80 kiló

Alajos bácsi lassan kerülgette a dobozt, amit a futár hagyott az imént a bejárati ajtó előtt. A doboz majdnem akkora volt, mint ő maga, és Alajos bácsi figyelmét, noha nagyothallott, nem kerülte el a dobozból kiszűrődő kaparászás és fojtott surrogás.
     Gyanakodva nézett a feleségére.
     − Manyika! Te rendelted ezt a micsodát?
     Manyika néni megbántódva felelte:
     − Ugyan minek rendeltem volna, Alajos? Hát nincs még elég lom idehaza?! – Manyika néni ezzel finoman és burkoltan Alajos bácsi kacatgyűjtő szenvedélyére célzott.
     A célzás ezúttal nem ért célba, de Manyikát úgyis más kötötte már le: a csomagra tűzve egy levelet talált, amit csak úgy, levélbontó kés nélkül tépett fel, magára vonva ezzel férje rosszallását.
     Manyika kisvártatva holtsápadt arccal rogyott le a konyhakredenc melletti hokedlire. Kezében zizegett a levélpapír a felindulástól, és elhomályosuló szemüvege is arra utalt, hogy hamarosan sírni fog.
     − Alajos – lehelte.
     Alajos bácsi szerint felesége krónikus túlérzékenységben szenvedett, így vigasz helyett továbbra is a doboz körül keringett, kocogtatta, rátapasztotta a fülét, sőt itt-ott még meg is szagolta.
     − Olvasd már, mit írnak! – förmedt rá a nejére. – Lehet, hogy megnyertem a hűtőszekrényt a múlt heti keresztrejtvénnyel − bökte ki diadalmasan. – Az szokott így zümmögni.
     Manyika szólni akart, hogy hát be sincs dugva, de aztán rájött, hogy Alajos bácsi szerint ő egy műszaki analfabéta, úgyhogy lenyelte a megjegyzést. Jobban teszi, ha olvas, gondolta.
     − „Tisztelt Aranyos Alajos és becses neje! Nagy örömmel értesítjük Önöket arról, hogy végre otthonukban üdvözölhetik új családtagjaikat, a személyesen az Önök számára kiutalt, mintegy 80 kilogramm összsúlyú rovart!”
     − Miiiiiii?! – hökkent meg Aranyos Alajos, és hátrált egy lépést a doboztól, ahol eközben, talán a nagy meleg, talán az összezártság hatására fokozódni kezdett a hangulat. A zümmögés erősödött, sőt, ez még Alajos bácsiék avatatlan fülének is feltűnt, mérgesedett is.
     Manyika színtelen, szinte gépies hangon folytatta a felolvasást.
     − „A Háziasítsuk a Rovarokat Egyesület (HÁROVE) jóvoltából az elkövetkező hetekben számos háztartásba eljuttatjuk az adott családot megillető rovarmennyiséget, személyenként 40 kilónyi, válogatott, változatos összetételű, egészséges, kifejlett példányt.”
     Alajos bácsi a gondolataiba mélyedt. Gondolkodása lassú volt, de mélyreható, amit Manyika már jól ismert, így inkább olvasott tovább:
     − „A HÁROVE szakemberei mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a folyamat a lehető legkevesebb kényelmetlenséggel, zökkenőmentesen bonyolódjon minden érintett, úgy a rovarok, mint az őket háziasító családok számára. A csomagban található kézikönyv segíti az egzotikus fajok felismerését, és támpontot nyújt a mérges csípésű, fokozottan veszélyes fajok azonosításához. De haszonnal forgathatják a minden háztartásban fellelhető, illetve a kereskedelmi forgalomban is kapható Kis Rovarhatározót is.”
     − Megvan nekünk! – húzta ki magát Alajos bácsi büszkén. Már szaladt is a könyvespolchoz.
     Manyika zaklatottan bámult utána:
     − Alajos…!
     − Mi van Manyika? Mit nem értesz? – Alajos diadalmas arccal vette le a Kis Rovarhatározót a polcról. Manyikába némi bátorságot öntött férje elszántsága.
     − „A fejenként 40 kilónyi rovarért a kézbesítést követően a teljes felelősség a háziasító családot terheli. Elkóborlás, csípéssel okozott személyi sérülés, csendrendelet ellenére bekövetkező zajkeltés esetén a háziasító – továbbiakban Gazda – vonható felelősségre.”
     − De honnan fogják tudni, melyik kié? – vonogatta szemöldökét Alajos bácsi.
     − Most olvasom! – intette le Manyika, aki kezdett megbarátkozni a helyzettel, legalábbis nemigen látott belőle kiutat.
     − „A háziasított rovarok biztonságos megkülönböztetése érdekében kérjük a tisztelt Gazdákat, hogy egészségre nem ártalmas jelölő festékkel írják monogramjukat minden példányra, úgy, hogy annak természetes szépsége, esztétikuma ne károsodjon!”
     Alajos bácsiban megérett az elhatározás, hogy megismerkedik újdonsült háziállataival.   Kezében szöggel, száját beharapva a dobozhoz lépett.
     − Vigyázz, meg ne sérüljenek! – aggódott Manyika.
     Alajos kilyukasztotta a doboz egyik sarkát, és már hallották is a felerősödő zümmögést és kaparászást. Majd közelharc hangjai szűrődtek ki, s a dobozból kisvártatva kivánszorgott az első rovar.
     Manyika időközben kiszaladt a fürdőszobába a rózsaszín körömlakkjáért, amit még lány korában vásárolt, amikor egyszer (s egyszersmind utoljára) bálba vitte őt az ifjú Alajos. Ha a nők egészségének nem árt a körömlakk, gondolta, akkor a rovaroknak sem lehet kifogásuk ellene.
     Mire visszaért, azt látta, hogy az első rovar belemászott a teásbögréjébe, Alajos pedig lázasan lapozza a Kis Rovarhatározót.
     − Megvan! – ordította Alajos és a teában fürdőző rovarra mutatott. – Aranyos bábrabló!
     − Alajos! – ütődött meg Manyika. – A nevünkre is vesszük őket?
     − Nem is rossz ötlet – válaszolta Alajos – sőt, jó!
     Így esett, hogy az elkövetkező órák során azonosításra, sőt körömlakkos jelölésre került egy mezei pattanó, egy új-guineai hangyaleső, egy mogorva botsáska, és egy tarajosfejű sarkantyúskabóca. Az indiai sünbogárra pillantván Manyika némi aggodalmat fedezett fel a lelke mélyén, de aztán vigaszt hozott számára néhány csodaszép pillangó, konkrétan az égszínű boglárka, a fehérpettyes álcsüngőlepke és egy igazán megnyerő füstös medvelepke.
     Alajos lázasan lapozta a Rovarhatározót, Manyika körömlakkal jelölgette a rovarokat, majd nemsokára az a nagyszerű ötlete támadt, hogy katalógust vezet a háziállataikról, hiszen több ezren, ha nem több tízezren lehetnek még odabent. Igaz, végül csak az A betűhöz kellett írogatnia, mert minden rovar megkapta az Aranyos vezetéknevet, a gazdái után.
     A délután gyorsan és kellemesen telt, és a kis konyha hamarosan megtelt élettel.
     A tragédia fél öt után következett be, amikor Alajos, véletlenül rátekintve a doboz címzésére, felordított:
     − Hogy az a….!
     Manyika közelebb csoszogott, és már ő is látta a fatális tévedést. Nem a férje, hanem a néhány házzal odébb lakó Haragos Alajos volt a küldemény valódi címzettje!
     Manyika jajveszékelt, és a körömlakklemosót kezdte keresgélni. (Ha a nőknek nem árt, a rovaroknak sem lehet semmi kifogásuk ellene.)
     Alajos ellenben gyakorlatiasan kezelte a helyzetet. Kikereste a telefonkönyvből a HÁROVE ügyfélszolgálatának hívószámát, és összes dühét kieresztve a sárga földig lehordta a készülék túlsó végén megszeppenve szabadkozó ügyfélszolgálati munkatársnőt.
     − …úgyhogy kérem, betűzöm magának újra: A-R-A-N-Y-O-S. Tetszik érteni?! Aranyos. …Rendben… Akkor kérem, javítsák a tévedésüket!... Várjuk a csomagot!
     Letette a kagylót és elégedetten Manyikára mosolygott:
    − Mert ami jár, az jár… ugyebár.

*