Somi Éva
„A véges lét könnyűsége”
Mesterházy Balázs: A Mediterrán állandó
Mesterházy Balázs négy verses- (Szélen balzsam, Soha nem látott bálnák hangja, Random, Szélen balzsam 2.0) és egy tanulmánykötet (A szétcsúszás alakzatai) után új könyvvel jelentkezett, melynek címe: A Mediterrán-állandó. Ez prózaverseket tartalmaz, vagyis a líra és az epika közötti sávban helyezkedik el, akárcsak a Gesztenye placc című novellaregénye és a Penészes Isten című verses regénye. A Mediterrán-állandó csillagokkal elválasztott, nyolc kis ciklusból áll, melyeket az ugyancsak nyolcas számra épülő szélrózsa szimbóluma fog egybe.
Első olvasásra az epikus szál ragadja meg az olvasót. A lírai alany E/1-ben elbeszélt utazási élményei a téma: a Földközi-tenger vidéke, sokak által kedvelt vagy éppen kevésbé ismert városai, helyei, mint pl. Cres, Dubrovnik, Split, Thesszaloniki, Sines, a maguk történelmi és kulturális múltjával. Szerelméhez beszél, őt szólítja meg E/2-ben, míg a közösen megélt pillanatokról T/1-ben ír. Mesterházy Balázs ezzel a témával egy gazdag hagyományhoz kapcsolódik: se szeri, se száma az úti élmények ihlette irodalmi műveknek, bennük a visszaköszönő toposzoknak, hiszen minden korban érdekesnek bizonyul, hogyan lehet eljutni a) pontból b) pontba, mit látunk, tapasztalunk, gondolunk útközben. Majd hazatérve, jegyzeteink, fotóink, videóink segítségével utóbb hogyan formájuk szöveggé úti élményeinket. A Mediterrán-állandóban vannak reális és hiteles elemek, a hangsúly minden kis prózaversben a szubjektív élményen van, a lírai alany és/vagy egy pár boldog pillanatairól, szabadságról, szerelemről szólnak. Olyan kivételes helyzetben, térben és időben, ahol nincsenek kötöttségek, kötelességek, határidők. Mindezekhez a lehető legjobb közeg a mediterráneum gyönyörű vidéke, a minden érzékszervre ható szín-hang-illat- és ízorgia, a tapinthatósággal kiegészülve, hozzá még a tenger, a napfény, a helyi emberek egyszerű, derűs életszemlélete. Az impressziókat gyakran nominális mondatok, távoli asszociációkra épülő mellérendelések rögzítik. („Fokozódó fenyőillat, tenger felől érkező, hirtelen fuvallat”; „Önmagát gerjesztő burjánzás, színes, szagos varázslat, kacagó pazarlás”). Olykor az igék is halmozódnak („…A fejünk búbjáig gázolunk a nyárban. Sülünk, vibrálunk, pezsgünk, fogyasztjuk magunkat.”) Boldogság máshol lenni, élvezni az életet, a szerelmet, a szabadságot. A „Carpe diem!” életbölcsessége ez. Ugyanakkor az eszképizmusé is. Mert menekülés is ez, menekülés az ittlétből, a valóságból, mindenből.
Ha azonban újra (meg újra) kézbe vesszük a karcsú kötetet, a szöveg mélyebb rétegeihez jutunk, főleg, ha észreveszünk néhány jelzést, utalást már a derűs élménybeszámolókban is. Például hogy van egy nem valódi helyszín is, a görög mitológiából ismert Boldogok szigete; majd a fürdőszobai jelenet, amely után a víz motívuma is filozofikus értelmet nyer. Az őselem nemcsak az élet bölcsője, de a halálé is lehet: az áradás, az úszás, bele a tengerbe, a létből a nemlétbe, a végesből a végtelenbe. Elbizonytalanodhat az olvasó: talán nem is volt valódi utazás, csak a képzelet játszott a lírai énnel? Talán csak egy régi, Cres főterén készült fotó indítja be (és keretezi) a képzeletet, lehet, hogy több, valós és fiktív utazási emlék puzzle-darabkái álltak össze. Ezt erősíti az első, Predrag Matvejević (1932–2017) boszniai horvát költőtől származó mottó: „Olyan tengereket is ismerünk, amelyeket soha meg nem látunk, és amelyekben soha meg nem mártózunk.” Az idővel kapcsolatban is elgondolkodhatunk, mi mikor történt. Nyelvtani rendszerünkben egyetlen múlt idő van, így csak tippelhetünk, mit jelölnek az igék. Közelmúltat? Régmúltat? Elbizonytalanodunk a lírai szereplőket illetően is: a te olykor önmegszólításként is értelmezhető. Ez az elbizonytalanítás Mesterházy Balázs ars poeticájának egyik jellemzője, és kiválóan alkalmas az olvasó figyelmének ébren tartására.
