Esszék, tanulmányok

 

Bruszt_Mira_H__y_J__nos_-_A_bomz__se.jpg 

 

Bruszt Míra Tünde

 

És nem volt előtte semmi. Vagy mégis?

A bogyósgyümölcskertész fia című kötet recepciótörténeti elemzése

 

 

Bevezetés

Háy János napjaink egyik kiemelkedő írója, aki prózai, drámai és lírai szövegekkel is gazdagítja a kortárs magyar irodalmat. Ugyan megjelenésekor a kritikusok csak marginálisan érintették – a dolgozat megírásának évében a megjelenésének huszadik évfordulóját ünneplő – A bogyósgyümölcskertész fia (2003) című kötetét, de a későbbiekben a szerző eddigi legnépszerűbb könyvévé vált. A máig hét kiadást megélt novellaciklus a rendszerváltozást megelőző évtizedek légkörét megidézően egy fiú felnövését jeleníti meg kiragadott epizódok felvillantásával. A siker okának tekinthető egyrészt a kötet nosztalgiaébresztő korrajza, melynek előterében a korai életszakaszokra jellemző egzisztenciális kérdések, identitáskereső folyamatok állnak, másrészt a minimalista, linearitásban megjelenő történetvezetés is megkönnyíti a befogadást. Az évek során több színházi előadás keretében adaptált, tananyaggá, esetenként érettségi tétellé is tett mű értéke nem kizárólag a szerzői életműben elfoglalt helye miatt tekinthető kikerülhetetlennek. Jelen dolgozat célja Háy János A bogyósgyümölcskertész fia című kötetének recepciótörténeti elemzése, azon kérdés megválaszolása érdekében, hogy mennyiben tekinthető horizontváltó műnek, és ez hogyan kapcsolódik népszerűségéhez.

 

A kötet kritikai fogadtatása

Annak ellenére, hogy a laikus olvasók körében magas népszerűségnek örvend, és a Háy-recepció A bogyósgyümölcskertész fiát megelőző és azt követő szövegek esetén is gazdag hálózatott hozott létre a művek értelmezéseiből, ugyanez azonban erről a könyvről kevésbé mondható el. Mindemellett gyakran nem önmagában, hanem a Napra jutni című, 2014-ben kiadott novellafüzér kontextusában vizsgálják, melynek érvényességét maga a szerző is alátámasztotta.[1] A tárgyalt mű recepciójának vizsgálatába tehát szükségszerű a tanulmányok és elemző szándékú kritikai írások mellett az ajánló jellegű szövegeket is bevonni. A műről folyó diskurzus csomópontjait a műfaj meghatározhatóságának kérdése, a szociális ugrás lehetetlensége, az önéletrajziság, még inkább a magánmitológia, valamint a köznapi beszédet regénytérben felépítő nyelviség problematikája adja.

A kötet huszonöt tárcanovella összeszerkesztésével jött létre, melyeknek tematikus egységét a szövegek énelbeszélőjének személye adja, az ő életének eseményei, illetve azokra való visszautalások kapcsolják őket egymáshoz. A rövidtörténetek önmagukban is egy narratív ívet írnak le, ezáltal egymástól függetlenül is értelmezhetők. Ezt egyrészt az támasztja alá, hogy eredetileg maguk önállóságában közölte a novellákat az Élet és Irodalom, a Népszabadság és a Kritika. Másrészt a tárcanovellák a főszereplő életeseményeinek szempontjából nem sorrendben jelentek meg, hiszen az összefűzés során utolsóként szereplő Hazánk és a nagyvilág 2002 nyarán, a nyitónovella – a Rókavadászat – pedig az azt követő őszön került a lapokba. A szövegek szó szerint, vagy kisebb változtatásokkal kerültek összeszerkesztésre a metatörténet kronologikus sorrendjében.

A kötet novellái kapcsán feltehető a kérdés, hogy különálló tárcanovellákként, novellafüzérként vagy regényként érdemes a vizsgálódást folytatni. A tárcanovella műfaja jellegéből adódóan a napi- és hetilapok terjedelmi korlátainak jegyeit hordozza magán. A rövidebb terjedelem az olvasók igényeinek kiszolgálását is célozza, és mind a lapszerkesztők, mind pedig az írók arra törekszenek, hogy minél színvonalasabb írások kerüljenek ki, ezzel is magasabb szintre emelve a tárgyalt kisepikai formát.[2] Az egy-két oldalas tárcanovellák, és a hosszabb terjedelmű novellák is megfelelnek a posztmodern elvárásoknak. A kiragadott világfragmentumok rövid elbeszélésekbe foglalása megnyitja azon értelmezési lehetőséget, mely során a széttöredezett világszemlélet segítségével mutat rá a valóságra.[3]

