Tárca





Szabó Tibor
azonosító: vendég; jelszó: nyugalom
Olivér naplójából
(regényrészlet)



Amikor a Fodrozódás programot felépítettük, egy varázslógyerek történetétől volt bódult a világ. Milliók habzsolták az új mitológiát, farkasétvággyal, mert ilyen az ember, igénye a hagyomány, az ősi rend ígérete, ami több a látható valóságnál, de úgy azért, hogy fogyasztható, befogadható legyen. A civilizáció a nullára szekularizálódott addigra, jó táptalaj, termékeny az őrülethez, az emberek mítoszokat akartak, és senki nem tudta, senki nem sejtette, hogy hamarosan megkapják a tökéletes történetet, ott lesz előttük a rendszer, ami nem mozog — láthatatlanul, ehetetlenül a fordított Harry Potter. És felfalja az éhezőket.

Vízkereszt napja volt, egy keddi délelőtt az alföldi fürdőváros polgármesteri hivatalában, az irodám ajtaja nyitva, persze, ahogy mindig, én valami kapkodós lehetetlenségben benne épp, a jósok szaga se takarodott még ki a városból, talán pont amiatt telefonálgattam, ki tudja már, csak annyi biztos, hogy felnéztem egyszer, és az ajtóban ott állt az öreg Demeter. Régről ismertem, tanított a dombegyi iskolában, és már akkor is úgy nézett ki, mint azon a rohadt hideg januári délelőttön, ritkás-ősz haj, napcserzette bőr, borostás áll, ahogy illik, átlagos békési parasztember, csontos aggastyán nyolcvan és a halál között, hát tényleg semmi extra, csak a tekintete árulta el, az a nyugodt exploráló, hogy mégse így egészen. Egy darabig nem szólt azután se, hogy megláttam, az ajtófélfát támasztotta, nézelődött, az iroda berendezésén járatta a tekintetét lassan és egykedvűen, hülye helyzet, végül én köszöntem rá, hiába ő érkezett, akkor felém fordult, de hallgatott még valameddig, mielőtt annyit válaszolt, hogy menjünk el teázni, meghív.
A belvárosi söröző tele diákokkal, gimnazista fiúk-lányok ricsajoztak korsó sörök mellett tanítási időben, a szomszédos asztalnál egy tépett hajú, nagyon rúzsos lány magyarázott valamit számonkérőn, durván a vele szemben ülő srácnak, régi katonai zubbonyt viselt a rúzsos, komikusnak tűnt, ahogy a húsos mellei feszítik az uniformist, és zenéről beszélt, bizonygatta az igazát a másiknak borzasztó trágárságokkal kísérve, őket figyeltük, amíg a teánkat készítették, a lány egyre vehemensebbé vált, már minden harmadik szava a geci volt, odavágva, köpködve szinte, amikor a hallgatója, az addig csak halkan válaszolgató fiú áthajolt az asztal fölött, szájon csókolta azt az idegeskedőt, aki ettől el is némult azonnal, persze, összenéztünk az öreggel, nevetve, és Demeter bólintott, Az ember… végtelenül egyszerű lény.
A többi nem vidám. Állást ajánlott az agg tanár, először azt hittem, katedra, hogy iskolába akar vinni, biztos a falunkban kell a pedagoigosz, és ő a küldött, mert tényleg nagyon szerettem-tiszteltem, ha valakinek, hát neki elvállaltam volna még ezt is talán, de nem erről volt szó, persze. Jobban fizető, izgalmasabb munkát kínál, mosolygott Demeter, kutatás-fejlesztés, ő most egy multinacionális cégnek dolgozik, de nem bírja magában a feladatot, neki kellene segíteni, elemzések, auditing, mifenék, csak ész kell hozzá, más nemigen, és jó pénzért, rugalmas munkaidőben, én meg néztem nagyot. Hogy mi a frászt keres Demeter egy multinál. Mivel foglalkozik az a cég, kérdeztem értetlenül, nem gyanakodva egyáltalán, aztán meg is mondta, vállat rántva, Marketinggel, valóságmodellekkel, reklámozással, amire már tényleg vigyorogni kellett, Dombegyházon?..., húztam fel a szemöldököm, és akartam még kanyarítani köré valami ironikusat, de bent ragadt, mert az öreg nem fejezte be az előbbi sort, Prognózisokat készítünk, tette hozzá az előzőkhöz, és attól keserű lett a száj. Rosszkedvű görcs, sötét gyanú, néztem Demetert egy ideig, Csak nem a Koch Corporation?,  ahogy úgy is volt, és bólintott a tanár, Julika említette, hogy találkoztatok a konferencián.
Éreztem, hogy nem tiszta ügy ez, nem rendes dolog, hogy zavarosfejűséggel terhes, a művelődési házban is láthattam, meg azzal a nagyképű nyávogóval együtt dolgozni se tűnt csábítónak, mégse ráztam le rögtön a dolgot, hát Julcsi miatt, és Demeter miatt, és valahogy mélysége volt a falusi valóságmodellezésnek is, az abszurditása adta a tétet, meg a bizsergető sejtés, hogy valami izgalmasat lehet majd tapasztalni, a Julcsi mellét esetleg újra, hehe, ez mind benne abban, közrejátszott, hogy megkérdeztem, mit is kéne nekem ott csinálnom, de konkrétan. Később aztán testközelből azt a tétet, alkalom lett saját szemmel a lényeget, és egyszer ott voltam, amikor Donatus megkínoztatott egy nőt az embereivel, megvolt az is közelről, az óbudai ügynökségünk belső tárgyalójában, a Koch Corporation addigra minden nagyobb városban bérelt irodákat, az asztalra kötözve feküdt, de félig lelógott róla, harminc éves lehetett, szép alakú, szép arcú, a lenge nyári ruhácska már felszakadva, és a kezeit, a lábat gézzel csavarták az asztalhoz, nem szorosan, feszült mégis, mert a nő görcsben volt, a divízió két katonája áramot vezetett a combjába egy sokkolóból, nem kiabált a nő, csak nyöszörgött, ritmusosan, csuklásszerűen, és közben vacogott a foga, mintha nagyon fázna, pedig meleg volt, Donatus némán nézte a kínázást, nem tudtam előre, mit csinálnak a tárgyalóban, nem is érdekeltek a Divízió ügyei, nekem csak az engedélyeket kellett jóváhagyatnom Donatus-szal, minden csoportnyitást személyesen engedélyezett, ellenőrzött, odaléptem hozzá, akkor láttam meg, mit művelnek, a nőnek fel volt akadva a szeme, és sose derült ki, mit akartak tőle megtudni, ahogyan az se, mi lett vele azután, kivégezték, gondolom, de azon a januári délelőttön Demeter ezekről nem beszélt, persze, csak az üzleti oldalát magyarázta, a játékot és a bizniszt — a jövedelmező szellemi kihívást. Hogy a Helge von Koch Corporation alapvetően egy konzulting vállalat, cégirányítási, logisztikai rendszereket fejlesztenek és értékesítenek a világ sok országában, egyéni marketing-stratégiákat, termékspecifikus kampányokat adnak el termelést végző piaci szereplőknek.  Now-how-t, tudást forgalmaz tehát a Koch, konkrét dolgokhoz, segít kólaterjesztő hálózatot építeni, például. De a cég a bejáratott pénztermelés közben az újszerű megoldásokra is figyel, készíti elő a leendő terjeszkedését, finanszíroznak néhány alapkutatást, többféle területen, az egyik marketinges projektet ő vezeti, bólogatott Demeter a belvárosi sörözőben.
— Preferencia-manipulációs eljárásokat vizsgálunk — mondta.
— Hát, a marketing mindig az — válaszoltam, de leintett.
