Drámák

 

GyoreiZsolt_meret.jpg

 

Győrei Zsolt

A Latabárné fia

Monodráma hét képben,

Latabár Kálmán életéből merítve

 

A szín: mamuska hálószobája. Az 1–3. jelenetben még a Népszínház utcában, a 4–7. jelenetben az Aréna (később: Dózsa György) úton, de tekintve, hogy a berendezés a mamuskával együtt költözött, a díszlet az első hat jelenetben ugyanaz marad. Leglényegesebb eleme egy ágy, amely háttámlájával fordul a közönség felé, úgyhogy praktikusan csak egy ágyvéget látni belőle, mellette éjjeliszekrény, a másik oldalon egy szék. Az ágyban a (mind) több éve agyvérzés miatt odakényszerült mamuska fekszik, akit se nem látunk, se nem hallunk. A fia általában izgatottan le-föl jár, vagy a székre ül, a közönséggel szembe, és a 7. jelenetig a mamuskához beszél. Időnként közel hajol az anyjához, aki ilyenkor vélhetően reagál az elhangzottakra, csak mi nem halljuk a válaszát. A 7. jelenetben a mamuska már nem él, az ágy és az éjjeliszekrény is eltűnt.

A jelenetek között Latabár-dalok és képek csendülnek és villannak fel.

 

Első jelenet: 1923. február

Nagy hír, mamuska, óriási hír! Félek is mondani, mert kiszökik az ágyból, hoppsza-hoppsz, táncra perdül velem, aztán kapok a doktor bácsitól! (fülel) Nem, ne is faggatózzon, már bánom is, hogy idejöttem, az Ugróczi Katinak kellett volna elmondanom, az fél ilyen izgága sincs, mint a mamuska. (fülel) Nézze meg az ember, most meg elmondanám, erre belém fojtja a szót! (keresgél az éjjeliszekrényen) Hová rakta az Árpi a valériánát? Nem a Valériáját, azt nem érdekel, hova tette, persze nem tehette olyan nagyon sok helyre, már ha a Valériája elég helyre, de ne viccelődjön velem a mamuska, mert így azután sosem bököm ki a jó hírt! Az ám, ha már a Valériánál tartunk, azt mondja ez a Laci gyerek a múltkor: „ha rálépsz a verbénára, majd a kertész ver bénára” – ilyen ez, folyton ilyesféle blődliken jár az esze, csoda, hogy van, aki komolyan veszi, és operettet rendel tőle. (valeriánát csepegtet) Egy, kettő, három, kilenc, meg is vagyunk. (fülel) A Szilágyi Laci! Nem mondtam? Librettistafiú, tetszik tudni, a Zerkovitz-cal is dolgozott a Csókos asszonyban… (énekel) „Mondd, hol a legjobb rizling? Na ja, in der Josephstadt! A rácpörkölt hol ízlik? Na ja, in der Josephstadt! Mondd, hol a legjobb sramli? Na ja, in der Josephstadt! Hol legjobb csókot kapni? Na ja, hier in der Népszínház Straße, von dem allerliebsten mamuska der Welt!” (megpuszilja, nézi; csendesen) Jó, most ülök – most jó? Én nem tudom, nekem mindenem a mamuska, de ha egy minutáig ülnöm kell, akkor úgy érzem magam, mintha a Tinódi szobra lennék itt a Nemzeti Színház előtt. Majd ül a szobrom eleget szegény. Már most beléborzongok. Lehet, hogy megtiltom, hogy szobrot öntsenek belőlem. Mit csinálok, ha rászáll egy légy az orromra? Vagy útba ejt egy postagalamb, amelyik a levegőben szeret pecsételni? (felugrik, bűnbánóan visszaül) Igenis. Tetszik látni? Még a kezemet is hátratettem. (hátrateszi) A Szilágyi Lacit meséltem, ugye? Huszonöt éves, mit mondjak? Egy poronty! Nem porrongy, poronty. Az egy nagyon fiatal halfajta. (fülel) Jó, ha úgy vesszük, persze, négy évvel idősebb nálam, de az nem úgy van! Hiszen tudja, mit mondott a papa, mikor megdicsértek a vizsgámon, hogy mindent megtanultam, ami megtanulható ebben a szakmában: „ezt nem lehet tanulni, ezt csak örökölni lehet”. Hát nincs igaza? Már a papája is színész volt, meg a papájának a papája is színész volt, és a