Feri még tisztességesen összemorzsázni sem tudta magát, épp, hogy megharapta az első tökmagos pogácsáját, mikor a marketing osztályról hívták, hogy nem működik. Feri lenyelte a falatot és visszakérdezett, hogy mi. Mármint, hogy mi nem működik? Marika vagyok, a libegő hang most ingerült is volt, Marika, kismakim, velem nem szokás húzózni. Ferinek egy nyeszlett fél óra jutott, hogy örüljön új munkahelyének, és most vonalban volt Marika, akinek valamije nem működött, és ha valamit, akkor húzózni nem szabad vele. Rossz lesz neked, kicsi maki, suttogta a bizonyos Marika a kagylóba, ha engem kóstolgatsz.

Feri végül mégsem kérte ki magának a „makit”. Pedig megalázó volt makinak lenni. Vibráló gyomorideggel indult a zöld zónába, Marika és a többi fontos ember a zöld zónában székeltek, ahogy Feri új kollégáitól hallotta, a zöld zóna egy ismeretlen, lápos világ, vérszívókkal, nadállyal és efféle megalázó beszólásokkal. Feri nem volt alacsony, mégis csak nála magasabb nő jött vele szembe. Itt ez a kritérium, gondolta. Csupa egykilencvenes nő, magas sarkúban. Mind lenézhet rá. Farmerben volt és egy egészen divatos pólóban, de úgy érezte magát, mint aki még mindig össze van morzsázva. Elegáns, sáskavékony nők siettek el a dicstelen korridoron. Feri mondta, hogy Marikát keresi, de félt, hogy egy ilyen gigászi cégnél kevés lesz a keresztnév. A lány colos szempillái megremegtek. Nagyon szép volt, mindene festett, rajzolt, hibátlan. Te szegény, mondta. Marikához? Maki vagyok, felelte Feri. A lány nevetett, nem vagy egyedül, mondta, és mosolyogva visszanézett rá. Feri rögtön azon ábrándozott, hogy így, a kosztüm szoknyáját felhajtva, magas sarkúban szerelmeskedne a lánnyal. Aztán magára nézett, kellene egy hokedli, hogy fölérje, a mama borsófejtős hokedlije talán megtenné, de ez már nem illett az erotikus álomba. Dr. Karton Mária, ez volt Marika becsületes neve. Maki kopogott és várt. Várt. Vajon miből doktor Marika. Biztos jogász. Ekkor Marika indulatosan kinyitotta az ajtót, hát mondom, hogy tessék, te süketágyú, kiáltotta, itt mindenki fogyatékos? Feri nézte a hangszigetelt ajtó puha párnáit, utoljára az egyetemen látott ilyet, a multiknál nem divat, ott a tágas, egybenyíló iroda a szokás, mindenki szem előtt, hallótávolságban. A számítógép monitorja sötét volt, mint egy szívkamra. Semmi életjel. Csinálj vele valamit, Makikám, mondta a nő. Karton Marika nem volt már kamasz, és szöcske sem, de vadítóan nőies, csöppentett feszes mell, vaskos, formás fenék. Feri a nyitott, mély dekoltázsba nézett. Ne bámulj, kismajom, kiáltotta doktor Mari, a géppel varázsoljál valamit, mert letöröm a derekad. Feri érezte, hogy fél. A masina nem reagált. Bemászott az íróasztal alá, és nézegette a kompjúter mögötti vezetékeket. Marika leült a székre, és keresztbe rakta a lábát. Betolta a széket, Feri egészen beszorult, nyögött, próbálta mondani az asszonynak, hogy egy számítógépes majom itt felejtődött az asztal alatt. „Ö”, ezt mondta, hogy „ö”, jobb nem jutott eszébe, mint hogy nyögjön. Erre az asszony még beljebb húzta a széket és terpeszbe tette a lábát. „Öö”, mondta Feri. „Ööö”. A tökmagos pogácsájára gondolt, ami ott várta az irodájában. Most mi lesz? Meg van, amit keresel, makikám?, kérdezte az asszony. Nincs, felelte Feri. Én is úgy érzem, hogy nincs, mondta Doktor Karton Mari. Keresd ügyesebben! Feri kedvenc meséjére gondolt, a kiskirály – nem egészen efféle helyzetben, de lelkileg legalább ennyire kiszolgáltatottan – azt mondta a Süsüben, „egy életem, egy halálom”.

Feri a következőket nem tudta: a magasnyomású rugóval ellátott, bőr vezetői széken négy féle pózban lehet szerelmeskedni. Ha elég ügyesen ringatja a széket, nincs más dolga, mint folytatni az asztal alatt megkezdett monológját. „Öööö”. Amit még nem tudott Feri: a hangszigetelt ajtó ennyire elnyel minden zajt. Doktor Karton Mária a marketing osztály igazgatója a világba sikította minden örömét, bánatát, aztán megigazította a szoknyáját. Azt mondta Ferinek, hogy dugja vissza azt az izét, de hamar, és tűnjön innen, mert ez nem egy olyan cég, ahol lopni lehetne a napot.

Feri kiment. Alig bírt lépni. Remegett a térdkalácsa, a könyökében ugrált az ideg. Szembejött az a szöcskelány, aki az előbb, vagy tán egy másik. Majdnem olyan szép volt, mint ő. Meglátta, hogy honnan jön. Nem megy a járás, Makikám?, kérdezte. Feri nézte az ajtót, és pirosnak látta a zónajelzést. Nem lehet kimenni, gondolta, és megtámaszkodott a poroltóban. Pirosat kaptam. Állt és lihegett. Hallotta, hogy a csukott ajtók mögött egy egész zöldülő zóna nevet.