Magyarázta az új világot. Higgadtan, lassan, módszeresen. Azt, hogy az eddigiek úgy nem, ahogy az övé. Ilyet még nem próbált senki, a program egy fordított marketinget ír le. Minden korábbi marketing kiindulása egy adott módon berendezett világban adott módon viselkedő tömeg volt. A jósolhatatlanul, hektikusan áramló massza. A marketing erre a világra írta rá a manipulációt, megpróbálta a kaotikus rendszerben kaotikusan mozgó egyes embereket rávenni, hogy mégis egyféleképpen viselkedjenek bizonyos helyzetekben. Hogy ugyanazt tegyék, ugyanazt a mosóport vegyék meg. Úgy vette rá erre, hogy a kampányok segítségével igényeket támasztott, és az igény kielégítésére felmutatott egy megoldást. Az egyén felől generált keresletet a kínálathoz, a meglévő termékhez. A Fodrozódás program (ekkor hallottam először ezt a nevet) inverz módon gondolkodik. A világot befolyásolja, nem az egyes embert. Marketing ez is, persze, arra való, hogy megfelelő helyzetben megfelelően viselkedjenek nagy tömegek. A klasszikus stratégiák az ember személyiségpszichológiai sajátosságaiból, szabályszerűségeiből indul ki, ezeket a szabályszerségeket használja céljai eléréséhez. Mondjuk, hogy anyukák szeretik a mozgékony, aktív gyerekeket, megnyugtatónak találják, ezért a csokireklámokban mindig fociznak-szaladnak. Egyszerű ez. És nagyon esetleges. Viszont vannak másféle, egyén fölötti, a közösségből vagy a világból eredő szabályszerűségek is, amik attól függetlenül működnek, hogy ki, melyik konkrét ember van benne az adott helyzetben. Mert a szabályszerűség a helyzethez kötődik. Történésekhez. A történethez mint történethez. A narrációnak törvényei vannak, zárt struktúra, nem olyan kaotikus, mint amilyennek tűnik. Illetve, hol kaotikus, hol nem. Bizonyos esetekben jósolható, hogy egy adott helyzetben lévő ember mit fog tenni. Sok mindent tehetne, bármit, mégse a bármit teszi, hanem egy előre megmondható. Léteznek archetípusos eseménysorok, modellek, bázissztorik, amik mindig ugyanúgy ismétlődnek, függetlenül attól, hogy melyik korban fut a narráció, független attól, hogy mifélék a benne mozgó emberek. Léteznek tökéletes történetek, amik mindig ugyanolyan módon ismétlődnek.
— Olvastad A mese morfológiáját? — kérdezte Demeter.
— Persze, azt mindenki olvasta. Száz éve írták. Formalizmus. Ez a találmány?
Az öreg bólintott. Hogy a találmány százéves. A környezet, amiben ez marketingként képes működni, az mostanra jött létre. A lényeg az implikáció. A tökéletes történetekben minden egyes eseményből mechanikusan következik egy előre megmondható másik esemény. Miközben ezeket a kitüntetett történeteket befogadni, megérteni is könnyebb valahogy, vonzódnak hozzájuk az emberek, szépnek találják. Ezért van, hogy az ezer évig csiszolódott antik mítoszok mind ezekre a tökéletességre, implikációs vázakra csiszolódtak le. Az antik mítosz kötött rend, diszkrét entitás, mozdíthatatlan belső struktúrával. És ezek a tökéletes történetek ma is pontosan ugyanúgy futnak végig, amikor épp beindulnak. Ebben van az inverz marketing. Ha olyan környezetet hozunk létre, amelyben ezek a zárt folyamatok működnek, akkor a környezetben mozgó emberek viselkedése kiszámítható. A környezet megfelelő beállításával irányítható. Mintha az emberi elme ismerné, azonosítaná, sablonként értelmezné a tökéletes történeteket, nem tudni, de az biztos, hogy bárki belekerül a bázissztorikba, ösztönösen elkezd a rögzített minta szerint viselkedni. Ismétli ugyanazt, amit előtte már százezerszer végigcsináltak. Ez piaci szempontból érték. Minden érték, ami jósolható, irányítható. Csak azt kell pontosan leírni, hogy melyik történet pontosan mit csinál, mi az a váz benne, ami a kötött. És hogy hogyan működnek együtt, hogyan hatnak egymásra a tökéletes történetek. Mert az nyilvánvaló, hogy ha implikációs sorokat összekeverünk, az attól még implikáció marad, csak esetleg nem egyenes vonalon mozog.
— Olyan ez, mint amikor lábmosásnál belemártod a lábad a lavórba. Előbb tiszta hullámgyűrűk lesznek. De aztán a lavór faláról visszaverődő hullámok összeütköznek a később indult gyűrűkkel, megtörnek a bokád vonalán, hatnak egymásra, erősítik egymást, máshol kioltják, hamar kaotikusnak mutatja magát, eltűnik az átlátható rend, csak impresszionista fodrozódás marad, a látszólag kiszámíthatatlan, szépség, mert még nézni is jó. Pedig egy zárt rend mozgatja, három képlettel leírom, és egy kisebb számítógép segítségével tévedés nélkül kikalkulálom neked a pontos mintázatot, amit két perc haminckét másodperccel később látni fogsz. Marketingről beszélek, reklámról. A találmány százéves. A lavór most lett meg. Ha a tengerbe mártod a lábad, a hullámok szétfutnak, és kész, nincs az az ember, aki menjen utánunk. A Fodrozódás program akkor működhet piaci eszközként, ha a környezet befolyásolható, ez Propp idejében nem volt meg. Nem volt tömegmédia, nem volt egységes keret, zárt lavór, nem voltak ilyen zubbonyos lányok (intett az imént még veszekedő asztalszomszédunk felé), akik videoklipek alapján festik a szájukat feketére, százezren ugyanúgy. De aki elindította zubbonyos-feketerúzsos fertőzést, nem tudhatta pontosan, hogy létrejön a hatás, ezért valószínűleg nem is profitált belőle. A Fodrozódás viszont megmondja előre, mi lesz, mi lehet. Létrejött a lavór, az elv megvan száz éve, most felfejtjük, leírjuk a pontos szabályokat. A környezet már manipulálható, és mi tanácsot adunk, hogyan érdemes manipulálni ahhoz, hogy egy elvárt kimenetet adjon a rendszer. Ha megvan, a Koch Corporation legyártja videóklipeket. Mármint metaforikusan értve. Vagy még úgy se. Legyártani se kell semmit, csak eladni a recepteket. Konzulting. Ez lenne a Te feladatod is. Elemzéseket, történetlevezetéseket kell építeni. Egyedül nem boldogulok vele. Donatus meg fizet.
Helyben voltunk.
— Mennyit?
Megmondta. Nagy szám, sok nulla, a közalkalmazotti bruttó bérem háromszorosa, tisztán. Csettintettem a nyelvemmel.
 — De azt tudja ám, hogy ez egy hülyeség. Ilyen a világon nincs.
Van, már tudom. Akkor, ennyiből nehéz lett volna meglátni a Fodrozódás jelentőségét, nagyságát. Demeter pedig nem akart nagyon győzködni, rám hagyta.
— Nem is kell működnie — vonta meg a vállát. — Ez egy alapkutatás. Gondolatkísérleteket hozunk létre. Az elemzések explikáltak, jólformáltak, pontosak legyenek, ennyi a feladatunk.
Nevettem.
— Az nem hoz pénzt. A Koch-nak csak az itteni, konferenciás őrültködés belekerült vagy hárommilliójába. Amit a tanár úr magyaráz, az rengeteg lóvét igényel, fizetések, mifenék. Mindennek ára van. Mérges lesz az a szörnyű pasas, ha rájön, hogy tévedés. Az üzletemberek nem gondolatkísérletekből élnek. Hányan dolgoznak ebben az egészben?
— A fejlesztésben ketten, Julikával. De inkább csak magam végzem a tartalmi munkát. Ha elfogadod az állást, hárman a leszünk. A Koch Corporation, persze, nagy cég, két-háromezer ember, nem tudom, nem nagyon van velük dogunk.
Így volt. Azt nehéz lenne megmondani, hogy Demeter akkor mennyivel járt előrébb annál, mint amit nekem előadott. Megkérdezhetném, persze, de nem akarok már munkáról beszélni vele. Meg mindegy is tulajdonképpen. Üzletet ajánlott, pénzvilágot, amit végül elfogadtam. A nagy fizetés miatt, a szellemi kihívás miatt. Miközben azért éreztem már ott a sörözőben az elhallgatást, az öreg magyarázó szövegében a hiátust, rá is kérdeztem, de a lényeg mégis el a fül mellett, valahogy elsikkadt, mármint a felismerés, hogy a Fodrozódás még az elmélet szintjén se marketing, nem csak, más is, és elsősorban is más, mert az emberek direkt befolyásolása: hatalom. Egyszerű következtetés, hát ész se sok kell hozzá, hogy nincs szükség járatni a pénzmalmot, hogy felesleges az üzleti élet szabályai szerint szolgáltatni és profitot termelni, ha egyszer olyan eszköz a kézben, amivel maga a rendszer írható át, amivel az egész világ újrakódolható, format: c. És ez csak a tudatos, a kiszámítható-követhető darabja a fontosnak. Mert létezik egy ettől különböző, egy ennél is meghatározóbb körülmény, és már Demeter első fejtegetéséből látható, ahogy aztán hamarosan meg is láttuk, le is írtuk a jelenséget. A tökéletes történetek együttes működése, egymásra hatása emberi közösségekben, ez egy jól meghatározható tulajdonságában más, mint a mosakodós-lavóros analógia. A langyos vízbe mártott láb (elméleti értelemben) azért veszélytelen, mert térben és időben diszkrét. Eleje van és vége. A mozgás hullámokat vet, bonyolult mintázatokat hoz létre, de ha nem mozdulunk, a fodrozódás besimul, a változások elhalnak, hővé alakulnak, kikopnak a rendszerből. Nem törvényszerű, hogy új energia kerüljön belé. Az öreg elmélete nem így üzemel. A működésbe hozott tökéletes történeteket emberek testesítik, akik mindig új energiát visznek a konstrukcióba, amíg élnek, és már magában attól, hogy élnek, hogy az élet ez, minden tapasztalásra valami reakció, minden változásból újabb változás. Az elindított Fodrozódásnak önmozgása van. Tehetetlensége, ha a benne aktív tökéletes történetek mennyisége elér egy kritikus tömeget. Attól tehetetlenség, hogy követhető csak, de nem befolyásolható. Az egymásra ható mítoszok újabb mítoszokat generálnak, azok megint újabbakat, exponenciálisan szaporodva, terjedve rá a mindenségre a kiszámított tökéletesség, és egy ponton túl hiába kiszámítható, mi lesz, hiába tudható, milyen ellentörténeteket kellene indítani, hogy ne arra haladjon a hullám, amerre, mert egy ponton túl már a tömegmédiával se tölthető be elég gyorsan az új, a más irányba ható, nincs az a mozgalom, ami képes lenne óránként száz új történetet elindítani.  A Fodrozódás egy önállósulni képes rendszer. És autista.
De azon a szétfagyott délelőttön, a teagőzben ücsörögve idáig nem jutottam, nyilván, csak a hitetlenkedés volt, meg a hatalmi játék megérzése azért, a marketinges máz mögöttire nyíló sejtelem, a művházas kalandban elhangzott egy mondat, eszembe jutott, nem is hagytam szó nélkül.
— Julcsi nem reklámot emlegetett — mondtam. — Hanem egy szép új világot, amit a Koch Corporation fog felépíteni. Biztos, hogy egy helyen dolgoznak?
Az öreg megengedőn mosolygott.
— Julika most forradalmár — válaszolta. — Sértett forradalmár. Nem bírta, nem szerette, hogy Brüsszelben nála nagyobbak írják a táncrendet. Erős a fantáziája. De nem baj, okos lány, meg Donatus is bízik benne. Jó is, hogy bízik, addig nyugodtan dolgozhatunk.
