Ale Ildikó - Weöres Sándor: Holdkóros biciklista

 

Gyarmati Gabriella

 

Ale Ildikó Párhuzamok című kiállításáról

 

Csabagyöngye Kulturális Központ, Artérium, 2014. április 10.

 

A Békés megyei születésű, Szegeden élő alkotó, Ale Ildikó 1997 óta kiállító művész. Magyarországon rendezett egyéni, és hazai, valamint külföldi válogatott csoportos bemutatkozásainak felsorolása igen impozáns. Meglepően szerteágazó tevékenységet folytat a képzőművészet territóriumán belül.

Ale Ildikó művész és tanár. Mennyire művész, és mennyire tanár? 60 és 40 %-ra saccolom. Csupán pici eltolódás az arany középút felezővonalától, az önmagára figyelés és a kifelé fordulás között. Az adni és a kapni között. De ő másképpen közelíti meg a kérdést. Amikor alkot, akkor 100 %-ban művész. Amikor pedig tanít, abba a tevékenységbe adja bele képességeinek legjavát.

A művészetközvetítés útjait keresi, de nem mint művésztanár, hanem mint művész és tanár. Ő a vizuális kultúra kettősügynöke[1]. Önálló művészetoktatási programokat valósít meg, amelyekhez partnerként befogadó intézményeket keres. A műalkotásokat látni és azokról gondolkodni tanít. S felvetéseire a gyermekek képekkel válaszolnak. Művészetközvetítő munkáján belül múzeumpedagógiai működésével segít kinevelni a következő múzeumlátogató generációt, kapcsolódva a múzeumok alaptevékenységévé váló szolgáltató, nevelő munkához.

 

Ale Ildikó - Weöres Sándor: Holdkóros biciklista (2.)

Az előbbivel párhuzamosan, 2007 óta születnek versek által inspirált műegységei. Weöres Sándor és Simai Mihály művei voltak az első ihletők, akiket Tóth Árpád és Szilágyi András versei követtek.

Munkájával a békéscsabai közönség először 1999-ben, majd 2003-ban a Munkácsy Mihály Múzeum akkor épp szemléletfrissítő reformálás alatt álló XXXIII. Alföldi Tárlatán találkozhatott. Akkor bemutatott grafikáján, a Melankólia teljes képfelületén lágyan hullámzó vonalakkal örvénylő formákat alakított ki. Művei azóta jócskán megváltoztak.

Az esetek többségében most sem szakad el a látható valóságtól, ezzel kínálva fel a lehetőséget a befogadó számára kapcsolódási pontok keresésére. Városképek, enteriőrök, figurák jelennek meg művein, és néha valamilyen mozgás, hullámzás. Talán a szél? Sebesség? Energia? Vagy csupán az érzelmek örvénylése ez, színnel, formával láthatóvá téve? Az ábrázolt jeleneteket, az általa megmutatott jelenségeket térben helyezi el, vagy teret teremt számukra. Más megoldást választ a külső térbe, és megint mást a belső térbe való komponáláshoz. Néhány esetben zárt, de általában nyílt térbeli rendet alakít ki képein.

A korábbi évszázadokban/évezredekben a témák köre adott volt, amelyből a művészek választhattak. Kedvük szerint választhattak? Kisrészt igen, bár a megrendelő véleménye volt az elsőrangú. A téma kereste a művészt. A művészetben a XIX. században végbement változásokkal, a külső determináció megszűnésével a művész magára maradt, a maga ura lett. Ettől kezdve a művész kereste a témát.

A Magyar Költészet Napján hallgassunk verseket képekkel! Nézzünk képeket versekkel! Ám annak ellenére, hogy Ale Ildikó művei versekhez kapcsolódnak, versillusztrációk-e? Illusztrációk vagy képi átiratok? Keskeny határmezsgye választja el a két irányt, fogalmi szinten legalábbis. Az illusztráció esetében szöveg és kép szervesen összekapcsolódik, a kép követi a szöveget. A kép a szöveg szolgálóleányává válik. A képi átirat azonban csupán ihletforrásként használja a verset, az alkotó hagyja, hogy a mű megérintse, ahogyan Ale Ildikó megfogalmazza, „rávetíti a saját életére. Ebből fakadóan a vers és a művész képi értelmezése között vákuum keletkezhet. Mindkét mű önálló, szuverén egység marad”[2], megőrzi autonóm jellegét. Ale Ildikó maga is megkérdezi a nézőtől: vajon a képi világ képes ténylegesen egységbe kerülni a szöveggel? Mivel a vers és a kép is műalkotás, és más-más alkotói alkatból, emberi momentumból fakad, tökéletes összhangzat csak nehezen jön létre, hisz nem vagyunk egyformák. A vers hat a képre, és a kép hat a versre. Ale Ildikónál a vers hat a képre, míg például az őt megihlető Szilágyi Andrásnál a kép hat a versre.

Ha végigtekintünk a kiállítás anyagán, láthatjuk, hogy képeit hol csendesebb, hol erőteljesebb színtartományban tartja, olykor színkontrasztokra, máskor inkább színharmóniákra alapozva a művek hatását. Az ábrázolás elemeinek általa konstruált rendjével több képén belső feszültséget hoz létre. Szívesen él az ívelt formák és a ferde vonalak keltette dinamizmus alkalmazásával, amely magában hordozza az átalakulás, a változás lehetőségét. Ebbéli törekvése nem megy a kompozíciós egység rovására. Saját bevallása szerint a művészi kifejezőeszközök közül a vonal az, amely kiemelten fontos számára.

 

Ale Ildikó - Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 84

 

Ale Ildikó célja, hogy belemerüljön az élet vérkeringésébe, hogy jelen legyen. Hogy műveivel jelen legyen. Tudassa velünk, hogy gondolkozik. Tudassa velünk, hogy dolgozik. Nem csak a csendes kiállítótermek védett közegében szeret megmutatkozni, hanem más helyeken is, ahol olyan emberek is találkozhatnak műveivel, akik nem múzeumba járók. Ilyenkor maga a helyzet adja a találkozást, és a művek képeznek hidat az emberek között. Ez a hozzáállás a maga számára kialakított alkotói szokáskultúra része, s nem újkeletű nála. Amikor diplomája átvétele után először rendez önálló kiállítást, a békéscsabai ifiház biztosít számára helyszínt. Tizenöt év után tér vissza, most a Csabagyöngye Kulturális Központba, így ez a tárlat olyan számára, mint aktív alkotói éveinek látlelete. Egy összefoglalás. Jöjjenek, nézzék meg, mire jutottam másfél évtized kitartó munkájával! Rajtunk a sor, nézzük hát meg!