Oláh András
eltévedt pillanat
szánalmas
eltévedt pillanat
már csak olcsó emlék
– végleg leáraztalak –
a súgógép elnémult
átrendeződtünk
ököllel vertél
mint egy kivetkőzött őrült
kihűlt a pillanat
elnyelte az örvény
hevertem előtted
kiterítve pőrén
nem számít már
hogy Párizsban hó esik
ha kezed a testemen
átforrósodik
de ami köztünk volt
bizony már mind halott
nem simogatnak
kíváncsi dallamok
a szökőkút is kihalt
nem könnyez színeket
a bosszú kényszere ez
egy eltorlaszolt múlt felett
mintha élne
azóta szótlanok a reggelek
s te ott rekedtél
abban a gyötrelmes ébredésben
beszélni nincs miről
izzad a tenyered
terápiára jársz
hogy elmúljon a bűntudat
a szenvedéstörténet
de a felejtés törzshelyén
hirtelen mégis emlékezni
kezdesz mindenre ami árulás
gomolyfelhők árnyéka
vetül a térre
semmi szánalmat nem kelt
az összecsukló test
csak a galambok húzódnak be
a sötét kapualjba
fanyar íze rebben a nyárnak
és csukott szemhéjad mögött
végképp kifakul a nap
Megjelent a Bárka 2025/4-es számában.
