Nagy M. Anna
Horrorshow
Orcsik Roland: Hordozható óceán
Orcsik Roland második regénye nem a széteső Jugoszlávia antiutópikus díszletei között mozog, mint első regénye a Fantomkommandó (Pesti Kalligram Kft., 2016), hanem egy világot behajózó luxus-óceánjáró nem kevésbé disztópikus fiktív valóságában. A regény elbeszélésmódja egy férfi elbeszélő egyes szám első személyű retrospektív narratívája. Szubtextus szintjén szürreális vízió a kortárs zombilétről. Orcsik szövege intertextuális visszhangkamraként is működik; folyamatosan előző irodalmi szövegekkel keres kapcsolatot, már az elején ott van a Moby Dick remek felhajtóereje, ami Ahab kapitánynak a fehér bálna, az Golyónak a luxushajón megszerezhető pénz.
A regény szerkezete felvezető szakaszból és az óceánjárón eltöltött idő rögzítéséből áll. A könyv elején Golyó (Gortva Fülöp) vajdasági és budapesti háttérvilága ráhangolódásként szolgál, megteremti a kisebbségi lét nyűgeivel terhelt fiatalember társadalmi kontextusát.
„Legjobb cimborámmal, Pocokkal egy Tisza-parti hajóétteremben ünnepeltük meg a NATO-bombázás végét.” Ezzel a mondattal indul a regény, a történet kezdete tehát 1999 nyara. Majd így folytatódik: „Végre nem zúgtak a szirénák, és nem kellett többé elviselnünk a háborús propagandát okádó híradókat. Igazából nem is nekem, hanem Pocoknak kellett a katonai behívótól tartania. Nekem a NATO hadművelete volt a vörös vonal, nem vártam be a bombákat, időben Magyarországra pucoltam. Pocok nem hősiességből vagy ellenállásból maradt otthon, inkább lusta volt lemondani a szülői ház kényelméről.”
Golyó és Pocok, a két vajdasági magyar srác egy nosztalgia nélküli, multikulturálissá vált nemzedék fiatal felnőtt tagja, akinek a hazáját kibelezték, és most ott áll otthontalanul, permanens idegenségérzéssel, patologizált identitással, és nem tudja, mit kezdjen magával. „Eltelt egy hónap, nem csináltam semmit, legtöbbször tétlenül a plafont bámultam. Három út kínálkozott: belépek a pártba, csempészet vagy elhagyom az országot. Ráadás: alkoholizmus. Elkezdtem felélni a megtakarított pénzemet. Magyarország végül is közel van, a háborút Szegeden és Hódmezővásárhelyen vészeltem át, vannak ott ismerőseim. Ha pedig valami csoda folytán minden jóra fordul idehaza, akár vissza is jöhetek. Közel laknak a szüleim, gyorsan átruccanhatok hozzájuk.”
Golyó szituáltsága a közvetlenség illúzióját keltő első személyű homodiegetikus elbeszélés (részt vesz az eseményekben), és bár a szöveg több helyen irodalmi zamatot kap, az írástörténet legrégebbi eljárásával oldja meg az elbeszélés leíró részeit: részletező, lajstromszerű felsorolásokkal, melyek esztétikai színvonala változékony, a magas irodalom finom levegője nem járja át. Mondatszinten a múzeumi realizmus éretlen, lúdtalpas kifejezései keverednek kortárs, laza, erősen szókimondó nyelvvel, mely sokszor közönséges, érzékletes, életszerű és nagyon is szükséges. Nem Orcsik Roland szerző beszél így, hanem Golyó, a vajdasági srác, akinek semmilyen írói előélete nincs, pláne nem az elit irodalommal kapcsolatban, csak valamiért megfogadta a luxushajó személyzeti vezetőjének a tanácsát, hogy ha lesz idejük, írjanak az itt tapasztaltakról regényt („terápiás lesz”). „A hajón egyébként a személyzetnek tilos volt a homosexual vagy a gay szóhasználat, a meleg párok hivatalos címkéje: gentlemen travelling together. Majd befostam a röhögéstől, amikor ezt az első napon közölték velünk. A kéz a kézben járó heterók meg man and lady travelling together? Akár együtt utazó urak, akár simán csak buzik, engem a péderek addig nem zavartak a hajón, amíg a lábam közé nem nyúltak. Egyébként a tessék-lássék PC-szótilalom nem türtőztet, inkább fölhergel.”
Golyó átlagos srác, a zene transzcendens szférája emeli ki a kortársai közül, akkor is, ha kénytelen műrostos Strausst vagy könnyfakasztó örökszépeket hegedülni a luxushajó Trio Classico nevű szalonzenekarában. Másfelől karaktervándorló figura, Ulyssesként sodródik egy horrorisztikus világ önkéntes foglyaként. Nőkhöz való viszonya is átlagosan szexista és age-ista, a tárgyiasító férfitekintetet reprezentálja, amikor minden nőt, aki nem fiatal és vonzó, banyának vagy vénségnek titulál. Rejtett vagy kevésbé rejtett elfogultságokat preferál, például az ázsiai puncikat. Talál is egyet, az indiai szubkontinensről származó Aksát. Golyóból azonban teljes mértékben hiányzik a toxikus maszkulinitás, nincsenek játszmái, nem manipulatív, nem birtokló és különösebb jogosultságtudat sem dolgozik benne. „A frász sem tudja, mi ütött belém, de egyre jobban bejött ez a vézna nő. Küzdöttem ellene, vissza akartam fogni magam, normális vagy te, nézd meg, hogy néz ki, a csípőjét majdnem kiszúrja a medencecsontja, legfeljebb arra lenne jó, hogy az anatómiát tanulmányozd rajta. Hiába, többször azon kaptam magam, hogy keresem a pillantását, amikor pedig összetalálkoztunk, újabb és újabb poénokkal fűztem az agyát. Nem kellett sok hozzá, hogy véletlenül összetalálkozzunk a személyzeti bárban, amelyet egymás között FUCK TEMPLE-nek becézett a melós csapat.”