papájának a papájának a papája is színész volt! „Mit csináltunk volna mi akkor, ha nem lett volna egy Latabárunk?” – írta Déryné a naplójába. Én 1811-ben születtem színésznek, az testvérek közt is száztizenkét év! A tetejébe mamuska is színésznő… Nem, ne tessék ingatni a fejét! Én emlékszem, mit írt a lap, amikor Kanizsán hozzáment a papához: „Latabár Árpád, színtársulatunk kedvelt komikusa egy nagyon komoly lépésre szánta el magát: hétfő délben az anyakönyvvezető elé vezette Déri Ilonát, a társulat egy igen hasznavehető tagját, hogy vele örök frigyre lépjen.” Az egyik az anyakönyvet vezette, a másik magát az anyát vezette. (fülel) Persze, hogy emlékszem, ott röhögtem a mamuska hasában, két hónap múlva ki is bújtam. Ez ám a haladás, nem? Az első Latabárt megdicséri egy Déryné, az unokájához meg hozzámegy egy Déri. (fülel) Igen, eredetileg Deutsch Honor, de a Déryné meg Schenbach volt, mielőtt Széppataki lett, úgyhogy ezen megint nem fogunk veszekedni. A Honor szebb név, mint a Rozál, erről nem nyitok vitát. (gyorsan) És arról sem, hogy színésznő. Akárkiről nem írják le, hogy a társulat igen hasznavehető tagja! Jó, most éppen pihen a babérjain… (fülel) Nem, ezt ne is halljam. Meglátja, maholnap már megy is vissza az Operába, ráncba szedni a kóristákat. Lesz ott megint rend! Nyolc év alatt úgy elzüllöttek, hogy rájuk se fog ismerni. (megfogja az anyja kezét) Ne tessék ingatni a fejét, mert elbőgöm magamat, olyankor meg nagyon csúnya vagyok! Talpra tetszik állni, és kész! Meghallja ezt a hírt, és már meg is gyógyult. (fülel) Szerep, bizony! De milyen szerep! Ez a Laci írt egy operettet a régi vándorszínészekről, Levendula a címe. És én Megyeri Károlyt fogom játszani, a legnagyobb komikust. Akit Petőfi Sándor is emleget A tintásüveg című versében. Az a Petőfi Sándor, aki tapsolt annak a Dérynének, aki odavolt Latabár Endrééért, aki együtt játszott Megyeri Károllyal, és most azt hiszem, megszédültem egy kicsit. De hát milyen dolog ez már, mamuska? Amúgy meg a Megyerit Standnak hívták eredetileg, az se egy honfoglalás kori magyar családnév. Amikor Kassán bemutatták a Bánk bánt, Megyeri Károly volt Biberach, Latabár Endre meg az Udvornik. Szegény Katona, kénytelen volt a királyt Második Endrének nevezni, az elsőt már a dédpapa lefoglalta. (fülel) Nem, én ilyen vagyok, mikor nyugodt vagyok, tudja, mamuska. (nevet) Képzelem, hogy összefutnak ezek ketten a takarásban, azután azt mondja a Megyeri: „Szerinted jól játszom, Endre?” Erre a dédpapa: „Elmegy, Karcsikám, de még vagy kilencven évet kell várnod arra, hogy igazán jó legyél! Majd 1923-ban, ha a dédunokám domborít téged a Várszínházban!” „A Várszínházban? De hát ott csupa német játszik! Tán csak nem német lesz a dédunokádból, Endre?” „No, eridj innét, te Stand, mert megharagszom!” No! Az első Biberachot nem Ottó szúrta le, tetszik látni, hanem az első Endre. Szerintem késve is lépett be… Atyaég, ma meg én késem el! Miért nem szól rám, mamuska, tudja, hogy magánál elfeledkezem az időről, olyan jól elfecsegünk! Szaladok, pá! Ma Vidrát játszom a Mátyás szerelmében, az udvari bolondot. (fülel) Ne is kérdezze. Úgy csörgök abban a sipkában, mint egy trojka. Ha meg nem csörgök eléggé, a rendező ordibál velem. Trojka szakadtából. (kezet csókol) Jövő héten kezdjük a Levendulát próbálni, annak a prömierje után már valcerozni fogunk, meglátja! Kezét csókolom! Ja, hoztam egy kis puszedlit, majd elmajszolja mamuska. Kisztihand! (sötét)

 

Második jelenet: 1931. január

(betoppan, kezében egy nagy csokor virággal; az egyik színpadi jelenetét gyakorolja) „Kézcsók! Kisztihand! Kézcsókkisztihand! Kisztihandkézcsók! Tessék, mamuska! Azalea! Nem az a Lea. Azalea. Ez a lea: az a lea. Illetve ez az azalea az az az azalea, amit a mamuskának hoztam. (beleteszi a virágot az éjjeliszekrényen álló vázába) Úgy érzem magam, mint a Laokoón-csoport. Magamba vagyok fonódva. És senki sincs belém fonódva! Hát tessék mondani: élet ez? Minden este más bárban próbálok vigasztalódni, de nem tudok. Köröttem mulat a bár, mu-latabár, mu-latabár, csak én vagyok vigasztalhatatlan.” (visszafordul az ágyhoz) Jó lesz így? Nem, látom a mamuska szemén, hogy nem tetszik. Kicsit lehetne elevenebb, ugye? (bizonytalanul) Nem? Biztos nem? Mert meg tudom csinálni kétszer ilyen gyorsan is, ki van próbálva, csak akkor már én se nagyon értem. (fülel) Nem, mama, nem! Ez nem izgága, ez nem hebrencs és nem szeleburdi, és ne is tessék tovább tobzódni a szimonimákban vagy minoszimákban, mindegy, nem tudok norvégul, slussz. Persze, a papa máshogy csinálná, tudom. De én nem vagyok a papa, én a papa fia vagyok, az ipafai papafi, és különben is 1931-et írunk, ez az egész altmodisch Gemütlichkeit az operettben passzé, legfeljebb a föld alól ha földalol. Ez a Rozsnyai, aki a Lámpaláz zenéjét írta, ez zseniális fiú, csupa dzsessz, csupa hektika. A fináléban feljön a zenekari árokból a színpadra, onnan dirigál, azután szteppel velem meg Árpival, miközben görlök vonulnak fel táblákkal, azokra van írva a szöveg, a közönség énekel, már aki tud olvasni, a többiek dúdolnak – ha ez sem lesz siker, akkor megeszem a kalapomat. (fülel) Hogy hol a kalapom? Tudom, miért kérdi, ne higgye, hogy nem tudom! Igen, öt éve megettem, amikor a Halló, Amerika! megbukott. Hárommilliárd korona ment a lecsóba. Ha ezt nekem adták volna, elmegyek belőle Párizsba, és minden estémet a Moulin Rouge-ban töltöm. De sajnos nem nekem adták, úgyhogy elmentem Párizsba, és minden estémet a Moulin Rouge-ban töltöttem. Nna! Ha a pénzemet elszórni megyek oda, sosem derül ki, hogy még ők fizetnének értem, nem igaz? Jaj, mamuska, ha látott volna minket ott! Tudom, hogy már hétfőn is meséltem, de legalább jobban fog aludni, ha ma is elmesélem. „Les trepidants Latabar’s!” Ez világított a homlokzaton! Ha én itt a fejére esem valakinek, fel se néz, de ha ott a nevem esik a fejére, szörnyet hal! (fülel) Igen, táncoltunk, mondtam már hétfőn is, hogy táncoltunk, s akkor is ilyen megrovón tetszett nézni. Miért, az nem munka? Mielőtt világgá mentünk, Pesten se színészkedtem már, tudja jól a mama, csak a lábamat ráztam rongyra, éjszakánként be kellett gipszelnem, hogy aludni tudjak! Hát ezeknek is az kellett, meg a Buster Keaton-paródiám, Árpitól meg a Huru. Annyi Hurut játszott, nem csoda, hogy a végén köhögni kezdett bele. És ez fél évig ment. Azután Prága, London, Amszterdam, Brüsszel… (fülel) A Micit kérdi a mama? Pletykázott az Árpi, persze! Nem bírja ki. Komolyan mondom, én ilyen Hurut még nem láttam, akinek be sem áll a szája. Ezért fogják feltalálni a hangosfilmet, hogy ez a Latabár Huru intimpistáskodhasson. Egyébként már fel is találták, mamuska! A hangosfilmet! Láttam Párizsban, de nemcsak, hogy láttam, de hallottam is! New York fényei, az volt a címe. Én nem is tudom, miért Párizsban láttam. Nyilván emiatt is tűnt olyan aprónak. (fülel) Jól van, nem beszélek mellé. Tetszett a Mici, helyes kislány, és ketten csak nem játszhattuk el az Árpival A három Latabárt. Ez volt a számunk címe. De semmi komoly. Épp elvált egy automobil-kereskedőtől, azzal se kerestem a frontális karambolt. Tavaly meg hozzáment egy színész-gyerekhez, Ráday Imréhez. (fülel) Nem, nem akartam elvenni. Majd annak is eljön az ideje. (felnevet) Egyébként Afrikában majdnem a nyakamba sóztak egy négygyermekes, bantu menyecskét. Ezt nem mesélte az Árpi? Pedig haláli. Johannesburgban léptünk fel, és a szám végén odaperdültem ehhez a nénihez, és egy valódi műgyöngysort akasztottam a nyakába. Másnap aztán kiderült, hogy ott így kérnek lányt! Jól benne voltam a szószban, képzelheti! (énekel) „Az én babám egy fekete nő. A haja fénylő, fekete kő! Fekete hajú, fekete fajú – jól tudom: boldog, mikor megölel ő! Fekete gyöngysor van a nyakán, fekete testén csak a banán! Piros, mint tűz, a szája, a charlestont úgy riszálja az én kis fekete babám!” Ez is tiszta dzsessz, látja? Ha nem jön az a berlini szerződés Max Reinhardtól, afrikai vőlegény lett volna belőlem… A két Ajaxot játszottuk a Szép Helénában, ezt se mesélte az Árpi? Max Reinhardt, mama! A világ legnagyobb rendezője! És tudja, mit mondott, mikor aláírtuk a szerződést? „„Európa fiatal színésznemzedékének két legjobbját szerződtetem az önök személyében.” (fülel) Nem terelek, mamuska! (leül az ágyra; csöndesen) Megnősülök, megígérem. Tangózni fog az esküvőmön. (fülel) Megtanítom! Semmi az egész! A Lámpalázban is egy tangó lesz a sláger! Állítólag mikor a Harmath bevitte a dirinek, az elkergette vele. Harmath Imre, a librettistánk. Az egy zseni, tessék nekem elhinni. De szörnyű hisztérikus egy pali. Ha valakinek nem tetszik, amit írt, ott helyben megeszi a szöveget. (nevet) Igen, mint én a kalapomat. Ezt is megette, ne féljen, mikor a diri rávágta, hogy „Ez gyenge, Harmath. Harmatgyenge.” Ott, ültő helyében befalta, még rósejbnit se kért hozzá. Aztán a diri rájött, hogy mégis ebből lesz a sláger, neki meg újra le kellett írnia az egészet. Teli hassal dolgozni, fúj! Na, ezt hallgassa meg: „Szívbajok ellen, kisasszony, szedjen tangót!” Hát nem kolosszális? A Honthyval énekeljük. (fülel) Honthy Hanna. Nem tetszik ismerni? Talán épp tizenötben kezdett játszani, mikor a mamuska megbetegedett. Csak akkor még Hajnal Hajnalkának hívták. (fülel; gyengéden) Lassan tizenhat éve, tudom. Türelem, meg tetszik gyógyulni. Megígértem, hogy tangózunk az esküvőmön, igaz? (fülel) Persze, hogy ott lesz. Ez eszébe se jusson. Letöröm a papa derekát, ha az Angyalkáját próbálja odahozni. (fülel) Megvan, igen. Sokat játszik, szeretik. (fülel) Kövér, igen. A Rátkaival szokott fellépni, az meg olyan cingár, hogy tűbe lehet fűzni. (fülel; gyöngéden) Nem eméssze magát ezen. Már Árpi születése után faképnél hagyta a mamuskát, aztán már csak reggelizni járt haza. Nem érdemli meg a mamuskát. (simogatja az anyja kezét) Nem szabad búsulni. (felugrik) Na, bejövök még egyszer az azáleával, jó? (sötét)

 

Harmadik jelenet (1937. augusztus 29.)

Nem, ezt nem teheti velem a mama! Évek óta rágja a fülemet, már csupa cikk-cakk a cimpája, mintha derelyevágóval szaggatták volna. De ez az én fülem, nem a barátfüle! Mi baja a mamának? (fülel) Igen, azok kurvák voltak a Víg utcai kupiból. Oda szoktam járni. (fülel) Miért, sósperecért! Nem, ez nem olyan! A papának itt volt a mamuska… (fülel) Nem, ezt ne tessék mondani, már az előtt kurvázott, hogy a mamuska ágynak esett volna. Az Angyalka is már mióta megvan neki! Én viszont idáig facér voltam, nem tartoztam senkinek számadással. Nyugodjék meg, mostantól a lábam be nem teszem oda. A lábamat sem. (fülel) Igen, szeretem. Gondolja, hogy éppen a Bazilikában állok neki hazudni? Tessék öltözni, egy-kettő! A szertartást is milyen jól tetszett bírni, a Kató szülei el voltak ájulva, milyen jól bírja magát, el se hitték, hogy huszonkét éve az ágyat nyomja. Nem beszélek mellé. Miért, azért, mert hirtelen jött, attól nem tarthat örökké? Tessék rám nézni! Én is milyen hirtelen jöttem, aztán mégis örökké fogok tartani! (fülel) Óbudán, a Színkörben volt egy fellépésem. Van egy barátom, Kolozsvári Andor, egyébként Klein, de hátha meghagyják Kolozsvárinak, ő hozta magával Walteréket, állítólag kíváncsiak voltak rám. (fülel) Építész, elég sikeres. (fülel) Gondolom, különféle házakat. Tyúkólat csak végszükségben. (fülel) Nem, azért viccelek, mert a mamuska húzza az időt, hátha elbliccelheti a lakodalmat. Mit tudom én, miket épít. Velem a jó kapcsolatot! Mehetünk? (fülel) Jó, mesélem, de azután ripsz-ropsz fel tetszik öltözni. Gilt? Szóval, már az első rész után kiszúrtam Katót. Tüneményes lány, nem? És mit mondjak, már júniusban ilyen szép volt. Szóltam Bandinak, a második rész után együtt jöttek be gratulálni az öltözőbe. Az ám, nem kéne öltöznie, mamuska? (fülel) Makacs egy anyuka maga. Kezet csókoltam neki, ilyen flottul, tessék nézni… (kezet csókol) Abban a minutában elfelejtettem, hogy tizenegykor jelenésem lenne a Tőzsdepalotában. (fülel) Igen, nőügy. Én minden nőnek tetszem, mit csináljak? Egy dizőz, Vadnai Éva. (fülel) Nem, nem volt komoly, higgye el a mamuska. Helyette átmentünk a Bródy kávéházba. Naná, hogy a családdal. Annyi bort nem lehet kettesben meginni. (fülel) Nem, nem kapkodok, csak szeretnék odaérni a lakodalmamra. De ha tényleg mindenre kíváncsi, akkor elmondom, hogy elmentünk pisilni a Bandival, ő meg rákérdezett a dízőzre, és én már ott mondtam, hogy fütyülök rá. Erre azt mondja: „Tegnap még arról áradoztál, mennyire odavagy érte! Hogy olyan tökéletes, finom, mint egy porcelánbaba!” Mondom dühösen: „Szarok én a porcelánra!”. Mire valaki átkiabált a szomszéd fülkéből, hogy: „Nem maga az első!” Úgy röhögtünk, csuda! Utána elmentünk Walterékhez, az Aréna útra. A Katót én vittem az autómon, utánunk a többiek taxin. Hogy ott mi volt! Sör! Ott sorakozott a sok flaska, vagy sörekezett a sök fleske, én már nem is emlékszem. Olyan hoppáré lett belőle, mint ma lesz a lagziból, ha végre neki tetszik ruházkodni. De juszt sem, most már végigmondom! Reggel hétig muriztunk! Emlékszik, mit énekeltünk a Manyikával a Budapest–Wienben? (énekel) „Peches ember ne menjen a jégre…” Hát ez volt a sláger, ezt fújtuk. Reggel azután elköszöntünk a Bandival, és kerestünk egy csehót… kicsit meg kellett gyantázni a gigánkat. Ott azt mondom a Bandinak: én rögtön visszamegyek, megkérem azt a lányt. (fülel) Persze, próbált lebeszélni, de tudja, mamuska, milyen vagyok, ha a fejembe veszek valamit, ezt csak azért mondom, hogy eszébe se jusson, hogy kihagyhatja a lagzit. Kilencre újra ott voltam az Aréna úton, becsöngetek, hát mit találok? Egy halászfalut! Mindenki hálóruhában. De az anyuka rögtön kapiskálta, miről lehet szó, már küldetett is tíz üveg sörért… mire az megérkezett, már vőlegény voltam. (fülel) A szívem fenekéig, mamuska. Életemben nem voltam ilyen boldog. Ez a Peches ember szerencsét hoz. (fülel) Nem, semmi köze a színpadhoz! Tanítóképzős. Én már aznap elvettem volna, de csak ma lett tizenhét éves. (fülel) Ugyan már! Én is bőven annyi voltam, mikor megszületett, praktice egykorúak vagyunk. Tessék már díszmagyarba vágni magát, esedezem! Elfelejtette, hogy tangózni fogunk? Évek óta ígérgetem. (fülel) Valcerozni is lesz kivel, ha az a gusztusa, gondoskodva van gavallérról. (fülel) Nem találja ki? Szép, gömbölyű ember, és úgy keringőzik, mint egy parkett-táncos. (fülel) Nem kellett rábeszélnem, sőt. (fülel, majd lassan leül az anyja ágyára) Ezt meg honnét veszi a mamuska? (fülel) Fenékbe billentem azt az Árpit, rosseb abba a locska szájába. (fülel) Jól van, akkor nem fogok hazudni. Le van égve a papa, és végtére elég sokáig támogatott ahhoz, hogy mostantól én tartsam el. Aki autót tart, az apát is tarthat, még kevesebb benzint is fogyaszt. (fülel) Igen, de a kisfröccs sokkal olcsóbb. És nem megzsaroltam, csak ez az egy feltételem volt. Nekem maguk az egyetlen szüleim. Béreljek a kölcsönzőből másik mamuskát a lakodalmamra? (csöndesen) Tudja, én esténként imádkozni szoktam. Letérdelek az ágyam mellé, és úgy. (fülel) Nem baj, nincs az megtiltva egy reformátusnak sem. És én már június óta azon imádkozom, hogy ne csak a Kató mondjon igent, hanem a mamuska is. És nem szabad úgy felfogni, hogy én lefizettem a papát. Az jár a papának, hogy gondoskodjam róla. De nekem meg az jár, hogy ott legyenek a lakodalmamon. Ne tegyen ezen a szép napon boldogtalanná. Még táncolnia sem kell, ha nem akar, csak tessék eljönni. (fülel) Dehogy nincs! Ott az a szép, fekete estélyi, a rózsával. (fülel) Nem, nem dobtam ki. Eldugtam. Tudtam, hogy egyszer még szükség lesz rá. (fülel) Ugyan már! Épp, hogy megint divatba jött. Egy igazi, békebeli ruhaköltemény. Ezt meg most vettem hozzá. (átnyújt egy üveg parfümöt) Ylang-Ylang. Itt vettem a mamuskának az illatszertárban. (fülel; örömmel) Persze! Hozom, viszem! A Jóisten áldja meg! (kezet csókol; kifelé) Sárika, jöjjön! Öltöztesse fel a mamuskát! (sötét)

 

Negyedik jelenet (1944. június 19.)

Jaj, mamuska, izgul, látom én, hogy izgul. Hát hová izgul, ha nincs minek? A tisztelendő úr világosan megmondta, hogy formaság az egész, feltesz néhány kérdést, amire a mama válaszol. (fülel) Az se baj, akkor majd vagy én súgok, vagy az Árpi. Mutasson nekem még egy primadonnát a mamuska, aki mindjárt két súgóval dolgozik! Itt fogunk ülni a mamuska fejénél, én rendezői jobbról, az Árpi rendezői balról, a mamuska meg válogat, hogy melyikünk súgását mondja tovább. Mondjuk, ha nem családi titkokat óhajt a tisztelendő úrral megosztani, akkor szerényen azt javaslom, hogy rám tessék fülelni. (fülel) Az Angyalka? Tényleg ez most a legfőbb gondja a mamuskának? Igen, igaz a hír! Mit hír? szenzáció! Átműtette magát férfinak. Ha már Angyalka, akkor jár neki az angyalbögyörő, nem igaz? Igen, meg is nősül, bögyörni is fog azzal a bögyörővel, bizony. (fülel) Mert nem hallgatott rám, azért! Emlékszik, mit énekeltem a moziban! (énekel) „Nem nősülök soha…” (nevet) Nem, nem hiszem, hogy a papát venné el, a papa alighanem pártában marad. De csókolom a kacsóját, ne ezen tessék most túráztatni magát. Inkább nézzük át, minden megvan-e! (elővesz egy dossziét, tele hivatalos iratokkal, lapozgatni kezd benne) Az anyakönyvi kivonat, igen, levél a Református Egyház Egyetemes Konventjének Jó Pásztor Missziói Albizottságától, ez melyik is… (olvas) „Kedves Testvérem, szeretettel közlöm azt, hogy Ön a csillagviselés kötelezettsége és annak következményei alól az 1730/44. sz. rendelet (2) szakasza értelmében mentes, mivel férje református keresztyén származású, és Ön pedig 1942. december 13. óta református keresztyén vallású.” Itt áll ez fehéren-feketén, akkor minek ez a cirkusz, ugye? (lapoz) Orvosi bizonyítvány… (olvas) „Latabár Árpádné úrhölgyet, aki évekkel ezelőtt agyvérzést kapott…” (félbeszakítja magát) Évekkel ezelőtt? Kicsit pontatlanok ezek a doktor bácsik! Napra pontosan egy világháborúval ezelőtt! (olvas) „…majd vesetubercolosisa miatt bal veséjét kiirtották, betegségének következményei jelenleg is legtöbbször ágyhoz kötik.” Tiszta beszéd. Ejnye, azt nem írták bele, hogy rendezői bal-e az a vese. (lapoz) Itt egy orvosi bizonyítvány: „Hivatalosan igazolom, hogy Latabár Árpádné úrasszony, szül. Deutsch Ilona…” (félbeszakítja magát) Én mondtam a Honort, tessék elhinni, de azt mondták, olyan nincs. A Hunort még csak-csak beírták volna, de féltem, hogy Magorról… azaz megorrol. (olvas) „1943. március 20-tól 1943. április 15-ig a fenti intézet szanatóriumában feküdt…” – ez melyik is volt? (nézi a bélyegzőt) A Postás Alapítványi Kórház, ja, igen, ezt ott nyomták a kezünkbe. Csodálkoztam is, hogy nem a postással küldték. (lapoz) Akkor ez lesz a Rózsadombi Gyógyintézet… (olvas) „Latabár Árpádné úrnő 1942. július 11-től augusztus 30-ig gyógykezelés alatt állott.” Jó, és itt az engedély is: „Engedélyezem, hogy Deutsch Ilona megkeresztelése a hozzátartozók kívánságára, tekintettel a megkeresztelendő betegségére, annak lakásán történjék.” (lapoz) És ez mi? (olvas) Az 1939. IV. tc. végrehajtása tárgyában kiadott, 7.720/1939. M.E. számú rendelet 64. §-a értelmében, a bemutatott okiratok alapján tanúsítom, hogy Latabár Kálmán budapesti lakos, aki Latabár Árpád és Deutsch Honor szülőktől” – nahát, ezek meg az Ilona nevet nem ismerik! – „Kecskeméten az 1902. évi november hó 24. napján született, és akinek vallása református, az 1939: IV. tc. 1. §-a 3. bek. b. pontja értelmében nem tekintendő zsidónak. Budapest, 1941. évi január hó 28. napján.” Látja, milyen jó, hogy összebútoroztunk? Itt az összes címeres ökörség, egy kupacban. Mit szól, mennyi paragrafust kitaláltak, csak, hogy ne legyünk zsidók? Bár velem nem árt, ha óvatos a mamuska, rólam a Hétfő Reggel áperte megírta, hogy veszélyes vagyok. Nem hiszi? Pedig kivágtam a cikket, idetettem azt is, tessék csak olvasni a számmal! (olvas) „Latabár Kálmán népszerűsége immár veszélyes!” Látja? „Hogy a portréhoz, melyet festeni készültünk róla, minden szín együtt legyen, megnéztük vasárnap a Latyi-Matyi mint Robinson című gyermekdarabban.” (fülel) Dehogynem mondtam, mama! De igenis, hogy mondtam. Igen, a Latyi Matyi, a furfangos cukrászinas, azzal kezdtünk tavaly áprilisban, abban játszotta az öreg cukrászt a papa. Annyi krémest befaltam, hogy cukorbeteg leszek belé! De ezt is mondtam! (fülel) Ne mondja már a mama, mert kitérek a hitemből, annak meg nagyon nem most van itt az ideje. De várjon, nincs vége, most jön a zsidó befolyás, az a legjobb! (olvas) „A lakatlan szigetről hazakeveredett Latyi Matyi társaságával együtt nem azért lelkesedik, hogy megérkezett szép Magyarországra, hanem kizárólag Budapestért, az Andrássy útért, a ligetért és a vurstliért.” Mit szól, mamuska? E miatt az Andrássy miatt vagyok én zsidó! És ha a Deutsch nagypapa kocsmájának tapsikolnék Sátoraljaújhelyen, akkor olyan árja lennék, hogy hiába fölül a gálya! Mondjuk egy ilyen baromságnak még egy gálya sem ül föl, gondoltam én, mint ez… (olvas) „Latabár Kálmán népszerűsége merész ívelést a második zsidótörvénynek a színházaknál történt végrehajtása óta vett. Latabár Kálmán játszási lehetőséghez jutott, noha ténylegesen pontosan annyi ok szól ellene, hogy ne kapjon, mint mellette, hogy kapjon.” Érti ezt? Ha eső lesz, nem lesz, ha nem lesz, lesz. Ugye? Most egészen úgy néz rám a mama, mint én néztem, amikor egy hónapja elvették tőlem Sir Basil szerepét a Luxemburg grófjában. Ezért, bizony, mamuska. Amiért a Rátkai meg a Rózsahegyi nem léphetnek fel, amiért a Kabos meg a Mály Gerő meg sem álltak New York fényeiig! Szegény Kabos, elment, aztán az életét meg itt felejtette. Mi történik itt, mama? Le lehet ezeket az embereket parancsolni a színpadról? Oda lehet hozzám lépni, hogy a Misoga Lacinak adták a szerepemet? Hát misoga színész az? Vagy az a tehetség, ha valaki nem zsidó? Akkor én mi vagyok? Féltehetség? (kintről csöngetés) Hoppá, ez a tiszteletes úr lesz! Vagy a Misoga hozta vissza a Don Basilt, akkor bokán rúgom, és már szaladok is vissza. (kinéz) Nem, nem a Misoga. Csak okosan, mama! Majd segítünk. Lehet, hogy játszani már csak zsidóul tudok, de súgni még reformátusul, meglátja! (sötét)

 

Ötödik jelenet (1950. augusztus)

Annyi mindent túléltünk, mamuska, ezt is túléljük, meglátja. Mióta tetszik engem ebből a páholyból látcsövezni? Harmincöt éve! És belerokkantam én valamibe? ’44-ben cukorbetegséget diagnosztizáltak nálam, ’48-ban államosítottak, ebbe a Kossuth-díjba sem halok bele, igaz-e? De igazán eljöhetett volna velünk ünnepelni. (fülel) Fagylaltoztunk, kérem! (fülel) Árpika három gombócot is kapott, mert ő már nagyfiú, Katika meg előbb egyet, azután még egyet, és csak azután egy harmadikat, mert ő azért még kislány, nem szabad elkapatni. (fülel) Én? Én is bekaptam két kék bogyót, meg egy halványsárgát. Mit csináljak? Imádok nassolni. Azután elmentünk, és megnéztük azt a villát, amit nem fogadtam el. (fülel) Minek az nekem? Hogy mostantól minden pohár borom villányi bor legyen? Nekem ne villát adjanak, mamuska, hanem színpadot. Mit urizáljak én egy villában? Még ezért a monokliért is frocliznak! (fülel) Na, ja! Azt tizenöten tudják, hogy rossz a bal szemem, azt meg egy egész ország, hogy polgári csökevény vagyok. Ez a baj a monoklival, tudja: ha nem teszem fel, én nézek rossz szemmel másokra, ha felteszem, mások néznek rossz szemmel énrám. (fülel) Nem nyafogok, mamuska, csak elfáradtam kicsit. Jó itt üldögélni. Miért nincs olyan, hogy az ember se nem nemzetidegen, sem nem rendszerellenség? Pedig olyan jól indult minden, amikor a felszabadulás után bemutattuk a Csárdáskirálynőt! Emlékszik rá a mamuska? (fülel) Igen, amiben a papa is játszott, és Árpi is. Akkor kértem azt a szédületes gázsit a Fényestől. (nevet) Nem is sejtettem, hogy egy Fényes ilyen sötéten tud nézni. „Meg kell fizetnetek, hogy elvettétek tőlem Sir Basilt!” – mondtam, és úgy összevontam a szemöldökömet, hogy utána két hétig nem bírtam széthúzni. Csak hápogott. Akkor kezdtek pusmogni a hátam mögött, hogy aranykanállal a seggemben születtem. Na, azt legalább nem mondhatják, hogy villával a seggem alatt halok meg. Meg a Mágnás Miska-film, ugye? Az is milyen vidám volt még. (énekel, de fáradtan, és félbe is hagyja) „Csiribiri, csiribiri, kék dolmány…” Jók voltunk abban is az Árpival. De hát mi az óta sem romlottunk el! És mégis, ha nincs a Margitka… (fülel) A Gáspár Margit, meséltem róla, tudja a mamuska. Ő váltotta Fényest az Operett élén. És ő állt ki értem, meg ezért az egész nyomorult műfajért. Ő rendezte szeptemberben a Bécsi diákokat, tudja, amiben azt a bolond csillagászt játszottam. Hogy nekiestek szegénynek! Nemcsak miattam, Mezei Mária meg Ajtay miatt is. Ezek nevek, mamuska! De tudja, ki az a Berczeller Károly? Hát, remélem, más sem fogja tudni, hogy egyáltalán létezett. Főosztályvezető a minisztériumban. (fülel) Mit tudom én, hogy került oda. Gondolom, épp nem volt üresedés ruhatárosi vonalon, minden máshoz meg tehetség kellene. Be akarta tiltatni ezt a százéves vígjátékból írt operettet, Strauss-zenékkel, mert a burzsoá színház képviselői játszanak benne. De a Margitkát sem kellett félteni! Elhívta Gerő elvtársat, annak meg tetszett, úgyhogy nemcsak megúsztuk, de még a Gerolsteini nagyhercegnő is szabad utat kapott. (fülel, felnevet) Azt, azt! Amit még a dédpapa fordított magyarra! Hát ő sem ismert volna rá, de az öreg Offenbach sem! Én játszom Bumm tábornokot. De ezt tudja a mamuska, itt csörömpöltem a kardommal heteken át! (fülel) Irigylem az alvókáját. Most képzelje el, én voltam a Marshall-segély, a testet öltött imperializmus, a „két lábon közlekedő puskaporos hordó, akinek a háború csak üzlet és szórakozás”! Most mondja meg, mamuska: egy ekkora imperializmustól kell annyira cidrizni? De persze megint tombolt a felháborodás, az osztályöntudat, én már ott tartottam, hogy a kardommal felaprítom az egész bagázst, de a Margitka csitított. (felnevet) Emlékszik arra a régi slágerre? „A szádat, a szádat…” (elénekli) Nahát, akkor a Margitka vallott helyettem, amit csak kell: hitet, hűséget, sőt szerelmet a Pártnak… Magának Rákosinak írt, tessék csak ezt elképzelni! Úgyhogy most meg a Révai szállott le hozzánk odafentről… (fülel) A kultuszminiszter elvtárs! Azt sem tetszik ismerni? De jó a mamuskának, én is mennyire szeretném nem ismerni! Egyszer, amikor nem találkozunk, majd kimutathatna neki, jó? Szóval eljött, szigorúan rangrejtve, mi is csak tíz nappal előtte tudtuk meg, behúzódott a díszpáholy mélyébe. Aztán, ahogy sandítgatok felfelé, látom ám, hogy folyvást araszol előre, mint egy sajtkukac az ementáliban! A végén már majd’ lepottyant a munkásosztály fejére! Na, így lett nekem Kossuth-díjam, meg érdemes művész kitüntetésem, meg főszerepem az első szocialista operettben, az Aranycsillagban! Még villám is lehetne, de inkább őbeléjük csapjon, mint én kapjam. Fúj, de ordenáré, burzsuj beszédek ezek, el ne áruljon a mama! Nem is bomlasztok tovább, mert még a fülnek is fala van, aztán ha kitudódik, nem lesz belőlem Hoska Lajos borbély, aki leleplezi a klerikális harangozót, és dicsőségesen megsebesül, mikor rálő egy ádáz kulák, de végül mégis beléphet a néphadseregbe! Ezt nem adják ám ingyen, mamuska! És az a librettó! Az mindenkinek tetszeni fog, akinek tényleg be van fülezve a fala! Ezek nem olyan idők, mikor a közönségnek kell bohóckodni. Az vidám lenne, a közönség szereti a színházat. Most azoknak kell bohóckodni, akik azt szeretik a legkevésbé. (fülel) Persze, hogy megteszem. Most nekem kell szerelmi vallomást írnom a Pártkongresszusra, de olyat, hogy a papír is belepirul. Már két hete pofozgatom, akkor értesítettek, hogy kikívánkozik belőlem. Inkább azt kellene pofozgatnom, aki értesített. Mit szól hozzá? (kivesz a zsebéből egy noteszt) Az egyetlen szövegem, amit képtelen vagyok megtanulni. (olvas) „Latabár Kálmán elmondja, hogy mit köszönhet a Pártnak.” Jó cím, nem? (olvas) „Most, a Pártkongresszus előtt úgy érzem, mint minden magyar dolgozónak, nekem is számot kell vetnem magamban azzal, mit jelent számomra az az új, gazdag és egyre jobban kiteljesedő élet, amelyet a Párt teremtett számunkra. Ez az új élet egy új, tisztult és nemes művészet kibontakozását tette lehetővé hazánkban.” Ide majd jön egy rész Hoska Lajos borbélyról, aki katona lett, és Bumm tábornokról, aki viszont nem lett borbély. Nem tudom, még, mit írok, de az biztos, hogy valahogyan a békére kell kilyukadnom belőle. (olvas) „A béke ügye, alkotó, teremtő békénk megvédése számomra a legszentebb cél, amelyért az ember dolgozhat, küzdhet. Vallom, hogy a Párt, amely harcosan küzd a békéért, az én Pártom is, s minden erőmmel, minden törekvésemmel azon vagyok, hogy ennek a Pártnak, a Magyar Dolgozók Pártjának harcát erősítsem a művészet területén.” Na, ha ezt közzéteszem, talán tényleg békén hagynak a monoklimmal meg a cukorbajommal együtt. (sötét)

