Kiss László
Őfelsége pincére
Igen, Hrabal úr, akarom mondani: nem, közel sem olyan nagyszerű ez az ősz, mint amilyennek kezdetben gondoltuk, mert ennek a bosszantóan szürke szeptembernek az elején még álnokul bizsergette szívünket a tavalyihoz hasonló napsütés, és az új év ünneplős megnyitóján csicseregve sorakozott a diákság az iskola melletti gödörben, amelynek sarkán egykor a dicső Lenin úr állott, de aztán egyszer csak tucatnyi szemtelen ifjú újságpapírba csomagolta, valaki pedig végleg elmozdította a helyéről, átcipelve a városszéli fémtelepre, ahol ma is áll, és ott a jobb, nem, Hrabal úr, rosszul mondom, a bal karját lendíti, a bal karjával figyelmeztet, és ez a bal kar előre mutat, a fémtelepen túli öreg tavak irányába, horgászni, horgászni, horgászni, igen ám, Hrabal úr, de hát hogyan is vethetné be a zsineget ilyen ólmos-füstös őszidőben, amikor hazafelé menet bőrig ázik, reggel meg fogvacogva teker a munkahelyére az ember, és egy ilyen csillogó és nedves és páragőzös estén mi, Hrabal úr, megnéztük önnek ezt az új filmjét erről a Jan Dítěről, amit a Jiŕi Menzel úrral rendezett, és hát, Hrabal úr, az igazság az, hogy belesajdult a szívünk ebbe az egész ősz-indulásba, ami mostanság van, mert miként fordulhat elő, mondja meg, árulja el, Hrabal úr, hogyan lehetséges az, hogy egy húszéves lány hipp-hopp eltűnik a világból, legyen őszinte, Hrabal úr, nagyon kérjük, álljon elő egy rendes, egy tisztességes válasszal, miképpen kívánhatja bárki, hogy egy ártatlan leány kis testét csontig rágja az a rettenetes rák, vagy hogyan nevezik ezt maguk, ezen morfondíroztunk a szeptemberi esőben a filmszínház felé tartva, ahol aztán megnéztük ezt az ön filmjét, Hrabal úr, amit a Jiŕi Menzel úrral hozott tető alá, amit ön ennek a Jiŕi Menzel úrnak adott ki árendába, és hazafelé tartva, miközben sietve kapkodtuk a lábunkat, úgy szakadt az eső, úgy ömlött alá az a drága égi áldás, hogy egyszerre az is fölmerült bennünk, hová tűnnek azok a dúsra habart, fazéknyi pöszmétemártások, és hová a gőzölgő stíriai metéltek és a rájuk hintett zamatos prézli, miért vész nyomuk a kredencen kígyózó vaskos bejgliknek, és hová füstöltek el azok a kondérban főtt óriás sonkák, és hová párolgott el a főtt kukorica sós illata, és ezekkel a tüneményekkel, Hrabal úr, egyszersmind hová lesznek, hová tűnnek nagyanyáink, miként fordulhat elő, ki lehet a felelős, hogy egy nagymama, volt-nincs, beteszi maga után a, nem akarok nagy szavakat használni: ajtót, ön, Hrabal úr, ezt talán jobban tudja, mert távol álljon tőlem, hogy bárkivel is azonosítsam, mindenesetre valamiért jó tudni, hogy most már bizonyára ön is nagyon jó helyen van, és karján a tizenkét tányér mannával murisan lavíroz a tündöklő abrosszal borított asztalok között, melyek úgy fénylenek akár egy-egy kerskói oltár, és ön, Hrabal úr, úgy csapolja azokat a jófajta cseh söröket, hogy túlcsordul a hab a korsók száján, és ez az egész csodafehér nektár összecsúszik a mennybolton, és csorog, és aztán lezúdul és ömlik és árad és hömpölyög ezen a mi kis világunkon, és mi bőrig ázva loholunk a telecsillagozott utcákon, és azon tűnődünk, hogyan hagyhatta magára, Hrabal úr, ezt a főhőst, ezt a Jan Dítět, miért engedte, Hrabal úr, hogy az a széphajú lány hátat fordítson annak a sokat kibírt, szomorú településnek, és ezek után hogyan ülhetett ki ennek a Jan Dítěnek az arcára az a patyolat tiszta, az a nagy-nagy boldogságról árulkodó mosoly, mert ennek a Menzel úrnak a művében akkorra már az állatok se vették körül, csak a sör, mert borongós idő ide vagy oda, egyedül annak a gyönyörű sörnek a fölszínén csillant meg a napfény, de ezen az aranyhabos sörön keresztül tökéletesen tükröződött mindaz, amit ez az ön filmje kendőzetlenül tárt elénk, Hrabal úr, a boldogság és a szerelem, a gazdagság és a pénz, a meztelen álmodozás és a csók ragyogó íze, a sok-sok rózsafüzér és a szobalányok pezsgős nevetése, minden, amit ez az ön filmje és Menzel úr filmje szívszorítóan bemutatott nekünk ott, abban az apró filmszínházban: a világ, Hrabal úr, ez a szar.
Kapcsolódó:
Gyarmati Gabriella: Csernus Tibor festményei először Békés megyében
Erdész Ádám: Bányászlámpa a templomkertben
Elek Tibor: 110 éve született Sinka István
Szabó Tibor: Szolip
Kiss Ottó: Feszt Berlin
Grecsó Krisztián: Főnökösdi
Kiss László: Fesztkörkép
Elek Tibor: Magyaróra
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján III.
Kiss Ottó: Mondta Feri
Szabó Tibor: Hámori Bianka hiába első
Grecsó Krisztián: Mínusz egy halál
Elek Tibor: Horgász irodalom
Erdész Ádám: Kolozsvártól Szegedig
Kiss Ottó: Nyári medveségek
Szabó Tibor: Fenekező angyalozás - eredményesen
Kiss László: A térképnek háttal
Grecsó Krisztián: Egy koldus adósa
Elek Tibor: Kívülállás vagy benne levés?
Gyarmati Gabriella: Bohus Zoltánról
Erdész Ádám: Majolenka
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján II.
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián: Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra
Főlap