Tündérkert

 

 csabai_laci.jpg

 

Csabai László

 

Hitetlenül hinni

 

(Ady Endre: Hiszek hitetlenül Istenben)

 

Az egyedi ember és az európai kultúra fejlődésében hasonlóság, párhuzamosság van.

 

Kisgyermekkor – Őskori és klasszikus civilizáció.

Az ember (s egész társadalmak) még a szent nemértés állapotában vannak. A villámlásra még magyarázatot, istent kell találni. Környezet és ember sorsa még egy, vagy egymással szoros kapcsolatban álló. Szellemek lakják az erdőt, a sivatagot, a hegyeket, a házat. Ártanak és vigyáznak. Kapcsolatba kell lépni velük. És mivel az elme nélkülük nem képes felmérni, elképzelni a világot, természetes, hogy léteznek. Nehezebb elképzelni a nemlétüket, mint a létüket.

 

Gyermekkor – Romanika, gótika.

Tágul a világkép, egyre több új, elhelyezendő, viszonyát tisztázandó elem jelentkezik. De van biztos támasz. A tekintély. A szülő és a Szentírás megkérdőjelezhetetlensége. Nemcsak uralom ez, hanem a lélek igénye a teljességre, a megnyugvásra. Földből kirobbanó katedrálisok jelzik a dogmák valódi erejét.

 

Serdülőkor – Reneszánsz, barokk, klasszicizmus, romantika.

Tovább tágul a világkép. Más, a kereszténységhez hasonlóan komplex világképek, világmagyarázatok jelentkezése. Kihívásra válasz: nem eltörölni, de újrafogalmazni! A hús-vér ember beemelésével. Vagy a hit túlburjánzó díszekben való kényszeres ismétlésével. Vagy a már egyszer jól bevált antikvitás újrafelfedezésével. Az elvonulással, a szemlélődéssel, az érzelmek megélésével.

 

Ifjúkor – Realizmus.

Az egyén és a civilizáció legmélyebb válsága. Hiába ezer évek megerősítése, az atyák bölcsessége: „Mi van, ha mégis egyedül vagyok/vagyunk? Egyszeri élettel.” És a művész szemszögéből: „Mi van, ha mégis Isten nélküli világot kell ábrázolni?” A realista irodalomra a bírálat helyett a megmutatás előtérbe kerülését, a hétköznapi létezés leírását, a lélektani típusok teremtését, az egyenes vonalú cselekményvezetést, a szoros szerkezetet szokás jellemzőnek tartani. Mindezeken túl a realizmus legfőbb jellegzetessége a világ, a létezés értelmének kérdésessége. S ebből kifolyólag a végső és legnagyobb harc az élet értelmének megtalálásáért. Ilyen tekintetben minden realizmus uráni irányzat egyúttal realizmus is. Realista naturalizmus. Realista impresszionizmus. Realista szürrealizmus.

 

A 19. század elején bekövetkezett nagy realizmus-robbanás után az európai művészet és az általa beoltott világművészet a talán még évezredekig tartó, termékeny kínlódással teli felnőttkorába érkezett.

Ennek felülmúlhatatlanul plasztikus ábrázolása Ady költeménye.

Milyen megrendítő őszinteség: „Hiszek hitetlenül Istenben, / Mert hinni akarok, / Mert sosem volt úgy rászorulva / Sem élő sem halott.”

A lázadás feladása, a megalázkodás ősi keresztényi erénye: „Szépség, tisztaság és igazság, / Lekacagott szavak, / Óh, bár haltam volna meg akkor, / Ha lekacagtalak.”

És az egyéniség teljes feladása mélyén is az egyéniség tombolása: „S szent káprázatokban előttem / Száz titok kavarog. // Minden titok e nagy világon / S az Isten is, ha van / És én vagyok a titkok titka, / Szegény, hajszolt magam.”

Mi ez, ha nem a végső nagy kultúrateremtő pánik?

 

A fiatal költő a szerelmével töltött első este után hazaérkezik. Valószínűtlen fényben ragyog szobája polcán a sörösdoboz-gyűjtemény, mellette a falon Hair-, Rolling Stones-poszter. Meg a Nyugat írógárdáját mutató fénykép. A fiatal költőnek a lélegzetvétel is fájdalmasan kéjes örömöt okoz. A Kedves érintésére emlékeznek a pórusai, és szüntelenül visszaidézik azt a csodálatos teremtést. A fiatal költő a nyarat tervezi. Elképzelhetetlennek tartja, hogy a mai este után akár egy teljes napot is egymástól elszakítva töltsenek. És akkor a villám. Mert éppen az elképzelhetetlen, hogy örökre együtt maradjanak. Mert semmi nincs örökké a világon. A fiatal költő kutyamód szenved, s duplán, mert még vers sem születik ebből.

Megszállja az Isten nélküli világ réme. Istent hívja, de nem tudja, hogyan kell.

Jobb híján más költő verseit kezdi olvasni. Adyét. A Hiszek hitetlenül Istenben-t.

Milyen boldogság, amikor rájön, más is ugyanígy volt ezzel.

Milyen fájdalom, amikor rájön, más is ugyanígy volt ezzel.


Főoldal

2016. május 09.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png