Somi Éva
„Elgondolni az idő és a tér szövetét”
Szeifert Natália: Örökpanoráma
Szeifert Natália Örökpanoráma című legutóbbi regénye az időről és a térről szól, a szavak hétköznapi értelmétől a filozófiai szóhasználatig, a tapasztalattól az elméletig. A cím is ezt tükrözi: az örök időbelisége kapcsolódik össze a panoráma térbeliségével, és az eddig csupán a lakáshirdetésekből ismert összetett szó átértelmeződik, új jelentést kap. A pretextusok is az idővel és a térrel függnek össze. Az einsteini mottó („Az időnek egyetlen oka van: / minden nem történhet egyszerre.”) az egész korpuszra vonatkozik, a többi az adott fejezetekhez kapcsolódik. Az első rész (Telepítés és gondozás) Saramago-idézetéből a homokóra metafora, mint egy Dali-festmény (Elfolyó idő), közvetetten; a második fejezet (Mag) mottója közvetlenül: egy ókori ezoterikus iratból arra a tanításra utal, hogy a világban minden Egy-ből keletkezett; a harmadik, egyben a legrövidebb fejezet (Gilda és Teo) mottója egy zen tanításról szól, egy meditatív állapotról az időtlenségben, vagy talán egy másik dimenzióban. A szereplők is sokat beszélnek és gondolkodnak az időről, érzékelve és érzékeltetve, hogy az órák által mért idő mellett létezik egy a bergsoni elmélet szerinti belső, szubjektív idő. Az einsteini elmélet szerint a téridő fogalmát is ismerjük. A XX. század elejétől máig az irodalomban számolnunk kell azzal, hogy nemcsak az „eltűnt idő” nyomába eredünk, de belső terek és utak is nyílnak.
A hely, ahol a regény szereplői élnek, fiktív: Szegély, egy kis, határ menti, hegyi falu. Utcáit, házait, múltját, jelenét, sőt a jövőjét is, a lakóival együtt, egy E/3-ban megszólaló narrátor szemszögéből ismerjük meg. Van egy erős női vonal: Mariana, Catalina, Gilda: anya, lánya, unokája. (Linka, a dédunoka még csak ígéret.) A velük kapcsolatos boszorkányos-mágikus történetek erősen meghatározzák helyüket, tekintélyüket a faluban. Halványabban megrajzolt figurák a férjek (Karel, Pali, Pavel), és rajtuk kívül még számos mellékszereplő. Kiemelkedő szerepet tölt be három férfialak: Valter, az író, dr. Kovarenki Pál, a falu orvosa, és Jusztin atya, a falu papja, akik aztán Gildával kiegészülve még bonyolultabb kapcsolatrendszert alkotnak. Ők a falu értelmisége. Azt, hogy a regény meghaladja a család- és faluregény műfaji hagyományait, éppen a doktor köré szerveződő baráti társaság és az őket foglalkoztató témák széles skálája mutatja meg leginkább, melyek általános és egyetemes emberi problémák napjainkban is. A három férfialakról ezért is érdemes bővebben szólni.
Valter a falu történetét akarja megírni a lakosokkal készített interjúk alapján. A jobb megélhetés reményében a fővárosból költözik falura, miután jól induló karrierjében törés következett be. Mégsem lázadozik, mert kielégíti az önmaga elé tűzött feladat, az írás. Megküzd az elbeszélés nehézségeivel. Az első fejezet narrátora vele azonosítható. Halála után sem törik meg azonban az egységes narratíva, ezért egyetlen, mindentudó elbeszélőt feltételezhetünk, aki nemcsak mindent tud, hanem benne él a jelenben, ismeri a múltat és a jövőt is: öröknarrátor.
Jusztin atya egy „szerencsétlen história” miatt valószínűleg büntetésből kerül az isten háta mögötti faluba. Talán ugyanazért, ami az új helyen is hamar kiderül: szeret inni és kártyázni. Ezzel a szokásával közelebb jut ugyan híveihez, de súlyos lelki és világnézeti válságba kerül. Gondolkodni és kételkedni kezd, így lesz méltó arra, hogy bekerüljön Valter és a doktor társaságába.
A doktor, Kovarenki Pál (neve anagramma, az aktív eutanázia élharcosának, Kevorkiannak a nevéből) igazán színes egyéniség. Miután egy orvosi pert akasztottak a nyakába, és a legjobb barátja, Igor elcsábítja a feleségét, meg sem állva vele Amerikáig, a doktor, sztoikusan átértékelve addigi életét, megveszi ezt a vidéki praxist. Nemcsak a falu lelkiismeretes orvosa lesz, hanem egyértelműen ő a kis társaság motorja is. Felismerése a világegyetem egyik nagy titkáról – tudniillik hogy mindennek van magja, a sejtektől a galaxisokig – előreutal a Mag című fejezetre. Igazi értelmiségi, aki gondolkodik, tájékozódik, megfigyel, elemez, kísérletezik, noha a körülményei korántsem felelnek meg a tudományos kutatás feltételeinek. Ellentétben Igoréival, aki előtt a szabad világban minden út nyitva áll a kutatáshoz, a sikerhez, és aki mindvégig segíti falusi pályatársa munkáját.
Gilda kitűnő asszisztense lesz a doktornak a kísérletekben, az írónak az anyaggyűjtés rendszerezésében. Ahogy anyja tanítónőként, nagyanyja afféle boszorkányként, ő is olyan munkát végez, amellyel a közösséget szolgálja, akárcsak Jusztin atya, Valter és a doktor is. Ez a másokért végzett áldozatos munka a kapocs a kis társaság tagjai között, meg a játék, ami színt és formát ad együttléteiknek.
A világmegváltó beszélgetéseken kívül a doktor és Gilda az örök élet titkát és lehetőségét kutatják. Előbb egysejtűekkel, később egerekkel, majd saját magukon kísérleteznek. Az emberi géntérkép már elkészült, az egyes génekre irányulhat a figyelem. A hibás gének kiiktatásával a jó egészség és az örök fiatalság titkát is keresik, hiszen ki szeretne örökké élni emberroncsként, teljesen leépülve. Swift szembesítette már ezzel a problémával az emberiséget, amikor Gullivert eljuttatta a halhatatlanok szigetére, amelynek lakói hiába várják a megváltó halált. A mitológiai bolygó zsidó is örök szenvedésre van kárhoztatva. A fiatalság és az egészség megőrzésében egy célzott génterápia segíthet, ezzel kísérleteznek. Valter halála után már csak a doktor, Linka és Gilda él. Legvégül Gilda marad: örök magányban az öröklétben.
Bár a cselekmény nem kronologikus, az olvasónak vannak támpontjai a szövegben az időrendet illetően, ugyanis a narrátor mindig megnevezi Magyarország XX. századi történelmének fontos csomópontjait: a nagy háború, országhatárok változása, zsidóüldözés, padlássöprés, felszabadulás, úttörők, szamizdatok, a köztársaság kikiáltása, kárpótlási jegyek megjelenése, földek felvásárlása, az internet berobbanása. Mindeközben a falu él. Létrejön, benépesül, fejlődik. (Erre utalhat az első rész címe: Telepítés és gondozás.) Kialakul a központ: templom, iskola, bolt, kocsma, azaz a közösségi élet színterei. Az emberek segítik egymást, keletkeznek közös tudások, terjednek pletykák, gyerekcsapatok indulnak kalandokra. Keresztelőkről, temetésekről értesülünk. A falu legjobb korszakában kielégítő az infrastruktúra, a falu lakói el tudják érni a közeli Trenket, Kistrenket, Zádort és a távoli fővárost. Villany, telefon van, később internet is. Élhető hely azok számára, akik ott születtek, vagy oda költöztek. Azok viszont, akiknek nem nyújt elegendő életteret a falu, elmennek, olykor csak egy időre, máskor örökre. Majd megfordul a trend, a pusztulás képei következnek; lassan elnéptelenedik a falu, míg végül a házakat belepik a növények, az enyészet lesz az úr. A disztópikus jövő bizonyos zavargások, járványok után következik be.
Egy foltos macska az egész regény folyamán fel-feltűnik, és az utolsó fejezetben Teo néven Gilda társává avanzsál, már ha egy macskának tényleg kilenc élete van. Nem emberi, de fontos szereplő még Valter madara, az Edgar nevű holló. Jó poén, szinte halljuk Edgar A. Poe versének refrénjét: „S szólt a Holló: »Sohamár!«” Itt is ez az üzenet: Valter, bár óriási munkát fektetett bele, nem tudja befejezni a könyvét, Gildára bízza a folytatást. A tompa puffanással aláhulló madarak, akár a Hitchcock-filmben, vészjóslóak. Figyelemreméltók más motívumok is: a tükör, a köd, a pára, a hó, a játék. Vannak igazán katartikus jelenetek, pl. Mariana halála, Karcsi csendőri fellépése, Ágoston titkos élete; másképpen, de Valter szempontjából ide sorolható Szabó tanár úr alakja is. A narrátor látószöge olykor vertikálisan, máskor horizontálisan fogja be a tájat, benne a falu lakóit. Ezért a fontos szereplők életét mélységében ismerjük meg, a kevésbé fontosakét felszínesebben.
Tér és idő koordinátái között élünk, a végtelenből kimetszett véges időtartamban és helyen. A végtelenbe belegondolni is félelmetes, ijesztő. Földünk pusztulása, a táguló világegyetem, az emberi genom feltérképezése, a lehetőségek és a korlátok felmérése, a téridő, az entrópia, a tudományok állása valamilyen szinten mindenkit érdekelhetnek, sok olvasót bevonzhatnak. A Mészöly-díjas Szeifert Natália negyedik könyve egyedülálló abban, hogy egy nagyon jól eltalált narratívával, fordulatos cselekményvezetéssel, kitűnő ember- és valóságismerettel regénybe transzponálja ezeket az izgalmas kérdéseket, a kortárs irodalmat kiemelkedő, karakteres darabbal gyarapítva.
Pesti Kalligram Kft., Bp., 2022.
Megjelent a Bárka 2024/2-es számában.