A bogyósgyümölcskertész fia megjelenését követően Bedecs László a regényként való olvasást jelölte lehetséges útnak,[4] hiszen a novellák terjedelmi okokból csak díszletként használják fel az elbeszélt történet valóságreferenciáit, azonban a kötetben a rendszerváltást megelőző évtizedek is központi témaként vannak jelen. Ebben az értelemben a novellák mint fejezetek közötti egységet az ember sorsát meghatározó társas kapcsolatok adják. Ellentétes ezzel Valuska észrevétele,[5] melyben a kötetre novellafüzérként hivatkozik, amit posztmodern szerzői aktusként a műfajújraírás teszi irodalmi szempontból érdekessé. Későbbiekben Horváth Csaba is a ciklusként való kötetfelfogás mellett érvelt.[6] Meglátása szerint a rövid novellaforma – töredékes világábrázolás posztmodern jegyének megfelelően – nem ad lehetőséget kidolgozott karakterek szerepeltetésére. Élettörténetük nem kerülhet teljes ábrázolásra, annak csak részei válnak közvetlenül érzékelhetővé. Mindezt igaznak véli A bogyósgyümölcskertész fia rövidtörténeteire is, hiszen a novellák egymáshoz viszonyítottan széttördelt helyzete – ha tartalmazza is a felnövés- és bukástörténet tematikus olvasatát – nem teszi lehetővé a regényként értelmezést. A kötetbe történetidő szerint rendezett tárcanovellák az epizódikusságot erősítik, a szövegek végén megjelenő csattanó, illetve a rögzített életesemény lezáratlansága is inkább a novellafüzérként való olvashatóságot hozza előtérbe. Ennek megerősítésére a szerkesztőelvként jelen lévő, lélektani jelleget megragadó műfajokkal való kapcsolatok, mint a fejlődés- és bukástörténetként, aparegényként vagy mint autofikcióként történő olvasás jelentős szála a kötet recepciójának.

A posztmodern és a posztmodern utáni irodalom egyik központi témája a családi kapcsolatok hiányos vagy torz megjelenése. Kránicz Gábor aparegényeket vizsgáló tanulmányában[7] apa és fiú egyetemes viszonyának különböző megjelenési formájaként értelmezi a témát feldolgozó írásokat. Eszerint a befogadó saját apjához való kapcsolódásának tükrében rendezi el a szövegeket, így a belőlük megalkotott korpusz egy nagy dialógusként értelmeződik. A bogyósgyümölcskertész fia már címében is a fiú apához viszonyított helyzetét jelöli ki központi motívumként, ezzel olyan irodalmi művek sorába emeli be szerzője, mint az Egy családregény vége (1977) vagy a Harmonia Caelestis (2000). A paratextus, Bedecs értelmezésében, a ribizliültetvény-felügyelő szakzsargon általi megnevezése, az eltávolodás aktusát szolgálja, amire a szövegek folyamatosan reflektálnak. Az apa személye állandó tényező az elbeszélő történetszövésében, de Horváth meglátása szerint[8] nem képezi az identitása részét. A kötet első felében az apa munkája és tanulmányai miatt marad ki fiai életéből, míg később a gyerekek elköltözése nem teszi lehetővé, hogy részt vehessen mindennapjaikban. Így nem is maga az apa, hanem annak hiánya jelenik meg a szövegekben, ezáltal a szülő–gyermek kapcsolódás is lehetetlenné válik. A hiányos nyelvhasználat az apa élete végéig jelen van köztük. A Kórház című, a szülő halálát megíró novellában sem oldódik fel a két szereplő közötti nyelvi gátlás: „Nem sokat beszéltünk. Nem volt miről.”[9] A szövegek azonban nem csak az elbeszélő apához való viszonyát értelmezik. Herczeg Balázs kitér arra,[10] hogy különböző apa és fiú viszonyokat sorol fel a szerző, melyek gyakran a tragikum forrását adják a kapcsolatokban. Erre példa az agresszor apát megkéselő osztálytárs esete A faterom című írásban. Ugyanezen novellában a világ elleni lázadást a főszereplő és barátja a köpés gesztusával fejezi ki. A szöveg végére azonban a történet ismeretében éppen ellentétes cselekvéssel, a nyeléssel mutatja a saját apjához való viszonyulás megváltozását. A fiú nemcsak az apához képest van gyerek pozícióban, hanem az életkorának tekintetében is. A lineáris elrendezésnek köszönhetően a kötet az elbeszélő felnövésének bemutatásaként is értelmezhető.

A novellák összefüggő történetíve során a fiúból a mű végére fiatal felnőtt válik. Látszólag illeszkedik a fejlődésregény műfaji követelményeihez. Valuska értelmezése szerint[11] az elbeszélő felnövésének végpontja a világban csalódott felnőtt képe. Ezt erősíti meg Horváth is,[12] aki szintén a felnőttlétbe lépő, de ott befogadásra nem találó, még mindig gyermeki viszonyban lévő elbeszélőt hangsúlyozza, melyet az utolsó novella lezárása is megerősít: „Álltam a tiszta bécsi gassén: előttem volt a nagyvilág. És nem volt előttem semmi.”[13]