A regény műfaj plasztikus, instabil forma, és ha elfogadjuk a szerző vagy a kiadó definícióját, amely szerint a szöveg regény, akkor semmiképpen sem a klasszikus regényforma farkába harapva kapaszkodik, inkább a regényműfaj felülírása, a klasszikus regényforma alóli kibújás a cél. Golyó luxushajón eltöltött napjainak részletező és lajstromszerű beszámolója a könyv közepe táján megváltozik, a szöveg a krimihorror zsánerébe megy át, és talán a műfaj túlzsúfoltsága miatt döntött úgy az implicit szerző, hogy nem lesznek benne a krimi klasszikus toposzai, csak a horror műfajának metaforái. Műfajszignálja transzgresszív, hibrid, experimentális, kísérletezik a komponáltsággal, a történetvezetéssel és a nyelvvel, ezért a Hordozható óceán formátlan, határsértő és populáris regiszterek között mozgó parairodalmi szöveg.
Műfaji megszakításokkal nemcsak a krimihorror műfajába evez át, hanem paródiába is. Igaza van, a paródia tökéletes reakció arra, ami körülöttünk történik. Orcsik a krimi műfaji kliséit direkt ki akarja kerülni, szövege sem a krimi kódjának, sem a krimi írástechnikai szabályainak nem akar megfelelni, ezért nem elég összetett whodunit zsánernek. Nem a nyomozás áll a történet középpontjában, az végig feszültségmentes mellékszál marad. A gyilkosságok a narratív felszínen lebegnek, hiányzik belőlük a gravitáció, nincs súlyuk, rezonanciájuk, nem érezzük, hogy valami nagyobb dolog van a háttérben, pedig a bűntények sokat elárulnak a társadalomról, mindig megjelenik bennük az emberi jellem összetettsége, és mindig valami többről szólnak, mint puszta vérontásról és erőszakról.
A Hordozható óceánt átszelő luxushajó hullái és egyéb áldozatai tehát nem ezt a narratívát tágítják, inkább a halálesetekkel összefüggő sámánisztikus tudatmódosítószereket (pszichedelikus drogok) és a labirintusmotívumot írják szét. Az anya lelki terrorja alatt álló anya–fiú elkövetőpáros motívuma kapcsolatba lép széles sávú filmes és irodalmi elődökkel, a narrátori hangnak szabad bejárása lesz a tudatalattiba, paranoid pszicho-narrációba megy át a stílus, ahol a gyilkosságok elkövetőinek egyetlen motivációja a drogok által indukált pszichózis, és az önmagáért való gonosz őrület, ami azonban szembemegy a hagyományos olvasói beállítódással. Kiveti a regényt az olvasási mederből, a befogadót egy hirtelen keletkező trópusi vihar letaszítja a fedélzetről e diszfunkcionális koncepció befogadása közben. „Bronzavonz és kéjarany hallották a patkók ügetését, csengő acél. Imperthmpff-hmphh-hmpff. Csorba körmét csipegetve, repedt körmét lecsippentve. Csipp. És Kéjarany mélyebb bíborba borult. Száraz fuvolahang fuvallt. Fuvallat. Szaténba bújt hullámzó rózsakebel. Kasztília rózsája. // Kukucs! Ki van ott a… kukucsarany? Csengő csengetett bele Bronz szánalmába.”
Minden utazás küldetés, melynek végső célja megismerni önmagunkat és a körülöttünk lévő világot. Egy óceánjáró luxushajó nyilvánvalóan az emberi társadalom leképezése, ha csak önmagában nézzük, a modern pleasant place irodalmi toposza lehetne; menedék az idő és a halandóság elől, a biztonság és a kényelem idealizált helye, másoknak azonban a locus terribilis színhelye. Vannak alárendeltek és VIP-státusszal rendelkezők, egyik szolgál és kiszolgál, a másik élvezi a privilégiumait. Ezek az oppozíciók mindenkinek nyilvánvaló, örök idők óta ismerős egyenlőtlenségek.
Az Orcsik Roland luxushajóján eltöltött idő nem lesz teljes egészében irodalmi utazás, annak ellenére, hogy igen erős belső narratív lendülete van, és széles spektrumon idézi vagy újrameséli a nagy elődök narratíváit az Ulyssesen, Jónáson, az ókori római horror-lakomákon át Jorge Luis Borges egészen explicit formában megírt irodalmi látomásáig.
A Hordozható óceán azonkívül, hogy egy fiatal srác megpróbáltatásairól szól, mindenekelőtt korlenyomat: a történelem, az ökológia és a társadalmi egyenlőtlenségek kultúrakritikája, amely végső fokon azt állítja, hogy az emberi természet ugyanannyira rút és alantas, mint egykor.
Cser Kiadó, Budapest, 2025.
Megjelent a Bárka 2026/4-es számában.
