Ferencz Mónika
Hideg
Feleslegessé vált a napszakok váltakozása,
nem tudok szabadulni a gondolattól,
hogy a hosszú lépcsőházi hallgatások alatt,
egyszer annyi vakolatot bontok ki a ház falából,
hogy az összedől és nem lesz többé otthonunk.
Hogy a napok óta fejemben zúgó jávorszarvasok
megelevenednek és lelegelik a környező parkok
bokrainak levelét és virágait.
Bárcsak a hidegnek gyümölcs illata lenne.
Vagy mint a hajnali ködnek,
a vonat ablakából látszó síkságok felett.
Akkor talán nem kellene rettegnem az ölelésektől,
az alumínium és a vas szúrós szagától,
ami a hosszú séták után nem engedi
nyakamról lebomlani a sálat vagy
a kezeimről lehullani a kesztyűt.
Három hajnal
sötétedés után a váci kertek
három részből áll össze a hajnal
nagyapák motoznak gyertyafényben
fekete pizsamában fehér hajjal
sötétedés után a váci kertek
három részből áll össze a hajnal
két meggyfa szorító közelében
pihennek a régi hintaágyak
rozsdát esznek a lepkék a hangyák
kopognak az apró bogár lábak
két meggyfa szorító közelében
pihennek a régi hintaágyak
elfordul az ég mikor a legsötétebb
madár ül kinyúló nyírfa ágon
feketévé lesznek a tavak a földek
a nagyanyák melege megmoccan az ágyon
elfordul az ég mikor a legsötétebb
madár ül kinyúló nyírfa ágon
két szótaggal leírható a város
egyetlen pontba sűrűsödik minden
elindulnak hangtalan a járdán
se ruhájuk se bőröndjük nincsen
két szótaggal leírható a város
egyetlen pontba sűrűsödik minden
sötétedés után a váci kertek
három részből áll össze a hajnal
az óra a telefon az égbolt is megébred
csendessé válnak a nagyapák a zajjal
sötétedés után a váci kertek
három részből áll össze a hajnal
Vallani egy lapockáról
A városban ez a harmincegyedik kocsma,
északról délre és délről északra,
ez a harmincegyedik nap, hogy látlak,
és mégis csend van,
minden állandó, mozdulni képtelen.
Csak az ujjakkal lehet kezdeni valamit.
Papírt tépni, kisimítani a terítőt,
arrébb tolni egy poharat az asztalon.
Aztán elfogynak az utolsó mozdulatok is.
Így kellene beszélnem az érrendszerek
működéséről, így vallani egy lapockáról.
Ahogyan az ember egy idegen városban
inkább az aluljárót választja az átkelésre,
de mire az utolsó lépcsőfok mögül feltűnik
egy pad piros szegélye,
egy kutya zömök körvonala,
egy pillanatra megtorpan,
hogy jó helyre érkezik-e meg.
Hogy a földalatti kerülőúton
nem jutott-e át egy idegen városba,
ahol nem csak a fogalmaknak,
de a tárgyaknak is más jelentése van.
Megjelent a Bárka 2016/2-es számában.