A novellafüzér narratívája tehát valóban bemutatja az elbeszélő idealista világképzetéből történő kiábrándulást, azonban a recepció korai szakaszában született kritikák is kétségbe vonták, hogy valódi felnövekvésről lehet-e beszélni. Margócsyposztmodern aktusként értékeli,[14] hogy a töredékekből összeálló történetegészben az elbeszélő kilétét végig homály fedi, nem derül fény arra, hogy milyen felnőtt vált belőle. Emellett azt is hangsúlyozza, hogy a klasszikus műfajelemek közül hiányzik a főhős jellemrajza. Narrátori szerepében nem jelenik meg önmaga bemutatása, hanem az őt körülvevő, életének fontos eseményeit megragadó külső hatásokat emeli a novellák központi témájává. Ezt erősíti Zappe László meglátása is,[15] mely szerint az elbeszélői nézőpont minden novellában állandó, és bár a történetidőből adódóan a felnövés folyamata befejeződik a kötet végére, de mégsem egy felnőtt elbeszélőt látunk, hanem olyat, aki mindvégig őrzi a naiv gyermeki világlátást. Az elbeszélések célja tehát nem a jellem fejlődésének bemutatása, hanem a kamaszelbeszélőt körülvevő világ változásaiból és eseményeiből a tanulság átadása.[16] A későbbiekben Horváth is hangsúlyozza[17] a gyermeklétben ragadt, statikus karakterű főszereplőre visszatekintő illúzióvesztett narrátor nézőpontját. Amellett, hogy jellemrajza hiányzik, a név nélküli – haver– vagy általános, ezáltal elidegenített névvel rendelkező – mint például a Pityu bácsi fia – ismerősök hálója sem juttathatja el identitása kiteljesedéséig.

A szerzői életrajz ismeretében jogosan merül fel az önéletrajzi olvasat lehetősége is. Az ezredfordulót megelőző évtizedben a posztmodern alkotómódhoz hűen a különböző élettöredékek újrarendezésével a szerzők megkonstruálhatták fiktív önreprezentációjukat.[18] A konkrét életrajz elemeinek szövegbe formálódása nemcsak dokumentáló jelleggel bír, hanem a szubjektum köré szerveződő világtapasztalatok segítségével különböző társadalmi problémák reflexióját is adják.[19] A külvilágra vagy annak az egyénben létrejövő reprezentációira tett referenciális utalások mindig deduktívak: a valóság vonatkozásban történő értelmezést segíti elő. A szövegben rejlő utaláshálózat azonban nemcsak a befogadó számára nyújt támpontot, hanem a szerzőnek is, aki értelmező szemlélettel fordul a fikcióval bővített valóságmozzanathoz.[20]

Háy korai műveiben tudatosan építette önmitológiáját. A Gyalog megyek hozzád a sétálóúton (1989) című kötetében születési helyének Budapestet említi Vámosmikola helyett, és nyitóversében eltérő információkat közöl egy/a Háy János nevű személyről, aminek célja a szerző teljes eltávolítása a szövegektől.[21] Az életrajzi jellegű elemek – leszámítva a szerzőhöz kapcsolódó topográfiai referenciákat, melyek többek között a Dzsigerdilen (1996) kiindulópontját is adják – először A bogyósgyümölcskertész fia novelláiban kerültek központi szerepbe. A szerzőhöz kapcsolható életrajzi tények a kötetbe foglalt történetek alapját adják. Budai Julianna cikkében[22] felsorolja mindazon elemeket a kötetből, melyek Háy János életéhez kötődnek – mint például a néhány saját szerzeményt megért Original Lager nevű zenekar –, de az életrajzi olvasat mellett az írói játék lehetőségét is megtartotta. Valuska szerint az életrajzi elemek a művekben olyan hálózatot alakítanak ki, melyben megkonstruált elbeszélő nem mindentudó narrátorként van jelen, hanem az olvasóval közösen alkotja meg a világot. Ezzel összhangban referenciális ismeretek bevonásával a narrátor és az olvasó párbeszédében teremtődik meg az elbeszélt szubjektum.[23] Velük szemben azonban Margócsy István önmagában álló, művészeti céllal rendelkező regényként fogja fel, nem mint autofikcióra hivatkozik. Ezt azzal támasztja alá, hogy a főszereplő nem rendelkezik saját jellemvonásokkal, kizárólag a többi szereplő viszonyában nyeri el önmaga meghatározását.[24]

A szerző életrajzával való azonosítás tehát a kötet recepciójának ismeretében nem elégséges szempont a vizsgálat során. Mellette elemezni szükséges a további referenciális tartalmakat. Bazsányi a kötet megjelenését szorosan követő kritikájában kiemeli, hogy a novellák fő értéke nem az elbeszélésmód, hanem a narrátor-főszereplő és a befogadó közötti közös ismeretek bevonása.[25] A novellák a gulyásszocializmus éveiben játszódnak, a főszereplő óvodáskorától fiatal felnőtté válásáig. Az ábrázolt valóságmozzanatok a maguk töredékességében korrajzot adnak, melyben fellelhető a módszeres rákészüléssel megejtett kétnapos balatoni nyaralás, a klottgatya okozta szégyenérzet vagy éppen az építőtábor. Horváth a rendszerváltással párhuzamosan megjelenő új írónemzedékkel kapcsolatban a korszakot már szabadon értelmező szövegek sorába állítja a művet.[26]

Ez a szabad beszédmód erősen meghatározta a befogadást is. Peer Krisztián recenziójában a generációs tudati olvasatot tartja a kötet erősségének, mely a közös valóságismeretet egy újfajta, sajátos nyelv által meghatározott írói beszéd- és látásmóddal egészíti ki.[27] Ehhez kapcsolódóan a novellák által létrehozott kádár-éra ábrázolásban Herczeg Balázs értelmezése szerint jelentős szereppel bír a keleti blokk országainak elhatároltsága a nyugati világtól.[28] Az átlagos ember számára átléphetetlen határ átlépése a főszereplő gondolatai által válik lehetségessé, és az ottani szabadság elképzelése csak a kelet-európai életérzéssel ragadható meg. A történetek azonban nemcsak a szabadság hiányának érzetére apellálnak, hanem a narrátorral egy generációba tartozók nosztalgiájára is, mellyel előhívhatók a vidéki gyermekkorban elkövetett csintalanságok, valamint a kamaszlétet meghatározó szubkulturális emlékek egyaránt. A megidézett korszak jól felismerhető tehát a helyszínek, személyek és fogalmak által, így a hiányos novellaszerkezet mozgásba hozza a befogadói emlékezetet, mely képes kitölteni a töredékes szövegek által okozott űrt.[29]

Rokonságot mutat a referenciális olvasattal a novellákon átívelő narratíva másik fő problematikája, hogy lehetséges-e egy falusi származású fiúnak beilleszkednie a fővárosi értelmiségi életbe. A társadalmi váltás témaköre a kötet posztmodern harmadik vonulatába illeszkedését erősíti meg, mely művek a mozdíthatatlannak tűnő hatalmi struktúrák átrendezését tűzik ki célul.[30] A tárgyalt kötet esetében a városi rendbe betörni vágyó hős asszimilációs próbálkozásai adják a kötet narratív ívét. A gimnázium elkezdése a főszereplő esetében egzisztenciális krízissel jár együtt. A városi közegben vidékinek számít, azonban már a falusi környezet sem engedi visszatérni „pestisége” miatt. A narrátor ennek következtében a két tér között lebeg, és keresi saját identitását. Háy János Az asszimiláns című esszéjében is erre a létérzésre hivatkozik mint ihletőerőre: „Asszimiláns vagyok, vidékről jöttem, a város kapuja épp nyitva volt. Nem hívtak, de otthon sem marasztaltak.”[31] Szilágyi Zsófia Móricz Zsigmond Életem regénye (1939) című művével állítja párhuzamba Háy kötetét, ezzel megnyitva a lehetőséget egy újabb vizsgálati szempontnak.[32] A két műben – a Propp által megalkotott mesemorfológia kínálta értelmezési lehetőség alapján – az útnak indulás funkcióját tulajdonította az életrajzi elemekkel felruházott hősnek. Azonban míg Móricznál az alvilág maga a kiindulási pont, addig Háynál a varázsmeséknek megfelelően a másik világ, a vándorlás helye kapja ezt a jelentést. A szociológiai értelemben zárt faluból való kiemelkedés azonban nem hozta meg a főhős számára a szabadságot, melyet a próza szövegének ironikus látásmódjához kapcsolva a mese mint értelmezési lehetőség bevonása – többek között a Mese című novellában vagy Az Isten című írás nyitányában – is megerősít.

 A társadalmi ugrás lehetősége, illetve annak bukásba fordulása Horváth Csaba Háy munkásságát középpontba állító tanulmányainak is egyik központi kérdése. A vidéki főszereplő életről való elgondolásai naiv világlátást tükröznek. Már a falusi létben is New York-i rocksztárként vizionálja létét, ám ez a váltás a társadalmi és történelmi környezetet is figyelembe véve nem reális. A narrátor saját sorsának fordulatait a novellák nagy részében ironikus látásmóddal kezeli, emiatt nem lehet valódi bukástörténetről beszélni. A társadalmi mobilitás lehetősége szorosan összekapcsolódik a nyelvhasználattal, illetve a különböző regiszterek eltérő közegben történő érvényesülési módjaival. Ennek következtében mind az elbeszélés módja, mind pedig a szöveg párbeszédei felelevenítik az asszimiláció nyelvi akadályozottságát, mely miatt a főszereplő fiú fejlődéstörténete negatív irányú.[33]

A posztmodern újrealizmus irányzatába beleillő életrajzi, történelmi és térbeli referenciális olvasattal is értelmezhető szövegegész nem áll szemben a szövegszerűséggel, hanem további jelentésárnyalatokkal egészíti ki.[34] A nyelvi megformáltság a kötet recepciójának sarkalatos pontját adja. Korábbi írásaiban a prózafordulat szövegeire jellemző formákban való gondolkodás átvált egy játékos, olvasót megmozgató hétköznapi regiszterbe.[35] A kötet nyelve nem a szépirodalmi nyelvhasználatot veszi alapul, hanem ebbe a közegbe emeli be a főként szlenggel tűzdelt hétköznapi regisztert.[36] Az addig megjelent Háy-szövegekhez képest minimalista nyelv Baranyák Csaba értelmezésében[37] a korlátolt kódot helyezi a szövegtérbe, mely nemcsak a nyelvre szorítkozik, hanem arra is, amit a narrátor nyelvtelensége miatt képtelen megfogalmazni. Tarján későbbi tanulmányában[38] ezt a redukált nyelvhasználatot a megformált karakter jellembeli fogyatékosságának kifejezőeszközeként értékeli, mely megakadályozza azt, hogy nagyvárosi értelmiségivé válhasson. Az átvett beszédmód tehát lehetetlenné teszi azt, hogy visszatérjen falu zárt közösségébe, ezáltal a kiindulási pont és az áhított közeg is bizonytalanná válik.