 

Hatodik jelenet (1956. november)

(dudorászik) „Két napot ültem az egyesben…” Nem, mamuska, ne ijedjen meg, semmi ilyesmit nem csináltam. Csak valahogy mégsem megy ki a fejemből ez a régi sláger. Éppenséggel persze ülhettem volna, de akkor úgysem érem be két nappal, tudja, amennyire szeretnek engem ezek… meg azok… ezek is, azok is, na. (fülel) Mindegy az, tessék elhinni. Az „ezek”, azok mondjuk azok, akik októberben lőttek, az „azok” meg mondjuk ezek, akik most novemberben lőnek. Nem, nem rám lőttek, legfeljebb a pályafutásomnak, az is valami. (fülel) „Ezek” mondjuk azért, mert kezet csókoltam Rákosi feleségének, amikor eljött az operettbe, mintha még mindig „azok” lennének ott azok… Miért ne csókoltam volna kezet? Nekem még volt gyerekszobám, emlékszik? Egybe volt építve a nappalival, a hallal, a hálóval meg a fürdővel. Úgyhogy, ha egy kedves és intelligens hölgy kínosan érzi magát, mert nemrégen még felállva tapsolták meg, most meg azt se tudják, hogyan kerüljék ki, akkor nekem ez zsenánt, mamuska, nem tehetek róla. Finnyás vagyok. Na, „ezeknél” ezzel húztam ki a gyufát. „Azoknál” meg azzal, hogy Margitka rábeszélt, vállaljam el az Operettszínház Forradalmi Bizottságának vezetését. Nem jár vele olyan snájdig uniformis, mint a Bumm tábornoké volt, de ugyanolyan komolyan lehet hümmögni, és nagyon okos arccal mondani bármit, ami az eszembe jut. (játszik) „Mert, elvtársak, öntsünk tiszta vizet a pohárba: mégsem mindegy, hogy a tanári kar, vagy hogy a kanári tar.” Margitka persze rögtön lemondott. Így is volt néhány buzgó forradalmár, aki fel akarta kötni, de nem engedtem. Akkor előbb a gatyádat, kisfiam! – mondtam az egyik taknyosnak. A másiknak meg, hogy a versben sem úgy van, hogy „Hass, felköss, gyarapíts!” (dúdol) „Két napot ültem az egyesben…” Nem megy ki a fejemből, na. Tudja, kinek estek még neki ezek a nyikhajok? Szegény Peti Sanyinak, mert nem volt tőlük eléggé elragadtatva. Írattak vele egy kommünikét, nézze csak! (elővesz egy újságot, olvas) „A magyar ifjúság szabadságharcának második napján nyilatkozatomat közölte a rádió. Ez a nyilatkozat a rádió téves tájékoztatásán alapult. Másnap rádöbbentem, hogy a rádió tájékoztatása hamis volt. Azóta már tudom, hogy az október 23-án megindult tüntetés a magyar nép legnagyobb szabadságharcát vezette be. Boldogan azonosítom magam a forradalom céljaival, és minden erőmmel azon leszek, hogy vívmányainak megerősítésén dolgozzam.” Látja? Rádiót nem azért kell hallgatni, hogy az ember hallgasson rá. De ha ezen múlik egy forradalom győzelme, hogy ez a kedves fiú szánja-bánja-e, hogy rosszkor hallgatott rádiót, hát nyilatkozzék egyet, és kész. Ez a diadal? Hű, de elfáradtam én „ezektől”, mamuska! „Azoktól” meg ugyanúgy. Az a baj, hogy mert „azok” hülyék, „ezek” még nem lesznek épeszűek. Emlékszik, mikor ötvenháromban nekem esett a Miklós, mert elmentem a török nagykövethez kávézni? (fülel) Dehogynem, meséltem. Nem, akkor nem a papával voltam, a papa még ötvenegyben meghalt. Néhány kollégámmal kávéztunk meg lemezeket hallgattunk. Kaptunk is a fejünkre utána! „Ott voltak egy olyan ország képviselőjének rendezvényén, amely ellenségesen szemben áll a békemozgalmakkal, a Szovjetunióval és Magyarországgal. Magyar művészek olyan ajándékokat fogadtak el házigazdai kedveskedés címén, ami arcpirító kell, hogy legyen minden magára valamit is adó ember számára. Szappant, krémet, harisnyát, kávét, kakaót kaptak!” Még jó, hogy a törökmézet kifelejtette. Azt is legalább annyit habzsoltam a cukorbajommal, ahány kancsó kakaót magamba döntöttem. Persze, pár szappant befaltam, de csak a társaság kedvéért. Ezt valahogy csak megúsztam, de Margitka kicsit hátrébb állított a tornasorban. Haragudtam is rá, pedig valószínűleg igaza volt. Vagy lehet, hogy mégis fel kellett volna köttetnem? Most adott volna egy főszerepet A komédiás című darabban, csoda egy szerep, harminchatban a Rajnai Gabi játszotta a Nemzetiben. Az meg mégsem lesz, mert „ezek” – vagy „azok”? – nem szeretik Török Sándort, aki írta. Nincs szerencsém ezekkel a törökökkel, mi? Röhögni kéne ezen az egészen, de nem megy. Mondom, finnyás vagyok. Vagy csak megöregedtem. Maholnap ötvennégy leszek, mamuska. Kabos ennyi volt, mikor meghalt. Neki egészen New Yorkig kellett utaznia, hogy elfelejtsék, nekem elég lesz még pár esztendeig Zagyvarékastól Tószegig haknizni. Mennyivel olcsóbban kijövök, nem? (fülel) Igen, azért. Folyton pendlizem. Ha itthon vagyok, mindig beülök a mamuskához, tudja jól. (dúdol) „Két napot ültem az egyesben…” Az ám, meséltem már, mi történt a múltkor Szolnokon? Éjjel értünk oda, találtunk egy szép, új szállodát, felcsöngettük a portást. „Mennyibe kerül egy szoba?” „Az első emeleten kétezer forint.” „És a másodikon?” „Ott ezerötszáz.” „És a harmadikon?” „Ezer.” Na, erre összenéztünk az öreg Darás Pistával, és már fordultunk is sarkon. „Mi a gond?” – kérdezte a portás. „Nem elég magas nekünk ez a szálloda.” – mondtam. (nevet) Lehet, hogy addig a fényes New Yorkig kellene mégis menni, mamuska, az tele van felhőkarcolókkal. Az egyikben él egy Nash nevű darabíró, akit már azért is utálok, mert a nevéről folyton a nassolás jut eszembe. Meg, hogy darabíró, én meg sehogy sem bírom a darát. De ez még hagyján, ahhoz képest, hogy lop. Legalábbis azt mondják, hogy egyszerűen elcsaklizta ezt A komédiás című darabot, és Esőcsináló címen világsikert csinált belőle a Broadway-n. Három éve, mikor én éppen harisnyát zabáltam a török nagykövetnél. Sőt film is készült belőle, nemsokára bemutatják, már ott, ahol amerikai filmeket be szoktak mutatni. Nálunk bezzeg még az eredetijét sem. (sóhajt) Van miből kimaradnia a mamuskának, higgye el. Olyan szépen, békésen átalussza ezt az eszement magyar huszadik századot, hogy le a kalappal. Az ország első két komikusa házhoz jár magához… Mi kell még? Mint egy Csipkerózsika, olyan fiatal és szép marad örökké. Azután egyszer csak egy szebb világra ébred, meglátja. (fülel) Ki tudja? Talán csak egy pár óra. (elénekli a Két napot ültem az egyesbent, közben sötét)

