Pósa Zoltán és Tomaji Attila a Bella István-díj átvételekor,
2025. március 15-én
Tomaji Attila költő, irodalomtörténész kapta
a Bella István-díjat
A Magyar Írószövetség és Érd Megyei Jogú város közös díját 2025. március 15-én adták át. A díjazottat Pósa Zoltán költő, író, irodalomtörténész laudálta.
A Bella István-díj annak a költőnek adományozható, aki munkásságában kötődik a nemzeti irodalom értékes hagyományaihoz, így Bella István életművének szellemiségéhez, és aki a költői, műfordítói pályán már eredményeket ért el.
„Életértelemkeresés, haláltitoksóvárgás, a mindenség, az egyetemesség makrovilágában és a mítoszok, a szorongás, a primer és a secunder élményeknek kitett védtelen egyén, szubjektum mikrokozmoszában. Mindez és annyi minden más kavarog együtt Tomaji Attila sokszólamú költészetében, mely olyan, mint ha Beethoven melodikus örömódája, Wagner Istenek alkonyát föltáró kromatikus skálái és Schubert fülbemászó dalai szólnának meg egyszerre a költő míves, a hangsúlyos és az időmértékes verselést szabadon kezelő költeményeiben.” – jellemezte a díjazott életművét Pósa Zoltán.
Tomaji Attila Budapesten született, de már évek óta Zebegényben él. József Attila-díjas költő, irodalomtörténész. Szerkesztője, tanulmányírója, illetve szöveggondozója volt Rákos Sándor (2003), József Attila (2003), Somlyó György (2005), és Sánta Ferenc (2005) válogatott műveinek. Legutóbbi verseskötete A nyár sötét szíve címmel 2024-ben jelent meg. Alsó és középfokú tanulmányait Budán, az Attila úti Általános Iskolában és a Toldy Ferenc Gimnáziumban végezte. 1989-ben szerezte meg általános iskolai tanári diplomáját az egri Eszterházy Károly Főiskola magyar–történelem szakán. 1993-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom szakos hallgatójaként kapta meg középiskolai tanári diplomáját. 1995–1998 között irodalom PhD-képzésen vett részt az ELTE Bölcsészettudományi Karán, prof. dr. Kenyeres Zoltán tanítványaként. Első verseit Bella István (Élet és Irodalom) és Kalász Márton (Vigilia) jelentette meg. Versei és tanulmányai folyamatosan jelen vannak az írott és az online irodalmi fórumokon egyaránt, köteteit figyelemmel kíséri és recenzálja a szakmai élet. 2022-ben József Attila-díjban részesült.
Könyvei: Torzó (1991), versek; Kossuth-díjas írók – Rákos Sándor (2003) válogatott művek; Keresztmetszet (2004) versek; Kossuth-díjas írók – Somlyó György (2005) válogatott művek; Márai Sándor (2009) monográfia; Sötéttiszta sáv (2010) versek; Saját sors (2017) versek; Pentimento (2019) versek; Folyóhang (2021) versek; A nyár sötét szíve (2024) versek
Korábbi díjazottak: 2008 – Zsille Gábor, költő; 2009 – Nagy Gábor költő, író; 2010 – Iancu Laura költő; 2011 – Király Farkas költő, író; 2012 – Rózsássy Barbara költő; 2013 – Barna T. Attila költő; 2014 – Papp-Für János költő; 2015 – Falusi Márton költő; 2016 – Ughy Szabina költő; 2017 – Both Balázs költő; 2018 – Kürti László költő; 2019 – Simon Adri költő; 2020 – Lázár Balázs költő, színművész; 2021 – Nagy Zsuka költő, író, tanár; 2022 – Lőrincz P. Gabriella költő; 2023 – Dr. Lajtos Nóra; 2024 – Mirtse Zsuzsa