Tündérkert

 

 csabai_laci.jpg

 

Csabai László

 

Hitetlenül hinni

 

(Ady Endre: Hiszek hitetlenül Istenben)

 

Az egyedi ember és az európai kultúra fejlődésében hasonlóság, párhuzamosság van.

 

Kisgyermekkor – Őskori és klasszikus civilizáció.

Az ember (s egész társadalmak) még a szent nemértés állapotában vannak. A villámlásra még magyarázatot, istent kell találni. Környezet és ember sorsa még egy, vagy egymással szoros kapcsolatban álló. Szellemek lakják az erdőt, a sivatagot, a hegyeket, a házat. Ártanak és vigyáznak. Kapcsolatba kell lépni velük. És mivel az elme nélkülük nem képes felmérni, elképzelni a világot, természetes, hogy léteznek. Nehezebb elképzelni a nemlétüket, mint a létüket.

 

Gyermekkor – Romanika, gótika.

Tágul a világkép, egyre több új, elhelyezendő, viszonyát tisztázandó elem jelentkezik. De van biztos támasz. A tekintély. A szülő és a Szentírás megkérdőjelezhetetlensége. Nemcsak uralom ez, hanem a lélek igénye a teljességre, a megnyugvásra. Földből kirobbanó katedrálisok jelzik a dogmák valódi erejét.

 

Serdülőkor – Reneszánsz, barokk, klasszicizmus, romantika.

Tovább tágul a világkép. Más, a kereszténységhez hasonlóan komplex világképek, világmagyarázatok jelentkezése. Kihívásra válasz: nem eltörölni, de újrafogalmazni! A hús-vér ember beemelésével. Vagy a hit túlburjánzó díszekben való kényszeres ismétlésével. Vagy a már egyszer jól bevált antikvitás újrafelfedezésével. Az elvonulással, a szemlélődéssel, az érzelmek megélésével.

 

Ifjúkor – Realizmus.

Az egyén és a civilizáció legmélyebb válsága. Hiába ezer évek megerősítése, az atyák bölcsessége: „Mi van, ha mégis egyedül vagyok/vagyunk? Egyszeri élettel.” És a művész szemszögéből: „Mi van, ha mégis Isten nélküli világot kell ábrázolni?” A realista irodalomra a bírálat helyett a megmutatás előtérbe kerülését, a hétköznapi létezés leírását, a lélektani típusok teremtését, az egyenes vonalú cselekményvezetést, a szoros szerkezetet szokás jellemzőnek tartani. Mindezeken túl a realizmus legfőbb jellegzetessége a világ, a létezés értelmének kérdésessége. S ebből kifolyólag a végső és legnagyobb harc az élet értelmének megtalálásáért. Ilyen tekintetben minden realizmus uráni irányzat egyúttal realizmus is. Realista naturalizmus. Realista impresszionizmus. Realista szürrealizmus.

 

A 19. század elején bekövetkezett nagy realizmus-robbanás után az európai művészet és az általa beoltott világművészet a talán még évezredekig tartó, termékeny kínlódással teli felnőttkorába érkezett.

Ennek felülmúlhatatlanul plasztikus ábrázolása Ady költeménye.

Milyen megrendítő őszinteség: „Hiszek hitetlenül Istenben, / Mert hinni akarok, / Mert sosem volt úgy rászorulva / Sem élő sem halott.”

A lázadás feladása, a megalázkodás ősi keresztényi erénye: „Szépség, tisztaság és igazság, / Lekacagott szavak, / Óh, bár haltam volna meg akkor, / Ha lekacagtalak.”

És az egyéniség teljes feladása mélyén is az egyéniség tombolása: „S szent káprázatokban előttem / Száz titok kavarog. // Minden titok e nagy világon / S az Isten is, ha van / És én vagyok a titkok titka, / Szegény, hajszolt magam.”

Mi ez, ha nem a végső nagy kultúrateremtő pánik?

 

A fiatal költő a szerelmével töltött első este után hazaérkezik. Valószínűtlen fényben ragyog szobája polcán a sörösdoboz-gyűjtemény, mellette a falon Hair-, Rolling Stones-poszter. Meg a Nyugat írógárdáját mutató fénykép. A fiatal költőnek a lélegzetvétel is fájdalmasan kéjes örömöt okoz. A Kedves érintésére emlékeznek a pórusai, és szüntelenül visszaidézik azt a csodálatos teremtést. A fiatal költő a nyarat tervezi. Elképzelhetetlennek tartja, hogy a mai este után akár egy teljes napot is egymástól elszakítva töltsenek. És akkor a villám. Mert éppen az elképzelhetetlen, hogy örökre együtt maradjanak. Mert semmi nincs örökké a világon. A fiatal költő kutyamód szenved, s duplán, mert még vers sem születik ebből.

Megszállja az Isten nélküli világ réme. Istent hívja, de nem tudja, hogyan kell.

Jobb híján más költő verseit kezdi olvasni. Adyét. A Hiszek hitetlenül Istenben-t.

Milyen boldogság, amikor rájön, más is ugyanígy volt ezzel.

Milyen fájdalom, amikor rájön, más is ugyanígy volt ezzel.


Főoldal

2016. május 09.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Ványai Fehér József versei Fecske Csaba verseiVarga Melinda verseiFellinger Károly verseiFekete Vince verse Mózes Attila halálára
Prózák
Vajda Albert ismét csütörtököt mondAz úr operaénekes leszÖt perc életCzakó Gábor: Dávid herceg és térképFenn a Zangyalon
Kritikák
Én és nem-én - Tőzsér Árpád kötetéről „Égni fog itt minden” - Krasznahorkai László új regényérőlNő, bennemA só allegóriájának lepárlásaTelitalálat - Acsai Roland Szívhajítókjáról
Esszék, tanulmányok
Igehirdetés Borbély Szilárd felettA megértés kudarcai - Kosztolányi AranysárkányárólA Hargitától a Maguráig - A transzszilvanizmus időszerűségérőlKözjáték: az ember halálaBogdán László Vaszilij Bogdanov-verseiről
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészekPotozky László: Sztrodzsegon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA