Meliorisz Béla
Dűlőút lehetett
mindent kétségbe vonni talán túlzás
de most ez van s ami jön még
erőfeszítés nélkül elképzelhető
mint el sem hangzott mondatok a múltból
mintha nem volna előzmény s nem lenne folytatás
vagy ha mégis jobb ha nem gondolunk rá
ilyesmi járt a fejünkben
ahogy mentünk a mélykék éjszakában
a domboldalt átszelő ösvényen
ami dűlőút lehetett inkább nem is tudom
nyugtalanító volt a mezők ájulás közeli szótlansága
mégis mentünk igaz gyakran megállva
mintha sejtettük volna
az idő nagyon is közeli elágazásait
az egykori képtelenségek fantomfájdalmát
Mi kerül majd
ahogy mondják itt és most
mégis a halogatás
de játszani az okost
ész erő szóval igen
s hiába sóhajt a táj
hagyunk mindent ennyiben
mintha várnánk csak mire
s kit fog még érdekelni
hogy mi kerül majd mibe
Mintha csak
hogy mit kellett volna
másképp nem is tudom
s egyáltalán kellett volna-e bármit is
mintha csak partra sodródva
múltunk darabokban
köztük szerelmes kövek is
kegyetlen a hőség
mind nyomasztóbb a mezők
tagadhatatlan fáradtsága
s a távolban már készülnek
lángra lobbanni a hegyoldalak
fogjuk-e még látni a tengert.
Megjelent a Bárka 2024/3-as számában.
