Valami nem stimmel a motorfűrészemmel, és ezt nem szeretem, mert a motorfűrész tényleg nagyon fontos dolog. Újabban ő lett az életemben a legfontosabb, leelőzte az embereket, a kutyákat és a macskákat, a könyveket, úgy látszik, szerelmes lettem egy fekete, bűzlő és olajtól csöpögő gépbe, és nem tudom megfejteni az okát. Annyi minden van körülöttem, amit jobban kellene szeretnem, de nem megy. A motorfűrésszel csalom hivatalos szeretteimet.

Mondjuk sokat vacakoltam, amíg kiválasztottam, mérlegeltem árat, köbcentit, teljesítményt, vágólap hosszát, minden fontos szempontot figyelembe vettem, én ésszel akartam választani, ahogy egy negyvenes családapának dukál. Katalógusokban böngésztem és tanácsot kértem tapasztalt, sok fűrészt látott szakikkal. Végigjártam a barkácsáruházakat, a használtgép-kereskedőket, távoli márkakereskedésekig autóztam fél napokig, de fanyalogva jöttem rá minden nap végén, hogy az igazi vagy nem létezik, vagy valahol még mindig vár rám.

Türelmetlen lettem, nem értettem, mi történik velem, mért nem jó nekem egy akármilyen, középkategóriás, esetleg noname fűrész, amikor tényleg semmi mást nem akarok tőle, mint hogy levágja nekem a száraz ágakat a gyümölcsfákról, télen meg segítsen néha, ha felüti a fejét a tüzelőhiány.

Végül egy reménytelennek tűnő motorfűrészt vettem, csak azért, mert fekete. Annyira jellegtelenül, érdektelenül fekete, mintha a tervező eleve lemondott volna arról, hogy valami csicsával akarja vonzóbbá tenni. Itt vagyok, fűrész vagyok, semmi több, névtelen és olcsó, kellek-e neked? Ezt mondta a fűrész a barkácsáruházi polcon. Fekete vagy, nem tetszel, de isten tudja, most bizsereg bennem valami, mondtam a motorfűrésznek. Meg az is igaz, hogy mostanában valahogy nem bízom a színes dolgokban, tehát nem hiszek a többi motorfűrésznek, aki sárga, vagy zöld, pláne, ha több színnel próbálkozik. Fekete vagy, gyere hát velem.

Az első héten elrontottam, ugyanannyiért javították, amennyiért vettem, ezért az árért már egy igazán jó fűrészt is vehettem volna, igaz, színeset, csak én újabban tényleg, ez tudom, hülyeség, de nem hiszek a minőségben. Minden gagyi, tehát én meg nyugodtan lehetek szeszélyes.

Valószínűleg ezzel a beismeréssel kezdődött a szerelem; engedtem a legelemibb, leggyarlóbb ösztönnek, és rögtön megtörtént a baj. Túlszerettem. Túlszereltem. Ahogy hazaértem vele, végignéztem rajta minden csavart; szétszedtem apró darabokra, kiteregettem a nagyasztalon, újságpapírok nászlepedőin, szétszereltem és összeraktam, szenvedéllyel, és kissé undorodva felfedezői vágyamtól, hiszen sosem érdekeltek a gépek ez sem; de valahogy nem tudtam máshogy cselekedni, valami ellenállhatatlanul vonzott, hogy végre, ennyi év után, megtudjam, mi is van egy motorfűrészben, akitől nem akarok semmi extrát.

Szétszedtem, összeraktam, nem indult be többet.

Egy hónapig pihent a szerelőnél, amíg kiderült, hogy a hiba nem garanciális, én barmoltam el valamit, túlhúztam egy csavart, megszakítottam egy menetet, de az a menet bele van öntve a blokkba, cserélni kell az egészet, harmincezer forint, nesze. Tegnapelőtt mentem el érte, duzzogva várt a polcon. Kifizettem, magam mellé ültettem az anyósülésre, és amíg hazaértünk, többször, bátorítóan megsimogattam. Nyugi, nyugi, hülye voltam, túl gyors voltam, túl heves, most már minden jó lesz, ne félj, nem buzerállak többet, arra foglak használni, amire kitalált a teremtő, nem áldozlak föl kusza, számodra és számomra is áttekinthetetlen vágyakért, nem vagyok én demiurgosz, tudom, hogy ha szétszedlek, nem tudlak többé összerakni.

Még aznap felvágtam vele egy halom fát, kiirtottam a fél kertet, üvöltött, sikoltozott gyönyörében a fekete fűrész, remekül éreztük magunkat. Aztán beraktam a szerszámoskamrába, aztán elszakadt a hó, és hónapokig rá se nyitottam az ajtót, egészen mostanáig, amikor felhívott K., hogy volna egy kis munka, úgy hallotta, van egy motorfűrészem, nem segítenék-e neki?

Átmentem K.-hoz, aki ha csak teheti, kint van a kertben, télen is kijár, végiglátogatja a fáit, a bokrait, megnézi a befagyott tó mélyén dermedten telelő aranyhalait, a beletúr a fűrészporba, amellyel a fagy ellen betakarta a fügét, megtapogatja a rügyeket, óvatosan megsimogatja az ugyanezzel a módszerrel óvott rohadt szúrós chilei fenyőt - most koratavasszal pedig már szerszámokkal szaladgál növénytől növényig, mert csak ők az igazi, a hűséges és megbízható társak, negyven fele jár K., lemondott tehát az emberekről.

Én is már csak a motorfűrészemben bízom, mióta rájöttem, hogy nem tudok odafigyelni másokra, és azon a délután, amikor hazajöttünk a szerelőtől, megéreztem, mit is tud ő nyújtani nekem. Az odafigyeléshez másokra nem a szervek hiányoznak, nem is az akarat, hanem az a baj, hogy belül sokkal nagyobb zaj van, a fejben, sokkal nagyobb ricsaj, tülekedés, lárma, úgyszólván sorban-állás, mint egy MÁV pénztárnál péntek délután, nem tudok másra figyelni, csak erre a tülekedésre; minden hang megkapja a maga engedélyét, hogy tovább utazzon szellemvilág expresszvonatain. Sokkal nagyobb a zaj bent, semhogy egy emberi hang át tudná rajta magát kiabálni. Az egyetlen dolog, ez derült ki azon a napon, amire figyelni tudok, az a motorfűrész, mert az zajosabb, mint a belső ricsaj, elmossa a szellemi főpályaudvar hangzavarát. Ebből gondolom, hogy K. fejében bizonyára csönd van, amit a fái suttogása tölt be, a mocorgó, éledező kert, a vakondtúrások pergő rögöcskéi, a fakéregben rágcsáló bogarak rágóinak percegése, a sárban araszoló giliszták izeinek izomlüktetése.

K. ágyásszegélyt tervez, állunk a téglafal déli oldalánál, gyenge napfényben. Nézzük, hogy lenne legjobb az ágyás, milyen széles legyen, milyen hosszú, méricskélünk, felvisszük a méreteket az akácgerendákra. Feltöltöm a fekete fűrészt benzinnel, olajjal, megfeszítem a láncot, na most figyelj, K. ezt a hangot figyeld, és berántom, és semmi. Megint rántás, megint semmi. És a huszadikra sem, és egyáltalán nem.

Nem tudom, mitől, hogyan hal meg egy motorfűrész, nem vagyok gépész, nem vagyok demiurgosz. Valószínűleg márkás, drága fűrészt kellett volna választanom, színeset; nem hallgatni vágyakra, sugallatokra; alighanem megint én vagyok a hibás, mert nem figyelek a világra; talán a szerelő lopott ki belőle mindent, talán már a gyárban elrontottak rajta valamit, vagy egész egyszerűen csak ennyi volt benne, egyetlen, boldog, egydélutános önfeledt fűrészelés, aztán szétszakadt, besült benne minden.