Acsai Roland
Rekviemek női hangra
Gergely Ágnes: Az én száz versem
Az én száz versem címmel új verseskötetet jelentetett meg Gergely Ágnes. Anyagát a szerző saját maga által válogatott versei és új művei adják. A költemények az 1959-től 2024-ig tartó hosszú időszakot foglalják össze.
A kötet Szerb Antal Száz vers című nemzetközi költői antológiájára is utal, ami a mottóból is kitűnik. De nemcsak a válogatás gesztusa köti össze a két könyvet, hanem az is, hogy Szerb Antal a válogatást már munkaszolgálatos ideje alatt végezte el, és a könyv 1944-ben jelent meg. Gergely Ágnes sokat foglalkozik műveiben az említett időszakkal, mert édesapja hasonló körülmények között halt meg, mint Szerb Antal. A Gergely Ágnes-könyv első verse, a jól ismert Ajtófélfámon jel vagy ezt idézi meg: „Nincsenek emlékeim, / és ha vannak, sem őrzöm őket. / Nem koslatom a temetőket, / nem rendít meg a szerves kémia” ‒ kezdi az 1963-as művet. A kötet későbbi versei egyébként ennek az állításnak az ellenkezőjéről győznek meg bennünket. Kiderül, hogy a költőnek nagyon sok emléke van, amiket igyekszik megőrizni, ahogy az identitását és a hagyományait. A vers ezekkel az emlékezetes sorokkal végződik: „s ott fönn, ahol nincs keresnivalója, / az a szádból kiütött, vékonyka Memphis cigaretta / átégeti a bőrt egy csillagon.”
Érdemes megfigyelni a költemény verselését, a lazán kezelt jambusokat. Sorai jobbára tartják a jambikusságot, ám néhol mégis elengedik. Ezt a verselésmódot azért emelem ki, mert valamennyire jellemzőnek tartom a költő első korszakára. Tartja a formát, de nem mindenáron. Itt van például a Kettős menyegző című alkotás: tizenegy szótagos sorokból áll, és a sormetszet mindig a negyedik szótag után található. Ez a sor a nibelungizált alexandrin egyik sajátos változata. Az eredeti nibelungizált alexandrin tizenhárom szótagos, egyik félsora ‒ általában az első, de sokszor a második ‒ hét szótagból áll, míg a másik hatból. Gergely Ágnes az első félsor szótagszámát négyre csökkentette, míg a másodikat meghagyta hét szótagosnak. A sorok félsorai többször tartják a jambikusságot, mint nem: „Betölt az év és fölkelt vala Ráchel”. De néhány esetben a négy szótagból álló első félsort a költő meghagyja magyaros formában, nem teszi időmértékessé: „akkor Ráchel szétszaggatá az ingét”. Ez a jelenség ‒ jambikus alexandrinok esetében az első félsor magyaros ritmusban hagyása ‒ egyébként megfigyeléseim szerint a Nyugat alkotóira is jellemző, például Kosztolányira: „New York, te kávéház, ahol oly sokat ültem…” Itt az első hatszótagos félsor hagyja el az időmértéket.
A jelen kötetben azt látni, hogy Gergely Ágnes verselése egyre kötöttebb lett. A jambusokat egyre szigorúbban alkalmazta, s ezzel a versek is dallamosabbakká váltak, közelebb kerültek a dalformához, ami szerintem a magyar költészet egyik legmostohább, legkiaknázatlanabb területe. A Tóth Árpád ablakai című 2019-es versét már ilyen szabályosan jambikus sorok alkotják: „A hold sötét igéiből / zuhognak rád a titkok.” Láthatjuk, hogy az első sor csak jambusokból áll, míg a másikban is csak egy helyettesítő lábat, egy spondeust találni. Nekem egyébként most ez a kedvenc versem a kötetből.
Ha már a dalformánál tartunk, érdemes megnézni, hogy saját tanúsága szerint kiktől tanult a költő. Ebben a Hálaadás-parafrázis lesz segítségünkre. E mű Weöres Sándor Hála-áldozat című versének alig-átirata. Azért nevezem így, mert a sorok többségében szinte csak a neveket cserélte ki, vagy kicsit máshogy fogalmazta meg az alapmű tartalmát. „Szememnek Weöres nyitott új mezőt” ‒ kezdi Gergely Ágnes. Míg Weöres így indít: „Szememnek Ady nyitott új mezőt”. Weöres így folytatja: „Babits tanított ízére a dalnak”. Míg Gergely Ágnes így: „Illyés tanított ízére a dalnak”. Ne feledjük el, hogy Illyés Babits-tanítvány! Vagyis majdnem ugyanannál a hagyománynál, a babitsinál vagyunk, csak egy költőgeneráció különbséggel. Ugyanakkor itt már felmerül az emlegetett dalforma fogalma is. Weöresnél talán a vers egyik szinonimájaként szerepel, de Gergely Ágnes ‒ azt hiszem ‒ tényleg magát a műfajt érti alatta. Weöres a vers harmadik sorában Kosztolányit emeli ki, mint aki arra tanította, hogy ne hajoljon meg a kordivat előtt, Gergely Ágnest ugyanerre Pilinszky buzdította. Weöres három költőt nevez meg, míg Gergely Ágnes hatot. Vagyis tovább folytatja a felsorolást, és versbe emeli még Nemes Nagy Ágnest, Vas Istvánt és Yeatset. A két hálaadás között vannak más ellentétek is: például míg Weöres a „Kölyök-időm”-et emlegeti, addig Gergely Ágnes az „Elkésett-időm”-et. Illetve míg az előd azt írja, hogy „oltáromon vadmacska, páva, bárány”, addig a költőnő azt írja, hogy „Oltárom nincs. A század félhomályán…”
