Bence Erika

 

Ahogy a vajdasági magyar irodalom

(újra)olvassa önmagát

Fenyvesi Ottó: Halott vajdaságiakat olvasva

 

A saját keletkezéstörténetére reflektáló irodalom, az egyes életművek önreflexív szövevényként való működése, az (ön)idézet és  a másolat, az (ön)átírás és a palimpszeszt sajátos formáit, alakzatait és beszédmódjait képviselik és vonultatják fel az olvasó előtt Fenyvesi Ottó Halott vajdaságiakat olvasva címen napvilágot látott (verses)kötetei; a Zentán megjelent első és második könyv, illetve az összevont, a budapesti és az újvidéki kiadó[1] közös gondozásában napvilágot látott 2024-es kötet. Ilyen módon egyszerre többféle irodalmi sorba és hagyományba is illeszkedik, és működteti többféle irodalmi beszédmód regisztereit. Olyan klasszikus kultuszversek is eszünkbe juthatnak hitvallásversét, az első könyv és az összevont kiadás élén álló címadó költeményt olvasva, mint a Vojtina ars poeticája. A közelmúlt, a kortárs és a legújabb magyar irodalomból Tandori Dezső, Orbán Ottó, Petri György, Kukorelly Endre folyamatosan önmagára kérdező költői opusa, Borbély Szilárd Tenger Könnyek Csillaga, Parti Nagy Lajos Szívlapátja vagy Kemény István Fel és alá az érdligeti állomáson című verse jelentheti legfontosabb értelmezési kontextusát. Mint modell ott állhat mögötte a Kormányeltörésben is. Saját versei közül a Blues az óceán felett vagy a Maximum rock and roll-ciklus juthat eszünkbe, mint olyan, a személyes költői léttérképen elhelyezkedő szövegek, amelyek a (saját) költészetről és életről szólnak, (hit)vallanak.

A Halott vajdaságiakat olvasva ars poétikája és a könyv(ek) végén álló, a szerzőről szóló rövid jegyzet (mint az egyes opusok idézésének, rá- és újraírásainak is, Csáthtól és Kosztolányitól Juhász Erzsébetig, Szenteleky Kornéltól Penavin Olgáig és Slavko Matkovićig is ez képezi a lezárását) keretezi be a már halott vajdasági költők és írók műveinek verses enciklopédiáját, ezáltal egyfajta epikus vonalat rajzolva az olvasásnak és a róluk szóló versek sorozatának. Egyszerre gondolunk vele kapcsolatban konkrét és metaforikus tartalmakra: Peter Weir ismert, az egyén szellemi szabadságáról és integritásáról szóló ismert filmjére[2], valamint Danilo Kišre (és híres elbeszélésére[3]), aki a második könyv végén maga is „belép a társaságba”, „a halott vajdaságiak” irodalmába, verses történetébe, amelynek lírai alanya a szerző, aki olvasó elbeszélőként írja bele magát a történetbe.

Nemcsak a líra és az epika, a vers és a próza, hanem a nyelvek, a kultúrák és a diszciplínák határmezsgyéi is eltűnnek az újraolvasásban és -írásban. Itt van a „halottak könyvében”[4] a képzőművész Sáfrány Imre és Moholy-Nagy László, az irodalomkritikus Kázmér Ernő, a publicista Keszég Károly, illetve a nyelvtörténész Penavin Olga életművének reflexiója, Slavko Matković, a Bosch+Bosch képzőművészeti csoport alapítójának verses története is  A halott vajdaságiakat olvasva kötetei így nem pusztán palimpszeszteket, átírásokat és másolatokat tartalmazó könyveket jelentenek, hanem olyan történeti hálót képeznek, határterületek és szövegek diskurzusát hozzák létre, amelyekbe lépve az olvasó nemcsak a vajdasági magyar irodalom huszadik századi történetét, hanem a térségi történelmet, s a benne létező emberek sorstörténeteit is újraolvassa és -gondolja.  Fenyvesi verseskötetei ezáltal irodalmi és kultúrtörténeti olvasattá, vajdasági irodalmi arcképcsarnokká, breviáriummá válnak, állnak össze.

 

A Halott vajdaságiakat olvasva első kötete kapcsán felmerülhetett az olvasóban, hogy nem egyszerű verseskötetet, hanem egy virtuális irodalomtörténetet[5] tart a kezében: az egykori jugoszláviai, majd vajdaságinak (egyesek által délvidékinek) mondott kisebbségi irodalmi reprezentáció verses történetét, illetve a térségi költőknek, íróknak a nagytörténelemben tükröződő sorsát elbeszélő történelemkönyvet.[6]

A különböző művészeti területek, ágak és beszédmódok határainak ilyen módon történő elmozdítása egyszerre hat felszabadító erővel a vajdasági kulturális és irodalmi diskurzusokra, és indukál hagyományos és új irodalmi koncepciók ütköztetése létrehozta, időszakonként élesen fellobbanó, majd elcsendesedő, vagy végleg lecsengő irodalmi polémiákat[7]. A halott vajdaságiak olvasása  ezért nemcsak a költő Fenyvesi Ottó hitvallása arról, hogy mit gondol a vajdasági magyar irodalomról és verskultúráról, milyen irodalmi hagyományba írja bele önmagát, hanem egyszersmind a térségi (az egykori jugoszláviai/vajdasági/délvidéki) magyar irodalom kanonizált történetének és a vele összefüggő társadalmi és kulturális nagytörténetnek az olvasása és reprezentációja is. A jelenség erős diszkurzivitása és polemikus megítélése miatt neuralgikus terület, irodalmi és politikai darázsfészek[8] – erről verseket, verses történeteket írni nem hagyományos költői tett, hanem a vajdasági irodalom értési modelljeit megújító poétikai vállalkozás.

 

Az irodalom élete

 

A Halott vajdaságiakat olvasva – bár gyakran állt és áll történeti-poétikai, illetve ideológiai viták középpontjában, ennek ellenére a legidőtállóbb koncepcióként működtethető – Bori Imre-féle irodalomtörténetre, az 1975-től 2007-ig hat kiadást megért A vajdasági magyar irodalom [rövid] története című szintézisre íródott rá. Lazán követi annak kronológiai rendjét a „jugoszláviai” irodalom előtörténetétől kezdve a legújabb kori vajdasági magyar irodalomig olvasva és írva újra/át annak alakulástörténet – miközben a lineáris folytonosságot mind az olvasásban, mind az újraírásban fokozatosan a ciklikusság, a visszacsatolások körkörössége váltja fel. Ennek egyik eklatáns példája a Szenteleky-kultusz és -jelenség tematizálódásának módszere a két könyv viszonylatában. A 2009-es első könyvben nincs Szenteleky-fejezet és -palimpszeszt, noha a címadó ars poetica egyértelműen idézi, másolja és újramondja Szenteleky Kornél, a vajdasági magyar irodalom alapítója Bácskai éjjel című költeményét és reflektál az író couleur locale-ről kialakított – anno nagy irodalomi polémiát indukáló – elméletére és poétikai koncepciójára.[9] A Szenteleky-líra ismert képeit idézi fel a lírai alany, hogy aztán nemcsak e költői létösszegző versében, hanem a hasonló regiszterek mentén építkező más költeményeiben is tovább görgesse annak toposzait: 

 

            Bácskai éjjel az Olümposz alatt.
            Szenteleky sziváci biciklije.
            Fényük hunyt házak.
            Néptelen falvak. Hálóban alvó pókok.
            Jöttment eső agyunk latin negyedében.
            Huszonkét sor világlíra.
            Oda-vissza írás. Vers-klip.
            Nagydoboz, kisdoboz, zenedoboz.
            Öt évig rádió. Felrobbant éden.
            Fekete majális.

                                                                      (Halott vajdaságiakat olvasva)

           

Szenteleky Kornél Bácskai éjjel című költeményében:

 

Szabályos sorokban zsendül a vetés
a józanság egyeneseket húz
az önzés határköveket állít
és megbízható lakatot tesz a magtárra.
Minden oly hasznos, minden oly józan
nagy értéke van a trágyának
a késnyelők és komédiások
félve, idegenül kullognak e tájon
és alázatosan köszönnek
a füstölgő trágyaszekereknek.

