Erdész Ádám
Melyik a járható út?
Kevés olyan határon túli város van, amelynek történetéről új kiadású, többkötetes, magyar nyelvű monográfiát olvashatunk. Arad a ritka kivételek közé tartozik. Az aradi Szabadság-szobor Egyesület hat évvel ezelőtt jelentette meg az első várostörténeti kötetét, amelynek szerzői a 19. század közepétől az első világháború időszakáig mutatták be a város történetét. A tanulmányok a dualizmus látványos fejlődést hozó korszakát idézték, Arad ebben a korszakban lett regionális szerepkört betöltő nagyvárossá. A sorozat indító darabja az Arad halad címet kapta. 2019-ben látott napvilágot a folytatás, Arad, a név marad címen. E kötet szerzői már sokkal bizonytalanabb terepen jártak, amikor a magyar közösség két háború közötti történetének feldolgozására vállalkoztak. A harmadik kötet írásakor még kevésbé talált mintákat a már tapasztaltnak számító szerzői gárda; ez a rész az aradi magyarság 1944 és 1989 közötti sorsáról szól. A könyv beszédes címe: A remény útvesztőjében. Az alcímben szerepel a „fejezetek” kifejezés, ami jelzi, hogy erről a korszakról lesz még kutatnivaló. Az elmúlt évben zárult a sorozat a Járható utakon címen kiadott negyedik kötettel. Ebben a több mint 400 oldalas könyvben az aradi magyarság 1990 és 2020 közötti életéről olvashatunk.
A befejező rész előszavában Bölöni György írt arról, hogy a kiadót, a szerkesztőket és a szerzőket mi indította a sorozat kiadására. Az elmúlt 30 évben sok könyv jelent meg a városról, „csakhogy ezek legtöbbjét olvasva olybá tűnhetett, mintha Trianon előtt nem is lett volna Arad, mintha előtte nem is lett volna magyar világ”. Ez a helyzet késztette arra a könyv alkotóit, hogy leírják „az aradi magyarság történetét úgy, ahogy az valóban történt, úgy, ahogyan azt mi, aradi magyarok megéltük”. A tervezett egy könyvből sorozat lett, kialakult a szerzői gárda magja. A szerkesztői poszton Király András állt, aki történelemtanári képzettsége mellett politikusként is nevet szerzett, több mint hét éven át a román oktatási minisztérium államtitkári posztját töltötte be. Ő nemcsak szerzője és szerkesztője volt az egymást követő könyveknek, hanem menedzselni is tudta a vállalkozást. A szerzők között Ujj János és Puskel Péter képviseli a régi aradi helytörténész hagyományokat, s ebben a sorozatban megjelent írásaival vált kutatóként ismertté két fiatal tanár, Lehoczky Attila és Muntean Raul Tibor. Mindketten logikusan szerkesztett, gördülékeny szövegekben mutatták meg a történeti folyamatok lényegét, mégpedig úgy, hogy a helyi eseményeket rendre szélesebb háttérbe illesztették. Állandó munkatárs volt a szerzőként is megjelenő Nagy István is, aki a technikai szerkesztést végezte. Mellettük mások is írtak, különösen a negyedik kötet alkotógárdája népes.
A könyv szerzőinek nem volt könnyű dolga, hiszen egyszerre kellett felvázolni a várostörténet fő vonalait és részletesen bemutatni a kisebbségi magyarság életének csomópontjait és az 1990 után kiépült magyar intézményhálózatot. A legnagyobb hangsúlyt a politikatörténet, a magyar érdekvédelmi szervezetek, az oktatási intézmények és a civil szervezetek kapták. Nagyon érdekes az Arad 1990 utáni gazdasági helyzetét tárgyaló fejezet is.
Kisebbségi közösségről lévén szó, alapvető kérdés, hogy mekkora is a szóban forgó népesség létszáma, s vajon az elmúlt 30 év tendenciái mit mutatnak? Muntean Raul Tibor Szórványosodunk címen foglalta össze a demográfiai kérdéseket. A sok szempontot és érdekes összehasonlítási lehetőségeket felvillantó írás egyik alapdiagramja a következő adatokat tartalmazza. 1992-ben a több mint 185 000 lakosú város lakóinak 16,9%-a volt magyar, azaz 29 828 magyar élt Aradon. A 2002-es népszámlálás 13,4%-os magyar részarányt rögzített. Ez abszolút értékben több mint 7000 fős csökkenést jelent. A 2011-es népszámlálás már csak 15 396 magyart talált Aradon, ez a szám a város akkori lakosságának 10,8%-át tette ki. A trend egyértelmű és szomorú. A nagyváradi és temesvári adatsorok más dinamikájú, de hasonló tendenciát mutatnak. Muntean Tibor alaposan elemezte a fenti adatok által tükrözött folyamatok okait és összetevőit. A táblázatok alacsony termékenységi arányszámot, negatív természetes szaporulatot és mindebből eredően magas öregedési indexet mutatnak. Sokat mondó adat, hogy 2002 és 2007 között Arad megyében a vegyes házasságok aránya 45% volt, s a vegyes házasságokban született gyermekeknek csak 29%-át regisztrálták magyarként. A tanulmányban részletes leírást kapunk a kivándorlásról, és arról is, hogy az érintettek miként értelmezik ezeket a folyamatokat.
