mondtad, hogy reménybeli
anyósoddal ütközöl,
ki benned a menyét leli?
Viki: Megkérdezte: melyikkel az öt közül?
Egyébként meg üdvözöl.
Eszter: (csípősen) Fut jelölted másik négy?
Mért nem rögtön százig mégy?
Viki: Meglehet, hogy prózai
vagyok, már-már otromba,
akit le nem nyűgöz ködkép,
s a romantika pózai,
de vágyom már egy otthonra,
az anyámtól költözködnék.
Gondolkozzunk realistán,
így vagy első te a listán.
Eszter: A szerelem szent dolog.
Hogyha egyszer fennforog,
ellene ki küzdhetne?
Térjünk is az üzletre!
Családi ház, zöldövezet,
padlófűtés, összkomfort,
szobátokban légkondi,
a kapu kis közbe vezet,
a garázsban Ford Escort,
hároméves, kék kombi.
A kert másfél hektárin
barack nő és nektárin,
ha illatát megérzed,
az maga az igézet.
Viki: S mi kapnánk az egészet?
Eszter: (kis szünet után) Tiétek a tetőtér,
én megyek a földszintre.
Viki: Lehetek most őszinte?
Ezzel kissé letörtél.
Eszter: Nem leszek az utatokban,
a szobámban matatok benn.
Viki: Ha anya kéne, van raktáron.
Börtönőr, kém, házmester,
ki naphosszat rám leskel,
hogy bajával traktáljon.
Úgy költözzem más tájra,
hogy ott vár egy anya-pótlék,
ki lépteim strázsálja?
Eszter: Nem mondtam a nyaralót még!
Szanazugban,
a Körösnél!
Viki: Ha az úgy van,
érte jó pénzt megadnak,
rajta annyit keresnél,
hogy végy egy lakást magadnak!
Eszter: Erre alszom még egyet,
hogy jobb tervre ébredjek.
Feri bácsi: Nékem ez az alku fáj.
Két szívtelen halkufár,
ki halpénzre kalkulál.
De hajjaj,
kócos hajjal
közeleg az egyszemélyes halraj.
Eszter: (az érkező Krisztiánnak) A panaszkönyv hol maradt?
Nem látom a hón alatt!
Krisztián: Megették a vikingek.
Eszter: Bemutatom Vikinket!
Viki: Szia! te vagy Krisztián?
Eszter: Megrendelted már a lattém?
Krisztián: Beütött a vízhiány.
Se kávé, se szóda
azóta.
Eszter: Szomjan vesztem ezalatt én.
Krisztián: Csábító a gondolat! (Eszter megszólalna, de nem engedi)
Ne is hűtsd a gyomrodat,
én lököm a szöveget!
Nem vitatom,
hogy nem vagyok nyápic túl,
a pocakom – de mint atom –
a hízásra rágyorsult,
elértem a vágósúlyt,
a kilóm már százig nyúlt,
de annyit azért leszögezek,
keményen, mint a kövezet:
akadt nő, ki rám izgul,
és ez nem a mázlin múlt!
Eszter: (gúnyosan) Naná, tán egy pincérnőcske!
Nem vonzanád ingyér’ őt se!
Szép summa a napi jatt,
ha kedves, csak amiatt!
Krisztián: (bőszen) Mért nincsenek kéznél torták,
hogy betömhessem a torkát,
s fulladozva kancsalon
felfogja, hogy van csajom?
Viki: Ha így állunk, távoznám.
Van még mára három szám.
Eszter: Viki kedves, hova futsz?
Ne ijesszen el e trucc!
Henceg csupán Krisztián,
ne akadj fenn hisztiján!
Csak nyelve van fölvágva!
Nőre bárhogy sóvárg ám,
béna, mint egy sóbálvány,
s nem vergődik zöld ágra!
Krisztián: Bocs, ha netán megbántanám,
ki ez a csaj egyáltalán?
Nem kellenek kibicek,
jobb is lesz, ha kibiceg.
Feri bácsi: Kávéval jő Evelin!
Rosszabbkor nem érkezhet.
Vidám, mint az elejin,
holott ez már végkezdet.
Evelin: Hoztam lattét, eszpresszót,
a hangulatnak ez tesz jót,
ha mindenki bestresszolt.
Eszter: (Vikinek, súgva) Vigyázz ezzel! Elmebeteg.
Viki: Vigyázok. Most elmehetek?
Evelin: (leül) Végre öt perc pihenő!
Leteszem a kufferem,
kényelmes e puff-perem.
(Vikihez) És te ki vagy? Családtag?
Eszter: Lükébb, mint a nagy átlag.
(gyanakodva) Krisztián, mondd: ki e nő?
Anyuskádat őmiatta gyaláztad?
Evelin: (Krisztiánnak dühösen) Nem szóltál rólam, te díszkretén,
csupán sunnyogtál diszkréten,
hallgattál, mint a sügérek,
s most engem néz mesügének?
És ne kapjak agyrákot?
Krisztián: Mondanám, ha hagynátok:
igen, ő a választottam!
Viki: Nem hallgatom már ezt itten.
Fene vigye el e randit,
ha egy más csaj belerandít!
Megnézem a következő rajtszámot,
s folytatom a férj utáni hajszámot.
Eszter: Maradj még, mint kő kövön!
Ne lépj túl a kölkömön.
Minden más nőt félrelökve
nyomulj rá e férjjelöltre!
Evelin: (Krisztiánnak) Mi a görbe pöcs?
Nőd van, s azt is idehoztad?
Kell rögtön egy bige-osztag?
Krisztián: Nincs nagy gond, csak törpe göcs…
Evelin: Mi a lószőr?
Az nem gond, hogy vele nőzöl?
Krisztián: Most láttam őt legelőször!
Eszter: (Krisztiánnak) Ehhez mennél férjül-e?
Nem látod, hogy félhülye?
S lapos, mint egy alátét!
Evelin: (Eszternek) Maga kérte a lattét?
Evelin leönti Esztert a kávéval
Krisztián: (Evelinnek) Te tényleg nem vagy normális,
sőt: vadabb még egy mórnál is.
Azt gondolod, faszagányos,
hogyha így állsz az anyámhoz?
Muszáj vele meccsezned?
Csoda, ha nem kap utánad?
Evelin: Szarok rá. Ezt elcseszted.
Tartsd meg mind a rokonságod!
És üzenem az apukádnak:
mért nem húzott kotonzsákot? (el)
Viki: (Eszternek) Húzok, ha nem haragszol.
Vár reám egy alagsor. (el)
Krisztián: Jó volt ez a csaj nálam,
de megveszett. Sajnálom.
Ennyi lett az örömünnep:
egy ázott blúzt törölünk meg.
Eszter: Ha kávéban is kell úszkálnom,
nem sírok most e blúz-káron,
hisz világos a tanulság:
nem óv meg, csak anyuskád. (egymásba karolva elmennek)
Feri bácsi: Nem segít krémes, se lúdláb,
s hiába, hogy a máz édes,
ha anyád jár, mint a rúd, rád,
számodra csak bú terem.
Megyek. Vár a mutterem.
Az idén lesz százéves. (el)
Megjelent a Bárka 2023/5-ös számában.
