Kiss László
Rókázás

Az alábbi történetet egy naplóban olvastam. A naplóíró fiú távoli rokonom volt, és negyvenéves korában öngyilkossággal pusztult el. Az édesanyja nemrég halt meg, és ezután kerültek hozzám a fia naplói. Hosszú ideig nem jutottam hozzá, hogy beléjük pillantsak. A napokban végre hozzákezdtem az olvasáshoz. Meglepett az írás közvetlensége és egyszerűsége. A harmadik füzetben pedig ráakadtam azokra az érdekes följegyzésekre, amelyeket kissé rövidítve és az interpunkció némi változtatásával itt közlök.

Gyermekkorom egyik kedvenc szórakozása a rókázás volt. A jól sikerült rókázás alapfeltételének tekintettük, hogy a szüleink, miután lefektettek bennünket, és elvonultak a hálószobába, résnyire nyitva hagyják az ajtót. Ez nálunk rendesen szokásban volt. Csöndben feküdtünk az ágyunkban, én és az öcsém, Gábor, s amikor úgy láttuk, hogy elérkezett a pillanat, útra keltünk. Egy ízben, a konyha előtt, figyelmeztetően reccsent a linóleum. Azonnal megtorpantunk. Izzadtunk a félelemtől. Ha anyáék villanyt gyújtva rajtakapnak bennünket, hogy négykézláb mászkálunk az előszobában, az isten se mossa le rólunk, hogy esténként rókázni szoktunk. Feszülten összpontosítottunk. Gábor szimata kiválónak bizonyult, folytathattuk a kalandot. Az utcáról beeső fénynyaláb látni engedte szüleink domborodó paplanját, a félhomályos szobában fegyelmezetten kattogott a falióra. A jól sikerült rókázás végén elégedetten merültünk álomba.
Engedvén a szülői erőszaknak, tavaly vettem egy lakást. Nem panaszkodhatok, viszonylag tágas – van luftja, ahogy Frank Tóni mondaná. Hetven négyzetméter, és ami a legfontosabb: alig kellett hozzányúlni. Egy gyors átfestés, némi csinosítás a fürdőszobán, kész is. Idén elhatároztam, hogy a bejárati ajtó melletti zugban gardróbot alakítok ki. Nem azt mondom, hogy nincs kézügyességem, de egy beépített szekrényhez kevés vagyok. Ismerőseim kivétel nélkül Frank Tónit ajánlották figyelmembe.
Frank Tóni egy esős hétfő délután érkezett, alaposan felpakolva. Behemót táskájából számtalan mérőműszert vett elő, és azonnal munkához látott. Visított a fúró, hullott a forgács, csattogtak a lécek. Szimpatikusnak találtam a hozzáállását.
Aznapra szabadságot vettem ki, iszonyúan unalmasan telt a nap. Már kora délutánra elkészítettem a kínálnivalót, aztán csak ültem a nappaliban. Szendvicset készíteni se lehet egész nap. Este nyolc körül, ahogy Frank Tóni kalapáccsal csapkodta a falat, valami megszólalt bennem.
A konyhaajtóba állva láttam, hogy a zugból fény vetődik az előszoba sötétjébe. Frank Tóni rendületlenül kalapált. Félretéve minden fenntartásomat, négykézlábra ereszkedtem, s megindultam a kisszoba felé. Nesztelenül lopakodtam. A zugból kihallatszó kalapácsütések hangja másodpercről másodpercre erősebb lett, aztán hirtelen abbamaradt. Egy pillanatra megtántorodtam, majd némi tamáskodás után folytattam a lopakodást. A kisszoba ajtajához érve megcsapott a faforgács friss illata. Épp bekukucskálni készültem, amikor kilépett Frank Tóni, és villanyt gyújtott az előszobában. Úgy néztem fel rá, mint akit tetten értek. Ha nagyon beleélem magam a helyzetembe, félhettem volna, hogy agyonlő. Fizikai inzultustól nem tartottam, tekintettel a köztünk lévő látható differenciára (pék vagyok). De bántott volna, ha kinevet. Vagy ha foghegyről odaveti, hogy mit sumákolsz. Ha hülyének néz.
Frank Tóni azonban egy szót sem szólt. Leguggolt mellém. Azt hittem, megsimogat. A táskájában kotorászott, s miután kivett egy vonalzót, visszalépett a szobába.
Nem vett volna észre?
A falon fegyelmezetten kattogott a falióra. Frank Tóni odabent szöszmötölt.
Nem telhetett el egy perc, amikor kiszólt a villanyfényes előszobába. Azt mondta, hogy jöhetek, és hogy nézzem meg, az öltönyöknek jó lesz-e a fülke, amit csinált.

E ponton vége szakad az idevonatkozó feljegyzéseknek. A naplóíró, kit az a szerencsétlenség ért, hogy résztvevője lett ennek a borzalmas eseménynek, nem beszél róla többet. Frank Tóni ismert alakja a városi legendáriumnak, naphosszat a műhelyében piszmog, esténként kártyázni jár. A család sorsáról csak annyit tudok, hogy az apa mint ezredes, nyugalomban van, Gábor pedig katonatiszt.

Kapcsolódó: