Grecsó Krisztián
Mínusz egy halál
Ha biztosítási ügynök Kaszkóra akar rábeszélni, azzal jön, hogy a szívgyötrő alföldi tanyák közül, vagy a homokos tiszai erdőkből kiront majd féltett járgányod elé egy őz/fácán vagy valami más, és tönkreteszi a lökhárítódat. A tiédet, mert egyek vagytok az autóval. Ezek után az ügynök ismerőseit, korábbi vevőit emlegeti, akik egészen pontosan így jártak, a két sebesen haladó objektum – bármilyen hihetetlenül is hangzik – a tágas térben keresztezte egymás útját. A csabacsűdi leágazásnál jött egy őz. Meg te is jöttél, illetve az ismerős jött, és vége. Szar, bél, sár, törés, halál.
Tizenéve van jogosítványom, de eddig még egy szédült békési mókus sem akart kiugrani elém, hála a Jóistennek. A fenyegető mondatok elvesztek a feledés lucskában, és hétfőn úgy ültem autóba, mint máskor, mint aki mögött úgy múlik a távolság, ahogy az idő. A gyulai humorfesztivál még távol, csak a nagyszerű Csepegi csárda Kecskemét után, meg a nyomasztó élmény, hogy a birkapörköltet levették az étlapról, pedig mikor utoljára birkapörköltet ehettünk ott, az életünk egyik legnagyszerűbb délutánja volt, és utálom, hogy minden elmúlik, mert el akar múlni.
A világhíres Csepegi után három sárkányköpésre kiugrott elém egy őz.
Kiszámolta, megvárta, hogy elinduljak, hogy átszeljem az ország felét, de még arra is volt ideje, hogy megegyem a gulyást, a túros palacsintát, megigyam a gyötrelmes alkoholmentes sört, és másodpercre pontosan akkor ért az úthoz, mikor én is, pontosabban az autómmal azonosult énem is. Mi. A kocsi meg én a közös többszörös.
Ráléptem a fékre, hamarabb, mint felfoghattam volna, mi történik, hogy az őzgida bársonyos szőre megjelent volna előttem, és hogy láthattam volna, milyen esetlenek még a mozdulatai, hogy fiatal, alig élt még, talán még nem is párosodott, akkor pedig nem tudja, mit akar tőle az élet. Ráléptem, fékeztünk, a gida fürgébben, ijedtebben szökellt párat, vagyis eddig a századmásodpercig minden úgy alakult, ahogy a józan ész szerint kellett neki, pontosabban a józan szív szerint kellett neki, az életet minden áron védjük, néha még az élet árán is.
Ám ekkor valamiért levettem a lábam a fékről.
Valamiért vitt minket tovább a tehetetlenség.
A tehetetlenség ereje.
Az egész egy töredék másodpercig tartott, Kecskemét után, a homokfogó erdők és lengén öltözött útszéli kurvák birodalmában, egy olyan rövid minutumig, hogy időm sem lett volna elgondolkodni, ölni, védeni vagy élni szeretnék. Nem néztem bele a tükörbe, jön-e valaki mögöttem. Vagyis nem azért léptem le a fékről, mert féltem, hogy egy szundikáló olasz kamionos ez esetben keresztülmegy rajtam. Nem akartam őzet vacsorálni, borzasztóan megviselt volna, ha miattam kimúlik az állat. A gida is meglassított, sőt ebben a töredék időben, egy még szilánkosabb másodpercrészletre meg is állt. Izmai megnyugodtak, szeme tükre tiszta lett, és megállt. Állt az úton. Előttem. Mi meg mentünk, fék nélkül, egyenesen feléje. Ő is rebbent valamennyit, és én is visszatapostam a pedálra. Valamije az autó oldalának csapódott, olyan hangja volt, mint egy gépi síkárkefének. Halál-hangja volt, túl az emberi erőn és akaraton. És én is túl voltam. Máskülönben miért léptem volna le a fékről, ha nem azért, mert ez a sorsunk.
Mert ez a halál a sorsom része.
Lett volna.
Újra fékeztem, és megúsztuk. Már megint.
Bizonyosan nem utoljára.
Kapcsolódó:
Elek Tibor: Horgász irodalom
Erdész Ádám: Kolozsvártól Szegedig
Kiss Ottó: Nyári medveségek
Szabó Tibor: Fenekező angyalozás - eredményesen
Kiss László: A térképnek háttal
Grecsó Krisztián: Egy koldus adósa
Elek Tibor: Kívülállás vagy benne levés?
Gyarmati Gabriella: Bohus Zoltánról
Erdész Ádám: Majolenka
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián: Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra
