Mészöly Ágnes
Hanna és a lényegrablók
Napról-napra melegebb lett a helyzet. A radiátorok szinte izzottak, az ablakokról pedig eltűnt az összes kilincs. Csak Taki bácsinál, a pedellusnál maradt egyetlenegy, ő pedig azt ki nem adta a kezéből. Így szellőztetni sem lehetett, egy szál pólóban izzadtuk végig az órákat. A tanárok bágyadtan kortyolgatták a langyos ásványvizeiket magyarázat közben, és néhány nap alatt a feleltetéstől is elment a kedvük.
Ez akár jó is lehetett volna. De mégsem volt jó.
Mórácsi igazgató úr utasította Taki bácsit, hogy csökkentse a fűtést, meg elrendelt valami vizsgálatot az ellopott kilincsek ügyében, de egyébként nem nagyon foglalkozott az egésszel. Volt más gondja, meg szerette a meleget: egy idő után pálmafás rövid ujjú ingben és bermudanadrágban ült az irodájában.
A szünetekben csak a hetesek maradtak a termekben. Ez kiváltságnak számított, de ebben a melegben inkább büntetés volt, kegyetlen.
– Jaj, már a víz is forró! – ugrott el pad-, és hetes-társam, Sárlóki Hanna a csap mellől. – Pont most, hogy Réka odaajándékozta az Alkonyatos tolltartóját valamelyik alsósnak!
– Még jó! – csitítottam. – Az egész Alkonyat egy vacak…
– Szerinted, Jónás Várkony, szerinted! – csóválta a fejét. – Rékának nagyon fontos volt! Olyan fontos, mint a kockás svájcisapkám vagy a baranta-bot neked. Hónapokig nyaggatta érte a mamáját! Most meg… nem értem, egyre kevésbé értem – tette hozzá, aztán szórakozottan levette fejéről a híres sapkát és letette a tanári asztalra. Felborzolta hosszú barna haját, kicsavarta a kihűlt vizet a szivacsból, és elmélyülten törölni kezdte a táblát.
Be kell vallani, a melegen kívül más furcsaság is volt mostanában. Ez is pár hete kezdődött: hol ez, hol az ajándékozott oda valami szívének kedves tárgyat egy osztálytársnak vagy egy alsósnak, Petra például a vadiúj Iphone-ját, lett is botrány belőle rendesen. Az is megesett, hogy valaki hirtelen kidobott vagy elvesztett valamit, ami azelőtt fontos volt neki. Bori leszedte a falról, és darabokra tépte a Justin Bieber plakátot, pedig hetekig harcolt, hogy feltehesse. Kende egyszerűen kint hagyta az udvaron a dedikált Barca-focit.
– Lehetetlen, hogy a borsónyi agyatokkal nem látjátok az összefüggést – kezdte magyarázni Hanna, amikor nyílt a terem ajtaja.
– Drágicáim, futás az udvarra, szellőztetés, takarítás! – nyomult be Taki bácsi, kezében az iskola egyszem ablakkilincsével. Mögötte a felesége, hipermodern porszívót cincálva maga után.
– Nem értem, miért kell kizavarniuk ilyenkor – dohogott Hanna immár a folyosón. – Még a sapkámat sem hagyták felvenni… A sapkám! – fordult vissza a terem felé.
Kibírhatta volna ezt a pár percet, hiszen már szólt a jelzőcsengetés. Mindenesetre én siettem kifelé, hogy egy kis friss levegőhöz jussak. Már az udvaron voltam, mikor Hanna utolért.
– Bezárták belülről a termet! Hiába kopogtattam…
– Hagyd már! – próbáltam leállítani. – Biztosan nem hallották a porszívótól, és…
– Miért kell újabban porszívózás közben magukra zárniuk az ajtót?! – nézett rám Hanna olyan arccal, hogy jobbnak láttam meg sem mukkanni.
Szó nélkül caplattunk vissza a terembe.
– Látod, itt a sapka, semmi baja nem lett – dobtam felé, ahogy elmentem a tanári asztal mellett. Hanna elkapta, de nem tette fel.
– Mizu, csak nincs meleg? – kérdezte gúnyosan Bogi.
Hanna nézegette, forgatta a sapkát, aztán ledobta a padra, és kirohant a teremből.
– Pont most kellett megsértened, matekdoga előtt?! Most kiről másolunk, nagyokos, talán rólad? – támadtunk Bogira.
Közben megérkezett a tanárnő is. Egyedül jelentettem, egyedül osztottam ki a témazáró lapokat, és egyedül próbáltam lesúgni mindenkinek az eredményeket – lehetett, a tanárnő mentolos hűsítővel fújkálta magát, és csak ritkán nézett ránk a legyezője mögül.
Elment az óra fele, mire nyílt az ajtó. Doktor Gáth, a fizikatanár tolta be rajta a lángvörös képű Hannát, aki szó nélkül leült a helyére, és néhány perc alatt megoldotta az egész tesztlapot. Még arra is maradt ideje, hogy kijavítsa Rékáét és Bogiét is.
Kettőig Hanna egy szót sem szólt. Csendben bandukoltunk, én baranta-edzésre, ő meg hazafelé. Hajadonfőtt.
– Nem veszed fel a sapkádat? – próbáltam beszélgetni.
– Nem – válaszolt kurtán. – Eddig azt hittem, kifejezi, hogy milyen vagyok. De elvesztette a lényegét…
– Ugyan, valami attól, hogy pár percig együtt volt Taki bácsiékkal a bezárt teremben, nem vesztheti el… – vitatkoztam.
– Tényleg? – nézett vissza rám. – Akkor, nagyokos, hol a baranta-botod?
Mint az őrült, rohantam vissza az iskolába. Soha nem hagytam még el a botomat. A padom mellett találtam meg. Kibontottam a vászonból, egy karcolás baja sem volt, de mégis… valahogy nem lehetett rajta érezni a törődést, amivel csiszoltam, az izzadtságszagot, a küzdelmek tapasztalatát.
– Most már elhiszed? – szólt mögülem Hanna.
– El, de akkor is értehetetlen – motyogtam zavarodottan.
– Na, akkor próbáld megerőltetni a kétségbeejtően gyenge felfogásodat! – nézett barátném szigorúan a szemembe. – Mondd csak, mi volt az első feltűnő dolog januárban?
– A kilincsek – feleltem. – Mikor visszajöttünk, már egyik ablakon sem volt kilincs.
– Pontosan. Ennek senki nem tulajdonított különösebb jelentőséget, sőt, a meleg-büdös pártiak még örültek is neki. Az is csak nekem szúrt szemet, hogy Taki néni új porszívót kapott, és napközben jár takarítani. Aztán jöttek a furcsa ajándékozgatások és a meleg. Nyilvánvaló volt az összefüggés.
– Hogyhogy?
– Mindig abban az osztályban döbbent rá valaki, hogy az eddig kedvelt tárgya igazából fabatkát sem ér, ahol aznap takarítás-szellőztetés volt. És ha valami nagyon különleges dolog vesztette el a jelentőségét – gondolj csak Kende focijára – napokig észvesztően meleg volt a suliban, de Taki bácsiéknak olyankor színét sem láttuk.
– Tényleg… de hogy lehet, hogy…
– Hogy Taki bácsiék kiporszívózzák minden fontos dologból a lényeget? Pofonegyszerű! Minden érzelem energiát jelent. Azzal, hogy valaminek értéket tulajdonítunk, kvantumszinten módosítjuk az energetikai állapotát. Magasabb frekvencián rezeg. És innentől már pofonegyszerű atomfizika az egész! – legyintett Hanna
– Atomfizika? – kerekedett el a szemem. – De hát mióta ért Taki bácsi az atomfizikához? És mi köze a lényegvesztett dolgoknak a meleghez?
– Jaj, te őslény! Taki bácsiék csak a piszkos munkát végezték! Az egész hátterében valaki más áll! És már azt is tudom, mire készül! Gáth megfenyegetett, hogy megbuktat év végén – de akkor is meg kell állítanunk! Gyere!
Nem értettem, hogy kerül elő hirtelen a fizikatanár neve, de Hannának nem volt kedve tovább magyarázni. Elszántan indult az iskola alagsora felé.
Hobbitként lopakodtunk a kazánház résnyire nyitott ajtajához. Ahogy bekukucskáltunk, észrevettük, hogy a hipermodern porszívó csövét valaki rácsatlakoztatta a kazánra.
– Meglásd, felrobban ez az egész – hallottuk bentről Taki néni sápítozását.
– Ne rinyálj, asszony, tedd, amit a tanár úr mondott! – gorombította le Taki bácsi.
– Nem tetszik nekem ez! Remeg meg morog az a nyúl a kazánban! Vissza kellene kötnöd az olajra szépen!
– Visszakötni? Elfelejtetted, hogy az egész évi fűtőanyagot eladtuk? Persze jó volt X-boxot venni az unokáknak a részünkből! Tegnap éjjel kiszivattyúzták a tartályból az utolsó cseppeket is! Vagy ezzel fűtünk, vagy semmivel!
– Legalább a kilincseket visszatennéd! Az a Hanna lány, látod, gyanút fogott!
– Ha visszateszem a kilincseket, milyen ürüggyel járunk tanítás közben a termekbe, he? Délutánra nem hagynak itt a kölykök semmi fontosat! Tudod, hogy csak a lényeges… Szóval hagyd a sápítozást, és szaladj a Gáth úrért! Az a mutató nagyon közelít a piros vonalhoz!
Alig tudtunk elbújni. Taki néni elcsattogott a tanári felé, és néhány perc múlva a fizikatanárral érkeztek vissza.
– Milliószor mondtam – hallottuk nem sokára Gáth ingerült hangját a kazánházból –, hogy próbáljanak kevésbé személyes dolgokat keresni: holnapra elég lesz néhány póni meg verdás tornazsák az alsósoktól! Most órákig tarthat újrakalibrálnom a rendszert…
– Ne mondja már, professzor úr, hogy egy vacak sapka meg egy fakard miatt lett ilyen meleg az egész épületben! – ellenkezett Taki bácsi. – Ha bedobom őket a kazánba, akkor se…
– Boldoggá tenne, ha nem szólna bele olyasmibe, amihez nem ért! – csattant fel a fizikatanár. – Az égés során keletkező energia a töredéke annak, amit deszubsztancianizálás során kinyerünk egy tárgyból. Mikor Taki néni kezelésbe vesz valamit, valójában egy paramagnetikus mező segítségével szubatomi szinten visszaállítja az érzelmi töltettel rendelkező elemi részecskéket normálállapotba. Az így kinyerhető energia nagysága a tulajdonos kötődésének és a Teller-állandónak a szorzata, és fordítottan arányos a tárgy objektív monetáris értékével.
Én egy kukkot sem értettem az egészből, de láttam, hogy Hanna komor arccal bólogat mellettem. Gáth tanár úr pedig folytatta odabent.
– Ráadásul, Takikám, rosszul csatlakoztatta a deszubsztancianizáló készüléket a kazánhoz. Nem állította be a szűkítőgyűrűt, így túl sok energia jut a fűtőmaghoz…
– Mármint ahhoz az ócska plüssnyúlhoz?
– Igen, ahhoz! – csattant fel a fizikatanár. – A fiam egykori kedvencéhez, ami eleve magas szintű töltéssel rendelkezett, így képes a kinyert szubsztanciális energiát integrálni, és permanens plazmaállapotú izzás során, hő formájában átadni a fűtési rendszernek.
– Hát, elég félelmetes, ahogy ott lebeg meg ragyog – kottyantott közbe Taki néni is. Gáth tanár úr válaszra sem méltatta, hanem elmélyülten állítgatta a kapcsolókat a porszívón – azaz a deszubsztancianizálón – és a kazánon, és közben valami olyasmit motyogott, hogy ha ez a próbaüzem is sikerül, semmi sem állíthatja meg őt többé.
– Most kell cselekednünk! – csípett belém Hanna. – Gyerünk, az igazgatóiba!
Mórácsi igazgató úr épp jeges teát iszogatott. Meglepődtem, hogy meg sem próbált elhajtani minket, azon pedig végképp csodálkoztam, hogy milyen hamar megértette az összefüggéseket az ellopott kilincsek, a meleg és Taki bácsiék üzelmei között.
– Magam is gyanakodtam az utóbbi időben – súgta, ahogy lábujjhegyen lopakodott mellettünk a kihalt folyosón. – Gáth tanár úr engedélyeztetett valami újítást a fűtési rendszerben, de nem nagyon értettem, tudjátok, én testnevelés-szakos vagyok. Nem hittem volna, hogy ez a tanulóifjúság érdekeit sérti… Kár, hogy ilyen furcsa indokkal nem hívhatjuk a rendőrséget! Kénytelen leszek saját hatáskörben elintézni az esetet!
Igazán büszke voltam az igazgatómra, aki halált megvető bátorsággal betört a Taki bácsi felségterületének számító kazánházba. Alig hagyta szóhoz jutni Gáth tanár urat, s amikor az azt merte mondani, hogy Hanna csak képzelődik, még elbocsátással is megfenyegette.
– Azonnal állítsák le ezt az őrült kísérletet! Holnaptól minden térjen vissza a megbeszélt kerékvágásba! Ha egy félredobott Barbie-t látok, megnézhetik magukat!
Tetszett volna, ha a deszubsztancianizáló, azaz lényegtelenítő porszívót is összetöri az igazgató úr; de meg kellett elégednem azzal, hogy rápirított Taki nénire:
– Az új gépeket pedig tessék rendeltetés szerint használni!
Sárlóki Hanna kényszeredetten mosolyogott, de én a magam részéről elégedetten rohantam a baranta-edzésre.
Másnap reggel szokás szerint a kisközért előtt vártam Hannát. Kockás svájcisapkája helyett fekete kalap volt a fején.
– Menő! – mondtam köszönés helyett, és értettem mindent: az előző estét én is egy új baranta-bot farigcsálásával töltöttem.
– Tudod, elvesztette a lényegét – mondta fanyar félmosollyal. – Meg egyébként is, ez jobban illik az előttünk álló nehéz napokra!
– Micsoda? Hiszen kiderítetted, ki miatt értéktelenednek el a dolgaink! És az igazgató úr…
– Jónás Várkony, te nem csak ostoba vagy, hanem szánalmasan naiv is! – csóválta a fejét Hanna. – Bedőltél Mórácsinak… nos, ma nyisd ki jól a szemed!
Nem értettem, miről beszél. Az iskolában kellemes, de nem túlzó meleg volt.
Magyar órán Liza néni lelkesen mesélt nekünk az Egri csillagokról, aztán nekiállt, hogy kiosszon néhány könyvtári példányt. Amikor kezébe vette a könyvkupacot, elmélázott, majd nagy csattanással visszadobta őket a tanári asztalra.
– Tudjátok mit, hagyjuk ezt az ósdi rémséget! Mit szólnátok, ha idén egy tetszőleges vámpírregény lenne a kötelező olvasmány?
Az osztály ugrált örömében. Csak Sárlóki Hanna nézett maga elé, fejét csóválva.
