Halász Margit
Vándorkrónika
(regényrészlet)
Gyapotrózsa
Vándor,
ha az Alpok havas mezőin kóborolsz, ne feledkezz meg a vándorbotodról. A bot nemcsak segít a gyaloglásban, de finoman jelzi a többi vándor számára, hogy neked van vándortársad, akire támaszkodhatsz, és a csend kíséretével, aznapi bolyongásod nem kíván más kísérőt. Ha mégis melléd szegődnének, vagy utadat kereszteznék kósza utazók, üdvözöld őket méltóságteljes, cinkos bólintással, és folytasd utad. Minden bizonnyal ők is vándoremberek, és az áhított gyapotrózsára fáj a foguk. Ne kövesd őket még akkor sem, ha tekintetükben a bizonyosság ragyogását látod. Te mindig csak a saját belső hangod ritmusára, a táj dallamára és a fenyők suttogására hallgass. Tudom, hogy párban jobban telne az idő, de a rózsa keresése közben ettől tekints el. Ha véletlenül rábukkannátok a hó alól előbúvó gyapotrózsára, micsoda lelki tusába kevernétek magatokat. Ki pillantotta meg először? Kinek az ötlete volt az útirány? És még sorolhatnám. Jobb ezeket a hiábavaló és felesleges nehézségeket elkerülni. Járja csak mindenki a maga táncát, akarom mondani a maga útját, keresse mindenki a maga rózsáját. Mert mi az út? Kanyarok, kavicsok, fák, sziklapadok, szabad terek kacskaringója, ahol szélbe tartott arccal előre feszül a mellkas, zúzmarás gallyra lehel a száj. A tekintet a távoli csúcsokra tekint, nem bámul, mert bámulni a földre kell, hisz a vándorlás tétje a gyapotrózsa.
Bizonyára utánanéztél a gyapotrózsa előfordulási esélyeinek, mégsem állhatom meg, hogy ne szóljak róla. Elöljáróban, tudd, hogy ilyenkor télen nagyritka az előfordulási esélye. Ámbár nem lehetetlen. És a vándorokat épp ez izgatja, az épphogy csaknem lehetetlen. Ezért indultok el, ezért vesztek túrabakancsot a lábra, botot a kézbe.
Nyáron gyerekjáték rábukkanni, de mit ér, amit úgymond tálcán kínál a természet. Azt olvastam egy régi botanikai könyvben, hogy a gyapotrózsa, tudományos nevén havasi gyopár, télen a kelekótya patakokat kedveli, melyek meredek partján a kövek alól szívesen kikukkant párás rozettaablakán. Nyilván tudod, miért néz ki. Nem? Hát azért, hogy meglesse, itt van-e már a tavasz. A tavasz, amikor még gyorsabban kezd rohanni a patak. Fontos közölnöm, hogy a gyapotrózsa az őszirózsafélék családjába tartozik. Nem tévesztendő össze a havasi rózsával, mely a fenyvesek fölött él, ahol a gyalogfenyő a havasi rétekkel parolázik, és oly cifra vörösen és húsvörösen pompázik, aminek láttán a hallgatag, tüskés fenyvesek restelkedve suttognak. A gyapotrózsa láttán bezzeg…! A gyapotrózsa láttán bezzeg égnek emelik büszke nyakukat, nem jut eszükbe szurkapiszkálni egymást, hanem ellágyulva pillantanak le a csillag alakú, fehérgyapjas csillagocskákra. Öt-tizenöt darab fehér, felső levél csillag alakban helyezkedik el a virág körül. Kettő-tizenkettő kosárka egyenként hatvan-nyolcvan csővirágot tartalmaz. Fehér csillagarccal az égre veti pillantását, bőre hamvas, bársonyos, lágy táncot lejt a patak melódiájára.
