Jön! Jön! Jön! Nemsokára a boltokban, de a Papírhajón már most! Mészöly Ágnes Hanga és Várkony-kötetének folytatása, a Tavaszi divatőrület.
Mészöly Ágnes
Hanga és Várkony II. Tavaszi divatőrület
(részlet)
2. fejezet,
melyben Hanga és Várkony megismeri a világ legérdekesebb boltját, de továbbra sem érti, hogy kerülhetett az a világ legunalmasabb községébe
A Különleges Holmik Boltjához hasonló helyet nemcsak Várkony, Hanga sem látott még soha. Egy egyszerű házban rendezték be, de a ház utcafrontján – ahol tegnap még, erre a híresen jó megfigyelő Hangán kívül Várkony is megesküdött volna, csak egyetlen, homályos ablak volt – kétszárnyas, csillogó üvegajtót nyitottak. A helységben félhomály uralkodott, de az ajtón beszűrődő fényben mégis jól látszott a nem mindennapi árukészlet.
A bejárat jobb oldalán csupa olyan kincs volt felhalmozva, amire minden fiú vágyhatott: focis relikviák, dedikált labdák és poszterek, harcművészeti eszközök, pólók és pulóverek, amit csak az igazi nagyvárosokban, számítógépes kiállításokon lehetett megvenni. A bolt hátuljában, egy beugróban olvasósarkot alakítottak ki, a bal oldali falánál pedig rengeteg különleges ruhát akasztottak gurulós fogasokra.
– Ez maga a paradicsom! – nézett körül Hanga. – Nézd csak ezt a skótkockás miniruhát! Sok évvel ezelőtt láttam egy ilyet valami újságban, és azóta vágyom hasonlóra…
– Aha… – válaszolt a rend kedvéért Várkony, de teljesen nyilvánvaló volt, hogy egyáltalán nem figyel a lányra. – Azta! Szerinted ezek mennyibe kerülhetnek?
Egy dobozból néhány feltűnő színű gumikarkötőt markolt ki, és szemével egy eladó után kutatott.
– Engem meg ez a ruha érdekel… van egy ötezresem, egy turiban nem kerülhet ennél többe egy gönc.
– Még hogy turiban?! Ez a bolt nem turkáló, ifjú hölgy! – jelent meg szinte a semmiből az eladó. Bár, az igazat megvallva, a búgó hangú, gyönyörű hölgy inkább látszott színésznőnek, mint bolti alkalmazottnak. Hanga ilyen elegáns nőt eddig csak filmekben látott – Várkony pedig még ott sem, hiszen ő, Hangával ellentétben nem rajongott az angol nemesi családok életét bemutató sorozatokért. Derékig érő, gesztenyebarna haját gyöngyházfényű csat tartotta össze, a ruhája egyszerű volt, de messziről látszott rajta, hogy nem hétköznapi darab. Mégis volt benne valami félelmetes, valami fenyegető. Talán az a hirtelenség, ahogy megjelent Hanga mellett.
– Itt nem mások levetett holmiját áruljuk, hanem különleges ruhadarabokat – folytatta kedvesebben. – Amit a kezében tart, nos, azt Emma Watson viselte a Harry Potter első részének londoni bemutatóján. Ehhez képest igen jutányos az ára, csupán harminckétezer forintért adom.
Hanga egyetlen határozott mozdulattal visszaakasztotta a ruhát a fogasra. Tudta jól, hogy ez az összeg még akkor is túl sok kétszemélyes kis családjuk költségvetésének, ha az anyukája üzemvezető mérnökként nem keres éppen rosszul.
– Köszönöm, ez túl sok nekünk – mondta kedvesen a boltoskisasszonynak.
– Én viszont vennék néhányat ezekből a karkötőkből – vette át a szót Várkony, és beletúrt farmernadrágja feneketlen zsebébe. – Ezerkétszáz forint van nálam… Abból hány darab jön ki?
A szép hölgy leheletnyit biggyesztett tökéletes vonalú ajkán.
– Ha jól számolom, pontosan egy negyed – felelte alig hallható lenézéssel a hangjában.
– Micsoda? Majdnem ötezer forint egy ilyen vacakért? – kiáltott szinte egyszerre Hanga és Várkony.
