Tárca





Prágai Tamás
Csókekszpressz



       Ügyeskedő, minden hájjal megkent alak volt ez a görbe Pakots, olyan, akinek nem kell kétszer mondani, hogy juthat egy kis pénzhez, de már a mai világban az ilyeneké a jövő, nem a futuristáké, akik a lila ködökben kergetik álmaik madarát, hanem az olyanoké, mint Pakots. Pakots Imre, a tények kedvéért, másként fogalmazva a görbe Pakots, mert bal vállát furcsán tartotta valami születéskori rendellenesség vagy orvosi műhiba miatt, mindkettőre hallottam már verziót. Egy időben a Lehel tér környékén mozgott, de utóbb, amikor a piacot átépítették, nem találta helyét az újabb struktúrákban, és így egészen kikopott az átalakulásból. „Kipottyant a bárkából”, ahogy egy valakitől hallottam, akinek a neve nem is érdekes, mert annyira semmitmondó, hogy kár megemlíteni, ám ez a mondása figyelmet érdemel – ha tudjuk hozzá azt a háttér információt, amely nélkül ez a mondás teljességgel elveszíti frissességét, unalmas és lapos lesz (épp olyan, mint a kiagyalója), hogy a Lehel téri piac a nagy budapesti közmunkálatok után egy vasbeton bárka formáját öltötte fel. Elég nagy csapás a Lehel térnek ez a bárka, mert se a vásárlók, se az árusok nem találják benne a helyüket, nem is csoda, hogy ma már csak Titaniknak nevezik az egész kerületben. 
       Pakots viszont megint megtalálta a számítását! Eleinte tengelykapcsolókkal foglalkozott, de ez csak a fedőszerve volt neki, mert nem ez hozta a pénzt, hanem a kábel; ám utóbb ez veszélyes üzemmé vált, amikor a MÁV kitalálta a pályaszakasz-ellenőröket, akiknek az a rákfenéjük, hogy együttműködnek a rendőrséggel, és ily módon a biznisznek ezt a formáját felszámolták. Más se kellett a görbe Pakotsnak! Akkor lett meg neki a nagy biznisz, amikor más belerokkant az üzletébe a recesszió által. Mondhatni, a nagy ötlet szülőanyja a kényszer, de másfelől ez sem igaz. Mert van olyan, aki belegebedhet, és nem talál ki semmit, még akkor se, ha féltéglával ütögetik a fejét úgy, hogy a koponyája ki van támasztva egy vasbetonnal, másoknak viszont a szükség tényleg nagy úr, és Pakots éppen ilyen volt. 
       Mondhatni, ma már Pakots a távküldés csillaga, a legmaibb szállítmányozási technológiával keresztezett Ámor, aki felismerte az idők szavát. Eleinte mindenféle módon vállalt fuvarozást, még kézi hajtány közreműködésével is, de az igazán nagy biznisz akkor következett be, amikor feltalálta a csókküldő szolgálatot, vagyis a Csókekszpresszt (így írom, mert ez a név ment át a köztudatba), ami viszont egy csapásra forradalmasította az érzelmek közvetítésének igazán huszonegyedik századi módját.
       Eleinte nagyon sok ellenlábasa volt Pakotsnak, meg kell vallani, hogy sokkal több ellenlábasa volt, mint támogatója. Mert ugyanis mit mondanak ezek? Elsősorban azt, hogy a csók egy bizalmas valami, nem lehet tehát megosztani bárkivel, másfelől viszont formailag sem olyan, mint egy levél vagy egy üvegcsillár, amit bebugyolálunk sportújságba vagy színes magazinba és föladjuk postán törékeny áruként szeretteinknek. A csók, mondják ezek a rosszakarók, akik Pakots üzletét ferde szemmel nézték, egészen más; a csóknak ugyanis bukéja van. Ebben, mondjuk, van valami, de éppen itt következik be Pakots zsenialitása. Üzletét ugyanis már a kezdet kezdetén nem olyanokra bízta, mint Lehoczki. (Azzal a lebbencs szájával Lehoczki egész biztosan elbaltázta volna az egészet.) Itt kapcsolódtam be a történetbe én, aki kezdettől fogva láttam itt fantáziát, és többek között olyanok, mint a Gabesz, aki nem egy kimondott Adonisz, de hagyján, mivel jó magas, vagy Hufnáger, akinek kiköpött reklámarca van. Mi hárman voltunk a Csókekszpressz motorja hosszú ideig, amíg mára a fejlődés következtében egytől-egyig területi vezetővé nem nőttük ki magunkat. 
       Nem mondom, hogy nem akadtak kezdeti nehézségek, de hát ilyenek mindenhol vannak. De arról már igazán nem a görbe Pakots tehet, hogy a vállalat nevét hibásan írta fel a táblára az a nyomtatványkészítő, aki meg volt bízva a feladattal, iksz nélkül, vagyis így, hogy Csókekszpressz. De egy nyomtatványkészítőnek igazán illene tudni a helyesírást, mert ez a szakmája neki, és ez a görbe Pakotstól nem várható el. De hát manapság ennyit ér a szakértelem, erről ennyit! Ám az ötlet zsenialitása mégis Pakotsé, és amilyen egyszerű, olyan kerek a történet, hogyha ökölszámokban összefoglalom. A mai rohanó világban ugyanis nem mindenkinek akad ideje érzelmeskedésre. Ez főként az elfoglalt üzletemberekre, a kor szürkeállományára, a menedzserekre jellemző. Másfelől viszont a szürkeállomány is szeret időnként kiadósan kefélni. A partner viszont gyakorta igényli a kapcsolattartásnak meghitt, érzelemdús módját, és nem elégíti ki egy-egy alkalmi esemes vagy ebédszünetben megcsörrentett telefon, hanem kuriózumot szeretne, vagy legalább a személyes érzelemkifejezés apró-cseprő jelét. A kuriózum beszerzése azonban többnyire indokolatlanul sokba kerül, a személyes találkozást pedig akadályozza egy-egy féltékenykedő feleség vagy a szeretőt tartó üzletember napirendjének feszes beosztása. Ilyenkor jön kapóra a Csókekszpressz! A megrendelő átadja a meghitt üzenetet egy arra alkalmas, titoktartó és minden szempontból kifogástalan csókfutárnak, aki a megfelelő helyen, esetleg eksztra szolgáltatással kibővítve kézbesíti azt a címzettnek. 
       Nehogy azt gondoljuk, hogy a vállalkozás veszteséges lehet, kimatekolta ezt jól a görbe Pakots! Igaz, ami igaz, hogy a csókfutár feladata sem könnyű, hiszen azon áll vagy bukik minden, úgy is mondhatnám, a csókfutár a Csókekszpressz arkimédászi pontja. Éppen ezért a jó futár szarér-hugyér nem vállalja el a feladatot, vagy bratyiból. Így a dilettánsok viselkednek. A közlekedés viszont csaknem ingyen van, mert havi bérlettel a világ végére is el lehet jutni, mondjuk Káposztásmegyerre. A futár ellenben szabott tarifával számol, ebben a vállalkozásban ez a biznisz, de az elszámoláson soha nem vitatkoztunk Pakotscsal, arra nem volt még példa. Amilyen csavaros észjárása van Pakotsnak, a kollégákkal ezt saját jól felfogott érdekében nem érvényesíti. Hosszú távon gondolkodik, tudja, hogy a csókfutáron múlik a siker, mert a vérbeli csókfutár valóságos színész, egy hétköznapi csillag, egy Marlon Brandó vagy Elen Dölón. Mert egyfelől ott van a megbízó, akiben a felsőbbrendűség tudata található – a csókfutár tehát nem nézhet ki jobban, mint a megbízó, mert akkor az féltékeny lesz, és fuccs a megrendelésnek. A címzettnél viszont már úgy kell fellépni, mint egy szívtiprónak, mert különben elmarad a kívánt hatás, a megelégedettség. Én például egy vékony ballonkabátot veszek magamra, amikor a meghitt üzenetet átveszem, de azt a karomra hajtva viselem már akkor, amikor a címzettnél kopogtatok. Fekete öltöny, fekete napszemüveg, a hajtókában egyetlen szál piros rózsa – ez az egyenruhánk, és a címzett rend szerint beájul a nagy eleganciától. 
       Nehogy azt higgyük, hogy a Csókekszpressz kizárólag csókküldésre korlátozza a szolgáltatását. Egy-egy simogatás, kedves cirógatás sokkal többet ér, mint egy csók. Vannak eksztra szolgáltatásaink is, csókküldés simogatással, de ezt már említettem, de van csók egy szál virággal vagy beszélgetéssel, aminek az ideje huszonöt perc, a témát pedig a megrendelő határozza meg. Legtöbben mégis a Csak egy csók és más semmi szolgáltatást vásárolják. Pedig nem ez a legkedvezőbb a csókfutár szempontjából. Némelyik megrendelő ugyanis csaknem ragaszkodik ahhoz, hogy nyálas csókot adjon, és ilyen akad még a régi törzsvásárlók között is. Hiába mondom, hogy egy ilyen nyálas csóktól a hölgy beájul, de ezeknek én csak beszélhetek, mert azt gondolják, hogy a hölgy ezt a csóktípust szokta meg. Nem mondom, a megrendelő által kért szolgáltatásról hajszálnyira eltérhetünk, de ezt már igazán a futár megérzése szabja meg. A legtöbb megrendelő ugyanis pontosan kikérdezi utóbb a címzettől a szolgáltatás milyenségét, és nem lacafacára megy ez a játék: a következő megrendelés tétje ugyanis a címzett megelégedettsége!
       Szólnunk kell még néhány mondatot a szolgáltatás korlátairól és lehetőségeiről. Mert nehogy azt gondoljuk, hogy csókfutár feladata veszélytelen. Igen nagy higéniát követel meg ez a munka, már csak a herpeszek miatt is, de meg olyan is volt már, hogy egy féltékenykedő báty lecsapta a csókfutárt egy biciklipumpával. Ez azonban ritkaság, és én, személy szerint, a jövőt a szolgáltatás bővülésében látom. Mert miért ne menjünk el az erotika vizeire, kérdem én? Hiszen csak alkalmas emberanyag kell, igény volna rá! És másfelől: miért ne vállaljuk a szolgáltatást azonos neműek között is? A futár, amikor a csókot átveszi, nem ódzkodhat a megrendelőtől, még ha ragyás is; akkor meg már nem mindegy, hogy a címzett milyen nemű?! És a női futárszolgálatot még meg sem említettem, aminek a terve igazán hab a jövő tortáján! Ha mindezt sikerül felépíteni, ahogy tervezzük is a görbe Pakotscsal, akkor igazán a Csókekszpressz szárnyalni fog. Már meg is fogalmaztuk az új reklámmondatot: Szájból szájba. Még fel kell írnunk a telephelyen a cég neve alá, mert ez elő van írva rendeletileg, és aztán a szárnyas Ámorok, ahogy magunkat mi, csókfutárok nevezzük, igazán ellephetik a fővárost, de még lehet kirajzás régiósan is. Mert ez a város már most is egészen olyan, mint egy nagy kaptár, és nincs messze a jövő, hogy zümmögve megtöltik a Csókekszpressz dolgos heréi.



 



Kapcsolódó:

A Vendég-oldal rovat írásai

Závada Pál: Fényképek emlékezetből
Farkas Wellmann Éva: Tudásszerzés az úton, avagy (...)
Acsai Roland: A fácánkakas
Kontra Ferenc: A monacói aranyhal története
Kiss Judit Ágnes: Kapcsolat hat lábon
Esze Dóra: As Times goes by
Serfőző Simon: A Tokaji Írótábor elé
Szilágyi Zsófia: EB után, olimpia előtt
Oravecz Imre: Emlékezés egy régi könyvre
Király Levente: Testvérgyilkosság
Méhes Károly: A kimondott igen porfelhője
Bódis Kriszta: Nő a kifutópályán
Háy János: Nevemre veszlek
Tőzsér Árpád: Nyugat népe, 2008
Csehy Zoltán: Madame Sosostris tekintete
Poós Zoltán: Terézvárosi identitás
Lackfi János: Digitális Gutenberg?
Gömöri György: Varsóban jártam
Bogdán László: Az ördög
Rapai Ágnes: Ne lopj!
Békés Pál: NÁBORÚ ÉS BÉKE
Bánki Éva: Pablo, a pingvin
Zalán Tibor: Egy apa euróúniós megvilágosodása
Kőrössi P. József: Mit gyűjtünk
Márton László: A város, amely eltemette önmagát
Vass Tibor: Szent a béka
Garaczi László: Az olaszokról
Turczi István: Csindambaram
Balogh Robert: Hajnaltájt csendesen úsznak a fókák
Benedek Szabolcs: Öcsi, hány óra van?
Jónás Tamás E-MAIL
Fehér Béla: Mozi
Podmaniczky Szilárd: A végtelen példázat
Onagy Zoltán: Kaland Pesten
Szőcs Géza: "Regényeinket és verseinket kézben tartva"
Cserna-Szabó András: Rozsdás szögek
Tarján Tamás: Találkozások Leninnel
Pécsi Györgyi: Liberté vagy amit akartok
Méhes Károly: A búsulás mikéntje
Esterházy Péter: Onnét így
Bányai János: Tájkép háború után
Tőzsér Árpád: Istennők a meszesgödörben
Berniczky Éva: Emlékszem olyanokra is, akiket sohasem láttam
Szepesi Attila: Kőasztal
Fekete Vince - Uniós kocsmadumák
Zalán Tibor - Pál esete az erdővel

2009. január 02.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokCsillag Tamás: Hazáig követnekDebreczeny György verseiBorsodi L. László versei
Banner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: KészülődésKiss László: EltűnőkSzil Ágnes: Poros út
Változó falu, változó székely ember – Zsidó Ferenc: A fák magukhoz húzzák az esőtLehet-e nevetésbe csomagolni a tragédiát? – Kovács Dominik, Kovács Viktor: Lesz majd mindenHazatérés a versbe – Szentmártoni János: Eső előtt hazaérniEgy fényképalbum dramaturgiája – László Noémi: Pulzus
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png