Ez a mediterrán utazás minden más utazásnál fontosabb, mert egyben értékválasztás is. Az európai kultúra, melynek részei vagyunk, a mediterráneumból ered. A görög-római szellemiség emlékeit őrzik a városok, a falak, a szűk sikátorok, megannyi irodalmi, építészeti és képzőművészeti műalkotás, szilárd talapzatot képezve. Állandóságot, miközben minden változik.
Ha még mélyebben vizsgáljuk, A Mediterrán-állandó létértelmező mű, a véges lét könnyűségéről szól (ez a megfejtés benne is foglaltatik a kötetben, recenzióm címe ezért játszik rá Kundera 1982-ben megjelent regényének címére: A lét elviselhetetlen könnyűsége). Jó hírt közöl, felszabadítót: amiről azt hittük, nehéz, mert annyi tragédia, gond, baj van a világban, akár könnyű is lehet. Nézőpont kérdése, ami viszont életünk minőségéből fakad, ezért csak megélni lehet, eltanulni nem. A mediterráneumban a derűs életszemlélet természetes, magától értetődő. És állandó. Életszeretet, életöröm – ezt látjuk egy olasz pincér mosolyában, egy spanyol utcai forgatagban, Zorba táncában, a tenger kékjében (ez utóbbit a borítón Salgó Viktória Kék című festménye idézi meg). A létélmény viszont egyetlen szóba is sűríthető: „Vagyok” – ezt mindenki átélheti. Vagy ahogy a második mottóban megidézett kamasz zseni, Arthur Rimbaud költőien megfogalmazta: „Köteleket vontam toronytól toronyig; füzéreket ablaktól ablakig; arany láncokat csillagtól csillagig, és táncolok.”
A jegyzetekben Mesterházy felsorolja, kiktől merített, vett át, vagy írt át sorokat, manapság ez így korrekt. Rangos névsor: Tandori Dezső, Parti Nagy Lajos, Ottlik Géza, Esterházy Péter, a líra és a próza nyelvét radikálisan megújító mesterek. A szövegekben az átvételek, átírások mint jelöletlen idézetek szerepelnek. Ha az olvasó felismeri ezeket, árnyaltabb lesz a szöveg értelmezési tartománya, de ha nem, akkor sem csorbulhat a szöveg koherenciája.
Ráadásul az olvasó asszociációs készsége önállóan is működhet. A Cres főterén álló lírai alany helyzete („állok a napon”) engem például szempillantás alatt a magyar irodalom egyik legnagyobb költeményéhez, az Apokrifhez repített. Különbség, hogy Mesterházynál a lírai alany, aki látja önmagát, Pilinszkynél pedig Isten látja a teremtményét, a két szituáció között a létbe vetettség, az egzisztenciális magány élménye teremt kapcsolatot. Vagy a tenger megpillantásának élménye („thalassza”) sok más irodalmi műben is felfedezhető, például Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kassák Lajos írásaiban. A Földközi-tenger szerelmesei is számosan vannak, élükön Predrag Matvejević-tyel, akinek mediterrán breviáriuma magyarul is olvasható.
Mesterházy Balázs író, költő és dalszövegíró. Szerencsésnek bizonyult találkozása Váczi Eszterrel (és a Váczi Eszter Quartettel), Lesz majd úgy címmel bemutatott közös fellépésük a Pesti Színházban nagy siker volt (2024. június 6-án). Mesterházy a dalszövegeivel, Váczi a varázslatos énekhangjával a fiatalokat is meg tudja szólítani, és ez szintén nagy dolog.
Mesterházy Balázs: A Mediterrán állandó. ampersand.hu, Budapest, 2025.
Megjelent a Bárka 2025/5-ös számában.