Haladjunk tovább a dalforma és az elődök, pontosabban az egyik nagy költőelőd, Illyés Gyula költészete mentén! Gergely Ágnes ugyanis két Illyés-parafrázisát is beválogatta elemzett könyvünkbe. Az Illyés-vers a Szekszárd felé, míg a két Gergely Ágnes-vers az elődjükhöz hasonló címeket viselő Endrőd felé és Egerszeg felé. Illyés verse trochaikus sorokból áll, a sorpárok hat, illetve három szótagból állnak: „Kisvonat megy nagy domb- / oldalon, / terhes kicsi nő a / vonaton”. Bennem az „Akkor szép az erdő, / mikor zöld…” kezdetű népdal ritmusát zengte vissza, de biztos vannak még ebben a formában írt dalaink. Vagyis Illyés itt egy népdalformát idéz. (Egyébként Gergely Ágnesnél viszonylag ritka a magyar népdalhoz konkrétan való visszanyúlás, és dalai inkább az angol nyelvű költészet dalait idézik.) Illyés egy vonatutat ír meg, ami során észrevesz egy terhes nőt, akit népe jövőjének letéteményeseként ír le, illetve kiemeli a kultúra hagyományozódásának folytonosságát is, mert elképzeli, hogy Babits talán épp így nézte egy vonatúton az ő ‒ Illyés Gyula ‒ várandós édesanyját. Most vegyük sorra a művek motivikus kapcsolódási pontjait! Gergely Ágnes Endrőd felé versének alapja is egy vonatút: „vasúttól hazáig / baktatok / végig gyertyafényes / ablakok”. Gergelynél is megjelenik a kisded, de nála magává a Megváltóvá változik: „magam vagyok élő / de tudom / hogy a kisded nékem / rokonom”. Közös az is a versekben, hogy a szülőket idézik meg: anyát, apát, nagyanyát. Míg az Endrőd felében a nagyanyjára utalt a költőnő, addig az Egerszeg felében az apjára. Ellentét viszont az Illyés- és a Gergely Ágnes-műben, hogy míg Illyés „Árpád örökére” hivatkozik, addig Gergely Ágnes „Dávid örökére”. Illetve abban is eltérnek egymástól, hogy Gergely Ágnesnél nem minden háromszótagos sor fut ki trochaikusan („a szívét”, „az úton”), bár az is igaz, hogy kiejtve mind az í, mind az ú megrövidülhet, és akkor már megint rendben vagyunk. (Ha már itt tartunk, el kell mondanom, hogy természetesen az Akkor szép az erdő… sem időmértékes, „csak” ütemhangsúlyos).
Elkezdhetnénk sorolni, hogy Gergely Ágnes mely verseit hiányoljuk a gyűjteményes kötetből ‒ én például a Johanna című szonettkoszorút ‒, de nincs értelme, és belekerültek nagy kedvencek is (Őrizetlenül, Útérintő, A keresztút, Transzcendens etűd etc.). A témák nem nagyon változtak az évek során, megmaradtak a súlyos, etikai, kulturális és létkérdések, amik nem kérdés formájában, hanem határozott állításként fogalmazódnak meg. A versekből kimaradnak, vagy stilizálódnak a mindennapi esetlegességek, csak a fontos dolgok maradnak: „A negatív esetlegest / minek versbe emelni?” Egyszerre intellektuális és érzéki költészet ez, ami hagyományos hasonlat- és megszemélyesítés-rendszert alkalmaz. Ennek én csak örülni tudok, és hogy nem bukkan fel benne az absztrakt hasonlat, azt mutatja, hogy a költő tényleg nem hajol meg a kordivat előtt. A sorok általában fojtott feszültséget árasztanak, és arról árulkodnak, hogy a nyugatos, újholdas esztétikát viszik tovább. Bár a Johanna című szonettkoszorú kimaradt, több szép szonett bekerült a kötetbe. Említettem már a magyaros formákat, az Illyés-parafrázis mellett még a Kőműves Kelemen átirata csatlakozik ehhez a hagyományhoz a maga ütemhangsúlyos, felező tizenketteseivel. Illetve a Zsoltár női hangra. Ez a vers álarcos tizenketteseket alkalmaz, mert a felező tizenkettes összefüggő sorát a főmetszetnél két hat szótagos sorra bontja. Szerettem még a kötet triolettjeit, és egy időmértékes disztichon is színesíti a versformák palettáját, A pietá előtt. Mint az ornitológia iránt érdeklődő író, hadd mondjam el, hogy ebben a kötetben a következő madarakkal találkoztam: mézmadár, sólyom, csér, sirály.
Aki Gergely Ágnes önéletrajzi könyvei után érdeklődne, annak a Fenákel Judittal közösen írt Hajtogatóst javasolnám. Annak pedig, aki Gergely Ágnes más gyűjteményes műveit olvasná szívesen, a műfordításokból is merítő Válogatott szerelmeimet.
Összefoglalva úgy látom, hogy Gergely Ágnes egyébként is kimagaslóan induló életműve az évek telésével egyre jobban beért, és még magasabb szinteket hódított meg. Jómagam ebben az antológiában egy magasan induló, de mindig tovább emelkedő művészi szintet érzékeltem, ami a nyugatos, újholdas költészet esztétikáját viszi tovább nagy hitelességgel és örök érvényességgel.
Kalligram Kiadó, Budapest, 2024.
Megjelent a Bárka 2025/1-es számában.