Vándor, szeretném a figyelmedet felhívni arra, nehogy kísértésbe ess. A havasi muzsika, mondják, elbódítja az elmét, felfokozza az érzelmeket, és előfordulhat, hogy a kamerád helyett az ásódért nyúlsz. Az Istenre kérlek, ne leld örömed abban, hogy a vándorlásodról hazavitt növényekkel gazdagítsd a kerted. Nem szeretnék nagy szavakat használni, de ez invázióbiológiai szempontból elítélendő. A havasi gyopár a jégkorszak után vándorolt be az Alpokba, neki aztán tényleg nincsenek már identitásproblémái. Pontosan tudja, ki ő, és hol a helye. Az Alpokban van a helye, nem a sziklakertedben. Érted? Mint jelkép a női vadászok és vadászfeleségek kedvelt… Hogy mi? Ráleltél egy szép példányra? Ne nyúlj hozzá! Inkább gyönyörködj pompás álvirágzatában. Nem is tudtad? A virág látszatát a fehér, filcszerű felső levelek adják. A több száz, igen, jól hallod, több száz tényleges virág kosárkákba tömörül. Hogy megvakulsz a ragyogástól?
Figyelj, vándor, ne kapj a szemedhez, nem természetfeletti dologra leltél az Alpokban, hanem természetesre. Tudod, mi adja a vakító fehér csillogást? Nem. Nem. Az más. Az a horrorfilmekben szokott lenni. Az egymásba gabalyodott szőrökön elhelyezkedő több ezer apró légbuborék adja, amint visszaveri a beeső fényt. Ez a csillogás hívó jel a nektárt kereső rovaroknak, másrészt védi a növényt a kiszáradásról. Jó, jó, tudom, ilyenkor, télen nincsenek beporzó rovarok. Na és aztán? Csodát kerestél. Megtaláltad. Még egy apróság. Egy belga fizikus munkacsoportja felfedezte, hogy a szőrök nulla egész tizennyolc század mikrométer átmérőjű párhuzamos szálakból állnak. Igen, igen, el tudom képzelni, hogy teljesen a hatása alatt vagy. De mondom tovább, szóval ezek a szálak az ultraibolya sugárzás hullámhosszának nagyságrendjébe esnek, így elnyelik azt, és… Hogy mi? Megcsúsztál a síkos köveken, és beleestél a patakba? A virágot is magaddal rántottad. Elvitte a víz. Kár, hogy nem hangsúlyoztam eléggé, hogyha az Alpok jeges kövein lépdelsz, ne feledkezz meg a vándorbotodróll.
Hóvágó
Vándor,
ha nem bírod türtőztetni magad, és mindenképpen átvágsz a havas hágón, pár lépés után állj meg, tedd le a kesztyűd és a botod. Pillants fel a sziklák sörényére, gondolatban markold meg a fenyőgyeplőt, támaszd meg hátad a nyeregkápába, és bakancsoddal sarkantyúzd meg a szelet. Ja, hogy egy mókust pillantottál meg a hóban. Amikor észrevesz, kővé dermed, aztán felszalad a fára. Beleolvad a kéreg barnájába. Nézd nyugodtan, hisz ott futkos karnyújtásnyira tőled. Oktalan teremtmény. Villódzó gombszemét rád szegezi. Az istenért, eszedbe ne jusson fotót készíteni róla. Inkább csak figyeld. Nem több-e a figyelem a lázas megörökíteni akarásnál? Ha mégis érdekel a halhatatlanság, előre szólok, ne a mókustól várd a megfelelő pózt. Az alpesi mókusokat egyáltalán nem érdekli a fotogenitás. Érthető, hisz fára fel, fáról le, így telnek napjaik. Ám ne hidd, hogy kevésbé bővelkedik izgalmakban az élete, mint a tiéd. Tudd, egy mókus mindennapjai legalább olyan fontosak, mint a te halaszthatatlan kattintásaid. Lépj hátra ötöt, rejtőzz el a szikla mögé, ne mozdulj, mert ha izegsz-mozogsz, nem láthatod a mókusod soha többé. Az lesz ám az igazi halhatatlanság.
