Üzenet a palackban

 arany jános kesobbi

 

Varga Betti

 

Arany János a szöveggyűjteményben

 

A Letészem a lantot

 

„Mégis össze vannak kapcsolva kezeik,
Mint két összenőtt galy, bár elszáradt egyik.
Lefejté az élő kéz a halott kezet.
Hosszu hallgatás lőn. A király könnyezett.”

 

 

És vele könnyezik egy egész osztály, amikor a Toldi estéjének „kivégzése” (az órai elemzés) után valaki szomorkás hangon felolvassa a kedvenc részletét. Hatásvadász sorok, hatásvadász választás, hatásvadász feladat. Az öntudatos Petőfi után itt ez a hamar öregedő, szorongó Arany, aki hihetetlen erővel hat a mai középiskolásra. Miért szereted Aranyt? Szép, szomorkás, természetes, tiszta – gyűlnek a táblán a válaszok.

Alig telik el két év a Toldi estéjének megjelenése után, amikor megszületik 1850. március 19-én a Letészem a lantot, a tudomásulvétel verse. Elfogyott az éltető közeg, nincs kinek szóljon a dal. A fájdalom egyszerre táplálkozik a kiszolgáltatottságból, a fojtó magányból, a reménytelenségből. Az olvasó pedig végre azt hiheti, érti ezt a fájdalmat.

A negyvenes évek szorongása meg- és felfoghatatlan. „Népi sarjadék”, ki „Petőfit barátul mégsem érdemelé”. Az önbizalomhiány mellett pedig ott az a furcsa lelkiismeret-furdalás. De ez most más. „Nem az vagyok, ki voltam egykor,/ Belőlem a jobb rész kihalt.” Ez ismerős és átélhető.

Akkor minden más volt, az élénk színek, hangok, álmok és társak emléke egy-egy pillanatra lelkesítő erővel hat a magányos, haldokló lélekre. Az éltető múltból azonban a kegyetlen refrén mindannyiszor visszarántja. Ahogy a lélek ifjúsága fonnyad, ahogy fakulnak az emlékek, úgy válnak egyre erőteljesebbé a halál képei.

„Ha a fa élte megszakad, / Egy percig éli túl virága.” A levert szabadságharc után alig marad levegője: őrli az unalmas, szellemtelen kisvárosi élet, a nyűgként megélt tanítás. Arany állapota az ötvenes években allegóriája az elbukott szabadságnak. Nem csoda, ha a nemzeti trauma, a megtorlások, a magára maradottság következtében az évtized közepére a lélek haldoklik, a lírai én elfonnyad.

Világos után nem lehet verset írni.

Csak balladát. És majd újra verset. Mert az árvaságba belenyugodni nem lehet. Bölcsessége, tartása hamar megvénítette Arany Jánost. De mindenkor egyidőssé tette olvasójával.

 

Összes Üzenet a palackban

 


 

Főoldal

 

2014. június 17.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
„Arany 200 busz” – A Petőfi Irodalmi Múzeum mozgókiállításaA Tilos az Á támogatja a József Attila KörtREvolúció ’56 – A forradalom olvasataiNemzetközi Esterházy-konferencia Szegeden
Versek
Szőcs Géza verseiHáy János verseiBotyánszki Ági verseiKerényi Kata versei
Prózák
Beck Tamás prózái Vági János: ViszonyVajda Albert ismét csütörtököt mondAz úr operaénekes lesz
Kritikák
„Csak” a szövegA tétovaságtól az elragadtatásig - Simai Mihály kötetérőlRendezni végre…„mint akit eltakar egy szó” – Darvasi László: Taligás
Esszék, tanulmányok
Legális drogot árulunkKosztolányi Dezső ismeretlen köteteTűnődések az idei Kossuth-díjak egyikérőlA bűvös kulacs – avagy A szegény kisgyermek kifogyhatatlan panaszai
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA