Galuska László Pál
A sivatag hercege
Mesés kalandjáték két részben
– részlet –
8. jelenet
(A ház felől mekegés, majd Ashrafa hangja hallatszik)
Ashrafa hangja: Megyek már, megyek, gyönyörűségeim! Viszem nektek az ebédet!
Kászim: Most még anyám hiányozna! (utánozza) „Kászim! Kászim! Meg kell fejni a kecskéket!” (Ashrafa fölbukkan Kászim háta mögött, de ő nem veszi észre.) „Jaj, de egyedül vagyok, szegény özvegy vagyok, árva vagyok!” (Ashrafa lopakodva közelít, emeli a seprűjét.) „Olyan vagy, mint az apád!” Allahra, de elegem van az egészből! (Dühösen köp egyet.)
Ashrafa: Hát, te gyalázatos! (Fejbevágja, Kászim ordítva ugrik egyet ijedtében.) Te utolsó! Te hálátlan pondró! Kigúnyolsz, miközben a kecskéket etetem?! (üti)
Kászim: A fejem! Hogy az a magasságos… Várj már… (elhalkul) Figyelj, rám! Az éjjel…
Ashrafa: (Ijedten leereszti a seprűt.) Mi történt? Elloptak valamit?
Kászim: Megint itt volt… nálam járt az Árnyék.
Ashrafa: Jaj, Allah szerelmére!
Kászim: Ne sápítozz! Ezt nézd! (Súlyos erszényt vesz elő, Ashrafa utánakap, de elrántja előle.) Hohó!
Ashrafa: Ez egy egész kis vagyon!
Kászim: Az ám! És azt mondta, még több is lesz! Csak tegyük el láb alól a suhancot!
Ashrafa: Ashilt?
Kászim: Halkabban! Hát ki mást?
Ashrafa: Nem is tudom, Kászim! Én félek…
Kászim: Ugyan már! Csak okosan kell csinálnunk! Nem kell az ezüst?
Ashrafa: De nem lehetne… Hogy csak elkergetnéd?
Kászim: Az Árnyék a fickó életét akarja! Ma estig!
Ashrafa: Nem, nem, erről nem is tudok! Nem akarok erről tudni!
Kászim: Akkor a zsák dirhem is az enyém!
Ashrafa: Miii?! Hogy a pénz? A tiéd? Hát mit képzelsz te? Az én házamban laksz, az én kenyeremet pusztítod, és még azt a kis pénzt is sajnálnád a gyámoltalan, özvegy édesanyádtól? Jó emberek, halljátok ezt? Te szégyentelen! Te hálátlan! Óh, édes uram, ha te élnél, Allah nyugosszon meg! (Üti Kászimot.)
Kászim: Jaj, jaj, hogy a fene egye meg, ne üss már, itt a pénzed, az átkozott pénzed! (Földhöz vágja az erszényt, a pénzek szétgurulnak.)
Ashrafa: (Lehajolva szedegeti.) Úgy, úgy, te anyaszomorító! Szégyelld magad! Hát meglopnád szegény nyomorult anyádat, aki mindig csak a javadat akarja?
Kászim: Hát éppen ez az! A javamat akarja. Minden javamat!
Ashrafa: Aki gyűjt, annak lesz, aki nem, éhen marad!
Gyűjtelek, ezüstök, összeszedlek, aranyak!
Gondtalan az ember, s boldog, aki mindent félrerak,
Gondtalan az ember, s boldog, aki mindent félrerak!
Ó, ezüstök, aranyak, damaszkuszi aranyak!
Ó, ezüstök, aranyak, damaszkuszi aranyak!
Kászim: Mindent elszed tőlem, és a ládájába tesz!
Fonnyad, mint a kóró, mert a pénzből ezt se vesz! (fügét mutat)
Mit kapar, minek gyűjt annyit? Egyszer úgyis sírba megy!
Mit kapar, minek gyűjt annyit? Egyszer úgyis sírba megy!
Ó, költsd a pénzt, amíg élsz, magaddal nem viheted!
Ó, költsd a pénzt, amíg élsz, magaddal nem viheted!
Ashrafa: Ne szemtelenkedjél velem, te pimasz kölyök, mert elveszítem a szelíd modoromat! És ha megjött a koldusfattyú, küldd fejni a kecskékhez! (Bemegy a házba.)
Kászim: Hogy fordulnának fel a rühes kecskéid! (Magában morog.) Nem akarsz segíteni… Nem is kell! … (Magában morog, ide-oda járkál.)
Ashrafa: (Kijön, nagy kerek sajtot hoz.) Hát itt van az én legújabb sajtocskám!
Kászim: … Ez az átkozott kölyök… Hogy csináljam? … (Megpillant egy furkósbotot.) Aha! Ez az! Hehe… ehehehe! (Fölemeli a botot, és úgy tesz, mintha leütne valakit. A másik kezével azonban elkapja a saját csuklóját, „kicsavarja” belőle a botot, és magát kólintja fejbe.) Áú! Nem jó… Nem, nem… ez így nem lesz jó!
Ashrafa: Száradj még egy kicsit, kedveském! (Kiteszi a sajtot, kedvtelve nézegeti.)
Kászim: De várjunk csak! … (Láthatóan erősen töri a fejét, aztán felderül.) Patkányméreg! Patkányméreg, hehehehe! Az jó! Az tiszta munka! (Beszalad a boltba.)
Ashrafa: Darabja másfél dirhem! Kis drágám! (Visszamegy.)
Kászim: (Óvatosan kileskel.) Bement már az a vén?... (Meglátja a sajtot.) Ez az! Kitűnő! (Zsebéből zöld üvegcsét vesz elő, amiből látványosan füstölgő folyadékot önt a sajtra.) Így, ni! Nesze neked, te rongyos! Még hogy ezer dirhem!
Ashil: (Megjön a vödrökkel.) Itt van a víz, Kászim. Kérem a pénzemet!
Kászim: (Ijedten összerezzen, rajtakapták.) Igen, igen, a pénzed! Rögtön hozom, kedves barátom! De gyere, egyél addig valamit! Bizonyára megéheztél! Ha ebből eszel, többé nem leszel éhes… már úgy értem, hogy egy darabig biztos nem, hehehe!
Ashil: Beteg vagy, tiszteletre méltó Kászim?
Kászim: Dehogyis, miért lennék én beteg? Te leszel az mindjárt… (gyorsan) ha nem eszel ebből a sajtból! Tényleg sokat dolgoztál, Ashil, belátom. Felnőttél, megerősödtél. Rendes, derék fiú vagy. Egyél csak! Finom sajtocska! Biztos, hogy nem lesz rá semmi panaszod utólag, hehehe! (Ashil kezébe adja a sajtot, és vár.)
Ashil: Hozod a pénzt?
Kászim: Persze, persze, bocsánat! (Elindul, de nem bírja ki, visszanéz.) Nem vagy éhes? Nem eszel?
Ashil: (Gyanakodva nézi.) Köszönöm, tiszteletre méltó Kászim!
Kászim: (Bemegy a házba, de még visszanéz.) Jó étvágyat!
10. jelenet
(Ashil, Ashrafa)
Ashil: (Kitátja a száját, és a sajtba akar harapni.)
Ashrafa: (Kijön, meglátja Ashilt a sajttal.) Hát te mit művelsz a sajtommal? Teszed le?!
Ashil: A tiszteletre méltó Kászimtól kaptam, Ashrafa néném!
Ashrafa: Kászimtól? Hát, tényleg kezd megbolondulni a fiam! Na, add csak ide azt! Nem neked való! (Odamegy és kikapja Ashil kezéből.)
Ashil: Legalább egy darabot adj belőle!
Ashrafa: Mit képzelsz, te utolsó! Majd pont a drága sajttal foglak tömni! Elhordd magadat innen, amíg szépen vagyok! Takarodj! Takarodj, te átokfajzat!
(Egy seprűt ragad fel, azzal próbálja ütlegelni.)
Ashil: Én nem a fiad vagyok, asszonyság!
(Kikapja a seprűt Ashrafa kezéből, és kettétöri.)
Ashrafa: Segítség! Segítség, jó emberek! Bántják a védtelen özvegyet! Hívjátok az őrséget!
Ashil: Rendben van, Ashrafa néném. Ha még egy falatot is sajnálsz tőlem, a lelked rajta.
Ashrafa: Ne mondd, hogy szívtelen vagyok. Fogd, itt ez a darab kenyér!
(Kötényéből kivesz egy darab száraz kenyeret, odaveti neki, bemegy a házba, és bevágja az ajtót.)
Ashil: Köszönöm, Ashrafa asszony! Allah áldjon meg. Ez aztán a jó ebéd! Ha megdobnának kővel, ezzel dobnám vissza! (Felveszi a kenyeret, és bele akar harapni.)
Ashrafa: (váratlanul kinéz az ajtón) De elébb lódulj, fejd meg a kecskéket! Majd utána zabálsz!
Ashil: Minden asszony ilyen lesz, ha megöregszik? (A kenyeret az ingébe rejti, és elmegy fejni.)
11. jelenet
(Ashrafa, Kászim)
Kászim: Na, nézzük, él-e még… Hová lett? Hol van? Hol ez a kölyök?
Ashrafa: (Egy kosár sajttal a kezében kijön. Kászim laza mozdulattal leveszi az egyiket, és jóízűen beleharap.) Ahol lennie kell. Elküldtem fejni. De mondd, csak, fiam, elment az a szép eszed? Hát a másfél dirhemes sajttal tömöd ezt a koldusivadékot?
Kászim: (Megáll az evésben. Teli szájjal beszél.) Mert? Hol van az a sajt?
Ashrafa: Hát, ha rajtad múlt volna, már a kölyök gyomrában lenne. De elvettem tőle, és bevittem a többi közé!
Kászim: (Szeme kimered, arca felfújódik. Ránéz a kezében tartott sajtra, elvörösödik, és kétségbeesetten köhögni, köpködni kezd. A sajtot ledobja, és a kezét a kötényébe törölgeti.)
Ashrafa: Te tényleg megbolondultál?
Kászim: (Lassan lerogy a földre, kezével megtámaszkodik.)
Ashrafa: De hát mit művelsz?
Kászim: (Még mindig hörögve veszi a levegőt. Nagyon lassan és jelentőségteljesen, erősen tagolva beszél.) Hová tetted azt a sajtot?
Ashrafa: (Kicsit azért megijed, érzi, hogy elrontott valamit.) Hát, mit tudom én, leraktam valahová a többi közé.
Kászim: Dobd ki mind! Most!
Ashrafa: Megvesztél?
Kászim: Patkányméreg!... (Észbe kap és suttogóra fogja.) Patkányméreg volt a sajtban!
Ashrafa: (A kezében tartott sajtos tálra mered, aztán iszonyodva ellöki magától.) Jaj nekem!
Kászim: (fetreng) Meghalok!
Ashrafa: (Kászim mellé rogy.) Jaj nekem! Jaj nekünk! Készítsétek a sírhelyemet! Megyek hozzád, drága férjem, Allah nyugosszon meg! (Ő is fetreng. Egy darabig versengve siránkoznak, egyszerre Kászim észbe kap.)
Kászim: Ne siránkozz, van még nagyobb baj is. Nincs több méreg.
Ashrafa: Mi a fenének az a nyavalyás méreg, nem csináltál még elég bajt?
Kászim: Én? Talán te! Elfelejtetted, hogy ma estig el kell pusztulnia? Mit mondunk az Árnyéknak? És mi lesz a pénzzel? Talán még azt is visszaveszi, amit adott!
Ashrafa: Jaj, teremtőm!
Kászim: Vagy megnyuvaszt mindkettőnket!
Ashrafa: Jaj, jaj, jaj, szegény fejünknek!
Kászim: Gyorsan kell cselekedni.
Ashrafa: Fogj egy lapátnyelet, és üsd agyon azt az átkozott szolgát!
Kászim: Mi az, most nem kényeskedünk? Persze, üssem agyon! Könnyű azt mondani!
Ashrafa: Tisztára mintha apádat hallanám, Allah nyugossza meg!
Kászim: Hagyjuk szegény papát!
Ashrafa: Ragadj meg egy furkósbotot vagy egy kötelet, és légy férfi! Apád handzsárja is megvan még valahol… a kecskéknek szoktam vele aprítani a szecskát.
Kászim: Kecskék! Mindig azok a büdös… Várjunk csak! Mit is mondtál?
Ashrafa: Kecskék.
Kászim: Nem, nem… handzsár!
Ashrafa: Azt, azt. De ki kellene köszörülni, már elég tompa az éle.
Kászim: Köszörülje, aki akarja! Megvan a megoldás! Handzsár! Handzsárok! Negyven és egy éles handzsár!
Ashrafa: Miket beszélsz?
Kászim: Megmenekültünk! Bab el-Ali! A városban van!
Ashrafa: Ki az a Bab el-Ali?
Kászim: Majd meglátod! Hozd az ezüstöket! (Kimennek.)
