Várfalvy Emőke
Hogyan éljünk túl egy világégést?
Néhány hónapig minden szombaton harckocsik zajára ébredtem. Sosem tudtam, mi lesz a csata vége, a kiskamasz fiam minden tankot kipróbált, függetlenül attól, melyik oldalon álltak a világháborúban. Mikor a játékfejlesztők háborús formátumot készítenek, szinte biztosra mennek. Nem úgy a könyvkiadók. Olyan világháborús ifjúsági regényt írni, ami történelmileg hiteles, magával ragadó, de nem hagyja egy bombakráter mélyén a kiskamasz olvasót lelkileg, komoly kihívás. A HUBBY- és Janikovszky Éva-díjas Zágoni Balázs elfogadta e kihívást. Így született meg a magyar holokauszt 80. évfordulójára a Móra Kiadó gondozásában A csillag és a százados.
Mikor a fiammal egykorú Herzog Dávid történetét olvastam, többször elmosolyodtam. Mennyi hasonlóság van egy mai és egy nyolcvan évvel ezelőtti tizenegy évesben! Még ragaszkodnak a szüleikhez, de a barátaikért néha szó szerint tűzön-vízen átmennek. Könnyen válnak emberek vagy ideológiák rajongóivá, úgy is, hogy szinte mindent megkérdőjeleznek, amit a felnőttek mondanak vagy csinálnak. Az iskolát nyűgnek, a kihívásokat ‒ mint lecsúszni a korláton a negyedikről ‒ egyszerre tartják bámulatosnak és félelmetesnek. Remegve, de megcsinálják. Főleg, ha valaki olyan nézi őket, akinek bizonyítani akarnak. Gyakran magányosak, de éles helyzetekben néha képesek szinte felnőtt fejjel gondolkozni. Mindeközben iszonyatosan vágynak arra, hogy gondtalanul élvezhessék a szájukban olvadó csokoládékrémmel töltött bonbon ízét.
A csillag és a százados nagy része Budapest belvárosában, az Andrássy út környékén játszódik. Gyakran járok arra. A falak a mai napig őrzik az emlékeket. Pedig a történelem okozta sebhelyek sokkal gyorsabban eltűntethetőek a házfalakról, mint a lelkekből.
A fiam, mikor ötödikes lett, megkérdezte, mi értelme azzal foglalkozni, mit, miért és hogyan csináltak a múltban az emberek. Nehéz erre jó választ adni. De segíthetnek az olyan regények, amilyen Zágoni Balázs regénye.
Várfalvy Emőke
A szerző egyedi megoldásokkal operáló disztópiái (A gömb, Odaát) után izgatottan vettem a kezembe ezt a könyvet. Mihez kezd Európa roncsjövője után a világtörténelem egyik legtöbbet feldolgozott tragédiájával: a holokauszttal? Főleg ifjúsági regény formátumban.
Az utószóból kiderült, a szerző a kötet megírása előtt több tucat holokauszt túlélő visszaemlékezését feldolgozta. Bár szereplőinek nagy része kitalált személy, a bátor nyugalmazott alezredes Szíbenliszt Nándor, a kegyetlen nyilas vezető Sándor Alajos vagy a címben szereplő százados Ocskay László valós személyek voltak. Utóbbi emléke előtt méltón tiszteleg a kötet.
Mint a kiskamasz főhős Dávid a bombázások alatt kirobbant üvegszilánkokon, úgy araszoltam oldalról oldalra a történetben. Rettegve vártam a tragédiák sorát. Azt a pontot, ahonnan talán nem fogok tudni tovább olvasni, mert túlságosan fáj.
Néhány fejezet után aztán magával ragadott az író filmes lendületű történetvezetése. Mint egy jó akciófilmben, itt is folyamatosan robbant valami, fel- vagy eltűnt valaki, újabb kirekesztő rendelet érkezett, újabb árulásra derült fény. Az események mögött egy pillanatra sem éreztem hatásvadászatot. Minden a helyén volt. Pont ilyen lehet egy örvény, ami a hétköznapokból egyszer csak magával ránt egy ötödikest az iskolapadból, és végigcibálja óvóhelyeken, csillagos- és védett házak zsúfolt szobáin, bombakráteren, katlanná forrósodó padláson, deresre fagyott füvű stadionon. Ilyen szembesülni az emberi aljassággal, az önfeláldozó segíteni akarással, azzal, milyen sok arca lehet ugyanannak az embernek. S megnyugodni abban, hogy csodák igenis léteznek.
A szerző nem hagyja magára a főhőst az örvényben. A segítői mellett olyan megküzdési technikákat is megmutat, melyeknek nemcsak Dávid, de az olvasó is hasznát veheti krízishelyzetekben. Ilyenek az olvasásba, fantáziavilágba, művészetbe menekülés, a humor és az éneklés. Utóbbi meglepő lehet, de a zeneterápia mögött álló kutatások szerint éneklés közben bizonyos agyi területek aktiválódnak, míg a félelemközpont blokkolódik.
A kötet 12+-os besorolást kapott, ami kissé rendhagyónak találtam, hiszen a kortárs regényeknél a gyerekek felfelé olvasnak, a kötet témája, terjedelme és összetettsége azonban indokolhatja ezt a kategóriát. Egy kicsit aggódom is, hogy a mai 12 évesek közül hányan nem szeppennek majd meg a kötet gerincvastagságától. De hát mire valók a szülők és a pedagógusok?! Úgy különösen, hogy ez a kötet lebilincselő olvasmány a téma iránt érdeklődő, egyedi nézőpontra nyitott olvasóknak egészen 112 éves korig.