Herczeg a szociolingvisztikai szövegértelmezésre fektette a hangsúlyt.[39] Elemzésében a falu és a város közötti ellentét a nyelvhasználatban vetül ki. A nagymama, illetve kistelepülési környezete a pestieket rekeszti ki negatív konnotációjú szóhasználatával, míg a fővárosi gimnáziumba került fiú kortársaival közös nyelvként használt szleng által különítik el magukat a mindenki mástól. A közösségek kohéziója tehát a nyelv által tematizálódik. Herczeggel ellentétben azonban Horváth nem a szociológiailag meghatározható környezet mimetikus ábrázolásaként értelmezi a kötet nyelvi megformáltságát. Ugyan a megidézett prózanyelv hétköznapi beszédnek tűnik, azonban nem pusztán annak beemelése az irodalmi nyelvbe, hanem egy művészileg megformált beszédmód segítségével teremti meg a főhős nyelvtelensége által determinált élethelyzetét, hiszen a megalkotott párbeszédek a valóságban nem lennének működőképesek.[40]

A nyelvi megformáltság és a használt szavak a közösségen belüli kapcsolati relációkat is kirajzolják. Herczeg értelmezésében[41] az általános kapcsolatmeghatározások – valakinek a fia, haverja, muterja, faterja – segítségével a szövegek elvonatkoztatnak az egyénitől, így a befogadó nemcsak mint valakivel megtörtént eseményekként tudja értelmezni a leírt szöveget, hanem lehetőséget teremt a saját életének relációjában történő olvasatra is. A korábbiakban említett módon Horváth ezt a gondolatot azzal egészíti ki, hogy a névnélküliség funkciója az identitásnélküliség megjelenítése, hiszen név nélkül senki nem juthat el a személyisége kiteljesedéséhez.[42]

 

Laikus olvasói vélemények elemzése

A kötet fogadtatásának teljes körbejárásának értelmében szükségszerű a szélesebb befogadóközönség véleményét is bevonni a recepcióvizsgálatba. A fogyasztói társadalom berendezkedése a könyvet mint terméket tartja számon: a kiadók és a szerzők elsődleges célja minél több emberhez eljuttatni egy mű hírét, ezáltal pedig minél nagyobb számban értékesíteni a terméket. A minimalista jegyekkel rendelkező, lineáris történetvezetésű művek széles olvasói rétegek számára teszik befogadhatóvá a kortárs irodalmat, míg a szövegben megtalálható, újdonságot hordozó prózapoétikai eszközök az irodalomértő közönség igényeit is igyekeznek kielégíteni.[43] Az ezredforduló ezen tendenciáiba A bogyósgyümölcskertész fia is beleillik, hiszen egy populáris nyelvezetet újraalkotó módon szólal meg a próza.[44]

Lapis József így jellemzi a laikus olvasót: „Felbukkanása nagyobb örömet okot [sic!]a szerzőnek, mint amikor a csecsemő megpillantja édesanyját.[45] Az olvasó mint entitás tehát az irodalmi láncolatában is fontos szerepet tölt be, hiszen befogadó közönség nélkül a szöveg műként és termékként is elveszti létjogosultságát. Az irodalomelméleti tudásanyaggal dolgozó kritikusok mellett tehát érdemes megvizsgálni azt is, hogy a laikus olvasók hogyan viszonyulnak a tárgyalt kötethez, hiszen az interneten megosztott vélemények nagyban meghatározzák a kötet befogadói sikerét. A legkönnyebben elérhető közülük a Moly.hu, mely jelenleg a magyar irodalomfogyasztók legfőbb virtuális találkozóhelye.

A portálon A bogyósgyümölcskertész fia című kötethez kapcsolódó könyvértékelések[46] középpontját a megelőző fejezetben problémafelvetésekkel hasonlatos gondolatok adják. Ennek oka, hogy a többnyire irodalommal nem hivatásszerűen foglalkozó olvasóközönség a már ismert kánon, illetve az ahhoz kapcsolt tudásanyagok felhasználásával építi be az irodalomról alkotott mentális képébe az új olvasásélményét, illetve ezeket használja fel, amikor értelmezési stratégiát keres.[47] A dolgozat korábbi részében tárgyalt kritikák egy fontos pontját a referenciális utalások vizsgálata, melyek az olvasói élménybeszámolók jelentős részében is megjelentek. Mind a magas, mind pedig az alacsony értékelések esetén kimutatható, hogy a referencialitás nagy szerepet játszott a kötet megítélésében. A gulyásszocializmusban uralkodó életérzés többek számára adott lehetséges kapaszkodót az értelmezés során. Gyakran a saját fiatalkorukat idézték meg a befogadók, mely több vonásában is hasonlított a bogyósgyümölcskertész fiáéra. A narrátornál fiatalabb generációba tartozó olvasók a mások által elmesélt élmények, valamint saját emlékek – melyeket főleg a korai életszakaszok jellegzetességei, a vidéki lét, a kamaszkori útkeresés vagy a gimnáziumba kerülés adtak – megidézésével kapcsolódtak a szöveghez. Velük ellentétben azonban az alacsonyabb értékelések között több esetben a kötet gyengeségének ítélték meg a történelmi kontextustól függő történetmesélést. Az ehhez fűződő bírálatokat megfogalmazók legnagyobb problémának a generációhoz kötöttséget nevezték meg, ugyanis az elbeszélő által megragadott életérzés személyes átélése az emberek csak bizonyos részének adatott meg, fiatalabb olvasók számára kevesebb kapcsolódási pontot nyújt. A korosztályhoz – legalábbis a főszereplő fiú korosztályához – mind a szövegben, mind pedig az azon kívüli térben egy sajátos, a klasszikusan irodalminak felfogott regisztertől eltérő nyelvhasználat fűződik.

Ahogy a kötetről megfogalmazott kritikák közül több is reflektált az alsóbb regiszter használatára, úgy ez az olvasói értékelésekben is előkerült. A magasabb pontszámot adó olvasók esetén pozitív megítélésben részesült a fiatalok nyelvét használó prózaszöveg, melyet a szókimondás lehetőségével kötötték össze. Ezzel szemben az alacsonyabb értékelést adó befogadók negatívan ítélték meg ugyanezt. Ez vonatkozott a töredékességre, de leginkább a kötet második felére elszaporodó trágár kifejezések használatát nevezték meg értékelésük okául. Mindezeket figyelembevéve elmondható, hogy – bár nem reprezentatív a kötet összes olvasójára nézve a vizsgált minta – az alsóbb regiszter használata a kortárs műben megosztó jelenség, melynek egy lehetséges oka a prózafordulat előtti szépirodalmi szövegek túlsúlya a kánonban. Ezen, szlenget nem tartalmazó szövegek miatt az irodalomkedvelők számára – ahogy ezt véleményeik is tükrözik – a kortárs művek alacsonyabb értéket képviselnek.

A kötetben a nyelv által meghatározott humor – melynek a kritikákban való megjelenése marginális – a legtöbb befogadó olvasásélményét pozitívan befolyásolta. A referencialitás után második leggyakrabban megjelenő aspektusként szerepel, és a skála minden pontján a szöveg pozitívumaként lép elő. Az önmagában történő említés mellett gyakran a humor és a tragikum kerül kiemelésre, mely a novellák között, de a történeteken belül is ellentétet képez. Jellemző tendencia, hogy a novellák hangulatában a kötetben előre haladva értékvesztés történik egészen addig, míg az utolsó szövegben a narrátor megfogalmazza az életét körülölelő – addig a jellemformálódás hiányával sejtetett, de explicit módon nem kifejezett – nihilt. A kötet koncepciójaként is értelmezhető jelenség – mely a felnőtté válás illúzióvesztését erősíti – minden esetben negatívumként szerepel az értékelésekben. A gyerekkor vidám történeteit felváltó kamaszkori útkeresés, illetve annak módjai – melyben helyet kap a dohányzás, az elhallgatás és a szexualitás – a főszereplővel történő azonosulást akadályozták az értékelések egy részében. Három esetben is J. D. Salinger Zabhegyező (1951) című művével állították párhuzamba, melyből ketten ugyanazon jellegzetességek miatt marasztalták el a két művet. Ennek oka lehet, hogy Tóth vizsgálata szerint[48] a Moly.hu felhasználóinak többsége fiatal nő, mely egy férfiközpontú alkotás esetén egy lehetséges problémaforrás. Így tehát a főszereplő jellemhibáinak megsokszorozódása, a városi életbe beilleszkedni nem tudása, szélsőséges viselkedése kevésbé bizonyult a befogadók számára szórakoztatónak, mint a gyerekkori történetek humoros elbeszélése.

A kötet recepciójában és az olvasói véleményekben is felmerült a műfaji meghatározás kérdése. Az előzőekben bemutatott módon a felnövéstörténetként való értelmezés volt az elsődleges értelmezési stratégia, melyből többen a karakter fejlődését is érzékelték a novellák előrehaladtával. Ahogy a recepcióelemzés során sem volt ebben egyetértés, úgy a laikus olvasói értelmezések is eltértek abban, hogy valóban fejlődött-e a főhős jelleme. Értelmezésük során többen is kitértek arra, hogy a kötet középpontjában álló karakter a fővárosba kerülése után nem fejlődik, hanem elvek nélkül követi kortársait, és ezt követően lezüllik. A címben is tematizált aparegényként történő értelmezési lehetőség két olvasó véleményében nyilvánult meg. Mindkét esetben pozitív apafiguraként jellemezték a bogyósgyümölcskertészt, aki nem a hiányával van jelen – mint ahogy a kritikusi elemzések interpretálták kapcsolatukat –, hanem olyan emberként, aki törődik a fiával, annak ellenére, hogy az egyre inkább eltávolodik tőle.

 

Összegzés

Háy János 2003-ban kiadott novellafüzére mind tematikájában, mind pedig írásmódjában joggal foglalja el a helyét a posztmodern magyar irodalom harmadik vonulatában. Az ide tartozó irodalmi művek jellemzője, hogy már kevésbé dominál bennük a szövegszerűség kérdése, sokkal inkább a történet elmondására helyeződik a hangsúly. A tárgyalt kötetben a világra történő referenciális utalások gazdag hálózatát építi ki. A töredékes novellaforma lehetővé teszi, hogy a befogadó ismereteiben élő valóságmozzanatokat mozgósítsa az értelmezési stratégiája során, ez alapján pedig kialakul egy cinkos viszony szerző és olvasó között. Erősen alapoz a közös világismeretre, azon belül is a mindenkiben élő apa–gyermek viszonyra, valamint a közelmúlt történelméhez kötődő saját vagy kölcsönzött emlékekre. Mindezen referenciális olvasatot a kortárs irodalomban gyakran megjelenő, a szépirodalmitól eltávolodó, a köznapi nyelvi regisztert újraalkotó prózanyelv egészíti ki.

A kötet korai recepciója kevésbé tekinthető gazdagnak, melynek oka a minimalista újrealizmushoz kapcsolódó lineáris történetvezetés bírálatában keresendő. A megjelenés idejében kevéssé hatott újszerűnek, nem váltott ki horizontváltást az értelmezők körében. Hatástörténeti szempontból azonban kiemelendő, hogy évekkel a megjelenést követően is születtek értelmezések, melyek újabb kontextusokba helyezték a történetet, immár dialógusba lépve a korábbi tanulmányokkal. A laikus olvasóközönség értékeléseinek jelentős része a kötet pozitívumaként emelte ki a korrajzhoz kötődő nosztalgikus, valamint a főszereplő életkorához kapcsolódó érzelmek ismerősségét, melyek a referenciális olvasatot hozzák mozgásba. A novellaciklus erősségeként emelték ki az irodalomtudós értelmezők Háy által megkonstruált a köznapi regiszterhez hasonlító nyelvezetet. Ugyanakkor a laikus értelmezők gyakran ezen sajátosság miatt marasztalták el a kötetet.

Ahhoz, hogy egy irodalmi mű fennmaradjon vagy egyenesen a kánon részévé váljon, elengedhetetlen, hogy legyen befogadója, aki értelmezése során dialógusba lép a művel. Dolgozatomban a recepcióelemzés kijelöli az eddig feltárt értelmezési fókuszpontokat, melyek új művek kontextusában a továbbiakban bővítésre kerülhetnek. Mindezek felhasználásával – akár az aktuálisan elérhető színművészet körébe tartozó előadásokat bevonva – a kortárs irodalom oktatása során is felhasználhatóvá válnak a kapott eredmények.



[1]„A bogyósgyümölcskertész fia nagyon erősen kötődik a mostani könyvemhez [Napra jutni], mondhatnám úgy, hogy a folytatása.” In: Marton Éva: Az édenkert elvesztése. Beszélgetés Háy Jánossal. RevizorOnline. https://revizoronline.com/hu/cikk/5117/beszelgetes-hay-janossal (Letöltés időpontja: 2023. 12. 10.)

[2] Margócsy István: A tárcanovella szépségeiről. Élet és Irodalom. 47. (2003/27). 25.

[3] Dérczy Péter: Kortárs változatok kisprózára – már ha volna ilyen. A novella esete a mesével és a történettel. In: Thomka Beáta (szerk.): Befejezetlen könyv. Budapest, Kijárat Kiadó, 2012. 19–27.

[4] Bedecs László: Hanyas vagy? Hatvanas? Litera. https://litera.hu/magazin/kritika/hanyas-vagy-hatvanas.html (Letöltés időpontja: 2023. 12. 10.)

[5] Valuska László: Háy János. Szépirodalmi Figyelő, (2004/5). 110–116.

[6] Horváth Csaba: A referencialitás problematikája a posztmodern utáni magyar irodalomban. In: Uő.: Megtalált szavak. Kortárs magyar irodalom posztmodernen innen és túl. Budapest, L′Harmattan Kiadó, 2018. 41–76.

[7] Kránicz Gábor: Apukalipszis. Regénnyé írt apák. In: Györffy Miklós – Kelemen Pál – Palkó Gábor (szerk.): Prózafordulat. Budapest, Kijárat Kiadó, 2007. 55–69.

[8] Horváth Csaba: „A próza annak a belátása, hogy nem történik semmi, csak elmúlik az idő”. In: Uő: Háy János. Budapest, Kalligram Kiadó, 2014. 91–146.

[9] Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia. Budapest, Palatinus, 2010. 113.

[10] Herczeg Balázs: Nyelviség és anarchia – egy „szociolingvográfia”. Alföld, 55. (2004/2). 98–102.

[11] Valuska László i.m.

[12] Horváth Csaba: A szív gyönyörűségétől Sziszifosz boldogságáig. Háy János regényei a Dzsigerdilentől A gyerekig. In: Kovács Árpád –Szitár Katalin (szerk.) Regényművészet és íráskultúra. Negyedik veszprémi regénykollokvium. Budapest, Argumentum Kiadó, 2012. 311–319.

[13] Háy János i.m. 181.

[14] Margócsy István i.m.

[15] Zappe László: Nemfejlődésregény. Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia. Népszabadság, 61. (2003/132). 10.

[16] Margócsy István i.m.

 [17] Horváth Csaba: „A próza annak a belátása, hogy nem történik semmi, csak elmúlik az idő”. In: Uő: Háy János. Pozsony, Kalligram Kiadó, 2014. 91–146.

[18] Bombitz Attila: Újraírni a világot. Szerzők, témák és beszédmódok az ezredfordulón. In: Györffy Miklós – Kelemen Pál – Palkó Gábor (szerk.): Prózafordulat. Budapest, Kijárat Kiadó, 2007. 240–255.

[19] Németh Zoltán: A posztmodern magyar irodalom hármas stratégiája. Pozsony, Kalligram Kiadó, 2012. 36–37.

[20] Mekis D. János: Az önéletrajz mintázatai. A magyar irodalomi modernség hagyományában. Budapest, Fiatal Írók Szövetsége, 2002.

[21] Zipernovszky Kornél: Háy János: Gyalog megyek hozzád a sétálóúton. Jelenkor, 33. (1990/4). 383–384.

[22] Budai Julianna: Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia. Szépirodalmi Figyelő, (2004/2). 115–116.

[23] Valuska László i.m.

[24] Margócsy István i.m.

[25] Bazsányi Sándor: A gitározás öröme. Élet és Irodalom, 47. (2003/27). 25.

[26] Horváth Csaba: A referencialitás problematikája a posztmodern utáni magyar irodalomban. In: Uő.:Megtalált szavak. Kortárs magyar irodalom posztmodernen innen és túl. Budapest, L′Harmattan Kiadó, 2018. 41–76.

[27] Peer Krisztián: Egy remek novellafüzér. Mai Budapesti Nap, 2. (2004/11). 8.

[28] Herczeg Balázs i.m.

[29] Margócsy István i.m.

[30] Németh Zoltán i.m.

[31] Háy János: Az asszimiláns. Élet és Irodalom, 52. (2008/49). 5.

[32] Szilágyi Zsófia. „nálunk senki sem egészen az, ami” (Háy János és Móricz Zsigmond). In: Uő.:A továbbélő Móricz. Pozsony, Kalligram Kiadó, 2018. 229–252.

[33] Horváth Csaba: Átmeneti terek: átmenetiség és identitás a kortárs magyar regényekben. In: Bányai Éva (szerk.): Átmenetdiskurzusok. Irodalom- és kultúratörténeti tanulmányok. Kolozsvár, RHT Kiadó, 2015. 69–73.; Horváth Csaba: A referencialitás problematikája a posztmodern utáni magyar irodalomban. In: Uő: Megtalált szavak. Kortárs magyar irodalom posztmodernen innen és túl. Budapest, L′Harmattan Kiadó, 2018. 41–76.; Horváth Csaba: „A próza annak a belátása, hogy nem történik semmi, csak elmúlik az idő”. In: Uő: Háy János. Pozsony, Kalligram Kiadó, 2014. 91–146.

[34] Szilágyi Zsófia: Az önéletrajzi regény módozatai: Nádas Péter Egy családregény vége. In: Szegedy-Maszák, Mihály et. al (szerk.): A magyar irodalom történetei III.: 1920-tól napjainkig. Budapest, Gondolat Kiadó, 2007. 718–729.

[35] Valuska László i.m.

[36] Budai Julianna i.m.

[37] Baranyák Csaba: Sorsfelmutatás? Háy János: A gyerek. Alföld, 59. (2008/2). 91–96.

[38] Tarján Tamás: Boldogok-e a nyelvi szegények? Beszédcsapdák Háy János műveiben. In: Papp Endre (szerk.): Falumitológiák, faluvalóságok félszáz év magyar irodalmában. Konferencia, 2014. március 24. Budapest, Magyar Művészeti Akadémia, 2014. 207–215.

[39] Herczeg Balázs i.m.

[40] Horváth Csaba: Van élet a posztmodern után? Bevezető kérdések Háy János és nemzedéke kapcsán. In: Uő.: Háy János. Pozsony, Kalligram Kiadó, 2014. 7–29.

[41] Herczeg Balázs i.m.

[42] Horváth Csaba: „A próza annak a belátása, hogy nem történik semmi, csak elmúlik az idő”. In: Uő: Háy János. Pozsony, Kalligram Kiadó, 2014. 91–146.

[43] Hansági Ágnes: Innen és túl. A prózafordulat nyomai az ezredvégen. In: Györffy Miklós – Kelemen Pál – Palkó Gábor (szerk.): Prózafordulat. Budapest, Kijárat Kiadó, 2007. 265–274.

[44] Horváth Csaba: A szív gyönyörűségétől Sziszifosz boldogságáig. Háy János regényei a Dzsigerdilentől A gyerekig. In: Kovács Árpád – Szitár Katalin (szerk.) Regényművészet és íráskultúra. Negyedik veszprémi regénykollokvium. Budapest, Argumentum Kiadó, 2012. 311–319.

[45] Lapis József: Kis kritikai thesaurus. Korunk, 30. (2019/9). 3–9. 4.

[46] Moly.hu: Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia. Értékelések. https://moly.hu/konyvek/hay-janos-a-bogyosgyumolcskertesz-fia/ertekelesek(Letöltés időpontja: 2023. 12. 10.)

[47] Szegedy-Maszák Mihály: A bizony(talan)ság ábrándja: kánonképződés a posztmodern korban. In: Uő.: „Minta a szőnyegen”. A műértelmezés esélyei. Budapest, Balassi Kiadó, 1995. 76–89.

[48] Tóth Máté: A Moly.hu mint virtuális találkozóhely. Tudományos és Műszaki Tájékoztatás. 58. (2011/8). 327–338.

 

Megjelent a Bárka 2024/2-es számában. 


Főoldal

2024. május 23.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Mindák Dániel: CsokitortaCsabay-Tóth Bálint: A sarj
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Fekete Vince: Gyönyörű apokalipszisAcsai Roland verseiGál Ferenc verseiFarkas Wellmann Éva: Magad lehetsz
Oberczián Géza: EgyedülOberczián Géza: EgyedülKovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png