Igen, tudom, a füst csípi az ember szemét. És kétségtelen, a közelben valaki valamit forral. Nem, nem, dehogyis. Nem ellened. Ne keress emelkedett jelentéstartalmat, két lábbal állj a havon. A mókusod hagyd békén, hadd fusson a fára. Indulj el inkább a másik irányba, és derítsd ki, honnan jön a füst. Mert ahol füst van, ott előbb-utóbb tűz is szokott lenni. Forralt bor illatát érzed? A forralt bor jót tesz a zsibbadt lábnak, látom, a sok ácsorgástól elfáradtál. A bor akkor jó, ha nem vizezik fel és nem cukrozzák agyon. Ugyanakkor nem állhatom meg, hogy ne intselek, mohóságtól vezéreltetve le ne forrázd magad. Se bévül, se kívül. Ezzel persze nem azt akarom tanácsolni, hogy állandóan láncold le a kezed, és tegyél béklyót a bokádra.
Mi az a kerék ott, ni? Nézd csak! Egy leláncolt kerék. Te sohase hagyd, hogy körbeláncoljanak. Légy szabad! Szabad, mint a mókus. Már rég túl van árkon-bokron, akarom mondani, törzsön-völgyön.
Most azt mondod, a rossz előérzeted miatt nem fotóztad le. Ugyan. Badarság. Hagyd az előérzeteket, csak rászedik az embert. Hogy mi? Puskadörgést hallasz a forrás felől? Ne, ne ítéld el a vadászokat. Emlékezz csak. Az előbb te is lőni akartál egy mókust. Úgy értve, lőni egy képet róla. Magadnak akartad. Örökre. A vadász sem akar mást. Csak örökre a vadat.
Vándor, a hágók általában a források fölött futnak, meghatározzák azok irányát. Ne aggódj, a mókus általában nem vadászati célpont. Tudom, tudom. Olvastam a tragikus eseményt, miszerint egy vadász összetévesztett egy embert egy mókussal, és lelőtte. Két hegycsúcs között a legrövidebb út a havas hágó. Egyre közelebb hallod a lövések hangját? Hát akkor két lehetőség adódik. Fuss vagy rejtőzz el. Egyébként meg miért tértél le az útról, és fordultál rá a turistaútra? Turistautak gyakran keresztezik a havas hágókat. Csak azt tudnám, miért vonz téged minden, ami ismeretlen, ami sorompóval van lezárva és privát? Magadra vess, ha találkozol a vadászokkal. Nyugodj meg, nem fognak rejtőzködő vadnak nézni. Mindenesetre tényleg jobb, ha most nem mocorogsz egy ideig. Álmodban sem gondoltad volna, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hozod magad. Mondok én neked valamit, vándor. Az is kerülhet ilyen helyzetbe, aki nem indul vándorútra. Az esetleges testi kellemetlenségek miatt pedig legjobban teszed, ha befogod a füled.
Vándor, a forralt bor nem ördögtől való. Mértékletes fogyasztása meleget ad, hangulatot teremt, és a borban, valamint a szegfűszegben és fahéjban található antioxidánsoknak köszönhetően jótékony hatású lehet a szívre, az agyra, javíthatja az emésztést és az általános közérzetet. De ahogy már említettem, a cukor- és alkoholtartalma miatt fontos a mértékletesség. Fogadd el a bort a vadászoktól, aztán vedd a kesztyűd és botod. Vágj át a havas hágón, és ha lehet, még sötétedés előtt érkezz meg jó meleg szobádba.
Kígyókő
Vándor,
ha életed nagy kihívása előtt állsz, miszerint térkép alapján szeretnéd megtalálni álmaid alpesi fahídját, legelőször mondj egy imát. Miért? Miért? Hát azért, mert térkép alapján eddig még soha, semmit sem találtál meg. Indulj el a levegőszurkáló, büszke fenyők alján. Látod, milyen takaros kis fenyőcsemeték illegnek-billegnek a hóban. A hó tömör, töppedt, fagyott. Túrabakancsod fűzőjét ellenőrizd, mostanában elég hanyagul kezeled az apró dolgokat. Mindig a térképre figyelj. Meg a lábadra. A kavicsok között morzsalékos jégdarabok is lehetnek. Nem lenne jó hasra esned.
Igen, látom. Szerpentinszerűen vezet az út, és nagyon meredek. A vádliddal fogsz dolgozni elsősorban, egyáltalán nem mindegy, milyen szögben rogyasztod be a térded. A patak legyen gondolataid fókuszában. Ha fáradsz, gondolj a csörgedező patakra, a fahíd alatt fut el. A térkép legalábbis így mutatja. Ne vágj ilyen fancsali, szenvedő képet. Tudom, tudom, innen még vissza is kell majd érned. Mégpedig hegynek felfelé. Lassan a testtel, barátom! Többet ésszel, mint izommal! Ha jobbra nézel, a gyalogfenyők között olykor fel-felbukkan a hivatalos út, az igazi mérnöki csoda, a szerpentin. Színes autók oldala villan egy-egy pillanatra, ám ne törődj azokkal, akik szó szerint loholnak a mennyország felé. Neked alföldi lábizmaid vannak, neked ez a túra teljesítménytúra lesz. Ne feledd, a végén vár majd a híd.
Fel kell világosítsalak, hogy nem a fahíd a legfontosabb, hanem a hídhoz vezető gyalogút. Minden pillanatban van mit nézned. Minden egyes fenyőfa minden egyes tűlevele megbámulandó, hisz a természet szerves része. Egy tűlevél sem elhanyagolandó tétel, barátom. Kérlek, ne sóhajtozz, hogy hol van már az a híd, miközben én magyarázok neked. Vándor! Vándor! Javíthatatlan vagy. Látom, hogy a sorompón jár az eszed, ami mellett épp elhaladsz. Kedved lenne átbújni alatta, a hóba vájt keréknyomok alapján emberi élet mutatja magát. Mégis mi izgatja a fantáziád? Ja, hogy ki lakhat ott. Nem mindegy. Emberek, vadászok, nyomkövetők, akik forralják a bort. Tegnap kaptál egy bögrével. Nem volt elég? Fő a mértékletesség.
Jó, hogy éppen a botodra támaszkodva pihegsz. Annál nagyobb lesz az örömed, ha felnézel. Mert mondjam, ne mondjam, mondom, nézd, ott van a híd. Igen, igen, ez most az öröm pillanata. Ugrálj, táncolj, ahogy tetszik. Megtaláltad. Térkép alapján. Veregesd meg a saját vállad. Tudd, az áhított célt látni, de nem érinteni, ezek az élet legmagasztosabb percei. Hogy nem érted a magasztos szó jelentését. Azt jelenti, amit most érzel. Elfelejted izmaid görcsét, a föld fölé emelkedsz két centivel, és valami inspiráló, nemes illatot érzel a szélben. Nehogy elvegye a kedved, hogy nem az erdőben találtál rá, hanem az út mellett. A híd az mégiscsak híd. Mióta világ a világ.
Ó, már el is érted a patakot. De gyors lettél hirtelen. Alig bírlak követni. Nem állhatom meg, hogy ne szóljak a patakról. Csörög, csobog, ráadásul jégdíszek cifrázzák kétoldalt. Sokat tapasztalt, öreg, bölcs patak ez, ne hajolj annyira a vízre, inkább nézz körbe. Egy atlétatermetű sífutó keresztezi majd utad. Ne ijedj meg tőle. Szándéka tiszta, mozgása gyors. Nehogy megkérdezd tőle, hogy mutassa meg neked a térképen, hol vagy most. Ez hasztalan kérés, megtaláltad, amit kerestél, vagy nem?
Less be nyugodtan a híd alá. Tudom, szenvedélyed a leselkedés. A híd peremén tojás alakú kígyókövek sorakoznak. Vegyél a markodba egyet. Nem is te lennél, ha nem jutna eszedbe, amit tegnap este olvastál. Eszerint ötven-száz kígyó össze szokott gyűlni a fenyveserdők napsütötte helyein, patakok mélyén, borókák ágai között kígyókövet fújni. Fejüket feltartják, farkukat keresztül dobálják egymáson. Összeköpködik a kígyókövet, a köpéscsomó megkeményedik. Aki egy ilyen követ a szájába vesz, láthatatlan lesz. Én azért azt szeretném, ha nem vennéd a szádba. Hogy eszedbe sem jutott? Á, értem. Téged csak elméletileg érdekel a néprajz. Megnyugodtam. Mit látsz a híd alatt? Bámulódd ki jól magad, aztán iszkiri visszafelé, nehogy félúton találjon az este.
Még egy kicsit maradnál? Hát maradj. Fényképezd le a mesteri gonddal faragott hidat, de szigorúan a szemeddel-szíveddel, és mentsd el. Szükséged lesz mentett anyagokra a visszaúton. Örülök, hogy hallgatsz rám, és ütemesen trappolva, visszafelé veszed az irányt. Előre szólok, nem lesz könnyű. Nincs mese, haladnod kell. Illetve mint a mesében, egy métert tíz méternek érzékelsz majd. Ne ijedj meg ettől. Ajánlani fogok majd sétálási technikákat, melyek jócskán eltérnek a szabványtól, csakhogy megmentselek az éjszakai fagyhaláltól. Különben meg erőt meríthetsz a hóból kikandikáló fűszálakból, a fenyőfákból, a himbálódzó tobozokból. Itt állnak a dermesztően hideg éjszakában, és nem panaszkodnak. Hát te se panaszkodj, hogy nem bírod tovább.
Vándor, ha életed nagy kihívása visszaútján botodra támaszkodva megkopogtatja hátad az alkony, ne egyenesedj fel azonnal. Mondj egy imát, aztán vegyél egy erdőmély levegőt, hogy folytatni tudd, megkezdett utad.
Fahuta
Vándorom,
a tekintetedben érzem, nem tudod az Alpok hegyeit elhagyni addig, amíg meg nem fejted a hegyi kunyhók titkát. Mióta vannak? Mit suttognak? Hosszú lesz a vándorút, de könyörgöm, térképet ne vigyél magaddal, majd én vezetlek. Elöljáróban tudd, hogy a hágó végén a fűrészüzemen túl van a gabonaőrlő malom. Amit te keresel, az régen kötélvető üzem volt. Azt alakították át menedékházzá, avagy vándorok kósza találkozóhelyévé.
Minden valamirevaló vándor tudja, hogy a vándorlás egyik legszebb mozzanata az uzsonna. Félúton leülhetsz majd, és elfogyaszthatod a hátitarisznyába tett elemózsiádat. Hogy mi? Csak magvakat viszel magaddal, mert meg akarod kóstolni a házikóban kínált helyi ízek mindegyikét. Hát ha mindenképpen farkaséhesen akarsz megérkezni a házikóhoz, lelked rajta. Csak el ne csapd a hasad. Meglásd, az lesz a legnagyszerűbb pillanat, amikor a hágó erdejéből kilépve, mint egy kinyíló mesekönyv, feltárul előtted a táj. Az alpesi legelő, és rajta a hütte. Hütte, igen, talán a magyar hutára hajaz, mely az ófelnémet eredetű huttára vezethető vissza. Jó, jó, látom, semmi kedved az etimológiai fejtegetésekhez. Teljes mértékben igazad van. Hét ágra süt a nap, lassan kinyílik a táj, láthatóvá válik a rét, a fűrészüzem, a gabonaőrlő malom és a minőségi védjegyes alpesi kunyhó. Jól el lehet itt bújni annak, akinek takargatnivalója van. Együtt van minden: látvány, élmény, étel és ital. Nézd csak, vándorom, még két bőrnadrágos tangóharmonikás is előbúvik az alacsony ajtón. Csak bele ne verjék a fejüket az ajtófélfába.
Az impozáns fakunyhó előtt lócák, és lekerekített szélű asztalok. Nyugodtan foglalj helyet egynél, hallgasd a muzsikát. Amíg a fonott varkocsú, dirndliruhába öltözött gazdasszony odamegy hozzád, vegyél ingyen légkúrát. Vagy lépj be a házba, és bámulódj kedvedre. Nézd, milyen szép régi kályhák, múltból fennmaradt kerti szerszámok, érdekes üvegek, kézimunkák és faragott lócák hívogatnak. Ja, hogy majd, ha kijöttél a mosdóból, mert alig bírtad ki eddig.
Vándorom, ha azt kérdezed, mit válassz az étlapról, én a forró levesben tálalt sajtgombócot javaslom. Felmelegíti testedet-lelkedet, aztán jöhet a párolt káposzta és a falusi fánk. Meglátod, itt fenn, valahogy minden jobban ízlik. Parancsolsz? Ja, hogy frissen köpült vajat szeretnél enni kenyérrel, lila hagymával. Rendelj akkor azt, de a végén a vörösáfonya-lekváros fánkot se hagyd ki. Bánnád. A madárberkenye pálinkát látom, egy hajtásra legurítottad. Váljék egészségedre.
Na, erre nem számítottunk, vándorom, látod, mennyire megszerettelek, vándoromnak szólítalak, nem vándornak. Tényleg nem számítottunk arra, hogy a ház hátuljánál valóságos vándorbolondító kirakodóvásárba botolj. Nézd, ott a sarokban milyen szép térdzoknikat kötnek. Tudom, tudom, mániád a kézzel kötött holmi, ám szeretném, ha megfontoltan költekeznél, és mielőtt vásárlásba fogsz, vedd figyelembe a szükséget, valamint az ár-érték arányt. De most komolyan, hol tudnád viselni ezt a vastag térdzoknit? Nem fér bele semelyik lábbelidbe sem. Ja, hogy csak úgy nézegetnéd, mert olyan szép. Értem én, értem. De mi lesz az ökológiai lábnyomoddal? A nézegetés kedvéért vásárolni? Hát nem is tudom…
Vándorom, tényleg nem értem, miért nem a kötényeket nézegeted inkább, miért a hímzett bőrnadrágokon legelteted a szemed? Tudd, hogy a nadrágok hímzése gazdag szimbólumrendszerrel bír. A páva-, szarvas- és virágmotívumok a viselője családját, státuszát jelzik, és azt, hová valósi. Igen, igen, jól olvastad, a nadrágok hímzését férfiak végezték és végzik, és gyakran pávatoll-fonallal öltögettek.
Hogy el tudnád magad képzelni ebben a házikóban egész évben? Drágajó vándorom, te a vándorlás és csámborgás tálentumát kaptad, ezt kellene inkább kamatoztatnod. Nem beszélve arról, hogy éjszaka halálra rémülnél a félelemtől. Itt nincsenek szomszédok, az északi szél ki-be jár a réten, a fenyőerdők felől vészjósló sustorgás hallatszik. Mit kezdenél, a hegyekből éjszaka érkező entitásokkal, például Frau Prechttel, a kecskefejű asszonnyal, aki előszeretettel vágja fel az emberek hasát, hogy megtöltse szalmával. Jó, jó, nem akartalak megrémíteni, látom, szedelőzködsz. Jól teszed. A nap lebukott a hegy mögé, de még legalább másfél óráig világos lesz. Vedd a botod, köszönj el a gazdaasszonytól, és vágj neki az útnak. Veled megyek én is, ne aggódj, számíthatsz rám.
Halász Margit 1964-ben született Vámospércsen, jelenleg Budapesten él.
A képek a szerző felvételei.
