Gyarmati Gabriella
Bohus Zoltánról*
A szemnek a jól komponált térszerkezetek okozta örömét jól ismerjük az építészeti produktumokkal való kontaktusból, gondoljunk bele, micsoda gyönyörűség például egy gótikus székesegyház főhajójában ülve figyelni a mennyezetet tartó bordák rendszerét, vagy a mellékhajókból átpillantva a pillérek között futtatni tekintetünket a dominánsan vertikális elemeken. A Bohus-plasztikák térszerkezeteit ugyanígy vesszük birtokba, ám csupán képzeletben. Az élmény lehet ugyanannyira magával ragadó, ámulatba ejtő, a különbség pusztán annyi, hogy mi magunk fejtjük meg a látványt és minden bennünk játszódik le.
Egy 3D-s épületmodellező programban könnyűszerrel bejárhatunk egy épületet, azaz szerezhetünk az épület belső/külső egységeivel kapcsolatos térélményeket. Előbbit különféle objektívek, megvilágítások, szín- és tónusváltások beállításának generálásával érhetjük el. De jelen helyzetben, Bohus Zoltán műveinek tanulmányozása során a mi dolgunk más. Saját erőinket kell mozgósítanunk! Mindkettő, tehát mind az építészeti forma, mind a plasztika esetében is a szellemi erők, a gondolat anyagivá válásáról és bizonyos eszközök biztosította lehetőségekről kell beszélnünk. Az alkotói szándék azonban – mondanom sem kell – más és más.
Bohus Zoltán fény és tér dimenzióinak együttes vizsgálatán alapuló plasztikái az absztrakt ábrázolás fogalomkörébe tartoznak még akkor is, ha a kompozíció és a cím kapcsolódást jelent a látható valóság elemeihez, vagy esetleg konkrétan például kapuk illúzióját kelti. A címek tulajdonképpen érzetet keltenek, amelyekkel a művész maga irányít bennünket az értelmezésben, az érzelmi reakciók és a képzettársítások területén. Ezt a momentumot értelmezhetjük akképpen is, hogy a külvilág belopózik a műterembe, majd a kiállítóterembe, és ad egy fajta biztosnak tűnő hátteret, fogódzót, támpontot az esetleg tanácstalan nézőnek. A Bohus-plasztikák az effajta konkretizálás, segítségnyújtás nélkül is működőképesek, hisz tudható, a művészet általában egyfajta globális párbeszéd lehetőségét villantja fel. A képző- és az iparművészet különböző színvonalat képviselő produktumai szinte mindenhol jelen vannak, fejleszthetik a képzelőerőt, az intuitív és empatikus képességet, és természetesen segítik a kommunikációt. Amikor nem jön létre a kommunikációs modell a jeladótól a befogadóig vagy elmarad a visszacsatolás, akkor a műalkotás nem tölti be (több évszázaddal ezelőtt kialakult) feladatát. És igen, mindannyian láthatjuk, hogy a művészi alkotóelmék „termékei” behálózzák az életünket, mégis jogosnak tűnhet azok véleménye is, akik szerint a művészet a mindennapok perifériájára szorult volna. És csupán zárójelben jegyzem meg az előbbiekhez kapcsolódva, hogy nem ritkán úgy tűnhet, a jó kortárs műalkotás szinte hiánycikk, viszont ettől függetlenül a kortárs művek piaca virágozni látszik.
Tudjuk, hogy a jó műtárgy (de általában a kvalitásos műalkotás) meditációs objektumnak tekinthető. Hogy tud-e egy alkotás ekképpen működni, azt könnyűszerrel eldönthetjük, még akkor is, ha a személyes felkészültség, azaz, hogy mennyire trenírozott a befogadó látása, valamint az ízlés egyaránt befolyásoló tényezőnek tekinthető. Előbbiek jól ismert, de hatásukat megkerülhetetlenül kifejtő tényezői a műalkotás befogadása folyamatának.
