Az Ártatlanok a Gyulai Várszínházban
Az áprilisi bemutató után a Gyulai Várszínház 61. évadának programjában is szerepel az Ártatlanok – Levelek a Kner család életéből 1938-1946 című saját fejlesztésű felolvasó-színházi előadás. Július 3-án 20.30-tól a Várszínpadon adják elő a Vígszínház kiváló művészei: Antóczi Dorottya, Hegedűs D. Géza, Hirtling István, Hegyi Barbara, Szántó Balázs.
„Lehetetlen, hogy azért, amit végeztem és létrehoztam, a halálosítélet legyen a jutalmam, kedves Miklósom. Ártatlannak érzem magam. Sok álmatlan éjszaka keserves kínlódásába került, amíg azt a feltett kérdést: a magyar népnek szüksége van-e az én pusztulásomra, jobb lesz-e neki, ha elpusztulok, használok-e neki azzal, ha elveszek, eldöntöttem. Rájöttem, hogy nem használ neki. Sőt.” – írta Kner Imre 1939 januárjában egyik barátjának.
Az előadás szöveganyagát a Levelek a Kner család életéből 1938-1949 (2023) című kötetből válogatták az alkotók. A nagy múltú, világhírűvé vált gyomai nyomdász- és művészdinasztia életébe nyújt bepillantást. Kner Izidor Gyomán, Budapesten és Chicagóban élő leszármazottainak levelei katartikus erővel idézik meg egy magyar zsidó család tagjainak a II. világháború előtti, alatti és utáni életesélyeit, elsősorban a menni vagy maradni kérdésére adott válaszait, az Amerikába beilleszkedés élményét, a holokauszt áldozatainak és túlélőinek tragikus sorsát.
Az előadás szöveganyagának kialakításában közreműködött az eredeti 700 oldalas könyv leveleinek válogatója, Erdész Ádám történész-levéltáros, Szil Ágnes író és dramaturgként Elek Tibor.
*
Elek Tibor színházigazgatóként, dramaturgként hogyan talált erre a történetre, miért gondolta, hogy színpadra való lehet?
Évtizedek óta hallgatom kedves barátom, Erdész Ádám, újabb és újabb történeteit a gyomai Kner családról, illetve egyes tagjairól. Ő a gyulai levéltár immár nyugalmazott történész-igazgatójaként nagyon alaposan ismeri és többféle formában fel is dolgozta a család hagyatékát. Legutóbb tavaly adta ki a Levelek a Kner család életéből 1938-1949 (2023) című 700 oldalas kötetet a Magvető Tények és Tanúk sorozatában, amely a nagy múltú, világhírűvé vált gyomai nyomdász- és művészdinasztia életébe nyújt bepillantást. Beszélgetve vele és olvasgatva a leveleket hamar körvonalazódott előttem egy több szálon futó, drámai csomópontokkal tarkított családtörténet. Mivel mindez jórészt egymásnak írott levelekben fogalmazódik meg, szinte kínálta magát a felolvasó-színházi forma. S mivel nekünk minden évben van egy kortárs magyar művet ebben a formában bemutató előadásunk, úgy gondoltam, legyen idén ez.
Hogyan tudná összefoglalni Erdész Ádám a Kner család, illetve az előadás szereplőinek kultúrtörténeti jelentőségét?
A Kner család különleges szerepet játszott a magyar könyvművészet történetében. A Knerek gyomai nyomdája a hazai iparművészet egyik legsikeresebb, nemzetközi hírű műhelye volt. A família attól is különleges, hogy több nemzedéken keresztül számos kiemelkedő tehetségű tagja formálta a nyomdász-könyves világot. Kner Imre, Kner Izidor legidősebb fia, 13 évesen lépett be a családi nyomdába, a két háború között a könyvművészet nemzetközileg elismert mestere lett. Apja halála után a gyomai nyomda vezetője. Kner Albert, a nyomdaalapító Kner Izidor legkisebb fia, nyomdász, tipográfus, már Budapesten a Bródy család tulajdonában lévő Hungária Hírlapnyomda művészei vezetője volt, majd 1940-es emigrációja után Amerikában csinált világkarriert. Kner Endre, Kner Izidor fia, a családi nyomda pénzügyi vezetője, apja halála után a nyomda résztulajdonosa. Kner Erzsébet, Kner Izidor leánya, 1924-ben a család segítségével könyvkötő műhelyt nyitott Budapesten. A főváros egyik legelismertebb iparművész könyvkötője lett, majd 1946-ban ő is Amerikába emigrált.
Hegedűs D. Gézát mi fogta meg ebben a szövegkönyvben, miért vállalta el az előadás megrendezését és milyen előadást képzelt el?
Kertész Imrével szólva, a remény a gonosz instrumentuma, ez jutott eszembe, mikor Elek Tibor dramaturgi munkáját elolvastam. A Kner család levelezésének felolvasó-színházi változatának köszönhetően megbizonyosodhatunk erről. Ilyen szívközeli, lélekközeli, észközeli személyes hanggal ritkán találkozhat a kortárs befogadó közönség. Azzal a ténnyel, hogy az egymást követő magyar kormányok által kihirdetett úgynevezett „zsidó törvények”, miként árulják el faji alapon a magyar állampolgárokat, csak mert származásuk okán, ezek a magyar állampolgárok, e törvények szerint zsidónak, azaz az élők sorából kiitatandónak minősülnek. Hogy, ezek az elárult honfitársaink miként lesznek hontalanok a saját hazájukban, Magyarországon. Miként fosztják ki, űzik el és semmisítik meg őket. Eközben megrendítő szembesülni a családtagok túlélési stratégiáival: a lázas készülődéssel, a sztoikus belenyugvással, a vaksi tehetetlenséggel. Az öntudatos polgári magatartással. Hogy, ha az elődeink a magyar kultúrát építő alkotók, hazafiak, törvénytisztelő polgárok voltak, a körülményekkel nem törődve, mi is ugyanúgy ebben a szellemben élünk tovább, mi is ugyanúgy tiszteljük a törvényt. Mert hiszünk a munkánk, hivatásunk megtartó erejében, a velünk együtt élők emberségében. Kiváló kollégáimmal, az életstratégiák, választási lehetőségek polifóniáját fogjuk megszólaltatni, „mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra”.
Tóth G. Ildikó
Pesti Műsor, 2024. április, 16. o.
