Banner Zoltán
2024
kettőezerhuszonnégy
én vagyok a következő év
vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
de kapuim zárva még,
takarítás, sepregetés,
főpróbák zajlanak, rendezők
futkároznak, félmeztelen színésznők,
idomított kufárok, céltalan céllövöldözők
nehezen találtalak meg Benneteket
az úton holttestek fekszenek
olykor ellenőriznem kellett a címetek
csupa angol elnevezés idegen nevek,
hívóleveletek is elveszett
de én azért elhoztam amit akartatok,
a Napot, a Holdat, s az Esthajnal-csillagot,
de a fellegek és a széljárás a Ti dolgotok;
ha nem tudtok megegyezni
árvízi hőség lesz és hótalan hideg;
s bár szökőév vagyok
én Veletek maradok
hűségesen, hogy a hűségesek
‒ az irodalom, a zene, a művészetek ‒
évszakaimba hazatérhessenek
s a szívetekre célzott fegyvercsövekből
galambok repdessenek
mert nekem az életjelek
kedvesebbek, mint a mételyek
amelyek a földre s Földkörüli pályára
kényszerítik a lelkeket
mielőtt kezet emelnétek
vagy valaki kezet emelne Rátok ‒
gondolkozzatok s ne féljetek
hatalmam nincs
csupán általatok uralkodok
akárcsak az igazság,
hogy én kettőezerhuszonnégy,
s akárcsak a remény, hogy
nem az utolsó új évetek vagyok.
Pax vobiscum!
Műteremlátogatás
szobrászműtermekben jártam
mintázni is megtanultam
az emberalakot
a szobrász alulról kezdi fölfelé
én pontosan fordítva
a tömegben még minden benne van
le kell hántani a felesleget
s mikor az arányok győztek
az alaktalanság felett
nagyjából rátesszük a fejet
mely egyre kisebb
és egyre üresebb
‒ ha faragó szobrász vagy
akkor nehezebb
a szemek helyén az üreget
láttatni s a pápaszemet
ami nélkülözhetetlen a mindentudáshoz
a szobrászoktól megtanultam:
milyen lehetett az első ember,
hogy ezt a formát az Isten
azért teremtette
mert látni szerette volna
benne önmagát
s addig mintázza tovább
a végtelenségig
ameddig agyagban, kőben, fában
Reá találsz
ha szobrászműtermekben járok
már régóta sehol sem találok
mintázott vagy faragott
emberalakot ‒
nem vagy kíváncsi:
milyen az Isten?
Kinek dolgozol
ha Őt elhagyod?
s reméled: elhagy,
ha elhagyod?
nem Isten ‒
te lettél elhagyott
dervis-ének
a hőségben megolvadt világhálóról
apró cseppekben hullik a virtualitás
amint földet érnek az ábrák információk
feltámad a szó a gondolat a Minden
a lélek kimerészkedik az ablakokba
és egymásnak integetnek az újjánőtt kezek
harmincöt fokos szaharai esőben
feltámadok megfagyok elégek értetek
célszalag
vakulásig ‒ a művészet
süketülésig ‒ a zene
elnémulásig ‒ a színház
megsemmisülésig ‒ a vers
halálon is túl ‒ a nemzet
visszaszámlálás
a vers egyre kurtább
‒ kimondhatatlanság ‒
Megjelent a Bárka 2024/3-as számában.
