Az orvosi várókban és fodrásznál mindig fellelhető női magazinok hasábjain már nagyböjt idejére ajánlott húsvéti dekorációs ötletek megfontolása és esetleges megvalósítása helyett, és kis türelmet kérve még a pelyhes csibéktől és nyusziktól, erre a hétre – a figyelem lényegre terelésének nem titkolt szándékával –a Golgota című kép elemzését választottam.

Golgota (1883–1884; olaj, vászon; 460 x 712 cm; jelezve balra lent: M de Munkácsy; v. Pákh Imre gyűjteménye, USA)

A Munkácsy-életműben a Krisztus szenvedéstörténetét feldolgozó képek második, ám a szinoptikus evangéliumok kronológiája szerint a három képből álló műcsoport lezáró eleme a Golgota. A valószínűsíthetően a Krisztus Pilátus előtt sikere által ösztönzött vállalkozás – a Szentíráshoz hűen – a keresztre feszítés után e világra boruló sötétség óráiban lejátszódó történések legfontosabb jelenetét mutatja.

A Golgotán már jóval a kereszt felállítása utáni eseményeket látjuk a Kálváriaábrázolások hagyományát követve. Krisztus ruháit ekkorra elosztják, „És feje fölé illeszték az ő kárhoztatásának okát, oda írván: Ez Jézus, a zsidók királya.”[2] A tábla felirata: Iesus Nasarenus Rex Iudeorum, rövidítve INRI, azaz a Názáreti Jézus a zsidók királya. Ezt a munkát is a hóhér (ács) végzi el. Isten bűntelen fia a földi gyötrelmek végén jár, az ég felé tekint, ez a halál előtti utolsó pillanat lehet. Krisztus emberi szenvedésével szembesülünk, amit az is erősít, hogy glóriát Munkácsy nem fest a képre. Sem a Golgotára, sem a másik két táblára. Ez a jelenet realitásjellegét erősíti, bár a tábla nem mentes az idealizálásra való törekvés megjelenésétől sem.

           Mivel Munkácsy a festés során feltárásra kerülő jellemet és érzelmeket igyekszik empatikus képességei mozgósításával értelmi és érzelmi téren is megközelíteni, a Megváltó terhével való, akár csak pillanatnyi azonosulás nem nehéz elképzelnünk, milyen terhet róhat rá. Az azonosulásnak ezt a fájdalmát az az ember jól ismeri, aki tegező viszonyban van a Teremtővel. Viszont mint tudjuk, manapság is vannak, akik Krisztus gyötrelmében fizikai értelemben is osztozni akarnak, de ilyesmire persze Munkácsynak nincs szüksége, az átélés képességét és fokát önmagából termeli ki.

Nyilvánvaló, hogy a keresztre feszítés nem tartozik a gyors halált hozó egyszerű kivégzési módok közé. Az agónia hosszabb-rövidebb ideje alatt – talán ezért is alkalmazzák előszeretettel egyes társadalmakban – van ideje az elítéltnek megbánást tanúsítani, akik pedig látják, elborzadva a szenvedéstől még időben lemondanak bárminemű gaztett elkövetéséről. Más kérdés, hogy a jelenleg felidézett esetben a gaztettet nem az elítélt követi el.

Munkácsy ezt a művét is vázlatok és tanulmányok sorával készíti elő. Közismert az a több példányban is fennmaradó, a keresztre feszített alakjához készülő fotó, amelyen látható, hogy – a forrásokban visszatérően megjelenő információ szerint – modell hiányában a mester magát kötteti a feszületet imitáló gerendavázra.[3]

Munkácsy a keresztre feszített Krisztus ábrázolásakor azt a hagyományt követi, mely szerint a vasszöget a tenyérbe és nem az alsókar csontpárja közé, a csukló fölötti részbe verik be. Előbbi, egyébként elterjedt megoldás a művészetben, de a gyakorlatban nem alkalmazható, mert a test súlyát a tenyér izom- és ínrendszere nem képes megtartani.

A Krisztus Pilátus előtt és a Golgota című festményeket ugyanaz a gyűjtő vásárolja meg.[4] Mit tudunk róla? „A 19. századi nagy amerikai tőkések között John Wanamaker[5] (1838–1922) haladó szellemű személyiség volt. Munkácsyhoz hasonlóan neki is már egészen fiatal korában dolgoznia kellett. Apjának Philadelphiában egy kis téglaégetője volt, fiának már kilenc éves korában pénzt kellett keresni. Ebben az időben már Amerika legelső kereskedője, a modern kereskedelem és reklám úttörője, multimilliomos… (…) Negyvenes éveire ez a sokrétű elfoglaltság nem emésztette fel Wanamaker energiáját, utazni kezdett és a műgyűjtésre irányította figyelmét.”[6]