Sánta Gábor
Az egri csillagok háborúja,
avagy az irodalom visszavág
A magyar történelem az árulások sorozata. Legalábbis olyan, mint a családtörténeteink többsége. Kudarcainkat gondosan számon tartjuk, az eredményeink azonban ellentmondásosak, túlzóak és zavarosak.
Az Egri csillagok éppen ezért fénylik változatlan élénkséggel a magyar irodalom egén. Gárdonyi Géza pontosan ráérzett a millennium lelkesedő közhangulatára, amikor azon a különösen tűzijátékos századvégen az egri lakóhelye előtti romokon újra és újra végignézett. Hálószobája ablakából ugyanis éppen a vár maradványaira látott. Így nemcsak a képzeletében, de a valóságban is szinte megelevenedett, amiről oly sokat álmodozott.
Bár az egri vár török ostroma évszázadokkal azelőtt, 1552 őszén történt, az egri csillagok valójában 1901 óta fénylenek „mindenki” által jól láthatóan. Éppen Gárdonyi jóvoltából, aki a múlékony tényekről és portrékról a felejtés porát lefújta. Sőt hihetően színezte ki a csak részben tudhatókat, és valóságosnak tűnő vonásokkal gazdagította a megkopott arcképeket. Nemcsak a dokumentálhatókat, de az általa kitaláltakat is.
A fényképezés azon a századfordulón évtizedek óta terjedőben volt (az író ezért is járt Konstantinápolyban), de akkor már a mozgóképet is ismerték. A közönség azóta egyre vizuálisabb, vagyis azt is mind élesebben látjuk, ami a fantáziánk filmjén pereg. Gárdonyi a dokumentarista pózában tetszeleg. Árnyaltabban: a kortárs szemtanú jólértesültségét imitálja, annyira magától értetődően, hogy hiszünk neki. Nyilván azért, mert hinni akarunk. Ahogyan reméljük, hogy a családtagjaink között is van számon tartandó előd, úgy hinni akarjuk, hogy a históriánknak vannak kikezdhetetlen pillanatai. Az Egri csillagok ilyen események sorozata. Mohács után is akadtak ellenállók, Buda eleste sem pusztán a török furfanggal magyarázható, és éltek magyarok, akik menteni próbálták a fogságba esett honfitársaikat.
Mindez olyan olajozottan működik, hogy az olvasók többsége észre sem veszi a zárójeles alcímet, mely ezt a történelmi regényt életrajzzá teszi. Azaz inkább álbiográfiává. Gárdonyi a Bornemissza Gergely élete megjegyzéssel az életrajzírást imitálja. Holott az egri hősről hitelesen csupán annyi tudható, hogy tényleg létezett, és talán hadnagyként vett részt a tizenhatodik század második felének végvári harcaiban. Családi állapotáról, kinézetéről és életkoráról fogalmunk sincs, csupán valószínűsíthető, hogyha valóban valamiféle parancsnok volt, akkor Eger várának ostroma idején már nem lehetett fiatalember. Vagyis olyan, amilyennek az író láttatja. Már kisgyerekként megismerjük, hogy Gárdonyi egyértelműen sugallhassa: az ostrom idejére e főhőse mindenféle értelemben felnőtt a kapitányához. A Dobó István által megkezdettek folytatója. Holott a valóságban feltehetően közel hasonló életkorúak lehettek.
És Vicuska? Ki volt Cecey Éva? Abban sem lehetünk biztosak, hogy Bornemissza családos ember volt egyáltalán. Irodalmi alakmásának gyermekkori pajtása, majd felesége, sőt gyermekének édesanyja a női olvasók figyelmét garantálja a regényben. Kissé elnagyoltan megrajzolt figura, akárcsak a szerelemben nem túl járatos író életművének egyéb nőalakjai. Létezése annak ígérete, hogy a mindennapok is megelevenednek majd a regény lapjain, nem pusztán a heroikus küzdelem. Áldozatvállalása egyúttal bevezetője az egri nők önfeláldozó küzdelmének, amelyről ugyancsak semmit sem tudunk, de másképpen nem történhetett. Teljes a társadalmi panoráma: nemcsak nemesek tűnnek fel a regényben, hanem közrendűek is. Valamennyien hősök, még az asszonyok is azok, akárcsak a magyarságára büszke, sérthetetlen cigány.
Mindennek csúcspontja Éva asszony és Jumurdzsák párviadala. Ebben mintha a maroknyi hős várvédő és a hatalmas török sereg élethalál harca sűrűsödne. A törékeny asszony, bár eredendően nincs sok esélye, végül mégis győzedelmeskedik a kíméletlen ellenségen. Az árulóknak nincs bocsánat; a félszemű török valaha magyar lehetett. Vele együtt Hegedűs hadnagy az egyik legellenszenvesebb alak a regényben. Lehet gyengének, vagy félősnek lenni. De az árulóknak – ismétli Gárdonyi sokadszorra – nincs bocsánat.
A regényben sincs, és a belőle csaknem negyvenöt éve készült, mára már klasszikussá nemesedett játékfilmben hasonlóképpen. Pedig regény és film csupán úgy-ahogy hasonlítanak egymásra. Ez a mozi azonban annyira népszerű nemzedékek óta, hogy a közönség gyakorta ennek részleteit ismétli, amikor az Egri csillagokról kérdezik őket. A filmélmény ezúttal is felülírja az olvasmányét. Vagyis egyre inkább helyettesíti. S ezt nem gátolja, hanem magától értetődővé teszi, hogy a tíz-tizenegy évesek kötelező iskolai tananyaga a regény. Aztán a középiskolában már nem kerül elő, ahogyan a felsőfokú magyar szakokon is csak akkor, ha a tanárnak kifejezetten bogara Eger várának hősies védelme. Mindez egyszerre oka annak, hogy bár az Egri csillagokra szinte mindenki rábólint, de általában még a férfiak is legfeljebb a várostromra emlékeznek. Sem a fiúkat, sem a kamasz lányokat nem érdekli Vicuska sorsa, az utóbbiakat a küzdelem sem. Amikor viszont már valamennyien fogékonyak lennének rá, alig akad valaki, aki a kezükbe adná a könyvet.
Így azt persze nem tudják, hogy az egri csillagok háborújának csak a regényben lett boldog vége. A történelem iránt behatóan érdeklődő, ezúttal is felkészült Gárdonyi ugyanis gondosan ügyelt arra, hogy ott hagyja abba a szöveget, ahol egy hősies történetnek végződnie kell. Az alig pár soros zárlatban ugyan úgy tett, mintha elvarrná a szálakat, azonban csupán annyit tudunk meg, hogy a sértődött Dobó és helyettese lemondott, így aztán az uralkodó Bornemisszát tette meg egri várkapitánynak. Ám a szomorú folytatásról az író hallgatott.
Arról, hogy Dobó rövidesen börtönbe került, a hazatérő Mekcseyt a saját jobbágyai verték agyon, az óvatlan Bornemissza Gergelyt pedig Hatvannál csapdába csalta a török. Konstantinápolyban azonban hiába kínozták, nem árulta el az egri vár gyenge pontjait. Ezért könyörtelenül felakasztották. Vagyis bár a vár hamarosan a töröké lett, a hős Bornemissza nem állt át a sötét oldalra.
De ez már egy másik regény (netán históriás ének) története – lehetne.
*
Új rovatunkban, melyet főként középiskolás diákok és pedagógusaik számára hoztunk létre, a „kötelező” olvasmányokat egy-egy tanári gyakorlattal is rendelkező irodalmár értelmezi újra. Ezúttal Sánta Gábor írt az Egri csillagokról.
