Oravecz Imre
Alkonynapló II.
(Egy hiba jóvátétele) Konfliktusom támadt M.L.-lel. Mindig magam készítettem elő a fürdővizét, és gondoltam, hogy változtatok ezen. Nem kisgyerek már, én pedig egyre fáradékonyabb vagyok. Megmutattam neki, hogyan kell előtte megtisztítani a kádat, mennyi hideg vizet pocsékba engedni – sokat, mert messze van a kazán, és eltart egy darabig, amíg ideér a meleg –, és mielőtt demonstráltam volna a habfürdő hozzáadását és elkeverését, felszólítottam, hogy ellenőrizze a kezével a hőfokot. Nem tette, jobban mondva csak ímmel-ámmal. Addig is idegesített, hogy nem nagyon figyel oda, és érdeklődésemre, hogy megfelel-e, nem reagált, de ezen a ponton dühbe gurultam, kiparancsoltam a fürdőszobából, a folyosón még taszigáltam is, és azt kiabáltam, hogy elég volt, végeztünk, ne jöjjön többé ide, nem kínlódom vele tovább. Valójában azonban nem az háborított fel, hogy nem kooperál rendesen, hanem az fordított ki magamból, hogy hirtelen elegem lett a némaságából, abból, hogy nem kommunikál velem. Akármiről kérdezem, a másik otthonabeli dolgairól, az iskolaiakról vagy egyébről, többnyire hallgat. Még azt sem tudom belőle kihúzni, hogy aznap, mikor megérkezik hozzám, mi volt a menzán az ebéd. Viselkedésem, eljárásom helytelen volt. Káros mindkettőnkre nézve, akár azért nem avat be semmibe, mert nem tart rá érdemesnek, akár azért, mert Aspergere megakadályozza ebben. És felesleges is, hiszen persze, hogy nem váltom be a fenyegetésem, persze, hogy jöhet továbbra is, sőt, legközelebb elhozom. Akármi is motiválja, a fiam, és ezt a hibát csak úgy tudom jóvátenni, ha elfogadom őt mindenestül, és hordozandó keresztemnek tekintem.
(Párhuzam) Próbálok nem gondolni J.-re, így akarok megszabadulni tőle. Olyan ez, mintha azt hinném, hogy megfiatalodom, ha nem foglalkozom az öregséggel.
(Javaslat) Mint egyedül élő öreg igényeltem és ingyen kaptam az államtól egy csuklóra erősíthető vagy nyakba akasztható elektronikus szerkentyűt, amelynek segítségével baleset vagy rosszullét esetén egy gombnyomással jelezhetek egy diszpécserközpontnak, és az riasztja a mentőket. Nem akarok telhetetlennek látszani, még távolabb áll tőlem, hogy lebecsüljem e nemes gesztust, de szerintem egy kütyü nem elég. Még egy kellene, olyan, amelyik cselekszik
helyettem, ha nem tudom, hogy mim van, mert már demens vagyok, vagy más okból képtelen megnyomni azt a gombot.
(Igealak) J. gyérülő üzeneteiben továbbra is erősködik, hogy az ő szerelme is igaz volt, mert miként írja, nem múló rést ütött a szívén. Lehet. De ne foglalkozzam a névszói részével, csak a volt, az állítmány, a múlt idejű igealak érdekeljen! Azzal nézzek végre rendesen szembe, azt vegyem tudomásul egyszer s mindenkorra, minden mástól tekintsek el, mert mellékes, lényegtelen! Csak így számolhatok le végleg a magaméval, és ha nem is kezdhetek új életet, de legalább folytathatom a régit, az ő előttit.
(Elvetélt szándék) Egy ellenzéki portál interjút akart velem készíteni az Alkonynaplóról, és arra kérte a kiadómat, hogy ha nincs ellene kifogásom, adja meg az emailcímemet. Nem volt, de végül nem jelentkeztek nálam. Visszaléphettek, mert közben rájöttek, hogy nem vagyok ellenzéki, aki azért is hibáztatnám a kormányt, mert magas a vérnyomásom. Öröm lehetett viszont számukra az ürömben, hogy kiderítették, kormánypártinak sem tekinthetnek, hiszen utolsó házasságom kudarcát nem kérem az ellenzéken számon.