– Mielőtt vacaknak nevezi, fiatalúr, az árumat, gondolja át: ezeket a karkötőket viselte a Unicorns of Love csapat a tavalyi világbajnoki selejtezőn. Amit a kezében tart, az például éppen Vizicsacsi csuklóján volt azon az estén… Dedikált, egyedi példány.
Várkony hatalmasat nyelt. Egy pillanatra elképzelte, milyen csodálattal nézne rá Dér, Radnai és Soós, ha másnap ezzel állítana be a suliba. A boltoskisasszony észrevette a fiú bizonytalanságát.
– A kis barátnőjétől kérhetne esetleg kölcsön – mondta sokkal kedvesebben.
– Szó sem lehet róla – rázta meg a fejét Várkony, mintha álomból ébredne. – A kölcsönt vissza kellene adni, és a mamám… nos, a mamám valószínűleg agyoncsapna. Tudja, őt nem nagyon hatná meg ez a dolog.
– Egyébként is, már indulnunk kell – tette hozzá határozottan Hanga.
– Ugyan, nézzetek inkább körül – mondta a hölgy, és felkapcsolta a villanyt. Hangjában és megjelenésében már nyoma sem volt az előbbi fenyegetésnek. – És mivel ez egy igazán különleges bolt, szeretném felhívni a figyelmeteket arra is, hogy minden vásárlási kötelezettség nélkül ki-, és felpróbálhattok bármit. Ha pedig megéheztek vagy megszomjaztok nézelődés közben, ott, az olvasósarokban találtok frissen facsart narancslét, málnaszörpöt és süteményt. Ha segítségre van szükségetek, az irodában leszek!
És bájos mosollyal visszavonult a bolt mélyére. Az olvasósarok egyik szegletéből sötétbarna ajtó nyílt, mögötte homályos raktárt sejtett Hanga.
Várkony egyre jobban elmerült a polcokon található kincsekben.
– Tudom, hogy esélyem sincs semmit vásárolni – mondta Hangának. – De legalább kezemben tarthatom ezeket a tárgyakat! Nézd csak! Ez itt… nem hiszem el! Ez Kovács Antal öve! – mutatott fel valamit, ami Hanga számára egy fekete vászondarabnak tűnt. – Tudod, az olimpiai bajnok dzsúdósunk!
– Ja, fantasztikus! És valószínűleg félmillió forintba kerül! – húzta a száját a lány.
– Ez pedig egy Special Golden Edition a tavalyi Fifa 15 Játékból! Ez meg itt Götze világbajnoki meze. Atyaég, ha ezt Ádám Dávid csak megérinthetné, elájulna a megtiszteltetéstől.
A fiú csak mondta, mondta a magáét, Hanga viszont próbálta egyáltalán nem mutatni, hogy néhány tárgy neki is megdobogtatta a szívét. Inkább behúzódott az olvasósarokba. Itt viszont szinte kiszúrta a szemét Sir Arthur Conan Dolyle első Sherlock Holmes regényének eredeti, 1887-es kiadása.
Óvatosan kézbe vette a megsárgult lapú könyvecskét, mely mellett egy diszkrét tábla hirdette a vételárat. Hanga az ajkába harapott: a jelenlegi zsebpénzével számolva legalább hat évbe telne, míg összespórolná a rávalót. Halk sóhajjal visszatette a polcra, és leült az egyik elegáns, kényelmesen hívogató fotelba.
Nem tudta eldönteni, hogy rajongjon a furcsa boltocskáért, vagy gyanakodni kezdjen miatta. El nem tudta képzelni, miért nyit egy ilyen unalmas, poros helyen valaki egy efféle üzletet. Hiszen a kövesparti emberek, ha nem is szegények, nem nevezhetőek igazán módosnak sem. Ki fog itt LoL-os karperecet venni ötezerért? Senki.
– A nagymamám innen származik – szólalt meg közvetlenül mellette a boltvezető hölgy. – Az ő végakarata volt, hogy az örökségből egy ilyen boltot nyissak a szülőfalujában. Tölthetek egy pohár narancslét?
Hanga bizonytalanul bólintott – pedig a bizonytalanság egyáltalán nem volt jellemző rá –, a hölgy pedig színültig töltött két metszett poharat narancslével, egy tányérkára kipakolt néhány szem süteményt, és letelepedett Hanga mellé.
– Engem Marinettának hívnak – nyújtott kezet. Hanga elfogadta a kézfogást. Marinettának puha és kellemesen hűvös volt a tenyere.
– Hanga – mosolyodott el a kislány. – Ő pedig Várkony. A legjobb barátom.
– Te okos lánykának tűnsz – mosolyodott el a nő. – Gondolom, most azon jár az eszed, vajon hogy lesz nyereséges egy ilyen porfészekben egy ilyen bolt. Nos, ezen én is gondolkodtam eleget, de a nagymamám végrendelete világosan leírja: csak akkor juthatok a jussomhoz, ha legalább egy évig üzemeltetem itt ezt a boltot. Tehát nincs túl sok választásom. Szerencsére van annyi tartalékom, hogy ezt a szezont kihúzzam, bár így is fel kellett vennem valakit a párizsi üzletbe. Abba, amit még a nagyi alapított. Hidd el, nem sok kedvem volt eljönni a Fények Városából, otthagyni a butikot, amit évtizedek munkájával a nagyi és az édesanyám híressé tett. Világsztárok és könnyelmű milliomosok helyett vidékiekkel üzletelni. De ha már ezt kell tennem, megpróbálom jól csinálni. Szeretném, ha egy kis különlegességet csempészhetnék ebbe az unalmas kisvárosba… Például ezzel a süteménnyel – mutatott a két lapos korongból összetapasztott színpompás csodákra. – Macaronnak hívják, és mandulalisztből készítem… megkóstolod?
– Köszönöm, az előbb faltam be egy tábla csokit… egyébként pedig község, Kövespart község, nem kisváros – javította ki Hanga, közben arra gondolt, mennyire meglepődne Marinetta kisasszony, ha elmesélné neki, hogy alig néhány hete milyen izgalmak színhelye volt ez a látszólag unalmas porfészek. De valamiért jobbnak látta, ha nem mond semmit.
A csend kezdett kínossá válni, de szerencsére megjelent mellettük Várkony. Kérdezés nélkül nyúlt a süteményes tálca felé, de Hanga egy szemvillanással megállította a mozdulatát. Így hát fancsali képpel felhajtott egy pohár dzsúzt, aztán a lányhoz fordult:
– Szerintem most már tényleg menjünk. Egyrészt teljesen besötétedett, másrészt ha még egy kincset találok, ami nem lehet az enyém, kajakra megszakad a szívem.
Hanga motyogott valami köszönésfélét, feltápászkodott a fotelból, és elkezdte begombolni a tavaszi kabátját. Elindultak kifelé.
Várkony keze már a kilincsen volt, amikor Marinetta utánuk szólt:
– Egy pillanat, gyerekek! Ti voltatok az elsők, akik betértetek az üzletbe... Arra gondoltam, hogy nem szerencsés, ha az első vásárlók üres kézzel távoznak. Tehát kitaláltam egy különleges, egyszeri akciót. Mit szólnátok, ha megkapnátok azokat a dolgokat, amiket először kézbe vettetek – mondjuk annyi pénzért, amennyi éppen van nálatok?
– A Vizicsacsi karpántját ezerkettőért? Szuper! – csapott le az ajánlatra Várkony, és már a kezében is volt a pénze. Marinetta kiállított egy számlát, átadta a karpántot a fiúnak aztán Hangához fordult.
– És te? Megérne neked ötezer forintot ez a csodálatos ruha?
– Ez a csodálatos ruha a hülyének is megérne ötezer forintot – kezdte megtalálni megszokott szemtelen hangját a lány. – A kérdés csupán az, mi ebben az üzlet magának?
Marinetta eközben levette a ruhát a fogasról, és Hanga elé tartotta.
– Fogjuk fel reklámnak – mosolygott bájosan. – Mindenkinek elmondjátok a suliban, milyen klassz kis bolt nyílt a sarkon, rendben? Aztán, ha sokat járnak majd ide a gyerekek, előbb-utóbb valaki vesz majd ezt-azt.
Hanga előhúzta a pénztárcáját, és remegő kézzel kinyitotta.
– Ez… egészen pontosan nyolcvannégy egész háromszázhetvenöt százalékos árengedmény – mondta tétován, de őszinte boldogsággal.
– Annyi bizony – mosolyodott el Marinetta kisasszony. – És hogy ezt pillanatok alatt kiszámítottad, csak azt bizonyítja, hogy remekül döntöttem, amikor felajánlottam neked, illetve – nézett kicsit zavartan Várkonyra – nektek ezt az árengedményt. Senki nem hordhatná méltóbban Hermione megformálójának a ruháját, mint te, Sárlóki Hanga.
Várkony valószínűleg csak azért nem esett ötször orra az iskolától hazavezető úton, mert a lába már tökéletesen ismert minden egyes göröngyöt és kátyút a járdán. Mint egy varázsgömböt, amiben az egész világ benne van, úgy forgatta és nézegette a rózsaszín karpántot, és közben folyamatosan fecsegett, hogy most aztán már senkinek nem lehet egyetlen szava sem, hogy nem elég trendi. Csak akkor tette vissza a csuklójára, amikor Hanga dühösen rávakkantott, hogy neki bizony sokkal jobban tetszenek a kézműves bőr karkötők.
Szó nélkül baktattak egymás mellett. Kis idő múlva Várkony megtörte a csendet.
– Egyébként hetvenöt.
– Mi hetvenöt?
– Én hetvenöt százalék kedvezményt kaptam. És veled ellentétben, tudok örülni az apróságoknak. Tényleg, Hanga, hogy lehetsz ilyen dilinyós? Még azt sem hagytad, hogy azt a csuda sütit megkóstoljam! Tényleg, finom volt?
– Fogalmam sincs… – felelt a lány. – Mandulaliszttel készül, és én allergiás vagyok a mandulának még az illatára is. Azt meg inkább megköszönhetnéd, hogy gondolok a versenyedre…
– Hát, azt tényleg köszi – fintorgott Várkony. – De attól még örülhetnél egy kicsit. Megkaptál egy csodálatos, különleges göncöt, pont olyat, ami tökéletesen beleillik az idióta ruhatáradba, erre mit csinálsz? Fanyalogsz, és megpróbálod elrontani az én kedvemet is.
Hanga, a fiú legnagyobb meglepetésére nem támadott azonnal vissza.
– Ne haragudj, Várkony! Igazság szerint én is nagyon örülök a ruhának. És tényleg nem akarom elrontani az örömödet, annak ellenére sem, hogy az összes fiút, aki egy ilyen vacakért lelkesedni tud, ostobábbnak tartom egy tojásgyári tyúknál. De most nem erről van szó…
– Hanem? – kérdezett vissza Várkony.
– Tudod, annak ellenére, hogy először megijesztett Marinetta kisasszony, egész kedvesnek találtam. Sőt, csodálatosnak! Párizsban nőtt fel, különleges, egyedi dolgokkal kereskedik, szemmel láthatólag okosabb, mint fél Kövespart együttvéve – már az a fele, amiben én nem vagyok benne… de mégis azt kell mondanom, hogy valami nagyon-nagyon nem stimmel ezzel az egész bolttal!
– Ugyan már, Hanga… – próbálta csitítani a fiú. – Én nem vettem észre semmit!
– Persze, mert annyira vagy jó megfigyelő, mint egy tisztességben megőszült vakond a ragyogó napfényben!
– Na jó, ebből elég! – csattant fel most a fiú. – Tessék, pont egy saroknyira vagyunk otthontól. Míg hazaérünk, simán levezetheted, miért olyan gyanús a Különleges Holmik Boltja! Halljam! Jöhetnek a „nyilvánvalók”, meg az „egyértelműk”.
– Hát, most semmi ilyesmire ne számíts, Várkony. Az egyetlen dolog ugyanis, ami nem stimmel, az, hogy Marinetta kisasszony a teljes nevemen szólított.
– És?
– Hogyhogy és?
– Bemutatkoztatok, nem?
– Igen, de mindketten csak a keresztnevünket mondtuk. Várkony, biztos vagyok benne, hogy ez a nő az első pillanattól kezdve tudta, kik vagyunk.
