Somi Éva
A barátság árnyalatai
Nádas Péter: Halott barátaim
Napjaink egyik legnagyobb írójának, Nádas Péternek a legutóbbi műve, a Halott barátaim nagyon különleges kötelékekről szól. Nádast három közismert íróhoz fűzte mély, tartalmas kapcsolat: Mészöly Miklóshoz, Polcz Alaine-hez és Esterházy Péterhez. Mészöly 25, Polcz 19, Esterházy 10 éve halott, életművük lezárt. Műveiket számtalan tanulmányban elemezték, értelmezték. Magánéletük is jórészt ismert, de abból az aspektusból, ahonnan Nádas Péter az emberi kapcsolatok bonyolultságát szemléli, még nem. Maga a szerző 83 éves, korábban is megírhatta volna ezt a könyvét, de valamiért most jött el az ideje.
A legintenzívebb kapcsolat Mészölyhöz fűzte, olyan korszakalkotó művek szerzőjéhez, mint például Az atléta halála, a Magasiskola, a Jelentés öt egérről vagy a Saulus. Ez a kapcsolat a mester és tanítvány, valamint az apa-fiú viszonyrendszerbe foglalható. Már megismerkedésük elején felmérte Mészöly emberi és írói kvalitásait. A Világló részletekben így ír: „Az én mesterem, Mészöly Miklós abban ütött el az igen tisztelt kollaboráns, karrierista, opportunista és templom nélkül hívő kollégák hadától, hogy ő a beszélt nyelvnek és az írott nyelvnek e titkos és szükségszerű erózióját jelentősebb kognitív anomáliának tartotta valamennyi materiális hiánynál vagy társadalomtörténeti anomáliánál.” Ez lehetett a közös nevező a Mester és tanítványai, a „Péterek” között: a nyelv által teremtették meg sajátosan egyéni, egymástól mégis különböző írói világukat, mely merőben más volt, mint a rendszerváltás előtt uralkodó stílus és módszer.
Ami pedig a barátságot illeti, a Halott barátaimban Nádas így összegez: „Miklós eszménye a latin barátság volt. Odaadó és kíméletlen.” Ez frappáns definíciója nagyon intenzív, kölcsönös szimpátián, azonos értékrenden és színvonalon alapuló barátságuknak, de igazából árnyaltabb a kép. A könyvből az derül ki, hogy Mészöly kevésbé volt odaadó, viszont sokkal inkább kíméletlen. Nádas ellenben mindvégig odaadó volt, de kíméletlen sosem. Barátságuk kemény, férfias barátság volt, szellemileg magas szintű beszélgetésekkel, késhegyig menő vitákkal.
Mészöly életének legapróbb, olykor irreleváns részletei is feltárulnak. Morális dilemmák szintén felmerülnek, akár a múltból (Mészöly viselt dolgai a háborúban), akár a jelenből (Mészöly nőügyei). Nádas nem ítélkezik, néha azonban kifakad. „Megint őrlődhetek kettejük között” – írja, hiszen amikor falazott Mészölynek, akkor hazudott Alaine-nek.
Polcz Alaine, Mészöly felesége a mára több kiadást is megért Asszony a fronton (1991) című könyvével lépett az irodalom területére. Mészöllyel való házassága alatt mindvégig betöltötte az írófeleség konvencionális szerepét, de túl is nőtt azon: íróként is számontartjuk, igaz, nem a próza megújítói között. Őt mindig a valóság inspirálta, hagyományosan klasszikus prózát írt. Diplomás pszichológusként számos innováció fűződik a nevéhez, mint például a játékterápia a traumatizált gyerekekkel. Képzett tanatológusként sokat tudott a halálról, a gyászról, mindent megtett a haldoklók életvégi megsegítéséért, a hospice szolgálat megalapításáért és működéséért. Ezzel kapcsolatos munkái (Gyászban lenni, A halál iskolája, Ideje a meghalásnak, Meghalok én is?) máig útmutatóul szolgálnak krízishelyzetben lévő embereknek. Voltak benne anyai érzelmek Nádas iránt, Nádas azonban nem viseltetett fiúi érzelmekkel barátja felesége irányában. Kettejük barátsága akkor kezdett elmélyülni, amikor Nádas német nyelvű szakirodalmat fordított a számára, és a közös munka kapcsán emberileg is közelebb kerültek egymáshoz. Időnként féltette Mészölyt Nádas éleslátásától, kritikáitól, s férje mellett házasságuk válságai ellenére mindvégig kitartott.
Esterházy Pétert is a kortárs próza megújítójaként tartjuk számon, publicisztikái, esszéi máig irányt mutatnak a szellemi szabadság, az erkölcsi nívó vonatkozásában. („Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá.”) Termelési regényével robbant be a magyar irodalmi életbe, hogy aztán sok-sok művén keresztül jusson el a tetőpontra a Harmonia caelestistől a két Egyszerű történeten keresztül a Hasnyálmirigynaplóval a méltatlanul korai végig. Nádassal alapvetően kortársi, kollegiális volt a kapcsolatuk, származásuk eltérő voltából azonban adódtak feszültségek. Hogy mennyire számított Nádas véleménye, jól mutatja, hogy Esterházy végül kihúzott egy Nádas által kifogásolt mondatot a Harmonia caelestis kéziratából. Esterházy is mesterének tartotta Mészölyt, tiszteletét többször kinyilvánította, és magánemberként, íróként ő is élvezte Mészöly szimpátiáját. Ellentétben Polcz Alaine-nel, aki Esterházyt szerette, a prózáját viszont nem. Többször is megpróbálta őt analizálni, ám Esterházy ellenállt minden ilyen kísérletnek. Amikor már súlyos beteg volt, elmélyült a barátsága Nádassal, aki 1993-ban visszajött a klinikai halál állapotából, és Saját halál című művében beszámolt mindenről. Ez volt ekkoriban Esterházy legfontosabb, egyben utolsó olvasmánya.
Nádas is ellenállt Alaine analizálási kísérleteinek, de leszögezi, hogy spirituális és vallási kérdésekről csak velük tudott érdemben szót váltani. Máig hiányoznak neki ezek a beszélgetések: „Amióta nem élnek, nem beszélek. (...) a racionálisan gondolkodó lényem kerekedett felül bennem” – írja. Nádas Péter, aki narrátora és egyben a negyedik szereplője is a Halott barátaimnak, monumentális műveivel (Párhuzamos történetek, Emlékiratok könyve, Egy családregény vége, Saját halál, Világló részletek) saját nyelvet teremtett, mely ezúttal is működik. Áradnak a nádasi mondatok, mert az író kivételes memóriája (talán naplója segítségével) minden apró részletet megőrzött, a rá jellemző asszociációs technikával egy több mint négyszáz oldalas szöveget hozott létre, melyben a három másik íróhoz fűződő, bonyolult, korántsem egynemű kapcsolatrendszert tárja fel.
Mindhárom kiváló ember egyetlen volt a maga nemében Nádas életében. Mészöly azért, mert „nemcsak a tévedéseit vallotta be és korrigálta, hanem a vétkeit is.” Polcz Alaine azért, mert vele „a kényes kérdések legkényesebbikéről beszélni lehetett, Istenről”, Esterházy Péter pedig azért, mert ő, mint Nádas írja, „akkor sem értett félre, amikor nem értett”. Igaz barátok voltak, más jelzője nem is lehet e szónak. De árnyalatai igen. Ezek az évtizedeket átölelő barátságok már évekkel ezelőtt lezárultak, hatásuk, emlékük azonban továbbél a közös barátban, Nádas Péterben.
Mint ahogy az olvasókban is. A kérdés az, hogy módosult-e az összkép róluk ezzel a könyvvel – ki-ki döntse el maga. Amire biztosan érdemes odafigyelni, az a nyelv eróziója elleni folytonos küzdelmük volt, mert azt súlyosabbnak tartották az anyagiak hiányánál és a társadalom torzulásainál. Ez az írói, művészi cél ma, amikor a kommunikációt hazugságok, ferdítések, félremagyarázások bomlasztják, sokszorosan aktuálisabb és fenyegetettebb. Jusson eszünkbe Örkény (In memoriam dr. K. H. G.)!
Sárközy és Társai, Budapest, 2025.
Megjelent a Bárka 2026/2-es számában.
