Kovács-Kovács Máté
ARCKÉPCSARNOK
Krisztián
Papucsa alatt bereped a metlaki.
Csuklyás izma sosem enged el.
Tőle nem veszik el a töltőkábelt.
Tőle nem veszik el az öngyújtót.
Egyszer csak felakadtak a szemei.
Itt ébredt, de nem hatja meg.
Szüleitől nem vár látogatást.
Majd az öccse bejön – ha már eltartja.
A délutáni sétán kinyújtja kezeit.
Felperzseli a felhőket az égen.
Kálmánné
Odaadtam a levest.
Azt se tudtam mi az,
csak megszagoltam.
Húsos gerslik, almák
gyűlnek előtte.
Evés közben a kenyeret figyeli.
Mindig ő viszi haza a maradékot.
Egyedül él.
Egyik fia fizeti az albérletet.
Másik nem beszél vele, de epilepsziás ő is.
Kálmán meghalt valamikor.
Görcs
Pénz
Szégyen
Cipő
Fagy szorítja,
Fény
Apja
Katonaszíj
mint hippokampusz az amigdalát.
Juli
Nem ismerek rajta kívül senkit, aki krekket szívna.
Pedig nem is lenne csúnya ép fogakkal.
Nem akart elmenni a zártról, pedig folyamatosan balhézott.
Velünk soha, az ápolókkal állandóan.
Több gyógyszert akart.
A napot akarta átaludni és az éjszakát sem tudta.
Vacsorára sonkakrémes kenyér volt,
mikor megmutatta a gyerekeit és a csuklóját.
Kinga
toporgok
toporgok
itt se jó
ott se jó
kisfiam
toporgott
így se jó
úgy se jó
toporgott
kiugrott
a férjem
elhagyott
toporgok
elzüllött
hol vagyok?
nem küzdök
ki bánthat?
ki véd meg?
Istenem
lidércek
büntetés
kegyelet
csak útba
ne legyek
Megjelent a Bárka 2024/4-es számában.