Mivel az üveg színe adott (ahogyan a szobrászat alapanyagai közül nem egyé), a plasztikák mindegyike nagyjából azonos színtartományban mozog, a zöld különféle árnyalataival alakítva ki a felületet és a szerkezetet. Még ha az anyag, az eljárás és a szín azonos is, Bohus Zoltán mégis képes a műveivel mindig megújuló bűvöletben tartani a tárlatlátogatót. Művei bájtalanok, megközelítenünk az esztétikum territóriumának más irányai felől kell. Munkáinak jellegéből fakadóan tárlatainak összképe egységes, de szerencsére mentes a boldogító egyértelműségtől. A forma nála informatív, de sohasem kihívó, így hízelkedésre teljességgel alkalmatlan.
Az üvegnek, mint anyagnak alapvető jellemzője a transzparencia. E sajátos tulajdonsághoz társul a matt és a fényes felületek együttes használatának lehetősége, melyre jó példa a 2001-ben készült Üres tér című plasztika. Az Üres tér tekinthető a hiány művészetének, és amint látjuk, az üresség felőli oldalon a negatív gömbhélymetszetek matt felületűek, homályba vontak, a tapinthatóan konkrét és a hiány kategóriája találkozásának könnyen nem definiálható és nem leírható jellegére való utalásként. A hatás fokozásaképpen a plasztika alá sötét háttérre helyezett síküveg lap kerül, ami tükröződő talapzatként vertikálisan nyújtja a formát, s tovább bizonytalanítja a nézőt. A Mélyülő tér befoglaló formája egy ferdén metszett csonka gúla, amelyben egy tengelyre fűzött kapuk során suhanhat át a testetlen képzelet. Oda és vissza, hisz az objektum mindkét irányból „átjárható”. A képzelet akadályokba nem ütközik, az idő homálya (lásd a többek által egyiptominak vélt hangulatot) és az üveg anyaga által együttesen áttetszővé tett tömbön belül szabad mozgásteret nyer. Más értelmezési utat nyithat viszont, ha a plasztikában lévő világot úgy tekintjük, mint mondjuk egy gyantába zárt élőlényt, rovart: tapintható közelségben lévő, de mégis elérhetetlen valaminek. Nem csak az alkotói szándék szabad a művészet XIX. században végbement funkcióváltozása óta, hanem az értelmezés is, a műalkotások tartalmi lényegének nem egy jó megfejtése van, inkább azt mondhatjuk, nincs az értelmezésben rossz megoldás. Műelemzés kinek-kinek az alkata szerint…
Bohus Zoltán tudja, hogy meddig kell ragaszkodnia egy bizonyos meggyőződéshez, mikor kell szembenéznie vele és elfordulnia tőle. Kezdetben üveggel dolgozik, mely időszakot a kiállításban szereplő, 1969-ben készült Aggódás című korai műve jelzi. Azután a fémet találja szándékainak leginkább megfelelőnek. 1976-ból származik a két általa használt anyag együttes megjelenéséből kiinduló Dinamikus egyensúly I. Igazából ezt a szintén jelentékeny műveket hozó periódusát csupán kitérőként tekinthetjük, mert ezután ismét az üveg irányába fordul. Nem egy pályán mozgó és egy gondolati körbe zárt alkotó. Egy ideig magam sem tudtam, hogy Bohus Zoltán plasztikákat készítő üvegművész, vagy üvegtárgyakat készítő szobrászművész. Itt az alkalom, döntsék el Önök!
* Elhangzott Bohus Zoltán önálló kiállításának megnyitóján 2007. május 11-én. A tárlat megtekinthető 2007. június 10-ig a békéscsabai Jankay Gyűjtemény és Kortárs Galéria kiállítótermében.
Kapcsolódó:
A Munka-társ rovat írásai
Erdész Ádám: Majolenka
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián: Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra
