Tárca







Kiss László
Rókázás



Az alábbi történetet egy naplóban olvastam. A naplóíró fiú távoli rokonom volt, és negyvenéves korában öngyilkossággal pusztult el. Az édesanyja nemrég halt meg, és ezután kerültek hozzám a fia naplói. Hosszú ideig nem jutottam hozzá, hogy beléjük pillantsak. A napokban végre hozzákezdtem az olvasáshoz. Meglepett az írás közvetlensége és egyszerűsége. A harmadik füzetben pedig ráakadtam azokra az érdekes följegyzésekre, amelyeket kissé rövidítve és az interpunkció némi változtatásával itt közlök.

Gyermekkorom egyik kedvenc szórakozása a rókázás volt. A jól sikerült rókázás alapfeltételének tekintettük, hogy a szüleink, miután lefektettek bennünket, és elvonultak a hálószobába, résnyire nyitva hagyják az ajtót. Ez nálunk rendesen szokásban volt. Csöndben feküdtünk az ágyunkban, én és az öcsém, Gábor, s amikor úgy láttuk, hogy elérkezett a pillanat, útra keltünk. Egy ízben, a konyha előtt, figyelmeztetően reccsent a linóleum. Azonnal megtorpantunk. Izzadtunk a félelemtől. Ha anyáék villanyt gyújtva rajtakapnak bennünket, hogy négykézláb mászkálunk az előszobában, az isten se mossa le rólunk, hogy esténként rókázni szoktunk. Feszülten összpontosítottunk. Gábor szimata kiválónak bizonyult, folytathattuk a kalandot. Az utcáról beeső fénynyaláb látni engedte szüleink domborodó paplanját, a félhomályos szobában fegyelmezetten kattogott a falióra. A jól sikerült rókázás végén elégedetten merültünk álomba.
Engedvén a szülői erőszaknak, tavaly vettem egy lakást. Nem panaszkodhatok, viszonylag tágas – van luftja, ahogy Frank Tóni mondaná. Hetven négyzetméter, és ami a legfontosabb: alig kellett hozzányúlni. Egy gyors átfestés, némi csinosítás a fürdőszobán, kész is. Idén elhatároztam, hogy a bejárati ajtó melletti zugban gardróbot alakítok ki. Nem azt mondom, hogy nincs kézügyességem, de egy beépített szekrényhez kevés vagyok. Ismerőseim kivétel nélkül Frank Tónit ajánlották figyelmembe.
Frank Tóni egy esős hétfő délután érkezett, alaposan felpakolva. Behemót táskájából számtalan mérőműszert vett elő, és azonnal munkához látott. Visított a fúró, hullott a forgács, csattogtak a lécek. Szimpatikusnak találtam a hozzáállását.
Aznapra szabadságot vettem ki, iszonyúan unalmasan telt a nap. Már kora délutánra elkészítettem a kínálnivalót, aztán csak ültem a nappaliban. Szendvicset készíteni se lehet egész nap. Este nyolc körül, ahogy Frank Tóni kalapáccsal csapkodta a falat, valami megszólalt bennem.
A konyhaajtóba állva láttam, hogy a zugból fény vetődik az előszoba sötétjébe. Frank Tóni rendületlenül kalapált. Félretéve minden fenntartásomat, négykézlábra ereszkedtem, s megindultam a kisszoba felé. Nesztelenül lopakodtam. A zugból kihallatszó kalapácsütések hangja másodpercről másodpercre erősebb lett, aztán hirtelen abbamaradt. Egy pillanatra megtántorodtam, majd némi tamáskodás után folytattam a lopakodást. A kisszoba ajtajához érve megcsapott a faforgács friss illata. Épp bekukucskálni készültem, amikor kilépett Frank Tóni, és villanyt gyújtott az előszobában. Úgy néztem fel rá, mint akit tetten értek. Ha nagyon beleélem magam a helyzetembe, félhettem volna, hogy agyonlő. Fizikai inzultustól nem tartottam, tekintettel a köztünk lévő látható differenciára (pék vagyok). De bántott volna, ha kinevet. Vagy ha foghegyről odaveti, hogy mit sumákolsz. Ha hülyének néz.
Frank Tóni azonban egy szót sem szólt. Leguggolt mellém. Azt hittem, megsimogat. A táskájában kotorászott, s miután kivett egy vonalzót, visszalépett a szobába.
Nem vett volna észre?
A falon fegyelmezetten kattogott a falióra. Frank Tóni odabent szöszmötölt.
Nem telhetett el egy perc, amikor kiszólt a villanyfényes előszobába. Azt mondta, hogy jöhetek, és hogy nézzem meg, az öltönyöknek jó lesz-e a fülke, amit csinált.

E ponton vége szakad az idevonatkozó feljegyzéseknek. A naplóíró, kit az a szerencsétlenség ért, hogy résztvevője lett ennek a borzalmas eseménynek, nem beszél róla többet. Frank Tóni ismert alakja a városi legendáriumnak, naphosszat a műhelyében piszmog, esténként kártyázni jár. A család sorsáról csak annyit tudok, hogy az apa mint ezredes, nyugalomban van, Gábor pedig katonatiszt.





Kapcsolódó:

Elek Tibor: Siket irodalom?
Gyarmati Gabriella: Kohán és a "szoc. reál"
Erdész Ádám: Gercsó Krisztián: Nagymama ajándékba
Kiss Ottó: Ati és a holdvilág - Esti mese
Szabó Tibor: Testvérek, barátok
Kiss László: Őfelsége pincére
Gyarmati Gabriella: Csernus Tibor festményei először Békés megyében
Erdész Ádám: Bányászlámpa a templomkertben
Elek Tibor: 110 éve született Sinka István
Kiss Ottó: Feszt Berlin
Grecsó Krisztián: Főnökösdi
Kiss László: Fesztkörkép
Elek Tibor: Magyaróra
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján III.
Kiss Ottó: Mondta Feri
Szabó Tibor: Hámori Bianka hiába első
Grecsó Krisztián: Mínusz egy halál
Elek Tibor: Horgász irodalom
Erdész Ádám: Kolozsvártól Szegedig
Kiss Ottó: Nyári medveségek
Szabó Tibor: Fenekező angyalozás - eredményesen
Kiss László: A térképnek háttal
Grecsó Krisztián: Egy koldus adósa
Elek Tibor: Kívülállás vagy benne levés?
Gyarmati Gabriella: Bohus Zoltánról
Erdész Ádám: Majolenka
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján II.
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián:
Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra

2007. december 09.
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Ajlik Csenge verseiLövétei Lázár László: SzervraktárMarkó Béla verseiFinta Éva versei
Kontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnekEcsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png