Julcsi mellei. Azok festették rózsaszínre Demeter elméletét.
— Ki ez a vékony hangú pasas? — A saját gondolataimat tereltem a kérdéssel. El a mellektől.
És az öreg akkori válaszai most igazán érdekesek. 
— Donatus Palliavelli — bólintott.
— A nevét tudom.
— Ő a sátán — mondta nyugodtan. — Metaforikusan értve. Erős és ostoba. Sok pénze van, nagy befolyása, energikus. Neked nem akadna vele dolgod. A projektet én vezetem, munkáltatói jogköröm van. Donatus-t a részletek egyébként sem érdeklik.
— A dombegyi iskolába járt? — kérdeztem. Agg tanár nem értette az iróniát.
Nézett elbizonytalanodva, felhúzta a szemöldökét. Úgyhogy másképp az ugyanazt.
— Honnan ismeri?
Akkor vissza Demeter a magabiztos derűsbe.
— A pokolból.
Nevettünk újra.
— Látom, jó helyre szegődött — intettem. — És vinne engem is, szép dolog. Hát hagyjam, hogy az ördög így megkísértsen?
— Miért ne, ha épp jóra kísért…
Addigra már eldöntöttem, hogy belemegyek a dologba, úgyhogy csak alibiből, önaltatásból életem két utolsó józan mondatát. Fejingatva.
— Az sose jóra, tanár úr. Sose jóra.
A hónapban már javában benne voltunk, nekem közalkalmazotti státuszom, az eléggé kötött pozíció, úgyhogy szaladgálni kellett, erősködni, fenyegetőzni kicsit, hogy február elsejével elengedjenek a polgármesteri hivatalból, de végül meglett az is botrány nélkül. Közben már az elemzéseket csináltam leginkább, minden este, és egyre jobban érdekelt, egyre szebbnek tűnt, a feleségem aggóni is kezdett, de azon csak mosolyogtam, meg az első nagy pénz is megérkezett hamarosan, ami kellett, mindenhol kell, ezer fizetnivalóval hadakoztunk hónapról hónapra, cselezve addig, oldalazva-vakarózva, úgyhogy jól jött, és az asszonyi aggodalmat is szépen elaltatta. Ahogy bennem viszont támadt másik, nem általános, nem koncepcionális, hanem a konkrét munkából következő, gyakorlati akadás. Archetípusos történetek levezetéseit szerkesztettem, miből mi lesz, hányféle választási lehetősége a szereplőnek, hányféle variációja a mítosznak, melyek azok, amik működhetnek, melyek nem, fagráfokat rajzoltam rengeteget, bonyolult algoritmusokat, sokat kellett olvasni. Akkor jelentkezett komolyabban a probléma, amikor több tökéletes történet együttes működését kezdtem vizsgálni. Az együttműködést úgy kell elképzelni, hogy egy adott történet valamely mellékes szereplője egyúttal egy másik történet főszereplője. Ezekből aztán nagyon bonyolult, de következetesen tiszta szerkezeteket lehet felépíteni. Feltűnt, hogy az általunk használt mítoszokban nagyon sok az erőszak. Marketinget gyártottunk, az ilyen nekünk nem volt jó, az nem bír piaci értékkel, ha a fogyasztók megölik egymást. De nincs mit tenni, az antik mítoszok archetípusai tele tettlegességgel, nem véletlenül, gondolom, az emberi ösztönvilág tökéletességéhez ez szervesen hozzátartozik. A halálba futó levezetéseket félretettem, kiselejteztem mint használhatatlanokat, de az együttműködős vizsgálatok azt mutatták, hogy ha több tökéletes történet üzemel egyszerre, nagyon gyakran torzítják úgy egymást, hogy a fontos szereplők mindenképpen erőszakos halált halnak, és minden lehetséges verzióban. Mondjuk, öt ember kerül öt mítoszból egy történettérbe, akik első lépésben ötféle lehetőség közül választhatnak, abból a végére körülbelül öt az ötödiken számú különböző lehetséges történetvariáció épül fel, és előállt, hogy mind a 3125 variánsban mind az öt szereplő erőszak áldozata lett, miközben a saját mítoszukban, önállóan, életben maradtak volna. Gyorsan gyűltek az ilyen rossz kombinációk, nyitottam nekik egy külön mappát Letális faktorok néven, hogy majd később visszatérek rájuk, a mélyebb elemzésre akkor nem volt idő, lehetőség, a hasznosat, a produktív változatokat kellett bogarászni, akadt olyan is több az elégnél.
Aztán tavaly júniusban a Fodrozódás program három fejlesztőjét Demeterhez rendelte Donatus. Demonstrációt akar látni, azt mondta.










Összes munkatársi tárca:

Elek Tibor: Volt neki egy talapalatnyi földje
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján V.
Grecsó Krisztián: Don Quijote ebédel
Erdész Ádám: Egy elfeledett párbeszédről
Kiss László: A harmadik év
Kiss Ottó: Esztergom felett az ég
Szabó Tibor: Nyilatkozat
Elek Tibor: Szabadság(Ir)ód(i)a
Grecsó Krisztián: Kopogós viharsarki jelleg
Gyarmati Gabriella: Kohán György kiállítása
Erdész Ádám: Egy alföldi polgárház kapuja mögött
Elek Tibor: A békési szonettkirály
Szabó Tibor: Rövidítés
Kiss László: Második síelés
Kiss Ottó: Irgalom
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű (...) 5.
Grecsó Krisztián: Tánciskola
Szabó Tibor: Lesszdenziorou
Elek Tibor: Noé bárkája felé
Kiss László: A temetés
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű (...) 4.
Erdész Ádám: 942 kép
Kiss Ottó: A másik ország
Grecsó Krisztián: Családi csomagolás
Szabó Tibor: Alibi
Kiss László: Megtudja a halálhírt
Elek Tibor: Szavak, a magasban
Gyarmati Gabriella: Képzőművészeti kiállítások (...)
Erdész Ádám: Egy szelet közelmúlt
Grecsó Krisztián: Hungarusz-tudat
Szabó Tibor: Valami a télről
Kiss László: Rókázás
Elek Tibor: Siket irodalom?
Gyarmati Gabriella: Kohán és a "szoc. reál"
Erdész Ádám: Gercsó Krisztián: Nagymama ajándékba
Kiss Ottó: Ati és a holdvilág - Esti mese
Szabó Tibor: Testvérek, barátok
Kiss László: Őfelsége pincére
Gyarmati Gabriella: Csernus Tibor festményei először Békés megyében
Erdész Ádám: Bányászlámpa a templomkertben
Elek Tibor: 110 éve született Sinka István
Kiss Ottó: Feszt Berlin
Grecsó Krisztián: Főnökösdi
Kiss László: Fesztkörkép
Elek Tibor: Magyaróra
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján III.
Kiss Ottó: Mondta Feri
Szabó Tibor: Hámori Bianka hiába első
Grecsó Krisztián: Mínusz egy halál
Elek Tibor: Horgász irodalom
Erdész Ádám: Kolozsvártól Szegedig
Kiss Ottó: Nyári medveségek
Szabó Tibor: Fenekező angyalozás - eredményesen
Kiss László: A térképnek háttal
Grecsó Krisztián: Egy koldus adósa
Elek Tibor: Kívülállás vagy benne levés?
Gyarmati Gabriella: Bohus Zoltánról
Erdész Ádám: Majolenka
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján II.
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián:
Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra

2008. augusztus 24.
Háy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokCsillag Tamás: Hazáig követnekDebreczeny György verseiBorsodi L. László versei
Balássy Fanni: KészülődésKiss László: EltűnőkSzil Ágnes: Poros útKiss László: A Fried-szoba
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png