 

Hetedik jelenet (1962. november 24.)

(halkan bejön) És akkor halkan bemegyek a hálószobánkba Helénához. Nem csetlem-botlom, nem forszírozom a röhögést. Ez már nem az a Menelaosz, aki a negyvenes évek végén bejött a színpadra, mikor még azon nyihogtunk az Árpival, hogy egyik nap a Hoska Lajos, másnap meg a Mene Lajos. A Szép Heléna, amiben valaha Reinhardtnál a két Ajaxot játszottuk az Árpival, abban lettem Menelaosz. De ez a Lajos már nem úgy mene. Ezt már minden és mindenki megcsalta. Még a saját anyja is. Igen, igen! Mert azt ki tudom játszani, hogy az a négy láb, amit találok a feleségem ágyában, mikor még bele sem feküdtem, az már nem is igazán döbbent meg, inkább csak szíven üt – ezt már szépen, pasztellben, finom, apró gesztusokkal megcsinálom úgy, hogy egyszerre nevessenek meg sírjanak. De azt, mamuska, hogy belépek ide, a szobájába, és nemhogy két lábat nem találok, de egy fia, egy árva ágyat sem, azt öt év után sem tudom megszokni. Különben is, mit az ágy a „fia” meg az „árva”? A fia is én vagyok, az árva is én vagyok, nem az ágy. Tudom, akkor nem kell bejönni, hagyni kell ezt a szobát úgy, ahogy van. De nem is jövök valami gyakran, igaz? Ma is csak a születésnapom miatt. A hatvanadikat ülöm. Tudok is én ülni! A hatvanadikat vonaglom. Szép kerek, nem? Ne búsuljon, mamuska, nem marad ki semmiből – ha élne még, akkor sem ünnepelnénk. (hallgat) Nem ültük meg nagyon a Marikáét sem januárban, mikor húsz lett. Öt héttel azelőtt halt meg szegény Árpi, mit lehet olyankor vigadni? – mondta ő is, mi is. Imádta az apját. Aztán most Párizsba repült. Stewardess lett belőle, tudja? Lett volna ott tizenkét szabad órája, azt mondta, megnézi a Moulin Rouge-t, ahol annak idején akkora sikerünk volt Árpival. Párizs előtt zuhant le a gép. Tegnap kaptuk a hírt. (hallgat) Nem értem, mamuska. Ha játszom a színházat, abból mindig csupa nevetés lesz. Ha meg az életet nézem, abból csupa könny. Már azon is gondolkodtam, nem az élet cukorbajos-e. (elmosolyodik) Emlékszik, mikor elmeséltem, hogy még ötvenegyben egyszer letérdeltem a Balatonban, megköszönni, milyen szép ez az élet? Siófokon nyaraltunk, Katikát zörgettem fel hajnalban, hogy jöjjön velem úszni. Volt mindenféle bajom, indulás előtt szúrtam a combomba az inzulint, torkig voltam a kolhozoperettel, a katonaoperettel, a szakszervezeti operettel, a sok-sok eszmei megvilágosodásommal, az egész agybajos világgal körülöttem, de mégis, zutty, beleugrottam a vízbe, és akkor mindenestül boldog lettem, és olyan jólesett ezt ott megköszönnöm a Jóistennek. Délelőtt meg megjött a távirat, hogy meghalt a papa. Hat év múlva a mamuska, tavaly Árpi, most Marika. Milyen messze került az a Siófok, milyen iszonyúan messze. Azok a reggeli fények, a Balaton fényei. Talán igaz se volt. Csak ez a szép, belámpázott hazugság az igaz, a színpad, az emberek nevetése. Ezt legalább elmondhatom így hatvanévesen: szépen hazudtam. Ezt plántálta belém a Jóisten, mit csináljak? Hazudok szépen tovább, az ő dicsőségére. Hadd örüljön, aki elhiszi, ameddig elhiszi. Amíg el nem szabadul valami szebb helyre. (feláll) Megyek is, mamuska, szerepet kell tanulnom. Börtönőrt fogok játszani, képzelje. Szép álmokat kedves mindnyájunknak. (sötét)

 

Megjelent a Bárka 2023/3-as számában.


Főoldal

2023. július 25.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Kas Kriszta novelláiHazai András novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Kopriva Nikolett verseiSzélyes-Pál Dániel verseiFecske Csaba verseiCsobánka Zsuzsa Emese: Útvesztő
Abafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életekKürti László: Özvegyi fátyol
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png