P. Nagy István
Anyaföld
sose volt olyan bensőséges
közeli kapcsolatod
az anyafölddel
mint klottgatyás
mezítlábas
korodban
mikor egy kiadós
nyári ősz eleji
zápor után
belegázoltál a kocsiút
keréknyomaiban gödreiben
mélyedéseiben fel-
gyülemlett langy esővízbe
gyúrtad dagasztottad
a sarat
mikor szomjasan szürcsölted
a nyári vizet
óvatosan hajolva
fölé hogy fel ne
kavard az iszapját
mikor „puskázás” közben
olykor csippentettél egy-egy
darabkát a sár-
golyóból
kóstolgattad
ízlelgetted
odaálltál
a húsvétra vagy
Szent István tiszteletére
bemeszelt fal
elé
egészen közel
hogy szinte az orrod
hegyével
érintetted
és mélyen beszívtad
a mész és a vakolás
illatát
nyelveddel rátapadva
a fal felületére
akár a csiga
majd a ráragadt mész-
lemezecskéket
elropogtattad
már megint meszet eszel?
ripakodott rád
anyád amikor megpillantotta
a frissen meszelt falrészen
nyelved lenyomatát
az újonnan mázolt
szobaföld szaga is
elbódított
végig-
hemperegtél rajta
mihelyt fölszáradt
nyalogatni csak azért nem volt
gusztusod mert láttad
anyádat
amikor bizonyos napokon
kiszaladt a ház elé
az út porából egy fonott
szakajtóba összeszedegetni
a mázoláshoz és tapasztáshoz való
még gőzölgő
lócitromokat
te viszont viszolyogtál
a háziállatok piszkától
ha csirkeszarba léptél
sírva fél lábon ugrálva
hívtad anyádat
törölje mossa
le rögvest
egyébként is sötét bőröd
nyaranta teljesen barnára sült
a könyékhajlatban szinte
feketéllett
azzal ijesztgettek
ha továbbra is
zabálod a sarat
bőröd teljesen
megfeketül
földszínű lesz
a szemed pedig a mésztől
kifehéredik
eltűnik
a szembogarad
megvakulsz
a bőröd egyre fakul
szemedből tűnik
a fény
Megjelent a Bárka 2025/4-es számában.
