Versek
Tóth Krisztina
Betonút
A nő, aki fürdőruhában gyomlál
a kocsifelhajtón guggolva,
pont, mint az anyám, ötven éve,
haja gumival összefogva.
A murva között kihajtott a gaz,
azt tépkedi, és ahogy elmegyek
biciklivel a ház előtt, felpillant:
eszébe jutott rólam egy gyerek.
Vagy a kerekek surrogása idézte
fel benne azt a hasonló nyarat,
vagy csak a fénytől, az alacsony naptól
villant át rajta az a pillanat.
Forog az idő, hagyom, hogy guruljon,
lila az ég és cikáznak a fecskék,
senki sincs már a forró betonúton.
Haza kell menni és várni az estét.
Megjelent a Bárka 2025/6-os számában.
2025. december 16.