 

A Halott vajdaságiakat olvasva második könyve egyrészt folytatás, nincs külön mottója, nyitánya vagy az első kötethez hasonló bevezető/hitvallásverse, ugyanakkor sajátos önreflexió, (ön)újraolvasás is, mivel első verse az a(z) (első kötetből hiányzó) Szenteleky-palimpszeszt, amelyben a lírai alany (a vajdasági magyar irodalom olvasójának és újraírójának szerepében) a jelen, azaz az utókor irodalma felől tekint vissza a vajdasági magyar irodalom alapítójának életművére és annak utóéletére. Újra itt vannak és jelentést alkotnak a térségi irodalom legfontosabb toposzai is: a sár, a por, az egyenes vonalak, a haszonelvűség, a batár, a vicinális és a halál(vonat).

A 2024-es, a két könyvet eggyé olvasztó kiadás sem csak „összegyűjtött”, vagy „gyűjteményes” kötet, és még véletlenül sem egyszerű újrakiadás, hiszen – megbontva a toposzok mentén kialakult olvasási és alkotói folyamatot, a visszacsatoló körkörösség elvét – (részben) visszatér a vajdasági magyar irodalom közmegegyezéses elképzeléseihez, és kronológiai rendbe helyezi az olvasott opusokat. A lineáris rend felállításában viszont nem az írók születési éve, nem is alkotói az alkotói munkásságukat jelölő korszakok dátumai, hanem a lezárulás ideje, a haláluk rendje a mérvadó. Így kezdődhet a Halott vajdaságiakat olvasva Csáth Géza életművének verses meg- és felidézésével, és zárulhat a Penavin Olgáról szóló poémával. Vagyis a külön-külön napvilágot látott két könyv kompozíciója inkább az epikolírikus szerző verses olvasónaplója és hitvallása a költői létezésről, alkotásról és versbeszédről, míg a 2024-es kötet versanyaga tényleges virtuális irodalomtörténetként funkcionál, s arra mutat rá, hogy egy irodalom alakulástörténete nemcsak a szintetizáló irodalomtörténeti munkák, hanem a szépirodalmi művek révén is tükröződhet: felismerhetővé válik benne a vajdasági magyar irodalom szépirodalomban élő történeti képe, önreflexiója.

 

Hogyan olvassa a lírai beszélő a vajdasági irodalom életét?

 

Az irodalom élete című – Bori Imre halálára íródott – 2004-es versében Fenyvesi Ottó már reflektál a Halott vajdaságiakat olvasva  beszédmódjára és költészetfelfogására:  

 

Baj van. Az idő lejárt.
Egy rövid nappal után hosszú, sötét éjszaka.
Egy csokor fény a nyárból. Csordultig telt
könyvek, történetek, irodalmak.
A kéklő cigarettafüstben kopasz apostolok
vitatkoznak a polcokon.
Füst és Kassák. Illyés a sarokban térdepel.
Volt idő, midőn az ablakon
kidobták a mozsarat,
s befagytak mind a tengerek.
Táncoló széljegyzetek a barnuló lapokon.
Fridolin és testvérei csillagutakon menetelnek.
Volt idő, midőn lassú volt a dal,
s lelkünk alig remegett.

Most felhők gyülekeznek. Délen már
érik a mák. A tereken gyülevész,
vérszagú szörnyek.
Új végek és kezdetek.

 

Bori Imre irodalomtörténeti koncepciójának két fontos elemét is beemeli saját, a vajdasági irodalom alakulástörténetéről alkotott víziójába: egyik az előtörténetéről, a másik a magányos nagyságok, alapítók (Szenteleky Kornél, Draskóczy Ede, Dettre János, Radó Imre etc.) felléptéről és szerepéről alkotott elképzelése. Előbbi a pozitivista és konzervatív irodalomfelfogások azon  „mániákus” igyekezetét szűri ki a poétikai folyamatból, miszerint kijelölhető és megtalálható az 1918-ban létesült új államalakultban azonnal „szuverén életjelet” adó, az egyetemes magyar irodalomtól elkülönülő jugoszláviai magyar irodalom „első könyve”[10] Ezzel szemben Bori egymással diskurzusban álló irodalmi alakulásokról, évekig tartó folyamatokról, útkeresésről, tévutakról és töréspontokról is beszél a jugoszláviai irodalom létesülése kapcsán (Bori 2007, 70), amely értelemszerűen nem a semmiből keletkezett. A Vajdasági magyar irodalom lexikon koncepciójával ellentétben, ennek az alakulástörténetnek és irodalomtörténeti víziónak fontos része a Csáth-, a Kosztolányi- és a Herczeg-opus is, miként azt majd Fenyvesi Ottó beszélője is átviszi a Halott vajdaságiakat olvasva szemléleti, fogalmi és poétikai eszköztárába.

Csáth Géza és Kosztolányi Dezső opusának szerepeltetése a sár és a por mint legfontosabb vajdasági létmetaforák szervező jelentése mellett a boncasztal, a szenvedélyfüggőség és a halál változatos képzeteivel erősíti fel versciklusainak, azaz a halottak könyvének szimbólumhordozását.

Vannak elgondolkodtató hiányok, nem szerepeltetett, de áttételesen mégis felbukkanó, „elrepülő”, vagy „integető” (miként Kosztolányiról szólva Munk Artúrra és Szentelekyre hivatkozik a lírai beszélő) szereplői és alkotói ennek az irodalmi panoptikumnak. Ezek közül legérdekesebb talán az ómoravicai születésű Papp Dániel (1868–1900) (csak) közvetett jelenléte a versdiskurzusban. Ez azért szembetűnő, mert a Halott vajdaságiakat olvasva fő szervező motívumát,  a –  könyv mottójaként kiemelt, a szabadkai Renaissance folyóirat 1920-as cikkrészletében is említett – sár-metaforát leginkább Papp Tündérlak Magyarhonban című novelláskötetének központi anekdotájához kapcsoljuk, innen értelmezzük és értjük bele a térségi regionális irodalomba: „A kisorosz mezőkön, ama vizes, mocsaras lapályon, ahol a világon legszomorúbb az ősz, és legkorhadtabbak a füzek, egy híres nyugati író egyszer megrúgta a földet: »Micsoda sár, micsoda sár! – mondta. – S ezek a bolond lengyelek ezt a sarat hazának hívják!«” – olvashatjuk a novelláskötet bevezetőjében, intonációjában, hogy aztán ez a szólam a bácskai szülőföldre vetítve is megismétlődjék: „De ugyanez a szép, szelíd tájék ősszel szintén átváltozik olyan fekete tengerré, mint a volhyniai haza. S ha én a művelt nyugatit olyankor levinném hozzánk, hát akkor bizonyosan nekem is így szólna ő: »Micsoda sár, micsoda rengeteg sár! S ön ezt a sáros országot Tündérlaknak hívja!«” Papp Dániel azonban a századforduló írója volt, tehát időbelileg kicsit távolabb esik azoktól az irodalmi alakulásoktól, amelyek a regionális magyar irodalom létesülését jelentették, noha annak szülőföld- és hazafogalmai, képzetei nagyon is ráíródnak és folytatódnak a „tündérlak”-irodalomban (például Kukorelly Endre vagy különösen Németh István prózájában).  A sár és a por képzete még Szenteleky Kornél költészetében és irodalomfelfogásában is  jelen van, a helyi színek elméletét is meghatározza, noha épp ő volt az, aki Papp novellisztikáját erősen elmarasztalta, hiteltelennek mondta és kiutasította a vajdasági magyar irodalom alakulástörténetéből. Talán ezért is nincs Papp Dániel-vers a halottak könyvében. 

Az igénytelenség, a magasabb rendű szellemi szabadság hiánya mint térségi léttapasztalat visszatérő, a Szenteleky-versre is folytonosan vissza-visszamutató motívum Fenyvesi versnyelvében.  Leghatásosabban – talán – a másik alapító szerkesztő, szervező, a zombori Herceg Jánosról (1909–1885) szóló poémában áll jelentésösszefüggésben. Azért fontos mozzanat ez, mert Herceg ismerte, tanítványa és kortársa volt Szentelekynek, majd hosszú életében és kiterjedt munkássága révén tovább is vitte és alakította a vajdasági magyar irodalom alakulásfolyamatait, miközben a Szenteleky-kultuszt is továbbgörgette.

 

            Csak a kőangyalok maradtak.
            Az elvadult celtiszek, a bogyófák
            és a honfoglaló Belgrád Áruház.
            Eltűnt a hajnalban karikázó péklegény.
            Eltűnt a fenyves, a vizesember, a mázoló,
            eltűntek a nagy keblű kofák és a tréfamesterek.
            A teljesség igényével élni akarók.

            (…)

                                               (Halott vajdaságiakat olvasva. Herceg János)

 

A Halott vajdaságiakat olvasva verseinek (másolatainak, átírásainak, idézeteinek) motívum- és utalásrendje azt mutatja meg számunkra, hogy lírai beszélőjük (Fenyvesi, a lírai alany) ugyan a vajdasági magyar irodalom alakulástörténeti szövevényét értelmezi újra, de így létrejött szövegei egymást is folyamatosan újraolvassák és (át)értelmezik egyfajta belső diskurzust hozva létre.   Az ilyen típusú idézés számtalan példájáz (ilyenek a Milkó Izidor című vers Kosztolányi-allúziói, a  Dettre-vers Szentelekyre és a couleur locale-vitára történő utalásai, a György Mátyásról szóló költemény Dettre János halálát idéző sorai) az intermediális kapcsolódási pontok kijelölésével bővíthetjük, tágíthatjuk a multimediális párbeszédek irányában, többek között a térségi magyar/és nem magyar filmkultúra („Duna menti Hollywood”, „Égbe mennek az irodalmi szekértáborok”) alkotásaira, illetve a szerző-én életművének a rock and roll-kultúrával való együtthatására történő reflexiókkal. Csáth Géza „utolsó belövése” a halálvonaton utazó Radó Imre öngyilkosságát idézi be a versértelmezési képletbe és fordítva:

 

            Achtung! Achtung!
            Isten áldja magukat!
            Hol itt a logika, hol az igazság?
            Vége a világnak. Vége a gondolatjelnek.
            Vége a nappalok által kergetett éjeknek.
            Zsúfolásig telt az emlékek háza.
            Indul a leólmozott pokolvonat.
            Indulnak a deportáltak.
            Topolyáról a halálgyárba.

            Achtung! Achtung!
            Isten áldja magukat!

 

                                    (Halott vajdaságiakat olvasva. Radó Imre) 

 

A Halott vajdaságiakat olvasva kulcsfogalmai is a halál jelentésvonzatai köré épülnek. A vajdasági magyar irodalom történetének szépirodalmi alternatívája tehát olyan (térségi) életrajzi almanach, sorstörténeti breviárium, amelynek darabjai között az outsider-lét témái és a halál változatai képeznek összefüggést.  A recepció már az első kötet kapcsán „közös sírhelyre olvasás”-ról beszélt, arról, hogy a kötet szerzője „sírkertben áll”, miközben a verseit írja. Ezt a címadó vers is nyomatékosítja: a jugoszláviai/vajdasági magyar irodalom sírkertjében állunk, miközben végigtekintünk egy alakulástörténeti szövevény történésein:

 

            Itt jártatok.
            Nem vagytok már. Eljött értetek
            Vajdaságba a halál.
            Mikes Flóris, Szenteleky,
            György Mátyás, Tanács István [sic!]
            Thurzó Lajos, Dóró Sándor,
            Tóth Feri, Podolszki,
            Herceg és Sziveri.
            Hinni akarok nektek.
            Hogy megérte.

 

Idevonzott irodalom című tanulmánykötetében Hózsa Éva a „hiány szociográfiájá”-nak műfajváltozatairól és formáiról, illetve a vajdasági magyar irodalmat átható „tündérlak-effektus” működéséről beszél: „a hiány-kategória […] felfogható annak, ami adott helyzetben nincs, annak, ami az író-én feszültséget teremtő hiány-nézőpontjából fakad, sőt a minimalizmussal is összefonódik. […] A szülőföldjén veszélyhelyzetet, veszteséget, bizonytalanságot, ingatagságot megtapasztaló szerző-én a múlthoz, az emlékekhez fűződő szülőföld- és család-mítoszba, a fohász, az ima gesztusába, a mitológiai motívumokba mélyed bele, ily módon keresi nemzeti és lokális identitását, kialakul mindez egy tágabb nemzetállam keretében, illetve annak felbomlása következtében, amely megteremtette a maga kizárólagos mítoszát.” [11]  

Minden bizonnyal a Hózsa által leírt hiány-érzet és létválság működött/működik közre a Halott vajdaságiakat olvasva virtuális irodalomtörténetté, verses történetté alakuló szövegeinek előhívásában, létrejöttében is. A lírai alany a vajdasági magyar irodalom „sírkertjé”-ben áll.  „Emigráns underground outsider”. Vajdaságiként már „nem létező”. Vagy pedig a vajdasági magyar irodalom a „halott”; legalábbis válságban van. „Már nem tudom miben és kiben bízzak. / Szarnak a versre, válságban a líra” – fejezi ki ezt a létállapotot a nyitó vers első soraiban a beszélő. Majd később – mintegy konklúzióként – a vajdasági magyar irodalom(történet) újraírásának, mint a válságból való kivezetés lehetséges változatának igényét és gondolatát fogalmazza meg: „Bevezettetek az irodalomba / én meg kivezetlek benneteket. / A válságból, a lírából.”  Mert: „A szponzorokat úgysem érdekli / az új érzékenység és a rock and roll. / A világraszóló nagy maszatolósdi közepette / szarnak a versre” (Halott vajdaságiakat olvasva). Természetszerűleg vetődik fel a kérdés: hova [vezet(ett) ki] a lírából?[12]

Egy könyvtárba, mint ahova A holtak enciklopédiájának elbeszélője távozik? Egy könyvbe? Egy irodalomba?

 

Kiadások

 

Fenyvesi Ottó. 2024. Halott vajdaságiakat olvasva (versek, átköltések, másolatok). Forum Könyvkiadó – Kortárs Kiadó, Újvidék–Budapest.
Fenyvesi Ottó. 2017. Halott vajdaságiakat olvasva (versek, átköltések, másolatok). Második könyv. zEtna, Zenta.
Fenyvesi Ottó. 2009. Halott vajdaságiakat olvasva (versek, átköltések, másolatok).  Első könyv. zEtna, Zenta.
Fenyvesi Ottó 2004. Az irodalom élete. Híd (9.), 1232.

 

Irodalom

 

Bence Erika. 2007. Antológiák kezdetben, később és most. A Vajdasági magyar írók almanachja I., 1924-ben. (7-11.) In B. E. A kert árnyéka. Tanulmányok, esszék, kritikák. Újvidék: Forum Könyvkiadó.

Bence Erika. 2015. Virtuális irodalomtörténet – versek tükre. Fenyvesi Ottó: Halott vajdaságiakat olvasva (167–174.), Műfaj(típus)-konstruáló fogalmak a vajdasági magyar irodalomban (91–101).  In B. E. Virtuális irodalomtörténet. Veszprém: Iskolakultúra.

Bence Erika. 2018. Vajdasági magyar irodalmi lexikon (1918–2014). Napútonline, január 7.

https://www.naputonline.hu/2018/01/07/bence-erika-vajdasagi-magyar-irodalmi-lexikon-1918-2014/  (2026. 06. 30).

Bence Erika. 2019. Fenyvesi Ottó: Halott vajdaságiakat olvasva. Második könyv. Kortárs (1.), 111–112.

Bence Erika. 2022. A Tarkó-rejtély. Mi történet vajdasági/jugoszláviai magyar irodalomban 1918-ban. (11–26.), Munk Artúr Hinterland című regényének kontextualizálása (38–52). In B. E. A Tarkó-rejtély. Elemzések, bírálatok a magyar irodalom köréből. Újvidék: Bölcsészettudományi Kar.

Bence Erika. 2025. Bácskai léttérkép. Duna menti Parnasszus és/vagy Armageddon. Fenyvesi Ottó: Halott vajdaságiakat olvasva. Séd (1.), 2.

Bori Imre [1975] 2007.  A jugoszláviai magyar irodalom története. Újvidék: Forum Könyvkiadó.

Csáky S. Piroska. 1988 . Vajdasági magyar könyvek 1918–1941. Újvidék: Forum Könyvkiadó.

Gerold László. 2001. Jugoszláviai magyar irodalmi lexikon (1918–2000). Újvidék: Forum

Könyvkiadó.

Gerold László. 2016. Vajdasági magyar irodalmi lexikon (1918–2014). Újvidék: Forum

Könyvkiadó.

Hózsa Éva. 2004. Idevonzott irodalom. Tanulmányok, esszék, kritikák. Szabadka: Grafoprodukt.

Németh Ferenc. 2018. 1919: A kisebbségi irodalmi öneszmélés éve Nagybecskereken:

Adalék a vajdasági magyar irodalom kezdeteihez. Hungarológiai Közlemények (3),

128–135.