Lackfi János
Építkezős
Aki épített már valaha házat életében, annak lehet fogalma róla, mekkora munka egy egész várost felépíteni! Főként ha a két kezeddel, vagy ami még ennél is keményebb, egyedül a fejeddel építkezhetsz. Bogyó pontosan úgy látott neki a saját házának, mint bárki más a világon. Behunyta a szemét, és olyan mély alapokat ásott, hogy közben majdnem elaludt egy pillanatra. Felriadva letörölte homlokáról az izzadságot, és betonkeverőjét olyan szélsebesen pörgette körbe a fejében, hogy egészen elszédült belé. Mindenesetre így már az alapozással is elkészült. Aztán rengeteg böhöm követ cipelt oda fejben, egészen elzsibbadtak a fejizmai az erőfeszítéstől. Fákat vágott ki, gallyazott és gyalult le gerendának, és már a szép piros tetőcserepeket is feldobálta szélsebesen, mikor egyszeriben rájött, hogy megfeledkezett az ajtókról-ablakokról. Szerencsére feje egyik zugából előhúzott egy hatalmas tortaszelő kést, és csinosan kikanyarította a nyílásokat, nyugodtan szaladgálhatott ki-be a fény. Ajtót is ácsolt hupizöld deszkákból, hogy az ő házába csakis az léphessen be, aki okosan kopog, és akinek ő kikiabálja: „Szabad!”.
Amint mindezzel elkészült, nagy-nagy elégedettség töltötte el, ezért a babájával, Figurkával az ölében leült a saját lépcsőjére, és körülnézett. Hát, őszintén szólva inkább csak körülnézett volna, ha lett volna mit nézni. Nézni nézett persze, mert az nem kerül pénzbe, ingyen adják, ha valakinek van két megfelelő nyílás a fején. Csak éppen látni nem látott érdemlegeset. Naná, mert egyetlen árva házat épített, azon kívül se közel, se távol sehol semmi. Kicsit búnak eresztette a fejét, mert hiszen egy darab ház a nagy semmi kellős közepén nem túl izgalmas, ahhoz viszont, hogy összebarkácsoljon egy egész várost boltostul, fodrászostul, patikusostul, kocsmástul, templomostul, kultúrházastul, mindenestül, már túl fáradtnak érezte magát. Pedig ha lennének más házak és terek és utcák és szökőkutak, akkor pompásan lehetne csatangolni és bámészkodni és világot látni és jólesően eltávolodni otthontól, és jól esően hazatérni, és már a sarkon befordulva nézni, hogy világít vagy nem világít a ház ablaka, attól függően, hogy Bogyó otthon van vagy nincs otthon. Ha hazafelé közeledik, akkor általában inkább nincs otthon, de ki tudja. Talán mégis otthon van. Otthon is meg nem is. Vagy véletlenül égve felejtette a villanyt. Vagy nem véletlenül, hanem hogy becsapja a betörőket, akik így azt hiszik, otthon van, és nem mernek betörni, pedig közben nem is. No mindegy, Bogyó jó kis kőből épült háza a semmi közepén állt, nem volt hova menni belőle, honnan visszatérni belé. Azon tanakodott magában, vajon mitévő legyen.
Mégsem neki, hanem Figurkának támadt egy ötlete, és addig bökdöste kis gazdáját, amíg az hajlandó nem volt meghallgatni a fülébe suttogott megoldást. Bogyó vállat vont, felállt, és bekopogott a saját házába, pedig tudta jól, hogy az imént építette, így aztán még nem lakhat benne senki saját magán kívül, márpedig ő odakinn ücsörög a lépcsőn. Uramfia, halljátok, mégis mi történt! El sem hiszitek, ha nem én mondom, Mátyás király híres-neves igazmondó juhásza. A kopogásra az ajtó sarkig tárult, és előbb csak néhány ember lépett ki rajta. Fiatalok, öregek, terhes anyukák, kisgyerekek, mindenféle népség. Volt köztük szemüveges és bajuszos, töpörödött és szálfatermetű, ravasz és álmatag arcú, egyszóval mindenféle, akárcsak ebben a könyvben itt. És az első szállingózók után mind többen kerültek elő a házból, pedig képtelenségnek látszott, hogy ez a rengeteg ember mind elférjen odabenn. Többen szerszámokat is hoztak magukkal, vízszintezőt, kőműveskanalat, ceruzát, százas szöget, szekercét, csípőfogót, csavarhúzót, vonalzót vagy egyenesen talicskát, és ahelyett, hogy hipp-hopp, eltűntek volna a nagy semmiben, amiből pedig volt itt bőven, nekiláttak tervezni, alapot ásni, falat emelni, villanyt szerelni, utat aszfaltozni, és percek alatt takaros kis várost emeltek az ámuló Bogyó szeme láttára. Úgyhogy mostantól fogva nyugodtan bóklászhatott az utcákon mindenfelé, akadt bőségesen látnivaló, például fagylaltot nyalogató, léggömbnek örülő kisfiú vagy fagylaltot leejtő, elszálló léggömb után sírva bámuló kisfiú, a bevakolt házfal látványában cigarettázva gyönyörködő munkás vagy vakolás közben cigarettázva szitkozódó munkás, tejet-kenyeret mosolyogva számlázó eladó vagy lekvárt-lisztet undokul számlázó eladó, és még egy csomó minden, mi szem-szájnak ingere. És persze volt hova hazatérni ebből a sok mindenféleségből, találgatva, hogy az otthon maradó másik Bogyó várja-e már az éppen hazatérő egyik Bogyót.