(Kezd…) Kezd fárasztani testem külzeti karbantartása, a mosakodás, fürdés, hajmosás, borotválkozás, szakáll-, bajusznyesés, körömvágás stb. Remélem, nem jutok oda, hogy felhagyok minden efféle tevékenységgel, és a végén úgy elhanyagolom magam, hogy bűzt árasztok.
(Kérdések) Rettegve gondolok arra, mi lesz, ha nem vezethetek majd autót, mert nem hosszabbítják meg a jogosítványom érvényét. Hogyan fogok azontúl P.-re vagy E.-be menni, élelmiszert és egyéb, a háztartáshoz szükséges fogyó eszközt venni? Hogyan bírom majd a tele szatyrokat cipelni? Miként szállok fel velük a buszra? Tudok-e állni, ha nem kapok ülőhelyet? Hogyan leszek képes órákig vagy egész nap úton lenni? Marad-e annyi erőm, hogy hazaérkezve mindjárt a hűtőbe rakjam, ami romlandó? Vagy úgy döntök, hogy nem főzök többé, befizetek szociális étkeztetésre, beérem az ebéddel, amelyet házhoz hoznak, és nem veszek szappant, mosószert, fogkrémet stb.-t, ha elfogyott? Eljutok odáig egyáltalán? Vállalom, ami addig hátravan? Akarok én még akkor enni, lenni?
(Előzetes tiltakozás) Láttam a tévében Anthony Hopkinsszal a főszerepben egy filmet. Hőse egy öregember, aki nem akar öregotthonba kerülni. Már ott van, csak nem tudja. Azt hiszi, hogy még a lánya lakásában él, mert arra emlékszik, hogy az magához vette. Nem akarok ilyen félmunkát végző, kontár demenciát, amely nem töröl ki mindent a memóriámból.
(Tanulhatnék) Kíváncsi vagyok, tanulni akarok Füst Milántól. Nehezen olvasom Teljes naplóját, némely bejegyzést át is ugrok, mert bőbeszédű, hevenyészett. Furcsa, hiszen a végtelenségig csiszolta versmondatait, de itt mintha nem olvasta volna el újból, amit leírt.
(Besztercei) Elment ez a fa is. Ki kellett vágatnom, mert kiszáradt. Nem hirtelen. Évekig betegeskedett, és állapota egyre súlyosabb lett. Egymás után haltak el az ágai. Én ültettem apám halála évében a kertnek azon a részén, amelyet később az udvarhoz csatoltam. Lejárt az ideje, de lehet, hogy magam is vétkes vagyok a halálában. Nem küzdöttem minden eszközzel a kártevői ellen. Csak levéltetű ellen permeteztem, és az ellen sem mindenhol. Egy idő után úgy megnyúlt, olyan nagyra megnőtt, hogy nem bírtam felnyomni a szert a tetejébe. Nagyon szerettem hamvas, magvaváló szilváját, bár évente csak darabra megszámolható szemet fogyasztottam el abból a mennyiségből, amelyet termett, és rázásra vagy magától lepotyogtatott. A zöme L.-é lett, aki elvitte cefrének, legalábbis addig, amíg volt annyi, hogy érdemes volt felszednie. A végén ugyanis már nagyon kevésre tellett tőle, aztán pedig semennyire, úgyhogy magam is hoppon maradtam. Utolsó jótéteménye az volt, hogy holtan is otthont adott egyik madáretetőmnek. Legalsó ága elég alacsonyan volt ahhoz, hogy rá tudjam akasztani, és megfelelő magasságban ahhoz, hogy ne ugorhasson fel rá a macska. Mikor a hájkolás után a láncfűrész átvágta lent a törzsét, hirtelen megingott, és hatalmas robajjal terült el a földön.
(Előjel?) Ma este olyan furcsán érzem magam. Mintha eltűnt volna belőlem valami, egy létfontosságú szerv, vagy ilyesmi. Készüljek? Lehet, hogy éjjel meg fogok halni.
(Kétely) Betöltöttem a 81-et. Nem terveztem, de tovább írom az Alkonynaplót. Nem haltam bele J. elvesztésébe. Olykor már félek is M.L.-től. Önző, rosszhiszemű és kicsinyes vagyok. Mindent aszerint ítélek meg, hogy jó-e nekem, és mennyi többletmunkával jár. Neheztelek a fiatalokra, és irigylem szerencsésebb nemzedéktársaimat. Nagyon bánt, ha rosszat írnak rólam. Néha annyira reszket a bal kezem, hogy le kell fognom a jobbal. Éjjel égetem a hálószobában a villanyt, mert rémeket látnék a sötétben. Nem várom már a tavaszt, a nyarat. Nem remélek többé nőt, társat, és el tudom képzelni, hogy egyszer mindennel megalkuszom, amit ellenzek. Én vagyok én még?
(Újabb vendégbejegyzés) A Füst Milán-féle naplóban találtam egy bizonyos Fazekasnétól idézett és a kései szerelemről szóló mondatot: „…mint mikor megy le a Nap s az ember ebbe a nagy fénybe beleveti magát.”
(Ha tudtad volna) Ha tudtad volna, hogy ilyen öregség vár rád, akartad volna? Akartál egyáltalán megöregedni?
(Reggel) Felkeltem, megmosakodtam, tornáztam, reggeliztem, híreket olvastam. Most megyek ki etetni. Vidáman fogad a kutya, a macska. Borús, nyálkás napok után derült az ég, melegen süt a tavaszi nap, minden bimbózik, fakad, van, ami nyílik is, sőt, már a méhek is hordanak, és kivételesen semmim se fáj, mégsem örülök.
(Kerülőút) Megint, már sokadszorra begyulladt a szemem, méghozzá mind a kettő, sőt, az egyiken még árpa is keletkezett. Feltehetően immungyengeség van a háttérben, mert por- vagy olajszennyeződésnek, amely még okozhatja, nem tettem ki. Okulva a megalázó bánásmódból, amelyben legutóbb az e.-i szemészeti szakrendelésen részesültem, ezúttal nem tettem ki magam ennek, hanem a hivatalos utat megkerülve, bajomra hivatkozva telefonon szépen megkértem a valamiért házinak nevezett, illetékes körzeti orvos asszisztensnőjét, hogy tegyen fel nekem megfelelő gyógyszert a felhőbe. Tett, antibiotikumot, csepp- és kenőcsalakban. Kiváltottam, és használom. Hálás vagyok a gesztusért, hogy elfogadta diagnózisom. A szer ugyan hatástalan, viszont talán mégis bízhatok az állami betegségiparban. Nem hiszem, hogy megvakulok, de ha
mégis: mi ez a ritmuszavarhoz képest, amely ellen tablettákat szedek, ám ha mégis fellép, szívleállást okozhat?
(Két napló) Olvasom Füst Milán naplóját, és írom a magamét. Ő halott, én még élek. Én is meghalok. Olvassa majd valaki az enyémet, és közben szintén naplót vezet? Vajon ki lesz az? Kicsi a valószínűsége, hogy ez a konstelláció ismétlődik, de valamilyen arányszámmal kifejezhető.
(Ráébredés) Amíg volt J., elkísért a dűlőkbe, Dregolyba, Rácfalura, Csapás alá, ahová el szoktam zarándokolni. Mikor elhagyott, azt hittem, ezeket se látogatom a jövőben. Ezzel megszűntek, vagy nem azok többé, amik voltak, hanem közös múltunk részei. Mekkora szamárság volt ez részemről! Dehogy is! Megvannak, sértetlenül, mélyen bennem! És nem veheti el őket tőlem senki, velem lesznek, amíg élek. Kedves volt, legalábbis kezdetben, odaadó és figyelmes. És lehet, hogy azt is látta, ami mindegyik helyén volt valaha, amit meséltem, és nemcsak azt, ami lett belőle, amihez már semmi közöm.
(A hátrány előnye) Több internetes újság hírül adta az Alkonynapló megjelenését. Olyan is akadt, amelyik ez alkalomból meginterjúvolt. Némelyik kommenteket is közölt olyanoktól, akik már olvasták. Ezek egy kivétellel pozitívak voltak. Most a kritikusok következnek a folyóiratokban. Nem mindjárt, hetek, hónapok múlva. De akármikor is, nem tudom meg, ha netán életvégi válságterméknek ítélik a könyvet, mert nem jutok hozzá az irodalmi orgánumokhoz. P.-n, a járási székhelyen nem árulnak, az ottani közkönyvtárban pedig nem járatnak ilyesmiket. Igaz, így az is rejtve marad előttem, ha figyelemre se méltatják. Úgyhogy kétszeresen előnyös helyzetben vagyok.
Megjelent a Bárka 2024/6-os számában.