B. Király András
A statisztikai adatsorok a jövőt illetően önmagukban szomorú képet mutatnának, de az érdekképviseletről, az intézményrendszerről szóló részekből az derül ki, hogy korántsem ilyen borús a helyzet. Az aradi magyarok a rendszerváltozás után gyorsan és elég határozottan megteremtették a maguk politikai szervezeteit, létrehoztak jól működő civil szervezeteket, s az évek múlásával létszámukhoz képest differenciált magyar nyelvű oktatási hálózatot építettek ki. A város magyar kulturális életéről és médiaviszonyairól szóló fejezetek ugyanezt a benyomást erősítik meg. A kötetben részletes ismertetést kapunk a világi és egyházi intézményrendszerről, az intézményhálózat működéséről és a meghatározó személyiségekről. Az ismétlődő neveket látva aligha tévedünk nagyot, ha arra következtetünk, az aradi magyar közösségnek van egy olyan magja, amely a kovász szerepét tölti be.
Az elért eredményeket a romániai viszonyok ismeretében lehet igazán értékelni. A magyarországi olvasó számára a háttér megismerésében sokat segít Lehoczky Attila nyitó tanulmánya – A rendszerváltás, és ami utána jön –, amely felidézi a romániai forradalom kevéssé ismert eseményeit is. Láthatjuk a „mindenki mindenkivel alkuképes” politikai szituációkat és az RMDSZ stratégiai és taktikai lépéseit. Érdekesek a romániai társadalom térképeken is ábrázolt polarizálódását tárgyaló részek. A summázat az, hogy Erdély többségéből és a gyorsabban fejlődő regáti nagyvárosok lakosságából kialakult egy, már viszonylag stabilnak tekinthető, középjobb szavazóbázis. Mindezen folyamatok aradi vetületét Király András írásából ismerhetjük meg. Találkozunk egy beszédes adatsorral, amelyet eltérő következtetésekkel több szerző is idéz. 1990-ben Romániában a szavazásra jogosultak 86%-a jelent meg az urnák előtt. Folyamatos csökkenés után ez az arány 2020-ra 33%-ra zuhant. A politikától való elfordulást, a bizalomvesztést az RMDSZ sem úszta meg. Az Arad megyei szervezet a képviselőválasztáson 1990-ben 34 000 fölötti szavazatot kapott, 30 év múlva valamivel kevesebb mint 7000-et. A hasonló országos tendenciának köszönhetően ez az eredmény is elég volt a mandátum megszerzéséhez.
Vajon milyen gazdasági erővel rendelkező város ma Arad? Erre a kérdésre Muntean Raul Tibor kereste a választ egy szellemes, iróniát sem nélkülöző írásban. A városnak 2016-ban közel 180 000 lakosa volt. A gazdasági élet áttekintése egy széles körképpel indul: a szerző felvillantja az 1990 után „vadkeleti” minta szerint tönkrement vállalatok sorsát. Az átalakulás mindent vitt, nemcsak a szocialista nagyüzemeket, hanem a dualizmus időszakában szerves fejlődéssel teremtett vállalatokat is. Lebontott gyár telephelyén burjánzó gazt, pusztuló épületeket ábrázoló képek illusztrálják a leírtakat. A fordulat a ’90-es évek második felében kezdődött. Eredményeként Arad megye 2015-re a romániai megyék rangsorában a 11. helyre kapaszkodott. A megyét felhúzó GDP-t nagyrészt Arad városában termelték meg. A népszámlálási adatsorokra alapozó elemzés sok információt ad mind a gazdaságról, mind Arad megye, Arad város társadalmáról. Az egyik legérdekesebb az, hogy a megye vállalkozásai között működik körülbelül 600 magyar érdekeltségű is. A másik pedig az, hogy egy, amolyan „modern város”-vizsgálat a romániai rangsorban Aradot a 11. helyre sorolta.
A könyvnek van egy terjedelmes része, amely A vezetés lehetőség a szolgálatra címet viseli. Politikusokról szóló portrékat és politikusok írásait olvashatjuk ebben a fejezetben. Nincs terünk a felvetett kérdések felvillantására, pedig nagyon érdekes gondolatokat olvashatunk itt. Van, aki kulisszatitkokat is elárul, mások értelmezik a folyamatokat, amelyeknek részesei és alakítói voltak. Ezekben az írásokban kapjuk a legtöbb szempontot annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy melyik is a járható út? Ha valakinek kezébe kerül a könyv, ki ne hagyja ezt az összeállítást!
Arad történetéről már született egy példának számító monográfia, Márki Sándor írta az 1880-as–90-es években. A Szabadság-szobor Egyesület sorozata nagyjából ott kezdődik, ahol Márki abbahagyta kutatásait. A maga módján ez is mintaadó munka, bizonyára lesznek, akik példának tekintik, ötleteket merítenek belőle. S ami nagyon fontos, ez a könyvsorozat is azok közé a tényezők közé tartozik, amelyek árnyalják és ellensúlyozzák a demográfiai tendenciákból levonható következtetéseket. Ha egy közösség ilyen erőt fordít arra, hogy feltárja és megismertesse a maga identitását erősítő múltat, az az erő, az önbizalom jele.
