Kiss László
Fesztkörkép
Miután hazánk a körforgalmak, a horgásztavak és a fesztiválok országa lett, úgy gondoltuk, érdemes egy pillantást vetni az idei nyár termésére, ami ez utóbbiakat illeti. (Az előbbiekről annyit, hogy vagabund természetünkből fakadóan, azaz a dolgok rendjének megfelelően mindkettőből kaptunk ízelítőt a magunk mögött tudott tanév utolsó, illetve a küszöbön álló első napja közötti kétségbeejtően rövid periódus alatt, de ebbéli élményeinkről – ügyesen lavírozván a kötelezően előírt, egyúttal betartandó karakterszám imperatívuszának Szküllája és a terjengős semmitmondás csapdájának Kharübdisze között – később óhajtanánk beszámolni, különös tekintettel a KRESZ-táblával felnyársalt Renault-ra, a nagyrábéi vizslafogásra és egyéb, nem minden tanulságot nélkülöző esetekre.)
A fesztiválban az a legjobb, hogy előbb-utóbb hazaérsz. A szenzációs (mert hozzánk közeli) mezőtúri parádét idén kihagytuk, megjegyzendő, mindenki így tett, lévén, felújítják az utóbbi években helyszínné avanzsált strandfürdőt. A rockfesztivál tehát kipipálva, mivel azonban a békési ember metál nélkül félkarú óriás, tettünk egy s mást a dolog érdekében. Hegyaljára elvből nem járunk, amivel – az elvvel – az a baj, hogy puszta frázis, de legalább létezik. A többi rendezvényt pedig képtelenek vagyunk követni, egyben látni, ellenben ígérjük, amint sikerül, nem leszünk restek számot adni az ezeken felgyülemlett élményanyagról.
Útban a Sziget felé közöljük a vasutashölggyel a tutit: akkor szigetelsz jól, ha sörrel a kezedben bóklászol, míg hülyére nem iszod magad. Nem szigetelünk jól. Robinson Crusoe módjára toljuk a témát, becsülettel kurblizzuk az álnaiv érdeklődést, de hiába – köhög, prüszköl a motor. Túlságosan is ismerős, túlságosan is megvan az egész: emlékeink lapjairól a tíz évvel ezelőtti nagyszabású Faith No More, a szabadtéri színpadok kaotikus bája, de még a tavalyelőtti tragikus Korn is tökéletesen lekottázható. Öregek vagyunk, dohogósak.
Minthogy az év bizonyos szakaszában (vö. első bekezdés) pedagógusnak is neveznek bennünket, fontosnak tartjuk a példamutatást, ezért vigyázó szemünk a Chemical Brothers duójára vetjük. Másfél óra recsegtetés után a két kiöregedőfélben lévő DJ úgy támogatja egymást az öltöző irányába, mint háborúban sebesült társát a hős. Meglehet, maguk is azon morfondíroznak közben, van-e értelme annak, hogy a nagyszínpados blokk elektronikus zenével záruljon. Az eksztatikus hangmozi után az Ektomorf koncertjén kötünk ki. Az Ektomorf hazai pálya – zenéjükben, különösen azonban koncertjükön a dél-békési ízzel megvert kelet-európai életérzés a roma muzsika elfeledett vagy soha nem is hallott kincseivel, valamint a Brazíliából csent thrash metál csinosabb témáival alkot atavisztikusan brutális elegyet. Már a színpadi beállás gyönyörűséges: a basszus röfög, akár egy vérszomjas mangalica, a ritmusgitár hangjára pedig (mintha hullámpalát ütlegelnének keverőlapáttal) többen a büfébe menekülnek. A metálnégyes – a békési nemzetkarakter legszebb hagyományait prezentálandó – ezúttal is felszántja a deszkákat, hajak pörögnek, rajongók röpködnek, leizzadunk a C-re hangolt zajtól. Az Ektomorf hangversenye nem is koncert: gyár.
A sokktól hajnaltájig tántorgunk, ott azonban herótot kapunk a „szigetelőktől”. Mintha a szigetelő mostanra az lenne, aki augusztusban felismeri, hogy körülötte mások is élnek a világon, amire nagyon rácsodálkozik: performance-t néz, felületes előadásokat hallgat a bulvárról, vagy színpadról színpadra jár, és közben nagyon laza. Nála csak a „kapolcsozó” a rosszabb fajta: jé, kultúra. Évekkel ezelőtt zengett az éter a szlogentől: „Kell egy hét együttlét.” Nem kell, ásítunk a HÉV megállójában. A többi néma csend, és zakatolás.
A Szegedi Ifjúsági Napok első ránézésre a sok miniatűr Sziget-fesztivál teljességgel értelmetlen újabbika, egy VOLT, egy Mezőtúr és egy Hegyalja nyomában loholó összemosolygás, silány másolat, fárasztó újrakezdés. Másodszori és harmadszori ránézésre is az. Milyen már, hogy a langymeleg nyári hétvégéket nem otthon, a haverjaival sörözgetve tölti az ember, vízparti kocsma, kiülős helyiségek, hanem mindegyre ugyanaz a terep, a másság ígéretével: Megawatt és Borsodi színpad, party-sátor és henna, Malátabár és véradás, napijegyek és száradó törülközők, magyar könnyűzenei színejav, megvénült külhoniak. Ugyanúgy tisztességesen bemákolni, idegen punkokat ölelgetve, ugyanúgy bóbiskolni hajnalban, üres padot keresve, ugyanúgy kürtős kalácsot majszolni a Toi-Toi előtt. Szép reménytelenség.
Csakhogy a Quimby olyan zenekar, amelynek akkor is érdemes elmenni a koncertjére, ha egyetlen számát sem ismerjük. Mágikus káosz és a ritmusszekció vibráló kavalkádja, ördögi románc és laza dzsesszes-bluesos utazás. Eksztázis, negyed nyolctól fél kilencig. Berzsenyi így írta volna: „A szárnyas idő elröppen, minden míve tűnő szárnya körül lebeg!”.
Lehet, mi azonban inkább a kijárat felé vesszük az irányt. Hazafelé Lollim barna szemöldöke a fény az éjszakában.
Kapcsolódó:
Elek Tibor: Magyaróra
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján III.
Kiss Ottó: Mondta Feri
Szabó Tibor: Hámori Bianka hiába első
Grecsó Krisztián: Mínusz egy halál
Elek Tibor: Horgász irodalom
Erdész Ádám: Kolozsvártól Szegedig
Kiss Ottó: Nyári medveségek
Szabó Tibor: Fenekező angyalozás - eredményesen
Kiss László: A térképnek háttal
Grecsó Krisztián: Egy koldus adósa
Elek Tibor: Kívülállás vagy benne levés?
Gyarmati Gabriella: Bohus Zoltánról
Erdész Ádám: Majolenka
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján II.
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián: Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra